Kire szavaztam, és miért (frissítve)


Ő vajon kire voksolt?
Ő vajon kire voksolt?

Mircea Geoanára szavaztam ma. Nehezen, de rávettem magam.

Elsősorban azért voksoltam rá, mert itt a történelmi jelentőségű pillanat, hogy Klaus Johannis személyében kisebbségi miniszterelnöke legyen az orszságnak. Ez precedens értékű. Ilyen alapon bármikor lehet magyar elnök vagy kormányfő. Igaz, 15-25 év múlva.

Reszketett a kezem, mert amennyiben szociáldemokrata kormánya lesz az országnak, Kolozs megye és Kolozsvár rengeteg pénztől esik majd el. Itt ugyanis a narancssárga a menő.

Nincs kétségem afelől, hogy Johannis nem bírja több, mint 6-8 hónapig. Megeszik a bukaresti hiénák. Akárcsak Emil Boc volt kolozsvári polgármestert. Az is világos, hogy Geoană és Antonescu egymásra borulása sem tart sokáig. Maximum 2 évig. Akárcsak a Băsescu-Tăriceanu páros…

Vagyis: nihil sub sole novum….

UPDATE1 (december 7., 21:18): A székelyeken csodálkozom… Miért voksoltak arra a Băsescura, aki több alkalommal (legutóbb és leghatározottabban Tusványoson) azt mondta nekik: annyi autonómiájuk lesz, mint Caracalon. Habár Geoană is keményen az RMDSZ ellen foglalt állást a Boc-kormány megalakításakor. Szóval: egyik kutya, másik eb? 🙂

Kire szavaztam, és miért (frissítve)” bejegyzéshez 62 hozzászólás

  1. Hawer

    Azt akarod mondani, hogy 15-20 ev mulva annyian leszunk mind a szaszok most? mert gondolom ez forditva soha nem tortent volna meg, es ha arra alapozod a szamitasaidat. hogy meg fog valtozni a draga honfitarsaink velemenye rolunk akkor szerintem tevedsz:)

    Kedvelés

  2. LEVI King

    Meg jo hogy nem a te szavazatod a donto 🙂 En Basescura szavaztam, mert Boc jo infrasrtukturat dolgozott ki Kolozsvarnak.

    Kedvelés

  3. LEVI King

    Minden esetre a valasztasok egyeduli nyertese BASESCU mert o egyedul az RMDSZ, BECALI partja es – CORNELIU VADIM TUDOR 20 eve ismert magyarellenes kampanyolasaiert – meg a PSD+PC es a PNL sem tudta legyozni ugy hogy egy lathato donto eredmeny legyen… 🙂 ez azt jelenti hogy 1 ember ellen az osszes part-apparatus osszeallt, es ha legyozi az azert mert “szel ellen nem lehet szembe pisilni (a ferfiaknak leginkabb) ” es a partapparatus megmozgatta minden erejet hogy levaltsak Basescut…

    Kedvelés

  4. LEVI King

    Minden esetre a valasztasok egyeduli nyertese BASESCU, mert o egyedul kapott kb. 50% ot, es az RMDSZ, BECALI partja es – CORNELIU VADIM TUDOR 20 eve ismert magyarellenes kampanyolasaiert az RMDSZ megis szovetkezett veluk – meg a PSD+PC es a PNL sem tudta legyozni ugy hogy egy lathato donto eredmeny legyen… 🙂 ez azt jelenti hogy 1 ember ellen az osszes part-apparatus osszeallt, es ha legyozi az azert mert “szel ellen nem lehet szembe pisilni (a ferfiaknak leginkabb) ” es a partapparatus megmozgatta minden erejet hogy levaltsak Basescut… Ma reggel Roman Radio adasaban Basescu ellenes kampanyt folytattak ami ilegalis volt mert kampanycsend volt, es ma egesz nap a Realitatea es Antena 3 burkoltan kombinalta a nezoket Basescu ellenessegre, annyira hogy nagymamam aki 90 eves !!! a tegnap meg Basescura szavazott volna, ma estere mar rosszul velekedett Basescurol… O egy jo peda a szubjektivitasra, mert abban a korban mar nem lehet olyan objektiv, mint egy fiatal… es lathato hogy egesz nap nezte a TV-t es meg volt kombinalva… 🙂

    Kedvelés

  5. “nihil sub sole novum….”

    Erre két dolgot tudok mondani, Olivér:

    – Et tu mi fili?
    és
    – Plaudite amici, comedia finite est!
    🙂

    A többit az idő mondja meg…

    Kedvelés

  6. LEPKE

    csodalom h ra szavaztak, hisz mircea kijelentette h a magyarok koltozzenek haza Magyarorszagra, mert ez nem is volt es nem is lesz a hazank, betolakodok vagyunk… es mivel johannis psd tag… helyesen dontes?

    Kedvelés

  7. Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét!!! De szerintem “öngól” volt Böszére szavazni! Nincsen semilyen kormányprogramja! Folyton azzal jött, hogy megszabadítja az országot a moguloktól! Azoktól a moguloktól akik 2004-ben őt támogatták(akkor jók voltak, aztán ellenük fordult).Kommunistának is van annyira komunista mint Geoana, hisz az elvtárs ideje alatt magas beosztású tiszt volt a flottánál.
    Geonara szavaztam, mert remélem, hogy Johannis lesz a miniszterelnök, és a kissebségi törvényeknek is lesz végre egy igazi pártfogója. Amúgy meg az EU is jobb szemmel nézne ránk. Talán Johannis lehetne a mi Obamánk:D

    Kedvelés

  8. arnold

    “O egy jo peda a szubjektivitasra, mert abban a korban mar nem lehet olyan objektiv, mint egy fiatal… es lathato hogy egesz nap nezte a TV-t es meg volt kombinalva… “….még Levi még, írjál még ilyen jó kis humoros abszolut rád jellemző fiatalosan-objektiv dolgot.
    “En Basescura szavaztam, mert Boc jo infrasrtukturat dolgozott ki Kolozsvarnak.” ….igen ezek a B betűsük jó fejek, meg isteni a város minden pontján oszlopokra kábeltekercsek formájában felaggatott “infrastrukturák” …és ez neked elég volt a szavazáshoz? Ja igen és félelmeid a férfias “contra venti non pishare”. 😦

