Szamosközi plágium… [Frissítve: Hazudik a rektorhelyettes?!]


Higyjünk neki?
Higyjünk neki?

A Szabadság szerint Hantz Péter, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) volt oktatója, a Bolyai Kedzeményező Bizottság (BKB) képviselője ismertette azokat az iratokat, amelyek bizonyítékként szolgálhatnak arra vonatkozólag, hogy Szamosközi Istvánnak, a BBTE egyik jelenlegi rektorhelyettesénak a doktori disszertációjában három olyan oldal található – a forrás megnevezése és a szerzőktől a közlésre vonatkozó engedély kérése nélkül –, amelyeket eredetileg egy svájci kutató tett közzé évekkel ezelőtt.

Érdekes megjegyezni, hogy Szamosközi István rektorhelyettes által a Szabadsághoz eljuttatott közleménye beismeri, hogy hivatkozott a svájci könyvre, és könyvészetként évek óta bármelyik diák elolvashatta J. L. Paour passzusát az ő dolgozatában.

Nagyon sajnálom, hogy félreértés miatt a dolgozat szerkesztésekor eltűnt a J.L. Paour dolgozatára való
hivatkozás. Ugyanakkor felelősséget vállalok a kialakult helyzetért, erre pedig az interneten található könyvészet a
bizonyíték. A kétségek eloszlatása végett már elkezdtem könyvem új kiadásának munkálatait, ezt ugyanis már rég kérték
diákjaim, mesteri tagozatos hallgatóim, a doktorandusok, pszichológusok. A nemzetközi kritériumok életbe léptetésére
vonatkozó magyarázatadásra készen állok. Elítélem viszont egyes személyek azon erőfeszítését, hogy eltorzítsák a dolgokat,
s azokat önkényesen értelmezzék egy olyan műszaki hiányosság miatt, amelyekért vállalom a felelősséget – zárja közleményét
a rektorhelyettes.

Higyjünk neki?

Update (április 8., 22:40): A Szabadság szerkesztőségébe eljuttatott közleményében Hantz Péter kifejti:

Meglepetessel olvastam Szamoskozi Istvan friss nyilatkozatat, melyben azt allitja, hogy egy szerkesztesi hiba kovetkezteben maradt ki a hivatkozasok kozul Buchel professzor konyve (http://umsz.manna.ro/tarsadalom/szamoskozi_istvan_technikai_hiba_tortent_2009_04_07.html). Folhivnam a figyelmuket arra, hogy ket evvel ezelott Szamoskozi meg azt nyilatkozta, hogy soha eleteben nem latta a konyvet, es nem is olvas franciaul (http://www.szabadsag.ro/uj/main.php?datum=20070109). Nyilvanvalo tehat, hogy valamelyik allitas nem felel meg a valosagnak. Ezek utan ugy gondoljuk, Szamoskozi nem maradhat sem a felsooktatas minoseget felugyelo ARACIS tagja, sem pedig a BBTE rektorhelyettese. Es ezt nem csak a BKB gondolja igy:  ertesuleseink szerint Szamoskozit mindket tisztsegebol meneszteni fogjak, meg mielott a botrany tovabbgyuruzik nemzetkozi szinten. Szamoskozi a “Kronika” napilapnak adott nyilatkozataban kilatasba helyezte, hogy “Hantz Peter boldogsaga erdekeben” ujra kiadja doktori disszertaciojat, es ezuttal Buchel konyvet is belefoglalja a hivatkozasok koze. Velemenyem szerint ez az ugy nem az en boldogsagomrol szol. Szamoskozi gondolta ugy, hogy a boldogsaghoz a plagiumon keresztul vezet az ut.
udvozlettel, Hantz Peter
a BKB alelnoke

