Vajon pénteken Sorin Apostu beleegyezik a kolozsvári magyarság 11 pontjába?


Mit keres ez a felirat egy európai városban levő szobron? (Rohonyi D. Iván felvételei)

Ma éppen László Attila kolozsvári alpolgármesternél voltam, amikor Csoma Botond hívta. Mihelyt a tisztségviselő letette a telefont, azonnal meg akartam kérdezni, na, mi a hír. Nem volt időm, ugyanis Botond értesített, hogy sikerült elérnie Apostutól a péntek 10 órai találkozót.

Hirtelen nem értettem, miért volt ez olyan nehéz, ugyanis a Kolozsvár multikulturalitása hivatalos felvállalásával kapcsolatos beadványt TAVALY november 11-én hivatalosan átadták a megyeszékhely elöljárójának. Aztán elmagyarázta: korábban abban állapodtak meg Aspotuval és csapatával, hogy az RMDSZ és a PD-L közötti megyei szintű együttműködési protokollum aláírása után ülnek csak le tárgyalni a még november 11-én benyújtott 11 pontról. Ez nagyon elhúzódott.

Aztán jött a húsvét, utána pedig Apostu elutazott.

Most meg Boti majdhogynem gerilla módszerrel (többször hívta Apostu irodavezetőjét, majd magát a polgármestert) elérte, hogy a városvezető időpontot biztosítson az RMDSZ képviselőinek. Az ilyen cap în gură (fejjel szájba) módszereket elsősorban az újságírók szokták alkalmazni olyankor, amikor az interjúalany nem akar kötélnek állni, vagy teszi magát, hogy nagyon foglalt. De úgy néz ki, Apostu vonatkozásában is ezt kell alkalmazni.

Lehet, ugyanilyen módszereket kell majd alkalmazni, bizonyos pontok elfogadása esetében. Nehezen hiszem, hogy Aspotu és a PD-L könnyen beleegyezik abba, hogy távolítsák el a köztéri szobrokról a magyarságot sértő feliratokat. Ilyen például a Baba Novac szobrán levő felirat is:

ucis în chinuri groaznice de către unguri.

Mit keres ez a felirat egy európai városban levő szobron?

Ma Csoma Boti azt nyilatkozta nekem, hogy tapasztalata szerint a Demokrata-Liberális Párt kolozsvári és Kolozs megyei szervezetében van egy eléggé nacionalista érzelmű vonal, amely megnehezítheti a dolgunkat.

Szerintem Boti egyértelműen Petru Călianra és Daniel Budára gondolt. Igen, én is ismerem őket még „szilvafa korukból”. Előbbi a Nagy-Románia Pártot (PRM), majd a Voiculescu vezette Konzervatív Pártot képviselte a parlament alsóházában. Korábban pedig Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista kolozsvári polgármester közeli munkatársa és tanácsadója volt. Többször találkoztam vele magánemberként is, elég sokat beszélgettünk. Utóbbit , (akárcsak Apostut) pedig még a Demokrata Párt által szervezett sajtótájékoztatókról, különböző találkozókról, de lazább rendezvényekről, mint például az újságírók számára szervezett horgászati versenyekről ismerem. Egy-két, a magyarsággal kapcsolatos megjegyzésére még most is emlékszem. Korábban ügyvéd volt. Ja, és Funar irodavezetője.

Valamikor Gheorghe Funar nagyon közeli munkatársa és a Nagy-Románia Párt képviselője volt (Fotó: http://www.badpolitics.ro)

Szóval ilyen emberektől mit vár el az ember? Nos, korántsem arról van szó, hogy okot próbálok találni az RMDSZ esetleges tárgyalási sikertelenségére. Csak, ugye, ezekkel az emberekkel van dolgunk.

Vannak viszont jó hírek, amelyeket László Attila mondott videóra: a Főtéren nem lesznek tömegrendezvények, eltávolították a város bejáratánál levő az üdvözlő táblákat, a Mátyás-szoborcsoportra nem kerül vissza a gyalázatos Funar-féle felirat. Mi több, leveszik majd a Mátyás király szülőházán levő funari feliratot is. Pontosabban a jelenlegi magyart lefordítják angolra, s az kerül a funaros cucc helyébe.

Amúgy az RMDSZ 11 javaslata Kolozsvár multikulturalitása hivatalos felvállalásával kapcsolatban című dokumentum ide kattintva olvasható el.