    Kedvelés

  9. Levi King

    Basescu megnyerte a valasztasokat, annak ellenere hogy az RMDSZ meg az osszes tobbi politikai part ellene fordult., egy ULTRADEMAGOG ALLJAS POLITIKAVAL. Egyaltalan nem voltak korrektek a roman media szereploi, es ezert is tobbszor fel voltak szolitva es meg voltak buntetve az orszagos audiovizualis tanacs altal. Sajnalom hogy a magyarok romaniabol egy olyan despotikus politikus altal hagyjak magukat befolyasolni, mint pl. MARKO BELA.
    Nem latjatok hogy az egyeduli politikus aki mai napig is aktiv elnoki funkciot tolt be romaniaban, az Marko Bela?? Jo lenne mar belatni hogy az RMDSZ csak a sajat politikusi gardajat szolgalja, viszont a helyes az lenne hogy a romaniai magyarok erdekeit szolgalja. Engem, roman allampolgarkent meg egy part sem segitett, egy egyhaz sem, de meg az allamtol sem katpam soha semmilyen “jutalmat” vagy segelyt! Megis ugy erzem hogy Traian Basescu segitett az erdelyieknek, ugy hogy igyekezett megbekelni a romanokat a magyarokkal (igaz nem lehet ) de legalabb probalkozott, es amugy a PDL – tol van a kolozsvari polgarmester is, es az expolgarmester is… Boc. Es o igazan sokat tett a varosunkert… Tobb mint 450 utcat aszfaltoztak ahol soha nem volt aszfalt!! es ezek utan a magyarok tobbsegenek nem tetszik! Igazan nem ertem hol van a jozan eszetek??? Ha nektek Marko Bela azt mondja hogy ugorjatok tomegesen a kutba, beleugortok? En elobb atgondolnam!!! Amugy Erdely soha nem latott autopalyat, igaz rovid a szakasz, de VAN!
    Es a foteret is kedves magyar honfitarsaim kritizaltak… Miert? RMDSZ belso utasitasra!
    Az igazsag pedig az hogy en mint magyar kolozsvari ember, sokkal jobban erzem magam az uj foteren, voltam a csaladommal, a fiammal, es ugy ereztem hogy megtalaltam azt a helyet ahova szivesen ki tudok setalni; Mindezt az erzest visszakaptam amiutan 1989 decembereben elejen a vakacio elott, par nappal a forradalom elott az akkori LMF3 – mai Bathory Istvan E.L. – bol hazafele tartottam… akkor ereztem utoljara jol magam a Kolozsvar Foteren. Azutan jott a turas- es dakok utani keresgeles, jottek a roman nemzeti szinekre valo festes, es jottek a roman-magyar ellentetek, amiket korabban nem tapasztaltam… Kerdem en, jobban tetszett a Matyas kiraly hatanal latni a roman nemzeti lobogot? vagy jobban tetszett a hasznalhatatlan, oreg fakkal teli foter? Ha igen, akkor menjetek el mas varosokba, mert van romaniaban eleg elhagyatott varos(ka) ahol megtapasztalhatkatok a nemtorodest es az elmulats! Kolozsvaron amiota Basescu az elnok, a varos sokat fejlodott, a legkor (politikailag is) sokkal jobb, a kamionokat kitiltottak – a levego jobb, az autosoknak szinkronizalt (stop) lamparendszert es a varos minden kijaratanal videokamerakkal felugyelik a biztonsagot, (Pl. ha ellopnak egy autot es a varosbol kiviszik akkor le vannak filmezve…) es van meg egy nyugati stilusu setalo utca is…. Ebredjetek fel, kedves romaniai magyarok, hogy Basescu kell nekunk, es az RMDSZ nem! Kerdem en: az rmdsz 20 ev alatt mit csinalt lathatoan jot (infrastrukturaban vagy a roman – magyar viszonyban) ebben a varosban?

    Kedvelés

  10. Levi King

    Tudjatok mit csinalt? Szervezkedett a magyarok kozott hogy behajtsa az “RMDSZ tagsagi dijat” amit “fiezetnie kell minden magyarnak” Ha megkerded miert? azt mondjak a beszervezett oregek, hogy azert mert magyar vagy… Igen de ugyanakkor a PDL nekem jot tett indirekktbe, az RMDSZ rosszat, mert a tagsagi dijert jon, es a romanok ellen beszel a magyarok neveben… En magyar vagyok, de egy olyan magyar aki tiszteli azt a romant aki tisztel engem. Ezert nem ugrok nekik mind sok mas magyar az RMDSZ-el az elen… Kolozsvaron az RMDSZ 20 ev alatt tobb rosszat tett kolozsvaron mind jot!

    Kedvelés

  11. @Oliver
    “Itt ugyanis a rózsaszín a menő.”
    Hat ez az allitas igaz lenne, akkor Geona egy kicsit tobb szavazatot szed ossze Kolozs megyeben. Itt a narancssarga a meno….

    Kedvelés

  12. arnold

    Levi te igazi King vagy… megtanulhatnál helyesen írni meg gondolataid világosn kifejezni. Oliver moderálj lécci. 😀

    (Moderálva)

    Kedvelés

  13. f

    Levi King édes románom. Olyan kúl lenne, ha megtanulnál HELYESEN írni. Mondom, helyesen magyarul. …az iszonyatosan populista, demagóg, agymosott hozzászólásaid amúgy szórakoztatnak.

    Kedvelés

  14. f

    Geoanara szavaztam. Miért? Hogy Antonescut ne dobjuk koloncnak a dühödt Basescu tábor elé. Benne láttam a megoldást, a disztingvált, művelt, gerinces értelmiségiben…és mégis. A dühös szél jajgatásánál hangosabbak a varjak (írta valaha Kányádi Sándor). Hogy mi jön? Egy PD-L , szétszakadt libi kormány, mellettük valahol egy-két bóklászó remedeszessel, aztán harc, marcang, marakodás, az én mogulom, a te mogulod, a te cigányod, az én cigányom, Guta, miccs, manele, tökmag és Atyaisten-cimbalom. …És Kolozsváron nem változik semmi. Odasz..r.nak a Szent-Mihály tövébe, de már az sem fog érdekelni. Fő a befektetés.

