Ejha, Kreatív Blogger-díjat kaptam


Édes kis logó

Ez jobban meglepett, mint a Báthory-díj. S annyira jól is esett, főleg ezért, mert egy rendkívül humoros, kreatív és barátságos személytől kaptam, Magyari Tivadartól.

Köszönöm!

Első ízben díjazták a blogomat, amelyet próbálkozásból indítottam tavalyelőtt télen. Igyekszem ötvözni a közéleti és a személyes témákat, történéseket. Minden jel szerint sikerrel, ugyanis eddig 157,681 látogató volt kíváncsi rá, közel 3100 hozzászólás érkezett a blogbejegyzéseimre. Köszönöm!

**************************************************************************************

Nos, akkor elárulom azt a hét dolgot:

1. 3+3+5 év kapcsolat után 6 hónapja nincs barátnőm.

2. Eldöntöttem, hogy magányos farkas maradok.

3. Megpróbálom a fiúkkal is, hátha férfi lehet az igazi partner.

4. Dolores nem a leghűségesebb nő az életemben.

5. Tudok úszni.

6. Nem szeretek pókerezni.

7. A fentiekből csak egy igaz.

****************************************************************************************************************************

Az én díjazottjaim:

  1. Kolozsvári Amatőr Póker Szövetség – KAPSZ,
  2. Csoma Botond közéleti naplója,
  3. Médialecsó – A MAKOSZ Médiatalálkozó (Nagyvárad, 2010. március 19-21.) új média (Web 2.0 applikációk, blog, videó, fotó, digitális hang) csapatának blogja,
  4. Péter László okoskodó naplója,
  5. Kovács Hont Imre blogja,
  6. Az Agnus Rádió blogja,
  7. A Szabadság sportblogja.

***************************************************************************************************************************

A játékszabályok a következők:

1. A díjat meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

Lehangoló fejlemények a Jancsó Noémi-ügyben (FRISSÍTVE ÜGYÉSZSÉGI FEJLEMÉNYEKKEL!)


Tavaly áprilisban Szőcs Géza méltatta Noémi debütkötetét (Fotó: Krónika)

Telik az idő, az emberi természet valahogy úgy van beállítva, hogy felejt. Gyarló tulajdonság, mondhatom. Néhányszor viszont hasznos. Nemrég olvastam egy roppant érdekes tanulmányt (nem mintha korábban nem tudtam volna erről) a The New York Times International Weekly-ben (a zizzentek lefordították románra ezt a kiváló mellékletet, amely kezdetben csütörtökönként, majd keddenként jelent meg a România Liberă mellékleteként) arról, hogy a rossz, életünket negatív módon befolyásoló, kellemetlen mozzanatokat mennyire kitöröljük emlékezetünkből, s akár egy külföldi utazás kapcsán nem a vita, a veszekedés marad meg, hanem a nap végi kellemes fáradtság, az összhang és a harmónia. No, meg az, ami pozitívat láttunk, tapasztaltunk.

Vannak bizonyos dolgok, amelyekről

– bármennyire összeszorul tőle az ember gyomra –  nem szabad megfeledkezni, ugyanis emberéletről van szó. Jómagam is hajlamos vagyok a feledésre, hisz idővel bizonyos történések elhalványulnak, jönnek újabbak, még tragikusabbak, megrázóbbak, sokkolóbbak. Alig két hónap távlatából Jancsó Noémi tragikus halála is annyira régmúltnak tűnik már. Időközben Kolozs megye volt prefektusa, Călin Platon elgázolt egy fiatal anyukát és 3 hónapos babáját. Utóbbi meghalt. Újabb tragikus, megrázó, sokkoló eset.

Bármilyen új tragikus eset történik, a Jancsó Noémi-ügyet nem szabad elfelednünk.

Időközben folyamatosan kapcsolatban álltam Noémi édesapjával, Jancsó Miklóssal, akivel tájékoztatjuk egymást a fejleményekről. Pénteken például szinte reszkető hangon újságolta, hogy a család ügyvédje nem válaszolt telefonhívására, pedig megállapodtak abban: beszélnek, s elmondja neki a legújabb fejleményeket. Mindezt annak

Hihetetlen, de Noémi ruhái még mindig a helyszínen vannak!

érdekében, hogy ismét foglalkozzam az üggyel a Szabadságban. Erre azért van ismét feltétlenül szükség, mert a tettes, a 63 éves Toader úr egy ellenvéleményezést kért a bíróságtól a halálos baleset körülményeivel kapcsolatban.

Tudomásom szerint a bíróság

rendszerint helyet ad a közlekedési rendőrség szakemberei által végezett véleményezés úgymond ellenőrzésére, azaz egy független, kívülálló szakembert kér fel egy újabb elkészítésére. Igen ám, de minden jel arra mutat, hogy egyetlenegy szakember végezhet ilyen szakértői véleményezést, s a várakozás egy-másfél évig is eltarthat. Jancsó Miklós szerint egyértelmű és világos időhúzásról van szó. Attól tart, a sorozatos időhúzás miatt a tett elévül, s Toader még képes felfüggesztett börtönbüntetés nélkül megúszni az egészet.

