Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2009. december


Lehet, hogy éppen ez történik... (Rohonyi D. Iván felvételei)

Többször gondolkoztam azon, hogy kolozsvári, erdélyi magyarokként mennyire hermetikus világban élünk: külön színházunk van, operánk, műszaki tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, iskolánk, óvodánk, líceumunk, egyetemünk, külön kiránduló/túrázó egyesületünk, talán még méhész, bűvész és sírkőfaragó nem-kormányzati szervezetünk is. Más gazda egyesülethez társulunk, s talán még az erdélyi magyar sörgyártók is külön civil szervezetbe tömörülnek.

A románoktól külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők,  a nők,  a gyerekek,  a művészek,  a vadászok és a halászok, a gondolkodók (lásd: Erdélyi Gondolat Egyesület), a néptáncosok, a cserkészek, a zenészek, az újságírók, stb.

Hogy a politikáról és a külön (teljesen más) historiográfiáról ne is beszéljünk!

Nem azt mondom, hogy az önálló magyar intézményekre nincs szükség. De mégis: hol vannak a metszéspontok?

Annak ellenére hogy a 80 százalék román, 18-20 százalék magyar etnikai arányú Kolozsváron születtem, s 34 éve itt is élek, a monostori „böjéc zsélát”-okat (akikkel igen sokat verekedtünk gyermekkoromban) és az iskolai “böját dé böjátokat“, “böját de kártiér“-eket leszámítva nekem se volt igazán kapcsolatom a románokhoz: magyar család, óvoda, elemi, líceum, egyetem, ifjúsági szervezet, munkahely, barátnők (két kivétellel), baráti társaság, barlangász klub, stb.

Hátat fordítunk a túlnyomó többségnek?

A főtéri cécó kapcsán társalogtam hosszasan egy olyan román személlyel, akinek a családjában vannak magyarok, felsőfokú végzettsége van, értelmiségi munkát végzett/végez, az átlagosnál sokkal tájékozottabb, egy nyugat-európai országban tanult és élt, s jelenleg az egyik legfontosabb kolozsvári döntéshozó talán egyik legbefolyásosabb tanácsadója. Néhányszor volt alkalmam megtudni, mit mondott/tanácsolt neki, s a döntéshozó ennek következtében mit, hogyan csinált.

Ez a beszélgetés jelentette az utolsó cseppet a pohárba (ebben az évben szinte ugyanezeket a beszélgetéseket folytattam le más román értelmiségiekkel), s ami azt mondatta velem: sohasem sikerül már megértetnünk magunkat a többséggel.

A hölgy értetlenül állt a Főtér avatása kapcsán kibontakozott helyzet előtt. Velem (mint megannyi más alkalommal) is megbeszélte a dolgokat. Nem azért fordult hozzám, mert mittudoménkiafene lennék, hanem azért, mert ismert.

– Te, Olivér, komolyan nem értem ezt az egészet. Most mi a fenét csináljunk? Kinek kell ez a felhajtás? Semmilyen kapcsolatom nincs a magyar szervezetekhez, nem is ismerem őket. Kit hívjak meg? Honnan? Adj valami tanácsot, kapcsolatembereket, neveket, telefonszámokat, de gyorsan! – mondta kétségbeesve.

Elhiszem neki, hogy a jó szándék vezérelte, de csak annyit tudtam mondani neki: már késő.

– Ha már a szabadelvű és a konzervatív magyar fiatalok összefogtak, akkor valamit nagyon, de nagyon rosszul csináltatok – mondtam neki.

Ennek kapcsán kezdünk aztán beszélgetni (hangsúlyozom: szinte ugyanezt a beszélgetést ebben az évben már lefolytattam más román értelmiségiekkel). Szerinte mi magyarok nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, mimóza lelkűek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Egyszerűen olyan ufó szerűek, akik hirtelen megjelennek, és ismét kérnek valamit a történelem nevében. A dicső múlt nevében. Mert, hogy az nekünk jár és kell. Mert az a jussunk. És hogy ő megadná, nincs ezzel semmi baj, sőt még többet is adna, tegyünk ki magyar zászlót is az intézményekre, legyen kiírva minden magyarul is. Hol kell aláírni, hogy ez legyen? S hogy ő aláírta az RMDSZ többnyelvű feliratos lajstromát. Persze, nem hittem el neki, erre elővette az asztalából a fénymásolatot… Meglepődtem.