Ajajajajajaj

Reklámok

20 Replies to “Szamosközi plágium… [Frissítve: Hazudik a rektorhelyettes?!]”

  1. akarkinek is hiszunk mi, de kinek fog hinni a szakma? Hantzek jol tudnak ejszen kavarni, de csak annyi … a BKB rettenetesen hasznos intezmeny kezd lenni az erdelyi magyarsagnak 🙂

  2. Szerintem ez egy politikai lejaratas, es szerintem szamoskozinek beket kene hagyni, mert eleg sokat tett a mai szekelyseg pszichologiai oktatasaert. ha o nem lett volna, ma 70% al kevesebb szekely lenne pszichologiai licensz diplomaval, es kevesebb lenne a sok reszeges szekely is a kolozsvari kocsmakban ahol toltogetik fiatalkorukat, tomve sok penzzel egyes kocsmatulajdonosok zsebet amit a keserves munka (krumpli kiakapalasabol es eladasabol ) a csoro szuleik adnak a semmire kello szekesz kolozsvari pszihologiai diakoknak…

  3. A “székely pszichológiai diákokon” mindig jót nevetett Szamosközi.

    1. plágium az plágium. Nincs mit szépíteni rajta. Az igazságos viszont tényleg az lenne, ha minden plagizálót kinyirnának, nem csak Szamosközit.

    2. A BKB jól csinálja és ne feledjük, hogy a BKB tagjai ellen Szamosközi volt anno az egyik fő sachermacher. Jó tét helyébe jót várj. Karma.

    3. Ha kezdjük a bolsevik dumát, hogy kinek tett jót Szamosközi, akkor a kép úgy teljes, hogy beismerjük: rosszat is tett eleget. Ember ő is. Lehet hogy nem is lett volna baj, ha 70%-kal kevesebb székelynek adott volna “pszichológiai diplomát”. Ez nem gyár, fiaim!

    4. Hantz egy elkötelezett ember. Szamosközi (talán) egy kicsit emberére talált. Ugyanis ő is elkötelezett: nem ismer se istent se embert.

    Nem is fontos, hogy mi az igazság. Egyszerűen az fontos, hogy aki hergeli a kutyát, azt a kutya lehet, hogy meghaparja.

    Hogy ki lesz a kutya, azt meglátjuk.

  4. -Édesanyám! B****k a kutyák!
    -Ne nézz oda kisfiam.
    -Nem nézek, de fáj!

  5. Vegre megint a kozeppontban vagyok. Igaz, hogy csak kavarom a szart, jo szokas szerint, de ott vagyok a cimlapon es az a fo.
    Sajnos Ercsey nem ir mar rolam, de meg ott van KO es NHD.
    Igerem ismet minden nap szerepelni fogok a Szabadsagban, elvegre feltunesi viszketegsegem van.
    Mindenki mondjon le a BBTE-n!
    Magamat az EP lista elere!

  6. Én viszont Ercsey vagyok. És ha az önálló erdélyi magyar egyetem ügyét valaki más seperte volna ki a szőnyeg alól, ahova csendes és megfontolt hallgatással beseperték, akkor valaki másról írtam volna anno. Számomra nem Péter személye volt érdekes, most sem az, hanem az, hogy az erdélyi magyarság egyik legitim és józan követelése “legyen a Szabadság címlapján”. Hantz Péterrel, vagy nélküle.
    Jelenleg nemigen írok, mert innen, Amerikából kicsit nehéz adatokat gyűjteni, ide-oda telefonálni, interjúzni.
    De remélem, NHD és KO, illetve a többiek gondoskodnak róla, hogy az egyetem ügye (ismétlem, nem a Péteré és nem is a Szamosközi sztorija) továbbra is címlapra kerüljön olykor.
    Mert vélekedni és okoskodni, osztani álnéven a logoszt azt lehet, de végső soron igazság és becsület csak egyféle van.