    Kedvelés

  15. Levi King

    Kedfes F…z 🙂 a helyesirasommal nincs baj, de ha te is naponta irnal nagyon gyorsan 30 A4 es oldalt gepi kodba, akkor te is hibaznal. Hibaim az ultragyors irasom miatt van, mert nincs idom javitgatni… en ugyanis meg szoktam dolgozni is a szamitogepekkel… Ez van, ha nem erted akkor az a te bajod. en angol billentyuzettel irok, es nem mindig a sjatommal. Ugyhogy ha nem olvashato, az a te sajat bajod. Es nem vagyok populista, hanem megprobalok objektivebb lenni… Es nem hagyom befojasolni magam az kedves ujsagiroi egyetemet vegzett szakemberek altal, akik abszolut profin kepesek eloadni barmit, oly modon amilyen modon kerik toluk. (elsosorban az Antena es Realitatea TV adokrol beszelek)

    UDv,

    Kedvelés

  16. reka

    Szeretem, hogy nem vagyunk vegre mind egy velemenyen. Pl a Foter ugyeben nem tudok egyeterteni Levivel, de az elnokvalastas ugyeben igazat kell adjak neki.
    Abbanazonban nincs igaza, hogy a magyasag tomegesen igy vagy ugy szavazott. Levi szerinted 51 %-a Kelemen szavazatainak hova vandorolt? A magyasag ugyanugy meg volt osztva mint az orszag maga. Az RMDSZ ezennel elvesztette egyeduralmat, az emberek 20 ev utan sajat fejukke gondolkoznak, ami igen is jo. elleneben veszelyes is a magyarsagra nezve, de van meg 3 ev a kovetkezo valasztasokig. Vagy eszhez ter a magyasag kepviselete, hogy nincs ez igy rendjen, vagy eljon az a szomoru, de szukseges rossz, hogy 3,26 szazalekkel oda a parlament.

    Kedvelés

  17. oxy69

    Galacticónak: na ja és Szempillának volt programja, ugye? Az egész kampány csak egymás mocskolásáról szólt, mindkét oldalról. Továbbá, ha emlékezetem nem csal, a híres szocik nem engedték kormányrúd mögé a magyarokat, amikor összeálltak nagykoalícióba a PD-L-vel… Ilyen párt vezetőjére kellett volna szavazzak? Soha. No, meg mit mondjak Antonescuról, aki az első forduló előtt narancsárga–piros cédulával is riogatta választóit, hogy ők, Bösze és Geoană együtt rontották el ezt az egészet, a következő héten pedig már Mircea-Dan kezét szorongatta. Utóbbi pedig hétfő este, amikor azt hitte, övé a győzelem, megköszönte szépen mindenkinek a támogatást: így kerültek egy helyre a liberálisok, az udéméré, a többi kisebbség, de a nagyromániások és Becali pártja is… Amúgy a juhász éppen mögötte állt a szónoklat alatt. Hasonszőrűek egybegyűltek.

    Kedvelés

  18. Kolev

    Hát nagy lehetőséget szalasztott el a magyarság tegnap…Nem Mircea Geoana személye, hanem Klaus Johanis miniszeterelnöksége, mely valóban precedenst teremtett volna, nem beszélve arról ,hogy Európa másként kezelte volna Romániát ,no meg az itteni kisebbségeket..Köszönjük meg a székely megyéknek is, akik Böszeszkura szavaztak, pedig mit is igért nekik …SOHa mintha, ugye?
    És el kell szomritsam a Boc és Apostu pártfogókat…ugyanis nem tettek semmi extrát Kolozsvárért ,csak azért tünik soknak meg Funar nem tett semmit..A semmihez a kevés is rengetegnek tünhet..és a PDL-féle magyar-román békitésről..csak végig kell nézni az új főtéren…már lassan a Kincses Kolozsvárnak nyoma sincs, csendesen és szépen elrendzeték.
    Ami a pénzeket illeti ténleg kapott a város…de abból mit forditottak magyar érdekeltségre???
    Ennyit érdelelünk..egy cipészinas útán jöhet 2-szer a tengerész…

    Kedvelés

  19. Levi King

    Igazad van Reka….

    A foter kerdese amugy izles kerdese is… Nekem bejon.

    De a politikaban intelligensen kell donteni.. es az nehez….

    Amugy ahogy en ismerem Olivert, nem szavazott o a PSD vel, csak egy szenzacios cimet adott ennek a postnak… :))

    Ha akarod ezt moderald ki — :))

    Kedvelés

  20. Kolev

    Levi King! Szász Jenő pártját kell megerősiteni? Aki december 1-én koccingatott az államfővel és akit, emlékezzünk csak hogy választottak újra saját pártja kongresszusán ,hogy a terem fele kivonult és tiltakozott? Saját társairól van szó.
    ja es egy apro kerdes: Nem vagy véletlenül PDL-s???Beszólásokból nagyon ugy tűnik…
    Ha te neked a mostani főtér bejön, amikor szegény igazságos királyunk ketrecbe van, gotikus templomunk mellett, mise közben koncerteket szerveznek és üvöltenek, amikor más részén a városnak Dsida útcát átnekevzik (mert ugye hülyén hangzik románul…na és erre megjegyezném én Sextil Puscariu hogy hangzik)????
    Vannak még régi Kolozsváriak azért..akiknek Kincses Kolozsvár szent, szent a Jókai útca, Deák útca…nem Piata Unirii, vagy Eroilor!
    Erős képviselet kell a magyarságnak nem megosztottság!
    Nem a PSD-re szavaztak azok akik Geoanara voksoltak és nem az RMDSZ miatt….hanem mert egy kisebbségi sorstársunk került volna nagyon magas helyre és a kisebbségeket (itteni) Európa más szemmel figyelte volna!

    Kedvelés

  21. arnold

    “30 A4 es oldalt gepi kodba” …na látod kedves Levi Király itt kezdődnek a bajok, hogy magadat szuper objektivnek találod, nem hagyod “befojásolni”(elipszilonnal) magad minden jöttment (kiegészítés tőlem) újsagírói egyetemet végzett szakemberek által, kinyilatkoztatás szintjén osztod az észt, haszontalanul (mert mintha kissé felkaptad a vizet) asszociáltad F-et valami csúnya dologra (F…z, ej-ej Oliver ezt moderálni kellett volna :-)) de közben nem veszed észre hogy észjárásod mintha annál a 30 oldal gépi kódnál ragadt volna le.
    Egyébként csak mellékesen én mérnők vagyok és lehet hihetetlen neked, de én is dolgozni szoktam a számítógépen. Azzal pedig, hogy ékezetesen lehetőleg nyelvtanilag helyesen, rendszerezetten, világosan próbálok írni (néha sikerül is :-D) azzal tkp. saját magamat, magyarságomat illetve vitapartnereimet tisztelem meg.
    Ami pedig Szósz Jenő pártjának a magyarságát illeti az nekem megkérdőjelezhető ha a pártelnők Dec. 1-én a cotroceni-i palotában, idolod, Bösze kapitány aranyerét kezeli.

    Kedvelés

  22. Levi King

    Es hogy minel objektivebbek legyunk, Besescu romaniaban le volt gyozve a szamok szerint…. Kiszedte a diaszpora.

    Ez erdekes… Tehat a partapparatus PDL+PSD+PRM+Becali nak sikerult annyira megmozgatni mindenkit hogy sikerult orszagosan legyozni Baset. Es ehhez segitett legalabb 5% -ot a REALITATEA es az ANTENA 3.