Leszünk?

Ő is mondta, hogy mi már csak relikviák vagyunk. S érdekes, hogy ugyanazt mondta, mint a többiek, akikkel hónapokkal azelőtt társalogtam, és nincsenek kapcsolatba eme bejegyzés főszereplőjével. Relikviák, mert a múltban élünk. A temetővel (ki is mondták, hogy a Házsongárd Alapítványra gondolnak) foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. És hogy miért nem vagyunk „ellenállóbbak”, miért vállaljuk a vegyes házasságokat, amikor tudjuk, hogy az megfogyatkozásunkhoz vezet? Miért a múzeumokkal (nem értik, mi az, és mivel foglalkozik az Erdélyi Múzeum Egyesület, nekik Societatea Muzeului Ardelean, pedig próbáltak utánajárni, de a www.eme.ro román oldalán ez fogadta őket: Pagina este în construcţie.) és nem, mondjuk, a kortárs művészek kiállításaival foglalkozunk? Persze, ők beleolvastak az EME honlapjának angol változatába, de amikor ilyen szöveg fogadta őket, hogy

historical moment,

meg

tradition of our great ancestors,

s még az, hogy

we conserve the recognition of the following things named very nice by Márai Sándor: the country, the people and the father-land.

Odáig még bírták olvasni, hogy

Transylvanian personalities since the 1760’s,

s még azt is kibírták, hogy

the difficult fate of the Hungarian people,

de amikor belebotlottak abba, hogy

Among our aims -wrote the count- is to save our perishing antiquities,

akkor rájöttek, hogy sajnos már csak a relikviák maradnak meg a kolozsvári magyarokból.

– S, Olivér, a ti újságotok miért nincs románul is fent a neten? – kérdezték őszinte érdeklődéssel. Miért nem lehet román nyelvű napi összefoglalót feltölteni? Nem, nem Băsescuról, mert azt látjuk a tévében, hanem a magyar közösségi élet történéseiről/eseményeiről szóló anyagokról miért nem lehet egy összefoglalót lefordítani? Mert érdekel minket, foglalkoztat az, hogy mi történik a magyar közösséggel.

Mondtam, hogy nincs pénz.

– Szükségünk van rátok, akarunk beszélni veletek, kellenek a meglátásaitok, de ti vagy a „temetőben” vagy a „múzeumban” vagytok – mondták, persze sarkítva, de kifakadva.

Vagyis ebben a modern világban mi amolyan furcsaságok vagyunk, akik a múlt századba s az azelőttibe élünk, s akiket nem lehet megérteni.

Nem értenek és nem is fognak érteni bennünket. Még a legjóhiszeműbbje sem. Egyszerűen külön világban élünk.

UPDATE (január 12.): Eszembe jutott az Asztalos Lajos kezdeményezésére is az 1990-es évek elején (akkor még csak tizenéves voltam) az RMDSZ által kiadott Híd-Puntea című román nyelvű, de magyar értelmiségiek által írt kiadvány. Most miért nincs egy ugyanilyen? Vagy egy kétnyelvű kiadvány?

Arról is morfondíroztam, ma ki vállalhatná fel Octavian Buracu szerepét.  Szerintem például Eckstein-Kovács Péter, Salat Levente, Ádám Gábor (az utóbbi években keeping a low profile, de nem tudom, miért) kellene legyen az, aki továbbviszi ezt a stafétabotot…

Read Full Post »


Egyre kevesebben kirándulunk az utóbbi időben, egyre kevesebb (legtöbbször egyetlen) túrázót se látunk amerre járunk. Az elmúlt hétvégéken egyedül túráztam, illetve ketten, hárman, maximum heten kirándultunk a Bükkbe, erre-arra. Most se láttunk senkit.

