
Valaki meg kellett végre mondja Apostunak...
A ma délutáni tanácsülés elején Sorin Apostu polgármester kezdte a provokációval, de meggyőződésem, hogy enélkül is Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos odamondott volna neki az egyebek napirendi pontnál.
Apostu azzal kezdte, hogy egy, a telefontársaságtól elkért beszélgetést játszotta be, amely azt bizonyítja, Főtér a múlt szerdai avató ünnepségére a magyar szervezeteket, egyházakat is meghívták.
Az egyebek napirendi pontnál Botond azt mondta Apostunak:
a magyar szervezetek valóban kaptak meghívót a Főtérnek a múlt szerdai átadására. – Nem is erről van szó, hanem a hozzáállásról. Hiányzik a magyar kultúra és a hagyományok a Főtérről, ezért a kolozsvári magyar közösség sértve érzi magát
Paff! Helyénvaló odamondás. Csoma szerint Apostu esetében
a multikulturalizmus fogalma is gondot jelent.
Mi több, Csoma azt mondta: csak gesztusértékű intézkedésről lett volna szó a magyar közösség irányába a múlt szerdai avató ünnepségen. Az erről szóló hír a Szabadság weboldalán.
Hátha ezek után legközelebb jobban odafigyelnek. Vajon van erre esély?
Boti tisztességesen kiállt a magyarok mellőzése kérdésében. Még akkor is mikor el próbálták venni tőle a szót, nem hagyta, visszakontrézott. Megmutatta, hogy olyan is van, hogy egy magyar tanácsos nem abban gondolkodik, hogy jajisntenem mi a vesztenivalóm, ha így kiállok. Míg a többiek hallgattak, gyakorlatilag egyedül hagyták a vitában, ő folytatta. Ha így szólalna fel a többi 5 tanácsosunk is, ha támogatnák egymást ahogy az normális lenne mikor elfelejtenek minket valamiből, nem itt lennénk.
Apostu feladta a magas labdát: javaslatokkal kell jönni, hogy elkerüljünk a hasonló eseteket. Konkrét javaslatokkal fogunk jönni. Akkor bebizonyíthatja amit mondott: a Funar korszak lejárt.
El szúrtuk!!!
Egyetértek Schneider úrral.
Az RMDSZ nem mozgósítótt az egyházi vezetők sem hívták fel a hívőket.Egy szóval semmi sem történt.Csoma Botond legalább kiállt Most meg siránkozunk.Minden dicséret a fiataloké akik kimertek állni . Lett egy csupasz tér !Ez nem nosztalgia .
Elovasva
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/33705
idevágó részét, továbbá átolvasva
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/33697
http://www.ziuadecj.ro/action/article?ID=33861
http://www.citynews.ro/cluj/eveniment-29/udmr-a-scornit-motive-de-suparare-63882/
visszaemlékezve a közelmúltban megjelent
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/27291
meg a számos Transindexen megjelent állásfoglalást, indulatos vagy kevésbé indulatos kommentet, a manna.ro-n stb megjelenteket
a következő kérdések fogalmazódnak meg bennem:
- Annak idején tanácsosaink, helyi politikusaink miért múlasztották el kikérni a kolozsvári magyarság véleményét a tér átalakitásával kapcsolatosan? Mélységében le kellett volna menni a helyi magyarság legszélesebb rétegeihez személyesen esetleg kérdőivekkel is, mert egy megfogalmazódott vélemény alapján lehetett (kellett) volna akkor lépni változtatni akkor még tervbe vett átalakitáson
- Milyen ostoba, bugyuta kifogás, hogy mi csak a pénzösszeget szavaztuk meg. Struccokat küldtünk a tanácsba? Behunyt szemmel szavazunk meg milliós nagyságrendű (euróban) pénzt és utána vállunkat vonjuk, hogy csak az összegről volt szó. Kinek a pénze, milyen alapból, netalán, nem a minden egyes állampolgár által befizetett adó, helyi illeték is bennefoglaltatik?