Jogász, ügyvéd, ügyész segítségére lenne szükségem

megállapítani azt, hogy vajon mennyire megalapozott ez a félelem.

Más: Noémi édesapja mesélte a minap, hogy rendszeresen találkozik a tettessel az egyik kolozsvári piacon. Milyen érzés lehet Jancsó Miklósnak a szemébe nézni annak, aki elvette 22 éves lánya életét? Nem hiszem, hogy jómagam szó nélkül el tudnám viselni. Biztos vagyok benne, hogy leköpném, megdobálnám, kiáltanék utána:

Ő a lányom gyilkosa! Halálra gázolta Noémimet!

A mérhetetlen fájdalom törne fel belőlem. Persze, ezt csak így leírom, de minden valószínűség szerint a valós életben a mérhetetlen fájdalom erősebb lenne, s elnémítana. Lehet, a gyász erősebb lenne, mint a tehetetlenség érzése és a határokat nem ismerő felháborodás, amely kiváltaná ezt a reakciót.

Alig ismertem Noémit, sajnos irodalmi munkásságáról mit sem tudtam. Ezt utólag csak részben pótolhatom. Azért ide bemásolom egyik versét. Azok tudhatják ennek hátterét, akik jól ismerték. Ők a kiváltságosak.

Az égig érő nefelejcsek

D.L.-nek utoljára, szeretettel

Egy megvadult kertben
pókok, hálók, lárvák és égig érő
nefelejcsek
között fekszem;
behúnyt szemem előtt
cickányok cikáznak városom csatornáin,
és látom a webkamerát, fekete emelőt
látok, amelyen ő fekszik, szerelmem
lárváin;
ahogyan méhemben, meg nem születetten:
bőgő,
anyatejért könyörgő
árváim.
Megőrült ez a kert; senki sem kaszálja.
A nefelejcsek felhőszeretőt tartanak.
Ilyenkor, hajnalban némelyiküknek a szája
széle éjjeli csóktól harmatozik.
A felhők a szél irányába tartanak.
S alkalomadtán esőzve omolnak
egy idegen város háztetőire.
A cickányok csókot lefetyelnek
bundájukról, s csókot ízlelnek a csatornafalak.
És nem lesz már felhő, ami emlékezne
az akkori kert akkori redőire;
A kertre, ahol egyre nőnek a nefelejcsek
és lárváikat
őrzik a pókok.

****************************************************************************************************************

FEJLEMÉNY1 (szeptember 28.): Ma beszéltem a Kolozs Megyei Bíróság mellett működő ügyészség egyik szakavatott képviselőjével, aki elmondta: az ügyet a közlekedési rendőrség kezeli, ők döntik el, hogy helyet adnak az ellen szakértői véleményezés elvégzésére vonatkozó kérésnek vagy sem.

Vannak olyan közúti baleset kapcsán indult büntető perek, amelyek során három-négy szakértői véleményezés is készül annak érdekében, hogy a bíróság minél világosabb képet alkothasson a történtekről – mondta a forrás.

Az ügyészség képviselője szerint amennyiben a családnak nem felel meg, hogy a bíróság által kijelölt szakembernek csak egy-másfél év múlva van ideje foglalkozni ezzel az üggyel, saját költségen külön személyt fogadhatnak fel.

A közlekedési rendőrség szakemberei megszabják, hogy a szakértői véleményezésnek meddig kell készen lennie, de amennyiben a szakember jogos alapokon nyugvó halasztást kér, akkor azt jóváhagyják. A saját költségen felfogadott szakember esetében az anyagi ráfordítás minimum 800, maximum 4 ezer lej.

Mindenki számára szavatolt a védekezéshez való jog, de amennyiben a család úgy gondolja, hogy alaptalan az időhúzás, az ügyészhez fordulhat az ügy felgyorsításáért.

Az elévüléstől nem kell tartani, ugyanis valamennyi kivizsgálási szakasz, új bizonyíték begyűjtésére szánt vagy a szakértői véleményezés elkészítésére fordított idő úgymond levonódik elévülési periódusból. Tehát ha az ellen szakértői véleményezés csak másfél év múlva készül el, ez az időszak nem adódik hozzá az elévülési periódushoz. Nem tudom, elég világosan fogalmaztam-e. Tehát, az ügyészség képviselője szerint a Jancsó-ügyben körülbelül 2017-ben évül el a tett.

Addig biztos, hogy végleges és visszavonhatatlan döntés születik – mondta.

Szintén ma egyeztettem a rendőrség képviselőjével is, aki holnapra ad választ arra vonatkozóan, hogy a közlekedési rendőrség jóváhagyta-e vagy sem a tettesnek az ellen szakértői véleményezésre vonatkozó kérését. Ettől sok minden függ.