Most is ugyanitt jártunk, csak sajnos nem volt hó (Tavalyi saját felvétel. Most nem vittem magammal fényképezőgépet)

Arnold volt az utolsó reménységem arra, hogy ma, karácsony másodnapján elmenjünk kirándulni. Már pénteken este írtam neki SMS-t, ma délelőtt beszélgettük, menjünk-e vagy sem. Attól tartottunk, térdig érő sár lesz, mindenhol elolvadt a hó. S tüzet se sikerül raknunk, nedvesek a faágak. Megegyeztünk, hogy ezt kihagyjuk. Aztán ismét felhívott: olyan szépen süt a nap, nem lehet itthon ülni, le van tojva a sár.

Nem bántuk meg.

Sikerült kimozdulni a „dobozból”, élveztük a friss levegőt, mozogtunk a szabadban, jót beszélgetünk, fittyet hánytunk a társadalmi normákra és az ilyen-olyan kényszerekre. Uzina községből egy ösvény vezet a csúcs irányába. Rövidítettünk, a meredek kaptató miatt négykézlábas mászás lett belőle… Izzadtuk is rendesen: lekerült a torokkötő, a túrakabát. A helybéliek furcsán néztek ránk: mit keres itt ez a két túrázó?

A ruhák most már nem voltak ott... (A felvétel 2008. december 20-án készült)

Meg-meg álltunk, élveztük a verőfényes napsütést, szürcsöltem a sört (Arnold vezetett, ha-ha). Ahányszor megálltam pihenni, mindig elment egy-egy repülő. Sőt kettő. Adott pillanatban három repült formációban. Két WizzAir gép is elment a fejünk fölött. Dél-kelet fele vették irányukat: Valencia, Barcelona, Róma? Nemrég még mi is a fedélzeten voltunk.

Csak a csúcson (1759m) volt talpalatnyi hó. Behúzódtunk egy szélmentes helyre, falatoztunk. A tengerkék égen alig lengedezett néhány felhő. Ők is kirándultak, elegük lett a fesztivizmusból.

Érdekes, tavaly pontosan 6 nappal korábban jártunk ugyanitt. Akkor Hajni, Boti és Zsolt is velünk tartott. A városban esett az eső, kint hullt a hó.

Körbe jöttünk le. Attól tartottam, elsötétedünk, de mégsem. Arnold néhányszor próbált beijeszteni, hogy eltévedtünk, de emlékeztem az útra.

Már csak januárban kirándulunk ismét.

Alig várom az újabb téli túrákat!

Read Full Post »


Mi lehet szebb ennél?

Világéletemben imádtam kirándulni.  1977-ben költöztünk a Monostor lakónegyed végén levő tömbház lakásba, az erdő alig 7 percre van otthonomtól. Gyermekkorom legszebb emlékei közé tartoznak a hétvégi tűzrakásos, a szomszédokkal, barátokkal megejtett kirándulások. Mindig jó volt a hangulat, kirándultunk télen-nyáron.

Aztán Glytz barátom megfertőzött. A magashegyi kirándulásokkal. Az 1990-es évek közepén sokat, nagyon sokat mentünk együtt kirándulni. Életre szóló élmény maradt a Radnai-havasokban valamikor 1996-ban vagy 1997-ben tett kirándulás. Glytz vitt el oda (is). A menün voltak a következők: elsötétedés, hideg, elvesztett turistajelzés, bóklászás ködben (látótávolság: 3 méter), túrázás esőben, búgó patakban ereszkedés Radnaborberek irányába (miután, persze, elvesztettük a jelet). Utóbbiban az volt az izgalmas, hogy a jobb térdem teljesen felmondta a szolgálatot, húztam a jobb lábamat magam után, a patakban pedig totál-fatál-generál durva volt lejönni.

Mi sokkal kisebb hátizsákkal túrázunk...

Az első élmény nem vette el a kedvemet a kirándulásoktól, sőt. Ami nem öl meg, az megerősít alapon, folytattam. Az elmúlt 13 évben bejártuk az ország szinte valamennyi hegyvonulatát.

Az elmúlt években viszont több a nosztalgiázás, mint a túrázás. Néhányan családot alapítottak, utódokat nemzettek, a többiek pedig elkényelmesedtek, ellustultak, megváltoztak a prioritásaik. Pedig a kirándulásnak kellene az elsőnek lennie. Mostanában ketten-hárman túrázunk. De nem a hegyekben, hanem a környéken. S nem két-három napos kirándulásra megyünk, mint régen, hanem egy naposra. Marad tehát a nosztalgia. Volt olyan is, amikor egyedül mentem kirándulni.