    Nem tudom megerteni aztokat akik :

    1. elhiszik a Sorin Ovidiu Vantu Realitatea TVjenek a propagandisztikus meseit
    2. meg meg tudjak szavazni a Sorin Ovidiu Vantu altal tamogatott elnokjeloltet.

    Miert?

    Mert a 90-es evekben nagyon sok erdelyi – tobbek kozott en is – a penzemet elvesztettem a FNI – nel, es a Bankcoop – nal. Annnak idejen sok penz volt…. es soha de soha nem kaptam karteritest…

    Es ezek utan a kedves magnas megcsinalta a Realitatea-t hogy meg gazdagabb legyen.. Mibol? Abbol amit ellopott tolem. Es Iliescunak meg kell koszonni hogy 1993-1998 kozott olyan inflacio lett hogy este ha nem vettel dollart vagy markat a lejre masnap mar 10-20 % ot vesztettel az arfolyamkulombsegen.

    En megeltem ezeket az idoket is, amiutan 2-3 ev stabilitas utan elmentem amerikaba es meg mindig banom hogy visszajottem… Mert csak eltoltottem hiaba itthon az utobbi 7 evet…

    Valamikor 2004 ben remeltem hogy jobb lesz… de az en eletszinvonalam nem lett jobb… Raadasul bevezettek az u.n. “Impozit forfetart ” is – es engem ez zavar mert harom cegnek vagyok a szegeny tulajdonosa – mert a gazdasagi valsag nagyon betett nekem. Es megis Basescut valasztottam mert bizok abban hogy romania – erdely – a szulovarosom Kolozsvar – valamikor igazi europai varos lesz… es ha nem en, akkor legalabb a fiam erje meg azt… En lattam az igazi europai ertekeket magyarorszagtol nyugatra … szinte mindenhol erzodik.. De ha keletre mesz erdelybol: tudod mit latsz? Az emberek, az utak, az autok, es minden ami mozog MOCSKOS-SAROS. Az emberek kopkodnek es magoznak az utcan. Az autosok dudalnak ha kell ha nem. Lopas minden piacon. Porges. Szekerek az autopalyan. Lovak az ejszakai “europai” fouton. (egyszer majdnem ott hagytam a fogam mert Galati fele egyik ejjel egy lo termett elottem … a fout kellos kozepen) Ez az igazi romania. Es ujabban minel delebbre mesz hallgatod a gorog-cigany eredetu MANELE-zenet. Es latod hogy buta, muveletlen, irastudatlan emberek, akik szegenyeket senki nem segit csodalkozva neznek ki magukbol ha elhaladsz mellettuk …
    Ez nem kell europaba… europanak
    Ezt kene valahogy megvaltoztatni…
    A mult honapban jottem haza Ausztriabol az autommal. Egesz uton esett az eso. Megalltam a hatarnal es lattam hogy az autom csak esocseppekkel van boritva, nem saros, tiszta. Kolozsvarra erve az autom saros lett. Alig lattam ki a hatso ablakon… Miert? Mert mocskos romania.
    Hollandiaban 1 hetig “csoveztem” az elmult evek egyik nyaran. 2 rend ruham volt. A jardakon lazultunk, ettunk, ittunk, fuveztunk…. Es 1 het utan nem lettem mocskos… Ha itthon ugyanezt megprobalnam 2 nap utan mocskos leszek! Eleg hogy gyalog elmenjek a foterig esoben: saros lesz a cipom! Budapesten 1 egesz napot jartam esoben es nem lett saros a cipom…

    Tobbek kozott ezek a dolgok zavarnak romaniaban.

    Amugy az is tetszik hogy amiota PDL van kolozsvaron szinte minden utcaban vegigvonul egy utcamoso auto ami eleg jol tisztitja a varost, de megsem elegsegesen. A tisztasag es a rend sokkal jobb a varosban.

    A kolozsvariak meg kene koszonjek a szavazataikkal a PDL-nek mert aki tudja hogy milyen volt funar idejen es az elott az szemmel lathatoan latja a valtozast. Oliver tudja, mert o volt a funar rendszer egyik legnagyobb es legjobb kritikusa, ezert minden elismeresem erte!
    Csak azt nezzetek meg hogy: annak ellenere hogy az autopark a varosban megsokszorozodott az utobbi evekben van egy lamparendszer, emeletes parkolohazak, 450 utca !!! van leburkolva aszfalttal es jardaval…. a kozpontban pedig parkolasi tilalom es behajtasi tilalmak vannak ervenyben. Matyas kiraly szulohaza es az OVAR pedig le van macskakovezve… imitalva az ujkor / kozepkor hangulatat. Nem helyezodtek el magyar ellenes tablak sem a Matyas szoborra sem a Matyas kiraly szulohazara. Sot megszaporodtak a belvarosban a regi ovarban a magyar tulajdonu kocsmak-kavehazak ahova minden magyar – szekely egyetemista es nem csak jo kedvvel, batran , es emelt fejjel bemehet, es nem kell felnie hogy ejjel amikor reszegen haza akar menni a nacionalista romanon leutik a kocsmabol hazafele menet… A kozbiztonsag javult. A magyarellenesseg csokkent. Matyas Kiraly szobrat pedig minden iranybol jol lehet latni minden iranybol. Nem takarjak el az oreg fak. Es ultetve vannak fiatal fak, melyek 20 – 40 ev mulva megnonek… Egyszoval Matyas szoborcsoport sokkal jobban evidencialodik / kiemelodik, es ezert buszke vagyok.. hogy visszaadtak a ternek a lenyeget… Matyas Kiralyt.
    Mit csinalna a PSD Kolozsvaron? Levaltana mindenkit, betenne mindenhova (allami intezmenyek elere) uj inkompetens embereket, es egy par ev eltelne hogy eszre vegyek hogy hogyan is kell Kolozsvaron csinalni a kozigazgatast meg. stb…

    Szoval a kolozsvariaknak egyeduli helyes opcio szerintem a PDL. es a helyi tanacsba pedig fuggetlen magyarok, esetleg helyi magyar vallalkozok. Egyik legjobb pelda err a Kopiernicus ceg, ahol az elmult evekben cegpolitika volt a magyar munkasok munkahelyhez jutasa.
    Az ilyen vezetok megerdemlik a magyarok szavatat. De nem tudom hogy jo e az otlet hogy az RMDSZ szineiben szalljanak sikra…

    Kedvelés

  23. Levi King

    Kolev: meg kene erteni hogy Kolozsvart elvesztettul reg… 1918 es 1944 ben is. A romanok tobben vannak. Mi nem szaporodunk olyan jol. Ez a baj. Ha minden kolozsvari csinalna 10 gyermeket talan 100 ev mulva megint magyar lesz kolozsvar, de addig nincs sok jogunk…

    Kedvelés

  24. Levi King

    kedves arnold:

    Nem tudom mi a helyzet azzal a szasz jenovel, csak tudom hogy az RMDSZ kolozsvaron semmit nem segitett a kolozsvari magyaroknak 20 ev alatt.