*********************************************************************************************************************

Eddigi blogbejegyzéseim az esetről:

*************************************************************************

A Szabadságban hétfőn, október 4-én megjelent teljes cikk ide kattintva érhető el.

*************************************************************************

Csoma Botond nyert, a Brassai vesztett, a Főtérrel pedig átverték a kolozsvári magyarságot


Boti, igazad volt, elismerem. Kikerült a városháza honlapjára a magyar tartalom. Derűs, együttünneplős, kellemes beismerés. Jubilálós.

Sejtelmesen csak azt a címet adta nemrégi blogbejegyzésének Csoma Botond kolozsvári RMDSZ-es városi tanácsos, hogy Tanácsülés. Holott ennél sokkal többet akar mondani, nem csupán azt, hogy a helyi döntéshozó testület ismét ülésezett.

Felveti, hogy az egyebek napirendi pontnál rákérdezett: s mi a helyzet a Főtérrel. Nos, nem azért, hogy hűtse a száját, hanem mert ismét átvertek bennünket, kolozsvári magyarokat. A korábbi átveréseket gondolom fölösleges ecsetelnem, most viszont konkrétan arról van szó, hogy Sorin Apostu kerek-perec kijelentette: a Főtér felújítási terve már nem aktuális, így nem zárják le a forgalmat a tér keleti és nyugati oldalán, ahogy azt korábban előirányozták.

Mi pedig reméltük, hogy ez is elkészül majd.

Amikor Csoma Botonddal és Guttmann Szabolcs volt Nagyszebeni főépítésszel, a Romániai Építész Kamara erdélyi fiókjának jelenlegi elnökével különböző médiumokban vitatkoztam a kérdésről, folyton azzal érveltek, hogy az átalakított

Nekem a régi kinézet sokkal jobban tetszett. Hova lett a nyugató zöld? (Rohonyi D. Iván felvétele)

Főtér akkor nyeri majd el teljes pompáját, amikor átadják a restaurált Mátyás-szobrot, s amikor a tér keleti és nyugati oldalán lezárják a gépkocsiforgalmat.

Nesze neked!

Átvertek, mert hagytuk magunkat átverni, hittünk a tervekben. Ezt nem kérdésként fogalmaznám meg, ahogy azt a Szabadságban Péter Laci tette. Ne mondja senki, hogy a gazdasági válság miatt nem tudják felépíteni a Petőfi utcába és a Széchenyi térre tervezett parkolóházakat, s emiatt képtelenek lezárni a forgalmat a Főtéren, hogy alakulhasson végre ki az a szabad tér, amely csak a gyalogosoké. S persze ne legyen több U FC-s hip-hop, rap, trance-dance cucc.

Ami a magyar tartalomnak a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal weboldalára történő feltöltését illeti,

el kell ismernem (s ez kellemes beismerés), hogy Csoma Botond nyert. Én ugyanis szkeptikus voltam, azt vetítettem előre, hogy nem lesz belőle semmi. Lám-lám, ha az ember a sarkára áll, határidőt szab (!), s következetesen kitart az ügy mellett, előbb-utóbb még a lehetetlennek tűnő célokat is el lehet érni. Ügyesen csinálta, egyes, sajnos belülről jövő hitetlenség, kétkedés, mi több, ellenállás dacára sikerült végig vinnie a kérdést. Ez az ő személyes sikere. Persze, voltak magyartalan szófordulatok, kódolási hiba miatt az ő betűk hiányoztak a szövegből, de ezek korrigálásáról is személyesen gondoskodott. S igaza van, megtört a jég.

Végre magyar tartalom is van a városháza honlapján

Számomra a Brassai Sámuel Elméleti Líceum ügye

derült égből villámcsapásként érkezett. Amikor László Attilával a tavalyi iskolakezdés előtt a helyszínen jártam, akkor ez a kérdés még nem merült fel ennyire hangsúlyosan. Persze, azóta eltelt 365 nap.

Olvastam a témáról szóló vezető anyagunkat, az oktatási intézmény vezető tanácsának az állásfoglalását, Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes  és Szabó Gábor szaktanfelügyelő válaszát, mi több, a Szabadságban szeptember 23-án megjelent vezetőtanácsi reagálást, s a következőket szűrtem le az ügyből: nincs elég gyerek, így nem elég a fejkvóta az intézményt fenntartására, tehát egyesülni kellene. Megtartva mindkét

Mi is történik itt valójában?

tanintézmény sajátos profilját. Esetleg két igazgatóval és vezetőséggel, de egy épületben. Talán ez a leglogikusabb érvelés. Ugyanakkor súlyos mulasztás László Attila és a Kolozs megyei RMDSZ részéről, hogy nem kezelte megfelelően az ügyet. A vezetőtanács elpanaszolja, hogy egyetlen írásos választ sem kaptak az érdekvédelmi szervezethez intézett beadványukra.