Jujj, mennyire ismerős... (Fotók: internet. Saját felvételeim az otthoni gépemen vannak....)

Múlt hétvégén csodálatos túrákat tettünk meg. Itt a közelben kirándultunk. Szombaton csak hárman, vasárnap viszont már heten voltunk. Csodálatos téli táj, fehér, szűz hóréteg, baráti hangulat. Az Erdélyi Kárpát Egyesület die hard csapatával találkoztunk. Lehet, nemsokára már csak ők túráznak.

Gondolom, fölösleges ecsetelnem a természetjárás, a kirándulás, a túrázás fontosságát. Habár az utóbbi időben lehet, hogy mégis egyre inkább szükség lenne erre… Kerekes Edit kolléganőm hívta fel a figyelmemet a következő MTI hírre: Kihalófélben a családi kirándulás hagyománya…

A családosokat megértem, az ők esetükben sokkal nehezebb összehozni a kirándulást, de mi, a család, gyermek nélküliek miért nem kirándulunk többet?

Read Full Post »


Mely magyar politikusok ülnek majd az asztalhoz?

Szinte valamennyi újságíró kollégám, többségi politikus nevet: na, az RMDSZ ismét kormányzati tényező lett. S akkor kezdődnek a spekulációk: ki, mit kap.

Nagyon érdekes volt szemlélni, amint az elmúlt időszakban majdnem sok RMDSZ-es politikus helyezkedett, kapálózott, intézkedett, egyezkedett, egyeztetett, odaállt, kiállt, beállt, leállt stb.

Egyesek ezt nagyon látványosan, mások pedig sokkal diszkrétebben tették. Mindenki tudta, hogy csak a választottaknak, a létra legtetején levőknek jut a koncból. Az alsóbb fokokon levők pedig reménykedtek. De mást is tettek: a többségi (azaz román) politikusok közbenjárására számítottak annak érdekében, hogy kitapossák maguknak az utat a miniszteri, az államtitkári vagy más tisztéghez.

Villámgyorsasággal zajlottak az események: szerdán este Băsescu bejelentette, hogy csütörtökön tíz órakor bejelenti, ki lesz a miniszterelnök-jelölt. De már szerdán este biztosra lehetett venni, hogy Boc lesz a választott. Csütörtökön pedig kezdtek kiszivárogni azok a tárcát, amelyeket megszerez az RMDSZ: tárca nélküli miniszterelnök-helyettes, környezetvédelmi minisztérium, művelődési minisztérium. Szóba jött a távközlési tárca is Borbély Karcsinak. No, meg a közmunkaügyi Borbély Lászlónak.

Az már szerda este kiszivárgott, hogy valamelyik minisztérium élére kolozsvári magyar politikus kerül. Ilyenkor persze elsőre mindenki Eckstein-Kovács Péterre (még akkor is, ha nemrég összement az RMDSZ csúcsvezetőségével) gondol. De kiderült, hogy nem lesz kisebbségügyi tárca, az igazságügy pedig nem az RMDSZ-nek jut. Akkor maradt az egészségügy. Itt szóba jöhet (ha szakemberekről beszélünk) Molnár Géza (már volt államtitkár), Hegedűs Lajos és László Attila.

Ahogy utóbbi neve megjelent a Szabadság on-line változatában, felhívott valaki, aki tudja, mit beszél, s azt mondta: Attila biztos, hogy nem lesz.

De ha mégis? Akkor ki lesz az alpolgármester?

Több forrásból hallottam, hogy Csoma Botond, akire mindenki gondol, nem vállalja. Egyébként ide a blogomba is leírta ezt:

Semmilyen más hátsó szándékom nem volt, nem szeretnék sem alpolgármester lenni, sem másoknak tetszeni, egyszerűen ez volt a véleményem, de természetesen mindenkinek joga van azt gondolni erről az eseményről, amit akar.