Na, de lássuk, mi lesz pénteken. Szerintetek?

Vajon pénteken Sorin Apostu beleegyezik a kolozsvári magyarság 11 pontjába?” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. arnold

    Hát a lista kissé elhamarkodott volt.
    Fel kellett volna vállalnia a régi Kolozsvár cimert, Kolozsvár elnevezést és a két nyelvű utcanévtáblákat is.
    Petre Calian curriculum-jából kimaradt a Nana klubban (nomen est omen E. Zola “Nana”) prostikon megejtett “teljesen tudományos” jellegű hatástanulmánya. 😀

    Kedvelés

  2. Ezt a kezdeményezést jónak tartom kivéve a román rendezvényekbe való magyar beolvasztást,ünnepelyünk csak külön,ahogy eddig tettük mert,ahogy rámutatsz Olivér te is a bejegyzésedben Călian urra,Funár első számú kiskatonájára úgy ezen fajta nacionalisták majd meglesznek lapulva csak mint állampolgarok a városi rendezvényeken s majd ugyanugy a szomszéd a tömegből elfog sütni egy magyarellenes ISten áldjont!
    Ez a telefonos gerilla hajhászás egy találkozóért,rámutat arra is hogy mennyire emberszámba kell minket venni és hogy mennyire kényes szembenézniük például a város örökségével ami ellentmond az eddig nagydobravert Román város,román ösi hagyatékkal.

    Az én álláspontom,hogy ezt a szókimondó politizálást rég elkellett volna kezdeni és nem úgy,hogy akarjátok de igazán na…nem! a város magyar közössége ezt AKARJA.Ha a hozadéka a követeléseknek nem az amit mi várunk nem számit de eljut a médián keresztűl az értelmiség fülébe(akiket nagy szivélyességgel hallani sokszor) és ha érdekli majd utánnajár,hogy amit kérünk nem xenofob,attól még hogy ellentmond a román nemzetpolitizálással,hogy Kolozsvárt a román testvérek másként probályák eladni mint ami a származtatása! Lassú viz partot mos érvényes mindkét félre mint román mint magyar képviseletre.
    Remélem ez a nagy magyarságtudat hirtelen az Rmdsz- ben nem csupán azért kezd napvilágot látni mert napjainkban senki nem veszi öket számba az ujjabb fejleményekkel valoszinüsithető,hogy ha szavazásra kerül a 10%os parlamenti küszöb löttek az rmdszes jolétnek és igy még probálgatunk fenyegetözni egy autonomiával és 11 ponttal annal is inkább,hogy közelednek a kolozsvári Rmdszben a választások javitsunk a csorban…De mindezen párhuzamok mellett elösször is kivánok sok elszántságot kitartást az érdekérvényesitésben!!

    Kedvelés

  3. arnold

    A cimmel csak az a bajom, hogy tudomásom szerint Sorin Apostu csak abba egyezik(het) bele, hogy vitára bocsájtsa a dolgot a tanácsban. Lehet tévedek. Továbbá a 11 pont nem kérésként hanem követelésként kéne megjelenjen a köztudatban.

    Kedvelés

  4. @arnold: bármelyik városi tanácsos vagy frakció kezdeményezheti kérdés vitára bocsátását. Itt a politikai elfogadásról és a kivitelezésre vonatkozó politikai akaratról van szó.

    Kedvelés

  5. NeLa

    Apostu (sem mas, a k-vari vezetosegbol) nem fogja aldasat adni a 11 pontra! Igergetesek, hitegetesek hosszu sora kovetkezik. Addig ‘hintaztatjak’ majd a k-vari magyarsagot, mig az ujra apatias alomba nem szenderul (legalabbis egy ideig)… Ne amitsuk magunkat, hanem eljunk a valosagban,- visszatekintve a tortenelembe…

    Kedvelés

  6. arnold

    “Főtéren nem lesznek tömegrendezvények,”

    Pedig a tegnap reggel mikor megláttam azt a kiba…tt nagy (aszongya valahol hogy “monumentális”….izé….a Szent Mihály templom kisfiam, az…na az) sátrat már mindjárt rosszat sejtettem, aztán megnyugodtam, hogy csak könyvvásár. Az Úr 2o1o-ik évében Erdély kulturális fővárosában, biztosan tudom, sajnos, tömegrendezvény és könyvvásár két különböző dolog. Sajnos. 😦

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s