Amúgy vajon tényleg igaz az, amit Péter Tünde állít, hogy a tanfelügyelőség által felajánlott alternatívát

az iskola vezetősége szinte gondolkodás nélkül elvetette?

Hátha valaki felvilágosít ezzel kapcsolatban…

Mintegy 16 napig Finnországban és Észtországban voltam, kissé lemaradtam a közügyekről, ezért írok most mindenről egyszerre… 🙂

Szokatlan szövetségesek: a katasztrófavédelem és az unitárius egyház (KIEGÉSZÍTVE FOTÓRIPORTTAL, VIDEÓVAL ÉS A SZABADSÁGBAN MEGJELENT BESZÁMOLÓVAL)


Brigi (balról) és Julcsi volt a legaktívabb. Éppen szegény eszméletlen Murphyt próbálják újraéleszteni... Jó neki, símogatják a lányok...

Kiképeztek. Katasztrófa-védelmileg. Szinden, Torda és a Tordai-hasadék közvetlen közelében. Az unitáriusok.

A magyarázat: nem mindennapi társítás Erdélyi Unitárius Egyház és a katasztrófavédelem, de néhány évvel ezelőtt a székelyföldi árvizek mindent megváltoztattak: a felekezet ilyen jellegű munkába kezdett.

Ilyen összefüggésben korántsem szokatlan, hogy szeptember 17-18-án a Kolozs megyei Szinden katasztrófavédelmi kiképzést szerveztek, amelyet a Szolnoki Életjel Mentőcsoport, a Miskolci Spider Mentőcsoport és a LEGOTT Mentőcsoport (a Magyarországi Görög Katolikus Egyház hajdú-dorogi egyházmegyéjének mentőcsoportja) tartott.

A képzés alatt is jó volt a hangulat

A célközönség a különböző erdélyi civil szervezetek bevállalós, segítőkész önkénteseiből tevődött össze, akik a gátépítéssel, az egészségügyi elsősegélynyújtással, az eltűnt személyek keresésével, illetve tűzoltással kapcsolatos tudnivalókat elsajátították el.

Igen, ezt azt jelenti, hogy amennyiben komolyan veszem a dolgot (s azt fogom tenni), akkor többedmagammal részesei leszünk annak a rohamcsapatnak, amely katasztrófa esetén megfelelő szaktudással és a többi illetékes szervezet, valamint a magyarországi

Gátat építettünk. Vagyis a lányok. Azt is.

szakemberek közreműködésével igyekszünk segíteni a bajba jutottakon. Fontosnak tartom a közösségi, önkéntes, segítő munkát (tulajdonképpen az újságírás is az, főleg erdélyi környezetben), s amennyiben lehet, különböző területeken veszek részt a tevékenységben. Erről jut eszembe, hogy eljött a véradás ideje… 🙂

Természetesen, a szindi katasztrófavédelmi képzésen szórakoztunk is. Kiváló volt a hangulat. Kiváló. S nem túlzok, amikor azt állítom, hogy szoros, jövőbe mutató barátságok kötettek. Szabó Lacival, az Erdélyi Unitárius Egyházhoz tartozó

Ki a legény a gáton? 🙂

Gondviselés Segélyszervezet egyik vezetőjével még a KMDSZ-es időszakból ismerjük egymást, a magyarországi szakemberekkel pedig most találkoztunk először, de minden bizonnyal nem utoljára.

Ja, és üzenem minden résztvevőnek: végül úgy döntöttem, hogy az ott tapasztaltak kapcsán minden illetékesnek nyílt levelet küldök, hadd értesüljön mindenről a közvélemény is! 🙂 🙂 🙂

Külön üzenet Rügyecskének: ne feledkezzünk meg a kölcsönösség elvéről!

A Csapat
Lacikám, nézz csak oda, ott a tanga!
Mégis hatásosnak bizonyult a lapát... Szegény Murphyt jól kiütöttük. Elvégre a gyakorlatnak minél élethűbbnek kellett lennie... 🙂

FEJLEMÉNY1 (hétfő, szeptember 20., 13:59): Elkészítettem a videobeszámolót, egész jóra sikeredett (az alanyoknak köszönhetően, természetesen). No, meg itt a WebSzabadságban megjelent fotóriport is, amelyet még pénteken töltöttem fel. A Szabadság mai számában megjelent részletes beszámoló ide kattintva olvasható el.

Miért ügyesek a svájci Blick bulvárlap újságírói? (CSAK A CIKKET TÖRÖLTÉK, A FOTÓRIPORT MARADT)


Igen, ilyen is van Kolozsváron. Egyértelmű, hogy nem reprezentatív, de értsük meg, hogy ők nem a szépet keresték. S sajnos csúnyából hamar és sokat találtak.