Akkor marad Irsay Miklós és… Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Karának a dékánja. Igen bizony, ugyanis ő következik az RMDSZ-es városi tanácsosi listán. Neki viszont nincs közigazgatási, önkormányzati, pontosabban tanácsi tapasztalata. Tehát marad Irsay Miklós, alias Joe.

A művelődési tárca államtitkára lehet Hegedűs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója. S mi marad például Szenczi Biankának, aki szépen szerepelt a parlamenti választásokon?

De hogy ebből mi válik be, az eldől a mai nap folyamán.

UPDATE1 (december 18., 10.17): Ezekben a percekben ülésezik az Szövetségi Egyeztető Tanács (SZÁT). Talán itt eldől minden. Ha nem, akkor a délben kezdődő SZKT-n.

UPDATE2 (december 18., 11:57): A SZÁT döntése szerint a következők lesznek az RMDSZ-es kormánytagok:

Miniszterelnök-helyettes: Markó Béla

Művelődési miniszter: Kelemen Hunor

Környezetvédelmi miniszter: Borbély László

Egészségügyi miniszter: Cseke Attila

Read Full Post »


Csoma Botond (balról) és László Attila. Mi van a háttérben?

Az az érzésem, hogy már hosszú ideje lappangó elégedetlenség, frusztráció tört felszínre ma a Kolozsvári Városi Tanácsban.

Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos felvetette, hogy az esti főtéri rendezvények zavarják a Szent Mihály templomban zajló miséket. Említette azt is, hogy a jogszabályok értelmében az egyház engedélye nélkül tilos az egyházi létesítmények közelében zajos köztéri rendezvényeket szervezni.

Apostu válaszolt volna Botondnak, de László Attila közbevágott, és elmondta, hogy a katolikus egyház beleegyezett az ilyen jellegű rendezvények megtartásába.

PAFFF!

Ha így van, miért nem szólt Csoma Botondnak, mielőtt az felszólalt volna, ugyanis állítólag László Attila tudta, hogy ebben az ügyben erre sor kerül. Egyébként a román városi tanácsosok nevettek azon, hogy a két magyar tisztségviselő egymásnak esett. Pontosabban László Attila Botondnak. Egyikük állítólag meg is jegyezte:

Botond, hát nem látod, hogy nevetségessé teszitek magatokat?

Úgy értesültem, Botond a tanácsülésen nem vitatkozott, hanem a gyűlés után felment László Attila irodájába, s ott akarta tisztázni az ügyet. De állítólag még jobban összevesztek.

Nemrég a Szabadságban írtunk arról, hogy László Attila Traian Băsescu mellett kampányolt.

Ígértek neki valamit? Valamivel a kezükben tartják? Egyeztek vele valamiben? Mi a fene történik?

UPDATE (december 16., 19.29): László Attila elmagyarázta, mi a helyzet. Ide kattintva olvasható.

Read Full Post »


Jakab Judit kolléganőmnek a WebSzabadság rejtelmeit magyarázom. Vajon? 🙂 A kép jobb oldalán Balázs Bence, a helyi hírek rovatvezetője fogja a fejét, pedig Póka János András, a sport rovat főnöke semmi koponyarobbantót nem mond... Vajon? 🙂 (Rohonyi D. Iván felvétele)

A román nacionalistáknak köszönhetem, hogy újságíró lettem.

Pontosabban: már a líceum utolsó évében világos volt számomra, hogy ezt a pályát választom, éppen csak az alkalmat vártam, hogy berobbanhassak. S Funar polgármester emberei megadták nekem a lehetőséget: 1995 áprilisában, román húsvétkor megvertek, mert magyar vagyok.

A hajdani Jazz Clubban lazultunk, ortodox húsvét volt. Az éjféli körmenet után bejöttek a románok, körülbelül 15-en, s annyit mondtak:

Vrem să bem sânge unguresc! (Magyar vért akarunk inni!).

A következő, amire emlékszem az, hogy kaptam egyet, ráestem az üvegekkel teli asztalra, a fejemmel az összes poharat, kólás üveget széttörtem. Elájultam. A bárpult mellett tértem magamhoz.

– Azonnal hívják a rendőrséget – mondtam a rémült lányoknak.

