Karácsony másodnapján a Bătrâna-csúcson


Egyre kevesebben kirándulunk az utóbbi időben, egyre kevesebb (legtöbbször egyetlen) túrázót se látunk amerre járunk. Az elmúlt hétvégéken egyedül túráztam, illetve ketten, hárman, maximum heten kirándultunk a Bükkbe, erre-arra. Most se láttunk senkit.

Most is ugyanitt jártunk, csak sajnos nem volt hó (Tavalyi saját felvétel. Most nem vittem magammal fényképezőgépet)

Arnold volt az utolsó reménységem arra, hogy ma, karácsony másodnapján elmenjünk kirándulni. Már pénteken este írtam neki SMS-t, ma délelőtt beszélgettük, menjünk-e vagy sem. Attól tartottunk, térdig érő sár lesz, mindenhol elolvadt a hó. S tüzet se sikerül raknunk, nedvesek a faágak. Megegyeztünk, hogy ezt kihagyjuk. Aztán ismét felhívott: olyan szépen süt a nap, nem lehet itthon ülni, le van tojva a sár.

Nem bántuk meg.

Sikerült kimozdulni a „dobozból”, élveztük a friss levegőt, mozogtunk a szabadban, jót beszélgetünk, fittyet hánytunk a társadalmi normákra és az ilyen-olyan kényszerekre. Uzina községből egy ösvény vezet a csúcs irányába. Rövidítettünk, a meredek kaptató miatt négykézlábas mászás lett belőle… Izzadtuk is rendesen: lekerült a torokkötő, a túrakabát. A helybéliek furcsán néztek ránk: mit keres itt ez a két túrázó?

A ruhák most már nem voltak ott... (A felvétel 2008. december 20-án készült)

Meg-meg álltunk, élveztük a verőfényes napsütést, szürcsöltem a sört (Arnold vezetett, ha-ha). Ahányszor megálltam pihenni, mindig elment egy-egy repülő. Sőt kettő. Adott pillanatban három repült formációban. Két WizzAir gép is elment a fejünk fölött. Dél-kelet fele vették irányukat: Valencia, Barcelona, Róma? Nemrég még mi is a fedélzeten voltunk.

Csak a csúcson (1759m) volt talpalatnyi hó. Behúzódtunk egy szélmentes helyre, falatoztunk. A tengerkék égen alig lengedezett néhány felhő. Ők is kirándultak, elegük lett a fesztivizmusból.

Érdekes, tavaly pontosan 6 nappal korábban jártunk ugyanitt. Akkor Hajni, Boti és Zsolt is velünk tartott. A városban esett az eső, kint hullt a hó.

Körbe jöttünk le. Attól tartottam, elsötétedünk, de mégsem. Arnold néhányszor próbált beijeszteni, hogy eltévedtünk, de emlékeztem az útra.

Már csak januárban kirándulunk ismét.

Alig várom az újabb téli túrákat!