Mert elérték azt, amit akartak! Mit akar egy bulvár napilap firkásza? Botrányt, felhajtást, cirkuszt. Ez lett belőle? Igen. Sikerült nekik? Igen. Ügyesek? Yes!

(Akik esetleg nem ismerik a hátteret, azok kattintsanak ide. Az eredeti cikket azért nem linkelem be, mert ezzel csak növelném a honlapjuk látogatottságát!)

Más: szólásszabadság van, bárki azt írhat, amit éppen akar. Amennyiben ezt elveszítjük, annyi a demokráciának. Persze, vannak határok. Nem írhatunk fajgyűlölő, bármilyen etnikai, faji, vallási kisebbséget sértő vagy becsmérelő, nemzeteket, nemzeti jelképeket sértő vagy gyalázó, tiltott jelképeket tartalmazó, természeti, történelmi, tudományos, kulturális értékeket durván ócsároló, gyűlöletkeltésre bármilyen formában alkalmas, mások személyiségi jogait (jó hírnév, becsület, emberi méltóság stb.) sértő cikket. Ez korrekt.

Kétségtelen, hogy a svájci újságírók túloztak, csúsztattak, érzést sértettek, a valóság csak egy részét ragadták ki, nem voltak tárgyilagosak. De értsük már meg, nem ez volt a cél! Egyszerűen más-más értékrendszer és standardok szerint ítéljük meg a kérdést. Ezért háborodunk fel. Ők meg nevetnek a markukban. S nézik, hogyan növekszik a példányszám. Jelenleg 300 ezernél tartanak. Olvasottság: 750 ezer.

Mi lenne a megoldás? Le sem kell tojni a cikket.

Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki volt az a helyi személy, aki kalauzolta őket. Nagyon kíváncsi. Mert hogy maguktól nem mentek ide-oda, az biztos.

Vajon tényleg az a baj, hogy a svájci Blick így mutatta be a várost, vagy az, hogy ez is a valóság része? Magyarán: nem kellene inkább a pataréti szeméttelep mihamarabbi felszámolásával foglalkozni, mint újságírók beperelésével, elítélésével, virtuális megkövezésével? Az egyik barátom félig komolyan, félig viccesen már deportálásról beszélt… Horror!

Kétségtelen, hogy körülbelül ugyanilyen vagy ilyen jellegű fotókat lehetne készíteni bármely nyugat-európai nagyvárosban, így Genfben, Bázelben vagy akár Zürichben is. Ezt ti is tudjátok, láttátok. Vannak ott is hajléktalanok, kábítószeresek stb.

Igen, az ördög ügyvédje voltam.

———————————————————————————————————————————————-

FEJLEMÉNY (szeptember 17., 17:30): Minden jel arra mutat, hogy a Blick törölte a cikket és a fotóriportot. Köszi a jelzést, arnold!

———————————————————————————————————————————————

Finnországi és észtországi élmények (V. rész – Hatalmas meglepetés: Tallinn, a Baltikum gyöngyszeme. Csók úrral…)


Megrázó emlékmű Tallinban. A megszakított ívet az elsüllyedt Estonia hajó áldozatainak emlékére állították. Az Estonia 1994. szeptember 28-án elsüllyedt a Balti-tengeren, 852 áldozatot követelve.

Nem túlzás: igaz, még nem jártam Szentpéterváron, de számomra eddig Tallinn a baltikum gyöngyszeme. Nem kis, nem is közepes, hanem hatalmas meglepetés ért az észt fővárosban. Utam része lett volna a Nagy Péter cár által alapított gyögyörű város, de egyelőre meg kell lennem nélküle, ugyanis Oroszországba útlevél szükséges. Ami, ugye, mintegy 350 lej. Mi több, le kellett volna utaznom Bukarestbe az orosz vízumért (1000 km + kb. 5o euró a vízum), így aztán a közel 200 eurós kiadást nem vállaltam be. Előbb-utóbb Oroszország úgyis az EU tagja lesz, s akkor majd személyazonossági igazolvánnyal (egyes székelyeknek, nevezetesen Zitának, Juditnak, a MAKOSZ-vezető Kingának buletin) lehet oda is utazni. Akárcsak Finnországba és Észtországba. A 2oo euró nagyon sok, főleg olyan kontextusban, hogy több mint 2 hét alatt e két államban kevesebb mint 15o eurót költöttem… A Budapest-Turku menettérti repjegy pedig 55 euró volt.

No, de visszatérve Észtországra.

Csodás járgány

Szeptember 9-én, csütörtökön a Lindaline nagy sebességű katamaránjával keltem át a Finn-öblön. Persze, hogy ismét megismerkedtem valakivel, így kellemesen töltöttem el azt a másfél órát, amennyire a vízi járműnek szüksége volt ahhoz, hogy megtegye a mintegy 80 kilométert.