  7. Velemeny:
    Hantz hantzurozni szeretne, Szamoskozi meg is teheti.
    Magyar egyetem, hogy meg tobb szekolyke, meg nyekkenni se tudjon az orszag nyelven? Stupiencia? Vagy visszaadjak a Bolyait es mindenki megtanul, legalabb ket nyelven boldogulni a szakmajaban, vagy harom, mert maskent csak dogledezes.
    Es sokkal nemesebb dolog, ha a felteglat letesszuk, mert a meldongetes fajhat is. De csak letenni, mert ha valaki hajitana, lehet kocka kent ertelmezni, avagy sulyokkent is… es annak elvetese, bizony problemas.

  8. KO, szuper vagy, egybol rajottel?

    Immar engedelmetekkel felreteve a trefat: szerintem nem arra kene pillanatnyilag koncentralni, hogy mi az egyetem neve, ki vezeti, illetve, hiogy tiszta magyar-e. Ennel sokkal komolyabb bajok vannak a felsooktatasban. A szinvonalrol senki sem beszel. Azzal, hogy ujraindul esteleg a Bolyai ezek a gondok megoldodnak-e? Sajnos ketlem. Nem az un. multikulturalitas a szinvonal buktatoja. Be kell latni, hogy egyre kevesebb a magyar hallgato, egyre kevesebb az egyetemre jelentkezo fiatal es egyre gyengebb a szinvonaluk. Magyar liceumjaink romjai egykori szinvonalas tobbszazeves elodeiknek. Ez faj, meg ha beleillik is az altalanos hazai tendenciaba. A Sapientia szintjere szeretnetek vinni a kolozsvari felsooktatast?
    Eleg ha a Szabdasagban olvassuk a fiatalabb ujsagirok cikkeit (KO, NCs, BB). Ket epkezlab mondatot nem tudnak leirni, sem tartalmilag, sem nyelvtanilag. Es itt meg kell jegyeznem, hogy ez alol, minden tisztelettel, ERF kivetel, a nem BKB-s cikkeit igencsak elvezettel lehetett olvasni.
    Es kedves ERF, igenis van amikor a sok az sok. Attol, hogy mindennap valaki szerepel az ujsagban meg nem lesz tobb igaza, csak annyi tortenik, hogy mar mindenki raun (leragott csont).
    Illetve az igazsag arnyaltabb, nem csak egyik oldalon all. Ezt az arnyaltsagot kertem egykor szamon a Szabdasagtol. Osszeszamoltuk a pro es kontra cikkekeket egy honap alatt: kb. 30 a 2-hoz jott ki. Az objektivitas jegyeben….
    Ami az alnevet illeti: ez egy ilyen mufaj… illetve nem felejtjuk a megfelelmito, lejarato hadjaratat HP-nak: aki nem ert velunk mindenben egyet az ELLENSEG, amihez sajnos a KO egykor vezette Szabdasag nagymertekben partnerre valt (feketelistak lekozlese).
    Szerencsere mindez mar a multte. Hosok (hogy ne beszeljek az alhosokrol es a mondvacsinalt hosokrol) jonnek, mennek, a tortenelem nagy sulyesztojeben tobbnyire eltunnek, es csak az igazi ertekek maradnak fenn.
    Csak meg legyenek ertekeink a nagy ugybuzgosagunk mellett!

