Kihalófélben a kirándulási kedv


Mi lehet szebb ennél?

Világéletemben imádtam kirándulni.  1977-ben költöztünk a Monostor lakónegyed végén levő tömbház lakásba, az erdő alig 7 percre van otthonomtól. Gyermekkorom legszebb emlékei közé tartoznak a hétvégi tűzrakásos, a szomszédokkal, barátokkal megejtett kirándulások. Mindig jó volt a hangulat, kirándultunk télen-nyáron.

Aztán Glytz barátom megfertőzött. A magashegyi kirándulásokkal. Az 1990-es évek közepén sokat, nagyon sokat mentünk együtt kirándulni. Életre szóló élmény maradt a Radnai-havasokban valamikor 1996-ban vagy 1997-ben tett kirándulás. Glytz vitt el oda (is). A menün voltak a következők: elsötétedés, hideg, elvesztett turistajelzés, bóklászás ködben (látótávolság: 3 méter), túrázás esőben, búgó patakban ereszkedés Radnaborberek irányába (miután, persze, elvesztettük a jelet). Utóbbiban az volt az izgalmas, hogy a jobb térdem teljesen felmondta a szolgálatot, húztam a jobb lábamat magam után, a patakban pedig totál-fatál-generál durva volt lejönni.

Mi sokkal kisebb hátizsákkal túrázunk...

Az első élmény nem vette el a kedvemet a kirándulásoktól, sőt. Ami nem öl meg, az megerősít alapon, folytattam. Az elmúlt 13 évben bejártuk az ország szinte valamennyi hegyvonulatát.

Az elmúlt években viszont több a nosztalgiázás, mint a túrázás. Néhányan családot alapítottak, utódokat nemzettek, a többiek pedig elkényelmesedtek, ellustultak, megváltoztak a prioritásaik. Pedig a kirándulásnak kellene az elsőnek lennie. Mostanában ketten-hárman túrázunk. De nem a hegyekben, hanem a környéken. S nem két-három napos kirándulásra megyünk, mint régen, hanem egy naposra. Marad tehát a nosztalgia. Volt olyan is, amikor egyedül mentem kirándulni.

Jujj, mennyire ismerős... (Fotók: internet. Saját felvételeim az otthoni gépemen vannak....)

Múlt hétvégén csodálatos túrákat tettünk meg. Itt a közelben kirándultunk. Szombaton csak hárman, vasárnap viszont már heten voltunk. Csodálatos téli táj, fehér, szűz hóréteg, baráti hangulat. Az Erdélyi Kárpát Egyesület die hard csapatával találkoztunk. Lehet, nemsokára már csak ők túráznak.

Gondolom, fölösleges ecsetelnem a természetjárás, a kirándulás, a túrázás fontosságát. Habár az utóbbi időben lehet, hogy mégis egyre inkább szükség lenne erre… Kerekes Edit kolléganőm hívta fel a figyelmemet a következő MTI hírre: Kihalófélben a családi kirándulás hagyománya…

A családosokat megértem, az ők esetükben sokkal nehezebb összehozni a kirándulást, de mi, a család, gyermek nélküliek miért nem kirándulunk többet?