Bevallom: nem gondoltam volna, hogy Tallinnban annyi érdekesség, látnivaló van,

s a turisztikai iroda által felajánlott Tallinn Kártyával annyi mindent meg lehet nézni. Előítéletem egy volt szovjet tagköztársaság lerobbant fővárosáról szólt. Tévedtem. Egyrészt mindenképpen ide is júliusban vagy augusztusban kellett volna jönnöm (nem is halasztottam volna az utazást, hacsak nem kellett volna valakire várnom amíg végre eldönti, hogy csatlakozik-e vagy sem…), s több napot kellett volna szentelnem az ittartózkodásnak.

Így sem volt azért semmi.

Káprázatos az óváros

A CouchSurfinges (azaz Kanapészörfözős) házigazdám (köszönöm szépen, Mari Soiela!) lakrésze egy szocreál, Monostor-típusú lakónegyedben volt, itt bárki szakdolgozatot írhat szociológiából, városrendezésből. Mi több, antropológiából is. Izgi volt oda kimenni, azt hiszem itt régen láttak külföldit, s sohasem erdélyi magyart, ebben biztos vagyok. Nem másért, de senki sem értette, mi az. Háromszor kellett elmagyaráznom a szomszédoknak. Persze, példáként az itt rekedt oroszokat hoztam fel, de erre az volt a keserű humorral mondott válasz: hát, lassan-lassan többségben lesznek. Eszembe jutott, amikor anno Enikővel elmentünk Kassára, s egy külvárosi betonmonstrumban kialakított diákszállón lakutunk…

Azt viszont tudják, hogy

a Kiss azt egészen mást jelent angolul. Ezen sokat nevettek. Akárcsak mindazok, akiknek a csütörtök esti (érkezésem napja) CouchSurfing talalkozón elmondtam (mi több, a személyimet és a hajtási engedélyemet is meg kellett mutatnom, mert azt hitték, az első hamis…), hogy Csók úr vagyok. Mindig hírnévre teszek szert a családnevemmel és Erdéllyel (Transylvania) Ez a páros mindig nyerő.

Rengeteg a zöldövezet

Egyszerűen hihetelten, mennyire más világban élünk az észtekkel (de a finnekkel is!). Most bántam meg igazán, hogy az elemiben nem tanultam meg oroszul: itt ugyanis a lakosság majdnem fele orosz ajkú.

Ugyanakkor egyszerűen hihetelten, de ugyanakkor felemelő és káprázatos, hogy egy teljesen ismeretlen személy, aki addig sohasem létezett számodra, sohasem hallottál róla (persze, ő sem rólad), símán befogad, azaz felajánlja neked mindenet, amivel rendelkezik: a lakását, s mindent, ami benne van. Hirtelen egy teljesen más, majdhogynem holdbéli világba csöppensz, ahol mindenki annyira otthonosan mozog, s azt hiszi, hogy neked is minden annyira természetes, mindennapi.

Házigazdád lavina szerű gyorsasággal

ellep rengeteg informácioval, amiről elvárja (mert neki minden természetes, és magától érthetődő, hiszen itthon van), hogy megjegyezd, s kisse ámul, amikor azt tapasztalja, hogy máris elfelejtetted a városrész vagy akár az utca nevét. Hogy is jegyezhetned meg, hisz minden teljesen új, hirtelen, lavina szerűen érkezik, s egyszerűen megállíthatatlanul teljesen maga alá temet. Jajj, de ugyanakkor mennyire izgalmas, egyedi a felfedezés élménye és érzése! Hajt a kíváncsiság, kérdezel, érdeklődsz. Persze, sok olyat is mondanak neked, ami nem érdekel különösebben. Jónak kell lennie a szűrődnek.

Mindenki olyan otthonosan mozog ebben a világban,

amelybe te csak éppen megérkeztél, akár egy ufó egy másik bolygóról. S azt sem tudod, merre van észak és dél, de meg a kelet, s a nyugat sem vilagos.

Múlt és jövő

Egy teljesen más világban élünk, s egyben kihívás megtalálni a közös ösvényt. Más énekeseket, művészeket, futbalistákat ismerünk, más számítógépes játékot kedvelnek itt a fiatalok (az egyikükkel hosszasan elbeszélgettem), másképp gondolkoznak, más az értékrendszerük. S ez természetes is. Csakhogy a másság sokszor annyira mellbevágó.

Érdekes, itt a lányok sokkal szebbek, csinosabbak,

ízlésesen öltöznek, stílusosak, van bennük egy bizonyos je ne sais quoi. Szexi, varázslatos lányok, amilyeneket sem Turkuban, sem Helsinkiben nem láttam. Hiába, ismét egy szociológiai tanulmányt érdemelne az, hogy hova süllyesztette a nőket a nyugati típusú (a Skandináv országokban valóságos nemzeti sportként űzött) emancipació. Finnországban  például nő az államfő és a miniszterelnök is. Mi több, a napokban nőt válaszottak a lutheránus egyház élére… Vajon ez a politikatudományokban ismeretes good governance fogalom alapja? Vajon a nők testesítik ezt meg? Lehet, de a bumeráng-efektus a nőiesség elvesztése. Ezt gondolom.