    A blog mufaja pedig megengedi hogy szorakozaskeppen viccelodjunk…

    🙂

    Kedvelés

  25. Levi King

    Igazatok van … vannak helyesirasi hibaim… nem dolgozom a magyar szferaban hogy gyakoroljam nap mind nap. Valamikor 9-10 es em volt magyarbol, helyesen irtam. Az ido ahogy telik meg az emberek hibaznak. Nem hiszem hogy ezen ennyire fel kell akadni…
    Elnezest ha valakit megbantottam …. csak a velemenyem ecsetelem…. Szabad ?

    Kedvelés

  26. Kolev

    Levi King: Az, hogy kivágták azokat a fákat ,melyek ott voltak és őrizték a templomot és főterünket, vagy lebetonozták azt a teret, mely szimbóluma volt és lesz e városnak mire vall???
    Azt mondod új fákat ültettek…hát nagyon szépek, mondhatom…és a térrel teljes összhangban remek a szürke hangulat…szürke és olmos, betemette a régit.
    Vissza a PDL-hez…amióta ők kormányoznak, tudtad, hogy ország szinten minden magyar vezetőt (legyen az tanfelügyelő, államtitkár, stb) kirúgtak? ez micsoda?
    Ne feledd, a szerinted kibékitendő polgármestereink nagyon is nyugodtan nézik ,amikor március 15-én az új Jobboldal felvonul és hőzöng velünk párhuzamosan…
    És nincs igazad…Nem vesztettük el Kolozsvárt…csak rajtunk áll, hogy megtartsuk magyarságtudatunkat, Kolozsvár tudatunkat és átadjuk ezt gyerekeinknek…Nem az európai beolvasztó, összefogás jegyében elhallgatató nevelést!
    Nem űszitásra gondolok, de ami a miénk, azt nem kell odaadni, meg kell őrizni a tudatban mindenképp! Ha gyerekeink tudni fogják melyik útcának mi a magyar neve, mi Kolozsvár igaz történelme, ne félj!!! Megmaradunk!
    Abban igazad van ,ki kell cserélni az RMDSZ gárdáját másokra! Új arcok kellenek! De magyarok és nem a PDL a megoldás!

    Kedvelés

  27. oxy69nek: Én Geoanat sem bírom….de két rossz közül a nagyobbik rosszat választottuk. Én Johannis miatt választotta a vörösöket:)) Tudom, hogy naiv vagyok, de úgy tekintettem Johannisra mint egy kisebb messiásra:)) Na de a messiás nem jött el, ígyhát irány a pokol Böszével:))

    Kedvelés

  28. Levi King

    A politikus is egy szakma… hasonlo az ugyved szakmahoz csak hogy itt vallalni kel a publikus szereplest…

    Amugy mi magyarok csak vesztesek vagyunk mint nemzet…

    Kedvelés

  29. Persze, hogy Basescura szavaztam. A PSD igazabol a szeku elitje: Voiculescu, Geoana stb. mind szeku tisztek voltak, azok akik a legtobb rosszat tettek a magyarsagnak. Iliescu bacsi Romania erdemrendet adott WC. Tudornak. Aki PSD -re szavazott az szerintem taho.
    Markoek nem tahok, csak koruptak. Igazabol anyagi erdeken kivul nem latom mi hajtotta volna ra oket PSD-vel osszeallni.

    Kedvelés

  30. Levi King

    Kolev:
    Igazad van, de ebben az esetben PSD es PDL kozott szerintem a PDL vagy a tartozkodas lett volna a helyes opcio egy magyar kolozsvari polgarnak. Azert fontos itt az a szo hogy kolozsvari, mert PDL sokat tett az utobbi 4 evben itt.
    Az RMDSZ pedig ha akart volna akkor sem tudott.
    Es ha nem lesz egy eros magyar RMDSZ vagy az a szasz jeno meg tokes akarmije, akkor nem lesz osszefogas, es ez nem jo a magyaroknak.

    Amugy az RMDSZ ha nem csinal valamit, akkor egyre jobban veszit: ezt a mostani eredmenyek tukrozik.
    Az rmdsz elnokjeloltjenek az eredmenye nagyon gyenge volt.. Es Marko azt nyilatkozta h nagyon elegedett az eredmennyel. A szekely megyekbem basescu gyozott, holott az rmdsz politikai szovetseget kotott a PSD vel. Ez is bemutatja amugy hogy a magyarok felvilagosult emberek 2009 ben. Nem lehet oket befolyasolni ugy ahogy 20 even keresztul az RMDSZ tette. Az RMDSZ vagy megvaltozik, – es Marko nem kene kezelje a szovetseget ugy mintha sajat KFT je lenne, – vagy kiesik a roman politikai rendszerbol, mert az a szasz jeno+tokes alakulat meg eleg gyenge, es nem tud megerosodni egyelore, mert az rmdsz elegge jol szervezett hogy ne erje el egyik sem a parlamentbe bejuto hatarerteket ha megint egymas ellen fognak konkuralni. Es akkor a romaniai magyarokat csak az egyhazak fogjak tudni kepviselni.. 🙂 Szoval meg kene gondoljak, hogy mit tesznek ezek a “ingyenelo” politikusaink…. 🙂

    Kedvelés

  31. Saslikas

    Nem értem miért allítja valaki azt ,hogy a székely megyék Basescura szavaztak… Ugyanis basescu utóbbi intézkedéseivel megnyert magának minden Hargita és Kovaszna megyében élő románt , igen nem a magyarok mentek el Basescura szavazni, az a 30%-os jelenlét nem a magyarok hanem a románok. Ezeket a románokat 100%-ig megnyerte akkor amikor leváltotta a magyar igazgatókat. És ezek, ellentétben az emberek majdnem többségével, (54% jelenlet a szavazáson) mind elmentek szavazni. Szóval attól, hogy székely megye, vannak meg románok, és nem kell minden egyes alkalommal elővenni a székelyeket, mint valami díszpéldanyait a romániai magyarságnak. Amúgy Geonara szavaztam és ezt Antonescu es Johannis miatt tettem , nem az RMDSZ vagy Basescu ellen.

    Basescu amilyen intézkedéseket tett az útolsó fél évben egy személyes diktatúra felé vezetnek és nem EURÓPA felé, felvetődik a kérdés melyik mennyire kommunista?
    És Antonescun(és Kelemen Hunor, de őt tekintsük szimbólikus jelöltnek) kivül melyik politikust(az idén indulók közül) nem kötötte a régi rendszer?

