Csíkszereda – ehejt vagy ahajt?


Itt vannak a legmenőbb helyek
Itt vannak a legmenőbb helyek

Nagyon jól érzem magam Csíkszeredában. Ez elsősorban Zitának és családjának, illetve Ildikónak, Zita barátnőjének  köszönhető!

Az EU-tábor és a Tusványos között fölösleges volt visszamennem Kolozsvárra, ezért úgy döntöttem, itt töltöm a vasárnapot, a hétfőt és a kedd délelőttöt míg elkezdődik a Tusványos, amelyről szintén tudosítanom kell a Szabadságnak.

Vasárnap WebSzabadság, minden mennyiségben, de ez volt ma délutánig is. Holnap már csak délelőtt.

Tetszik mert nyugis, s az emberek állandóan köszönnek egymásnak. Kicsi a város, mindenhova el lehet jutni gyalog. Ma nekivágtam a városnak azzal a szándékkal, hogy meglátogatom Isán István Csongort, a Hargita Népe főszerkesztőjét, akivel a tavaly ismerkedtem meg egy brüsszeli Winkler-féle sajtós kiruccanáson ismerkedtem meg.

A központban kérdezem: merre van a Szentlélek utca 45. szám. – Jujj, hát a messze van ám – mondja valaki, s útba igazít. – Ott tessék menni ahol a sok terasz van, aztán a konzulátusnál úgy balra – jött a szöveg. – S ott lesz ehejt.

Ettől kissé berezeltem, mert néhány évvel ezelőtt a Székelyföldön túráztunk, s egy falusi bácsi azt mondta: ahajt lesz. Még 4 órát andalogtunk.

– Ehejt lesz vagy ahajt? – úgy gondoltam jobb, ha biztonságból megkérdezem.

– Ehejt lesz csak, de sokat kell menni ám.

 Nekivágtam a hosszú útnak. Alig menetelek 4 perce, már a Szentlélek utca (vajon a Hargita Népe megváltja a világot?) 17. szám alatt voltam. Na, gondolom, hacsak a 27. és a 45. szám között nincs egy 3 kilométeres mező, akkor már közel járok.

honlineHamar meg is érkeztem. Beszéltgettem Szüszer-Nagy Róberttel és Darvas Attilával az on-line újságírásról. Hihetetlen mennyire azonosak a problémák, dilemmák. Javasoltam neki, a szeptemberi MÚRE-tábor keretén belül szervezzünk egy erdélyi on-line újságíró találkozót és osszuk meg egymással a tapasztalatokat. S lépjünk fel közösen azok ellen, akik lopják tőlünk a tartalmat.

Dumáltam még Csongorral és Mihály Lacikával is, ő most főszerkesztő helyettes.

Innen pedig a megyei kórházhoz próbáltam eljutni, ahol Bodor Péter belgyógyász főorvos haverom dolgozik. Sajnos mire odaértem volna, már nem dolgozott. A kórház sem volt távol pedig a bácsi azt mondta, legalább 3-4 kilométer.

Közeben a központban találkoztam a “szapientiás” Kingával és a barátnőjével, Ágival. Ebéd, viccelődés, lazaság. Közben persze, hogy Téesz is megjelent. Hogy miért kellett megszólítanom? Azonnal flörtölni kezdett a lányokkal. Ejnye!

Csíkszereda – ehejt vagy ahajt?” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. andi

    1. Tapasztalatbol mondom, hogy az ehejt-ahajt kifejezes nem Csikszeredara es kornyezo falvaira jellemzo, hanem a csangosagra, ahol igen messze epultek egymastol a hazak, nem szorosan egymas mellett.
    2. A mondatvegi “ám” pedig vegkepp nem hasznalatos a szekelysegben, sokkal inkabb Pesten
    3. az “ott lesz ehejt” arulkodik legjobban eme parbeszed valotlansagarol, ugyanis ha mar ott lesz, akkor ahajt (es nem ehejt!)

    Kedvelés

  2. andi: Amikor valaki beszél nem szemantikailag elemzi a mondanivalót. Sőt, még szemiotikailag se értelmezi a mondottakat. Mi több, a regionalizmusok azonosításán se töri a fejét. Ugyanakkor se mondatszerkezeti, se kifejezési elemzést nem végez.

    Kedvelés

  3. andi

    Felreretettel! Nem az utbaigazito illetorol beszeltem, hanem arrol hogy viccesnek akarvan lenni, kisse mellelottel!
    Ha nem ismered igazan a szekely nyelvjarast, ne talalj ki kulonbozo barbeszedeket. Mellozve a NAGY 🙂 kifejezeseket, magyarul ennyit akartam mondani.

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s