A svéd megszállás alatt az erődítmények alatt épített alagútrendszert látogatni lehet

Olykor menekülként érzed magad, amikor valaki nappalijában alszol, s reggel minden zajra felébredsz, de a váratlan megtapasztalása, a felfedezés érzése és élménye, az új gondolkozásmódokkal történő szembesülés, illetve ezek elfogadására való hajlam fejlesztéséért érdemes ezt az áldozatot meghozni.

Tallinnban a kedvenc helyem az Éneklő Forradalom (Singing Revolution) helyszíne volt. De az óváros sem kutya, sőt. Csodálatos élmény. Eszembe jutott Maastricht, de fura módon Valencia és Velence szűk utcáira is nagy mértékben hasonlít.

László-Hebert Márk javaslatára elmentem (éjjel!) a túnyomó többségben oroszok lakta (őket is betelepítették, akárcsak Kolozsvárra a románokat) keleti városrészbe, a Lasnamae lakónegyedbe. De őszintének kell lenne: kutyapiculája az a Monostor mellett. No kiddin’! Márk, ugye igazam van? 🙂

Az érzéseket leírtam, de a történetet inkább a képek meséljék el:

A Skoda típusú szocreál trolibuszok a szovjet időket idézik fel
Yeah, baby!
Saddamnak nuku?
Az éneklő forradalom helyszíne. Az 1980-as évek végén mintegy 300 ezren gyűltek ide össze. Minden ötödik észt azért énekelt, hogy szabadulhasson a szovjet uralom alól. Egy orosz turista szarkasztikus megjegyzése: egyszerűen nem értem, hogyan lehet az éneklést és a forradalmat egy mondatban emlegetni... 🙂
Még akkor is csodás ha éppen tatarozzák
Hmmm...
A túlzsúfolt, szocreál Lasnamae lakónegyedben szinte kirázólag a 60-as és 70-es években betelepített oroszok élnek. Éjjel elég ijesztő volt oda ellátogatni... A lakosság közel fele ebben a lakónegyedben él.
A Lasnamae lakónegyedben keményen őrzik a boltokat...
Egyik fontosabb, mint a másik: autósbolt és alkohol. Ipari mennyiségben. Szerencsére csak este tízik lehet szeszt vásárolni. De gondoljátok, hogy valaki betartja a szabályokat. Mennyé má!
Ismét alkohol
Rivális bandák jelképei
A megszállások múzeuma. Fájó emlékek.

Indulok Turkuba, megalszom, majd kedden tovább Budapestre. Itt is megpihenek, majd szerdán, szeptember 15-én hazacammogok Kolozsvárra. Csütörtökön pókerparti!!! 🙂

Finnországi és észtországi élmények (IV. rész – Helsinki)


A Helsingin Sanomat finn napilap egyik kivetítőjén élőben lehet nézni, hogy a weboldalon melyik a legolvasottabb cikk. Sokszor az újságírók állnak a kivetítő előtt és drukkolnak, hogy az ő cikkük vezesse a listát egész nap. Óriási a versengés.

Öt napot töltöttem Helsinkiben. Itt is volt azért időm unatkozni. Igaz, sokkal kevesebbet, mint Turkuban. Hiába, a finn fővárosban messze nincs annyi látnivaló, mint például Bécsben vagy mondjuk Párizsban. Jó, persze, milyen fővárosokhoz hasonlítom a finnt, de no, azért mégis.

Szerencsére a turisztikai iroda térítésmentesen biztosított számomra 5 napos (3+2) Helsinki Kártyát, így teljes volt a lazaság.

Az egész hetet két dolog határozta meg: a Kaius Niemi újságíró barátommal (ő Skandinávia legnagyobb forgalmú és legtekintélyesebb napilapjának, a Helsingin Sanomatnak, amelyből mintegy 500 ezer példányt adnak el naponta, a lap 90 százalékban előfizetőknek megy ki, a főszerkesztő-helyettese, 2003-ban együtt voltunk a Világsajtó Intézet/World Press Institute ösztöndíjasai 4 hónapig az Egyesült Államokban) töltött idő és a közlekedési térkép furcsasága.