    Kedvelés

  32. t.

    a szekelyek azert szavaztak basescura, mert (idezek): “Kitol kaptam ernyoooot? Hat basescutol. Persze, hogy ra szavazok!”
    sok nagyokos………..

    Kedvelés

  33. arnold

    @levi King. Nyugodtan kijelenthetem, hogy régebben jártam suliba mint te és mindent ami magyar nyelvtan, fogalmazás stb. akkor tanultam. Persze minden igyekezetem ellenére én 7-8as-nál feljebb nem vittem. Ami pedig a nyelvi közeget illeti az nálam is 9o%-ban román ahol a többségi nemzet nyelvét is elsajátítottam, annyira, hogy a helyi, meg országos lapokba is szoktam írni különböző fórumokba és még senki sem jelezte vissza “rád ismertem te mocskos bozgor”.
    Ja, még valami. Amit te macskakőnek gondolsz az tkp. kockakő. A macskakő, az a folyami gömbölyű kővek földbe, egymásmellé ágyazása. A makadám (Mc Adam skót mérnök neve után) útak kedvelt burkolata. Mint olyan, macskakő burkolat volt a Mátyás-szoborcsoport körül, meg valaha, a legtovább, a Boldog utcában és környékén.

    Kedvelés

  34. Vasgereben

    Kivülről kicsit másképpen látszik az ami bent van!
    Kolozsváriként és a fejleményeket folyamatosan követőként úgy vélem, hogy az igazság ismét valahol középuton jár!
    1. Levinek igaza van abban, hogy a PSD+PC+Becali+Tudor kombináció nem igazán birhatott bármely magyar nemzetiségű szavazót sem túl nagy bizalomra irányukban! Aki mégis Geoana-ra szavazott az vagy az RMDSZ kérésésre, vagy a liberálisokban bízva, vagy Basescu ellenességében tette. Tehát, nem az eszére hagyatkozott, hanem a zsigereire!
    2. Mmegtanultam jópár évtized alatt, hogy a román ember lehet jó barát/kollega/szomszéd egyénileg, de csoportban, etnikumilag, már ősi ellenségként kezeli a magyarokat. Még ha köztük él , akkor is. Tisztelet a kivételnek. Ergo, túl sokat egyik párttól sem lehet remélni ezen a téren.
    3. Ennek a választási eredménynek az a + hozama, hogy az ország kénytelen addig szavazgatni, ameddig tényleg egy stabil kormánytöbbség alakul ki. Hacsak nem szerettétek meg túlságosan a koaliciós marakodásokat+a kissebbségi kormányzást. Ideát szintén mindenki abban bizik, hogy jövőtől egyszinű kormány alakul és stabilan kormányozni is tud.

    Kedvelés

  35. Autonomiat a szekelyfoldnek

    Őszintén bevallom, hogy nem olvastam el minden hozzászólást, viszont szeretnék egy-két apróságot üzenni, éspedig:
    1. szívderítő, hogy fórumokon, levelezőlistákon folyik a politikai eszmecsere, amely következtében mind okosabbak, ügyesebbek és felvilágosultabbak leszünk. DE (nemhiába van nagybetűvel írva), szavazni a falusi néni és bácsi megy el, vagy az a városi egyszerű munkásember, akivel senki nem vitázik, akinek az egyetlen kontaktusa a politikával a pap bácsin (aki szinte mindig elfogult), esteleg a televízión, de biztosan nem a Realitatea vagy Antena 3, és a csomagosztókon keresztül valósul meg. Ki a csomagosztó? Hát az a pártaktivista, aki a lisztet, meg a cukrot, meg a miegymást osztja választás előtt. Nem hiszitek, hogy vagy ilyen? Én sem hittem, amíg keresztül-kaasul nem jártam az országot és mindenfele megszólítottak, hogyha azt akarjuk, szavazzanak a jelöltünkre, akkor adjunk is valamit ezért nem csak egy csóró szórólapot vagy golyóstollat. Ez számomra annyit jelentett, hogy igen, székelyföldön is, mint bárhol az országban működik a csomagosztás, és igen, buta és szegény ez a nép, hogy egy szatyor liszttel meg cukorral meg lehet vásárolni a szavazatát.
    2. nem lenne nehéz elérni, hogy ne a fentebb említett buta nép döntse el a nyertes politikust, viszont ehhez az kell, hogy a szókimondó, véleményt nyilvánító, szófecsérlő “okos ember” választás napján megtalálja a szavazóirodát és ne azzal dicsekedjen, hogy ő nem hülye elmenni szavazni. És mi van akkor, ha nem ért egyet egyik politikussal sem? Hát kérem szépen, tetszik-e vagy sem, a porondon vitázó politikusok valamelyike lesz majd a képviselője, szenátora, polgármestere, államelnöke, s ő dönt majd olyan kérdésekben, amelyek egyenes érintik becses személyét. Nem meri vállalni a kockázatot, hogy esetleg rosszul szavaz? Ne legyen ennyire gyáva, beismerni saját hibádat az egyik legnagyszerűbb emberi erény! Legközelebb majd tudja kit nem szabad választani.
    Mondani szoktam, hogy sokan meghaltak az idők folyamán azért, hogy nekünk ma mindenféle jogunk legyen. Ha nem élünk velük, nem mondom, hogy kárba veszett annyi emberi élet, de azt igen, hogy legalább kuss! Ha nem szavazol, ne legyen pofád beleszólni.
    3. akkor lesz végre “normális” politikai osztálya ennek az országnak, amikor ez a sok szófecsérlő tesz is valamit, nemcsak a száját hűti. Nem kell aktivistává válni, de ha hiszel valamiben, próbáld azoknak is elmondani, azokkal vitázni, akik aktív szavazók vagy jobb esetben, próbáld meggyőzni a sok “okos” barátodat, ismerősődet, hogy szófecsérlés helyett inkább választás vasárnapján keresse meg a szavazóirodát és merjen aktívan véleményt nyílvánítani.

    Kedvelés

  36. Levi King

    Minden elismeresem Arnold.
    🙂
    Koszi a helyesbitest…

    Nem mindig voltam 9-10 es, de az erettsegim magyarbol 9 es volt 🙂

    De 5-8 ba gyengelkedtem magyarbol…

    Meg egyszer hangsulyozom, nagyon keveset irok magyarul…

    De figyelmesebb leszek ezentul.

    Koszi.