  9. Nem Hantz Peter: tu peux essayer en Francais, parce que en Hongrois je ne comprends pas. 🙂 Puszika.

  10. Kedves Nem-Hantz Péter!

    Az erdélyi magyar állami egyetem kérdését 15 éven keresztül agyonhallgatták. Azt szerettem volna, ha végre nem ez történik, ha a téma nem megy ki a közbeszédből. Ha fordítva sült el, nagyon sajnálom. De nagyon sok mellébeszélést, nagyon sok szégyenletes magatartást és önzést kellett akkoriban (szerintem továbbra is, de mindegy) szóvá tenni. Csak a hallgatástól, az erdélyi magyarság oly jellemző, szkeptikus “Áááá… hagyjuk…, úgyse’ lesz semmi…” legyintésétől irtóztam mindig.
    Sajnos, soha nem zajlott le egy értelmes, nyilvános vita a témáról, soha nem lett közbeszéd tárgya, hogy MIÉRT kell nekünk magyar egyetem.
    Hantz Péterék – és ezt a Szabadságban is leírtam – elkövettek néhány alapvető hibát.
    1. A diákságot semmilyen szinten nem vonták bele az akcióba. A kolozsvári magyar egyetemista pedig ab definitio nem olvas újságot, nem néz tévét. Már javában zajlott a botrány, és diák ismerőseim elkerekedett szemmel hallgatták, hogy mikről számolok be. Fogalmuk sem volt róla, a környezetükben senki sem hallott semmiről.
    Így aztán nyugodtan lehetett érvelni azzal az ellentáborban, hogy a diákság körében az egész ügynek semmilyen támogatottsága nincs. valóban nem volt, s most sincs.
    2. Szövetségesek, “harcostársak” iránti szomjukban összeszűrték a levet a legundorítóbb szélsőjobbos bandákkal. Ennek az lett az eredménye, hogy az erdélyi magyar értelmiség józan, magára valamit is adó része elhatárolódott az egésztől.
    Tudniuk kellett volna: épeszű erdélyi magyar értelmiségi előtt az EMI – HVIM – Jobbik stb. fémjelezte bőszmagyar, antiszemita tábor büdös, pestises, leprás, ha valaki azokkal étkezik egy asztalnál, az többé nem szalonképes.
    Itt, ezen a ponton elvesztettek minden olyan támogatást, ami a külvilág számára értékes és jelentőségteljes volt.
    És ha valaki még maradt mellettük, azt sajnos a Péter enyhén szólva kissé heves temperamentuma intézte el. Sok ilyen egyetemi oktatóval beszéltem. Valamennyien azt mondták: nézd, Feri, az üggyel messzemenően egyetértünk, de ilyen feltételek mellett, és főleg abban a bizonyos táborban nem kívánunk részt venni a dologban.
    Kb. ennyi az én utólagos rálátásom a kérdésre.
    Ha valakit még érdekel.
    És az egyetem kérdése ismét békés nyugvópontra jutott régi jó helyén, a szőnyeg alatt.
    “Ne beszéljünk róla, nem téma, nem aktuális, nincs hozzá politikai akarat” – ugye?
    Feri

  11. Kedves Feri,
    Koszonom kimerito valaszod.

    Nem szeretnek a vegtelensegig errol a temarol vitatkozni, lasd “leragotott csont”, illetve a mai nap sem igazan erre valo….
    Tovabbra is, engedelmeddel, fenn tartom, hogy a magyar oktatas szinvonalanak kerdese messzemenobben fontos, mint maganak az Egyetemnek az ugye. Es errol sokkal kevesebb szo volt.
    Szinten ismet megemlitenem, hogy at kene gondolni, hogy kinek is lenne szuksege a kulonallo egyetemre. Itt ket dologra gondolok. 1. Szamodra is ismeros, milyen hatalmas hallgatoi gondokkal kuzdenek egyes szakok (lasd fizika, kemia, de a matek is ujabban). A hallgatok mennyisegere gondolok itt, a minosegerol mar emlitest se merek tenni. 2. Vajon nincs a hatterben rengeteg szemelyes becsvagy, ki nem elt vezetoi ambicio (lasd egyik magyar tannyelvu egeyetemunk peldajat, ahol a szakokat annak fuggvenyeben inditottak, hogy ki szeretett volna dekan lenni…).
    Termeszetesen az atlag erdelyi magyart ha megszavaztatnank 98%-a igennel szavazna a Bolyai Egyetem beinditasa mellett.
    Hogy a politika hogyan viszonyul ehhez, nagyjabol latjuk, noha erre szemely szerint melyebb ralatasom nincs.