- Azok akik tudatosan, vagy könnyelműen rábólintottak a megvalósult “Twilight Zone “-ra és hangoztatták milyen jó nekünk magyaroknak mert úgymond vége a Funár féle tér megcsúfolásnak, nemzetizászló árbocrengetegnek, visszakapjuk a terünket stb. stb. azok akkor most miért háborognak, miért állnak az élére azoknak a megmozdulásoknak amelyek a multikulturalitás hiányát, ilyen-olyan magyar programokat hiányolnak? Na, ne,… ne tereljük el a figyelmet, ne maszatoljunk, …látván az eredményt, a felháboródást ne probálják meglovagolni a kedvező konjunkturát saját személyük előtárbe állitásában (tisztelet a kevés kivételnek).
- Akik pedig továbbra is ajnározzák az új teret azok Herédi Zsolt mai Szabadság beli mondatát idézve “akadtak nyugatutánzó – főként nem kolozsvári származású –, trendi imázsra törekvő fiatalok, szakik” akik lehetnek immár akár kolozsvári lakosok, ide befizetett adó és illetékpénzükön megmondhatják véleményüket, óhajukat de tiszteletük és kötődésük Kolozsvárhoz, múltjához mint olyan nem létezik, nem alakult ki.
- Hiányolom, a kolozsvári értelmiségi “nehéztűzérség”, épitészek, művészek, egyetemiek eddigi és jelenlegi
véleménnyilvánitását. Vétkesek közt cinkos aki néma.
- Végül is tiszteletem CS.B. fiatal tanácsosnak kiállásáért, most már csak valóban rajtunk a sor, hogy magyar programokat szervezzünk rá mi a térre, ne várjuk mástól a megoldást.
Arnoldnak, mint annyiszor, most is igaza van. Csoma Botond nem MOST, hanem AKKOR kellett volna megszólaljon. Valamivel hitelesebb lenne. Eső után……
Igy sétálunk bele a magunk által ásott csapdába.
http://www.citynews.ro/cluj/din-oras-10/lista-cu-propuneri-a-maghiarilor-se-lasa-asteptata-63999/
“Sorin Apostu a declarat ca inca nu a intrat in posesia vreunei liste cu propuneri din partea comunitatii maghiare…..-Nu am primit-o, dar o astept cu nerabdare. Acesta este modul de colaborare pe care il utilizeaza cei care s-au declarat nemultumiti. Sa vina cu propuneri pe care le vom analiza. Bineinteles, in limitele legalitatii si ale interpretarii ordinelor si legilor din Romania putem sa rezolvam orice lucru, mai putin manifestarile nelegale-, a declarat primarul Sorin Apostu”
Vagyishát – Hic Rhodos, hic salta! – …de a magasságmércét mi fogjuk kalibrálni.
arnold: László Attila, Csoma Botond és Czika Tihamér pénteken teszi le a rendezvények jegyézkét a polgármesteri hivatalban…
[b]kolover[/b]
Örvendetes….de mit tartalmaz a jegyzék? kik állították össze? Nem lehetett volna valahol tegnap/ma napilapban, fórumon, blogon megjelentetni, hogy a pórnép is értesüljön milyen rendezvények után áhitozik. Lehet szőrszállhasogatónak tünök de megint olyan “tűzoltó akció”-szerű dolgot látok. Na mindegy
Ja, ja olvasom a Transindexen a listát.
Nagyhirtelen csak a következő kiegészitésem volna:
-A hagyományos ökumenikus karácsonyi kóruskoncertnek ezúttal a Főtéren felállitandó szinpad adjon helyet.
-A 6. ponthoz viszonyitva. Addják vissza azokat az “etnikai szempontból semleges” utcaneveket amelyek Kolozsvár történetéhez kötődnek, hogy csak nagy hirtelen kettőt emlitsek- Kismester utca, Kőmálalja utca.
Olivér, kérdezd meg László Attila barátodat, miért ült Basescu mögé a szombati vitán? (Antonescu-Basescu). Hivatalosan is belépett a PDL-be, vagy mi?
Mit keresett LASZLO ATTILA a Base-Antonescu vitan Base stabjaban? Miota pdl-s az Rmdsz kolozs megyei elnoke?
ABCUG!!!!!!!!!!!
szilveszter: a rám vonatkozó cinikus megjegyzésed cinikus
L. A. nem a barátom…