    Kedvelés

  37. Zsolt

    Igazat adok majdnem mindenben Olivernek kiveve a Basescu es a szekelyek kapcsolatara vonatkozo velemenyeben. Ugy latom, hogy sokan tevesen ertekelik Basescu szerepet az autonomia kerdeseben. Olyan roman politikus, plane ilyen felelosseggel biro helyzetben mint Basescu, meg soha nem volt, aki azt mondta volna, hogy akarcsak szoba johetne a szekelyfoldi autonomia. Geoana mit mondott? Hat Antonescu? O volt az elso aki ezt a temat kozvetlen felvallalta es ezzel tobb jo dolgot is csinalt. 1. Raebresztett minket, legalabbis egyeseket, hogy fogalmunk sincs, hogy mit akarunk, mikor az autonomia mellett kardoskodunk. 2. Megmutatta a roman honfitarsainknak, azoknak akiktol az autonomiat (elvben) megkaphatnank, hogy az autonomia tema, az autonomiarol lehet es kell beszelni, nem tabu, es ami a legfontosabb, meg a magyarokkal is lehet civilizalt korulmenyek kozott targyalast folytatni a kerdesrol. Azzal, hogy eljott Szekelyfoldre es nemet mondott egy olyan autonomiara, amirol se o, se mi nem tudjuk, hogy mit takar, ugyanakkor igent mondott egy masfele autonomiara, amirol megintcsak nem tudjuk, hogy eszik vagy isszak, mindezt akkor amikor nepszerusege csucsan volt, ezzel tortenelmi jelentosegu paradigmavaltast ert el a roman mentalitasban. O volt az aki, persze alantas megoszto szandekkal, de bevitte csucsidoben a roman otthonokba a szekelyek kerdeset, a roman nyelvu oktatas problemajat, dicseroleg es megertessel szolva a szekelysegrol. Ki tette ezt meg, elnoki, miniszterelnoki vagy akar partvezeri munderban, azelott? (Ezzel termeszetesen nem azt akartam mondani, hogy o az idealis elnok itt es most)

    Kedvelés

  38. arnold

    “Meg egyszer hangsulyozom, nagyon keveset irok magyarul…” Bár nem tartozik szigorúan a tárgyaltakhoz, mégis leírom. Teller Ede vagy Edward Teller (hidrogénbomba atyja) 19o8-ban született Bp.-en az akkor még Osztrák-Magyar monarchiában. 1926-tól mikor elhagyta az akkori Mo.-t, előbb Németországban majd haláláig az Egyesült Államokban élt, tehát nem magyar környezetben. Mégis 199o után mikor lehetősége nyilt hazalátogatni Mo.-ra amit aztán haláláig évente megismételt, annyira ékes magyar nyelven írt és beszélt mintha soha sem élt volna szülőhazája határain kivül. Bár származása zsidó volt, magyarnak vallotta magát és ragaszkodása anyanyelvéhez hitvallásából is fakadt mely szerint “tudományos sikereit annak köszönhette, hogy a magyar nyelv volt az anyanyelve, máskülönben “csak egy középszintű középiskolai tanár” lett volna belőle.”
    Tehát ne keressünk mentséget arra az elgyökértelenedésre hanem tartsuk magunkat a már szállóigévé vált de tkp. gróf Széchenyi Istvánnak tulajdonitott mondáshoz miszerint “Nyelvében él a nemzet.”:-)

    Kedvelés

  39. f

    Kedves Levi, királyom, királyom, ó kapitány, ó kapitányom. A szavad rezgő fordítása ékesnek nem mondható magyar nyelven a PD-L által hirdetett propagandának. Nagyon fiatal, kedvesen ártatlan, érzelemből politizáló, höbörgő ifjú lehetsz. Zamatos. Én nem védenék egy olyan embert, aki nem engedte Solyóm Lászlónak leszállni a gépét Marosvásárhelyen, aki megpróbálta megakadályozni Tőkés László felvételét a NP-ba, stb. Választhatsz kedves, hogy milyen adót nézel. Antea3, Realitate helyett, pl OTV-t, B1-et (Udrea résztulajdonos, biztos, hogy nagyon objektív adó), de ajánlhatom a VOX Populit is. A nép hangját, az egyetlen igazságot, stb. Ne vedd zokon, bizonyára nagyon lelkes, de igénytelen ember vagy, ha neked a Főtér budija tetszik. Ez van. Attól még jó fiu vagy. Tiszteletem.

    Kedvelés

  40. Andrea

    A bejegyzés nem tartozik szorosan a témához… Másfél éve vagyok Kolozsváron egyetemistaként. Székelyföldről érkeztem, igen, bunkó vagyok, manipulálható, Basescu-s esőernyővel rohangálok ide-oda, amikor csak megtehetem. Ja és majd elfelejtettem, nem beszélem a román nyelvet… Elmondhatom, hogy sem Székelyföldön, sem itt, Kolozsváron nem volt annyi problémám a románokkal, mint az echte kolozsvári magyarsággal (legalábbis egy részével), akik roppant módon büszkék származásukra, amit természetesen saját érdemként könyvelnek el. Tisztelt kommentálók! Az, hogy hol születek, nem az én érdemem vagy hibám. Ez alapján megítélni egy embert pedig a legnagyobb butaság szerintem, de úgy tűnik, hogy az itteniek ezt előszeretettel alkalmazzák… a székelyek esetében. Amikor szembesülnek az “édibédi” akcentussal, vagy a roppant különös román kiejtéssel, úgy viszonyulnak hozzánk (legalábbis én ezt tapasztaltam), mint valami elítélendő, elfajzott perverzióhoz, ami az ő etalonjukhoz képest az. Nem akarok romantikus ömlengésekbe bocsájtkozni, de amikor Kolozsvárra készültem, valami másra számítottam. Úgy tűnik azonban, hogy ez az a város, ahol az arabok nyugodtan tüntethetnek, egyes románok magyart verhetnek, a székelyek viszont, azok menjenek haza, nincsen rájuk szükség, mert csak a gyémántokkal kikövezett béke útját rondítják.

    Kedvelés

  41. @Andrea: Bejegyzésed első része szarkasztikus, de fölöslegesen. A székely gárdás székelyekre valóban nincs szükség. A többi Kolozsvárra telepedett székellyel nincs különösebb gond mindaddig, amíg nem kezdenek bölcsködni a kitartásukkal, ellenállásukkal, magyarságukkal, székelységükkel. Elfelejtik, hogy nekünk, szórványban élőknek sokkal nehezebb volt megmaradni magyarnak. Ennyi csupán, s nem több.

    Én elhatárolom magam a szélsőségesen nacionalista, neonáci kolozsvári magyaroktól (habár sokáig kell gondolkoznom, amddig találok egyet), s ugyanúgy elvárom az itt tanuló, itt letelepedett székelyektől, hogy elhatárolódjanak a nacionalista, neonáci, félkatonai szervezetekben tevékenykevő székelyektől. Ennyi csupán, semmi több.