    Velemenyemet inkabb az oktatoi, hallgatoi szfera ismerete alajan nyilvanitom ki, kizarolagosan magamat kepviselve.
    Az is teny es valo, hogy manapsag valaki elvegezheti az egyetemet anelkul, hogy egyetlen szot is szolnia kellene romanul, mivel a magyar vonalaknak meg sajat titkarnoi is vannak.

    Ugyancsak elgondolkozhatunk azon is, hogy manapsag, mikor a penzek nagyresze a Hivatalok szubjektiv osztasa reven jut el az egyetemekre (meg gyakorlatilag a palyazat utjan megnyerhetok is), mekkora joindulatra szamithat egy kulonallo magyar egyetem. Vagy gondoljatok hogy majd “Flash Gordon”-ek tomni fogjak forintokkal?
    Mekkora munka/koltseg abszolut minden szakot ujraakreditaltatni, mennyi idobe telik, illetve amig megvalosul milyen aldozatokat kell hozniuk a vegzosoknek. Es szemely szerint ketlem, hogy a szetvalt egyetemnek (a meglevo konjunkturat is hozzaszamitva) ez teljes mertekben sikerulne is. Lasd hianyos tanari kar es foleg infrastruktura, mert az borzaszto naiv aki azt gondolja, hogy majd Marga megvalik az epuletek es felszereleszek majdnem feletol…)

    Termeszetesen mindez a kontra oldalon van es csak annyit szerettem vegso soron elmondani, hogy ez az oldal is letezik es nem csak a pro, illetve nem Hantz (onjeloltsege ellenere) az a szemely aki ennek “kiharcolasara” alkalmas.

    En tobb idot a hozzaszolasokra nem szanok, nagyon szivesen elbeszelgetnek errol a temarol Veled es csak Veled (alkalomadtan).
    Megyek locsolni (locsolkodni) es sajnalom, hogy Neked odakinnt erre kevesebb lehetoseged van.
    Tovabbi kellemes unnepeket mindenkinek!

    ui: Ujraolvasvan hozzaszolasodat lehet egyszer megis erot veszek magamon es ertekes valaszodra tetelesen reflaktalok nem igy kutyafuttaban es nagy altalanossagokban….

  12. Őszintén remélem, hogy lesz alkalmunk kettőnknek leülni egyet beszélgetni. A jelenlegi ábra szerint én még két évet töltök idekint, tehát 2011 nyarán minden jel szerint hazamegyek Kolozsvárra.
    Addig is, minden évben hazaugrok pár napra, idén például június 20. és július 22. között leszek otthon (illetve Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön).
    Amikor összejön, nekem akkor lesz jó.
    Addig is, ha kedved van, szívesen várom gondolataidat a kashunator@yahoo.com, illetve az ercsey@gmail.com (egyébként is mindenki számára nyilvános) címekre.
    Üdv
    Feri

  13. Szánalmas ez az egymás-hátán-kapaszkodunk-felfele-és-lelkesen-rugdossuk-lefele-a-vetélytársakat hozzáállás az ún. akadémiai miliőben.

    Komoly, felnőtt emberek a címek, tudományos fokozatok, kitüntetések, tisztségek harácsolásában a leginfantilisebb húzásoktól sem riadnak vissza.

    Megáll az eszem. Pont az számít egy disszertációnál, hogy pontos legyen a forrásmegjelölés, amikor az elsőéves diákok is nagyon jól tudták, honnan is az a három oldal. Nem az információ számít, ugyebár, hanem, hogy kit illet érte a dicsőség…

    És persze a másik „jómadár” is pont ugyanúgy megéri a pénzét.

    Hálás vagyok a sorsnak, hogy vállalkozóként, „szabadúszóként” örökre kimaradtam a rangkórságnak eme bolondokházából.

  14. Sajnos Szamosközi István lezüllesztette teljesen a magyar oktatást ,és nem kompetens embereknek ad diplomát.

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s