Akkor vettem észre, hogy nem a verekedés miatt esik ki a szemük: vérben ázott az ingem, a nadrágom, mindenem. Ismét elájultam. A bejáratnál tértem ismét magamhoz. Hárman fogtak (főleg a copfba kötött, derékig érő hajamat – akkoriban nagy metálos voltam), ütöttek, rúgtak. Ismét “besötétedett”. A kijárat után tértem magamhoz.

Jött is a rendőrség, bekísértek, igazoltattak. A mintegy tizenöt román közül egyet csíptek nyakon. Az illető arra kérte a rendőrt, tárcsázzon egy telefonszámot.

– Da, să trăiţi! Am înţeles, să trăiţi! (Igenis! Megértettem!) – mondta, s szabadon engedte az illetőt.

Minket csendháborításért megbüntettek.

A sürgősség következett, nem volt koponyatörés, az arcom viszont tele volt vágással (néhány most is látszik).

Néhány nap múlva jelentkeztem a Tóbiás Tibor osztálytársam XT számítógépén és tűs nyomtatóján megírt, illetve kinyomtatott cikkek a Szabadság szerkesztőségében. Be volt kötve a kezem, vágások az arcomon. Horror. Évike, a titkárnő, elsápadt.

A Campus rovatban jelent meg az Üssed, haver! című cikkem, 1995. április 29-én.

S azóta nem tudnak szabadulni tőlem… 🙂

Voltam külső munkatárs, belső munkatárs, riporter, szerkesztő, rovatvezető és főszerkesztő (alkalomadtán takarító bácsi). 2007. november 5-e óta a Szabadság on-line új változatával és a videó portállal foglalkozom.

A mostani kollégák közül 1995 elején, amikor a Szabadsághoz kerültem Tibori Szabó Zoltán (ő volt a főszerkesztő, ő írta alá a szabadságos újságíró igazolványomat is), Ördög. I. Béla, Szabó Gyula, Barta Éva, Újvári Ildikó, Székely Kriszta, Pásztor Piroska és Németh Júlia dolgozott a szerkesztőségben. Papp Annamária nem sokkal előttem került a Szabadsághoz. Érdekes volt az évek során látni, ahogy folyton bővül a szerkesztőség. Néhányan elmentek, egyeseket magához hívott az Úr. Isten nyugtasson, Balló Áron, Nits Árpád, Frici bácsi, Mircea bácsi!

20 éves a Szabadság. Ebből 14 éve együtt…

UPDATE (december 14., 19:53) : 1995-ben itt volt már a szerkesztőségben Dobordán Mária, Egyed Judit,  Szabó Renáta is. Őket kifelejtettem. Bocsika!

Read Full Post »


Ő vajon kire voksolt?

Ő vajon kire voksolt?

Mircea Geoanára szavaztam ma. Nehezen, de rávettem magam.

Elsősorban azért voksoltam rá, mert itt a történelmi jelentőségű pillanat, hogy Klaus Johannis személyében kisebbségi miniszterelnöke legyen az orszságnak. Ez precedens értékű. Ilyen alapon bármikor lehet magyar elnök vagy kormányfő. Igaz, 15-25 év múlva.

Reszketett a kezem, mert amennyiben szociáldemokrata kormánya lesz az országnak, Kolozs megye és Kolozsvár rengeteg pénztől esik majd el. Itt ugyanis a narancssárga a menő.

Nincs kétségem afelől, hogy Johannis nem bírja több, mint 6-8 hónapig. Megeszik a bukaresti hiénák. Akárcsak Emil Boc volt kolozsvári polgármestert. Az is világos, hogy Geoană és Antonescu egymásra borulása sem tart sokáig. Maximum 2 évig. Akárcsak a Băsescu-Tăriceanu páros…

Vagyis: nihil sub sole novum….

UPDATE1 (december 7., 21:18): A székelyeken csodálkozom… Miért voksoltak arra a Băsescura, aki több alkalommal (legutóbb és leghatározottabban Tusványoson) azt mondta nekik: annyi autonómiájuk lesz, mint Caracalon. Habár Geoană is keményen az RMDSZ ellen foglalt állást a Boc-kormány megalakításakor. Szóval: egyik kutya, másik eb? 🙂

Read Full Post »

Older Posts »