    Kedvelés

  42. arnold

    @Andrea. Soraidból talán kissé sértődőttséggel vegyes frusztráltság olvasható ki. Biztosan Kolozsváron is van nagyon sok rendes magyar, mint ahogyan rendes román is, bár én ezeket rendes kolozsváriaknak könyvelem el. Hogy a te fogalmazásodnál maradjak “hogy sem Székelyföldön, sem itt, Kolozsváron nem volt annyi problémám a románokkal, mint az echte kolozsvári magyarsággal (legalábbis egy részével), akik roppant módon büszkék származásukra, amit természetesen saját érdemként könyvelnek el.” nem nagyon hiszem el mert: 1. Székelyföldön nem tudom milyen konfliktusod lehetett volna az “echte kolozsvári magyarsággal “, 2. ha pedig kevesebb probléma adódna a románokkal mint az előbbi echte kategoriával akkor meg miért jönne a Székely Hadosztály vagy Gárda, Kolozsvárra rajtunk ily módon segíteni, 3. természetesnek veszem, hogy mindenki büszke a származására, mint ahogy magad is a tiédre. Egyedi esetekből -arabok tüntetése, magyarverés (ez azért nem mindennapos bár mindenképpen elítélendő), Székely Gárda nem kivánatos töntetése=székelyek mind menjenek haza- általános következtetéseket levonni nem éppen korrekt dolog. Ami pedig a béke útját illeti az sajnos nem gyémántokkal kirakott, sőt elég göröngyös és sokkal nehezebben épül mint a Bechtel féle autópálya. de ami megvalósul belőle nem szeretnénk semmiféle kölső avagy belső “erőgépekkel” történő feldúlását. Irod, hogy Kolozsváron valami másra számítottál, talán lehet a te készülékedben is van hiba ezért próbálj meg másképpen közeledni és viszonyulni az “őslakósokhoz” meglátod sikerülni fog.

    Kedvelés

  43. Andrea

    A Székely Gárdás megnyilvánulásokkal én sem értek egyet. Sem a szélsőséges gondolkodásmóddal. Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy mennyire megütköztem és elcsodálkoztam azon, hogy egyesek (és még egyszer szeretném kiemelni, hogy korántsem értem ezt mindenkire, nem akarok általánosítani) mennyire megütköznek a székely akcentus hallatán. Mintha ez kapcsolódna valami elmaradottsághoz, civilizálatlansághoz. Mintha a székely egyenlő lenne a paraszttal (és itt most nem a földművelésből élő emberre gondolok:)). Az emberek hajlamosak általánosítani, “azért vagy ilyen és ilyen, mert székely vagy!”, de például azt ritkábban hallottam, hogy “azért vagy ilyen, mert kolozsvári/vásárhelyi/bukaresti stb. vagy”. Ezzel a felfogással eddig nem találkoztam, nem gondoltam arra, hogy a székelységet az erdélyi magyarságtól teljesen különálló fajként kezelik itt, Erdélyben.
    Természetesen sok rendes magyar és román van, nem akartam azt a benyomást kelteni, hogy származás szerint kategorizálok egyéneket, de pont ezt tapasztaltam másoktól, hogy nem föltétlenül elítélnek, de mégiscsak kategorizálnak, aszerint, hogy hol születtem.

    Kedvelés

  44. arnold

    Igy igaz pz dehát Andrea Pora-tól mit várjon az ember. Ha létezik nőnemű “talibán” akkor ő az. 😀

    Kedvelés

  45. Levi King

    @arnold: te most ezzel betettel nekem… teller ede ok-s, de azert volt egy enyhe amerikai akcentus, es o jobb fej volt, mert zsido volt.. :))

    Kedvelés

  46. anti

    erdekes… megmondanad, hogy specialis szavazohelyen voltal vagy ahova bevagy jelentkezve, talan delegaltkent kulon listan szavaztal!?

    Kedvelés

  47. arnold

    @levi k. Itt nem az akcentusról van szó hanem a kifejezésmód gondos, világos, érthető a szavakat értelemszerűen használó voltáról, vagyis mikor a beszéd/írás tökéletesen fedi az illető gondolatait. Nem utolsósorban pedig a magyar szógazdagság lehető legszélesebb használata amitől szines és gondolatgazdag a beszéd. S nem azért volt jobb fej mert zsidó volt, hanem mert szerette szülőhazáját, felvállalta annak kulturáját és igyekezett azt minnél nagyobb mértékben megőrízni.

    Kedvelés

  48. pz

    arnold: 🙂 igen, eleg fanatikus a no, es a raccsolasa se fenyezi a pedigrijet, de tul a sarkitasain, nem mondanam, hogy a vanghelizacios szintje kozelitene a psd-s atlaghoz.

    geoana baratunkrol meg azt sem lehet elmondani, hogy bedofte a lompost barki torkaba…. ahhoz ferfinak kellene lennie, es hat vagy nem az, vagy qrva jol alcazza. amugy van eleg gecimaci a stabjaban aki majd evekre elore szivathatja a orszagot. ez utobbikbol a tengeresz bandajaban sincs hiany.

    amugy tokeletes az osszhang, balkaniaban jobbat ohajtani sem lehetne

    Kedvelés

  49. Vasgereben

    Oliver: hol láttál már akár ott Romániában, akár mo-on magyar nácikat? Azért mert a libsik meg a komcsik ráfogják azokra akikkel nem értenek egyet, hogy nácik/fasiszták/raszisták/antiszemiták, attól még az nem okvetlenül igaz is! Lám csak nagy prófétájuk örökbecsű mondását (anno 2006): hazudtunk reggel, hazudtunk este…..

    Kedvelés

  50. arnold

    @pz. Hát nem s tudom, most, hogy elolvastam kis eszmefuttatásodat, már semmin sem csodálkozom. 😉 , 😛

    Kedvelés

  51. Ila

    A különböző ütköztetések, azért jók, mert elgondolkodik az emberfia, és kel is. De mi a véleményetek, Markó tárgyalásairól? Miért nem várta meg a “nulla” szavazatok újra számolását? – legalább illendőségből – . (tudjuk, nincs jelentősége) Elfelejtette, hogy januárban, milyen mélyen megalázták, úgy Geoana, mint Basescu, és így persze, mi kis emberek éreztük a szégyent, hogy úgymond, ilyen az érdekképviseletünk, ha akarjuk őket, ha nem. De úgy látszik, nagy szüksége van az RMDSZ-nek egy pár “fotelre”, a válság elszegényítette honatyáinkat, a rokonaikat, a leváltott államtitkárokat, igazgatókat….. Na de három év múlva jönnek, a választások és akkor….a kis emberek, remélem nem felejtenek.

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s