Érdekes szabadtéri kiállítás: medvék képviselik az államokat

Kaius barátommal már vasárnap, szeptember 5-én este találkoztunk, felelevenítettük a hajdani élményeket, sörözgettünk (szerencsére ő fizetett, egy sör 5 euró volt). Másnap körbevezetett a szerkesztőségen. A teljesen külön, hét emeletes épületben több ezren dolgoznak, itt szerkesztik és állítják össze a Sanomat-csoport több más kiadványát, például az Ilta Sanomat bulvárlapot is. Hiába, valamiből el kell majd tartani az Helsingin Sanomatot is… 🙂

Náluk a webes változat különálló. A híreket megosztják egymással, de teljesen más szerkesztési és főleg tálalási szempontok szerint dolgoznak. Teljesen másképp kerül fel egy-egy hír az internetes oldalra, illetve a nyomtatott változatba. Szerencsére főszerkesztő-helyettesként a netes változattal és a csoporton belüli fejlesztésekkel éppen Kaius foglalkozik, így a séta alkalmával szinte kirázólag erről faggattam. Éppen most készítik például a WebSanomat iPad-es változatát. Nincs külön videó portájuk, mint nekünk, hihetetlen, de ezért irigykedett is egy picit ránk. Ki hitte volna. Éppen ebéd közben tárgyalt az Al Jazeera digitális fejlesztésért felelős illetékesével, hogy a CNN hírtelevízió után az arab tévécsatorna videoklippjeit is ágyazhassák be weboldalukba.

Én is laknék egy ilyen ügyes kis szigeten...

S még valami: a Helsingin Sanomat csak 1996-ban került fel a netre, míg a Szabadság már 1995. március 15-én felkerült a világhálóra. Na, ez aztán! 🙂

Aki úgy gondolja, hogy Helsinkiben könnyű eligazodni a tömegközlekedési térképen, az írjon nekem, találkozunk, s bebizonyítom, hogy rettenetesen nehéz. Nincsenek feltüntetve a végállomások elnevezései, így sokszor nem tudod, milyen irányba utazol. Ráadásul a többnyelvűség (a svéd is hivatalos nyelv) valamilyen szinten hátrányt jelent a látogató számára, ugyanis a metróban, a villamoson és a buszon két nyelven tüntetik fel a következő megálló vagy akár (a nem létező) végállomás nevét, így aztán végképp nem tudod, mi a fene történik, túlzsúfolják a térképet. New Yorkban sokkal könnyebben sikerült boldogulnom. Nem mondom, a tömegközlekedési hálózat kiváló, szinte mindenhova el lehet jutni vele. A járművek pontosan érkeznek, tiszták, az utazok civilizáltak.

Persze, Helsinkiben is ellátogattam néhány múzeumba, megnéztem egy-két kiállítást, látványosságot. A legmaradandóbb élményt viszont a Suomenlinna sziget jelentette. De erről inkább a fényképek meséljenek…

Jelenleg Tallinnban, Észtország fővárosában vagyok, tegnap érkeztem motorcsónakkal…

Ez igen!
Helsinki by night
Hiába, jó a Kanapészörfözés/CouchSurfing. A szobám Helsinkiben)
Suomenlinna szigetén
Kilátás a jövőbe. (Suomenlinna szigetén)
A sziget volt parancsnokának sírja
Csak lazán...
Ajándék az angyaloktól
Másnap megismerkedtem a Grenoble városából származó Berangerrel, s ketten mentünk ki Suomenlinna szigetére...
A magasban...
Nagyon régen használták ezt a biciklit utoljára...
Kaius barátommal

Finnországi és észtországi élmények (III. rész – Arcok, sorsok, helyzetek Turkuban) (ÉSZBONTÓ FELVÉTELEKKEL!)


Művészi szemek...

Elérkeztem tartózkodásom ötödik, s egyben utolsó napjához a finnországi Turkuban. Ma, szeptember 5-én tovább utazom Helsinkibe, ahol kilencedikéig vagy tizedikéig maradok.

Volt itt minden: múzeum, kiállítás, katedrális, installáció megtekintése, szigetvilág, CouchSurfing, azaz KanapéSzörfözés, váratlan helyzetek, új ismerősök, napos és esős idő, meleg és hideg, hatalmas pörgés és néhány órányi unalom. Házigazdám, Lassi a vendégszeretet mintapéldája. Körbevezetett a városon, megmutatta a látványosságokat, főzött (!), nekem viszont mosogatnom kellett. Mindig ügyelt arra, hogy reggel ne ébresszen fel (matracom a nappaliban van), sokat beszélgettünk Finnországról, az itteni életkörülményekről, közoktatásról, gazdasági helyzetről, miegymás.

Rendkívül vegyes és érdekes társaság gyűlt össze szeptember 3-án a CouchSurfing találkozón: volt ott kínai, német, koreai, erdélyi magyar, finnországi svéd és fordítva stb. Mindig izgalmas egy ilyen vegyes társasággal kocsmázni.

Nos, de a fényképek sokkal többet elmondanak…

Jujj!
Büszkén árulják...
Mr. Gangster receptes könyvet olvas...
Jól gondold meg, a szárnyam alól ugyanis nincs menekvés...
Turkuban is vannak vasutas szurkolók
Szinte mindenhol két-, sőt háromnyelvű feliratok olvashatók
Cipőtisztítő majdnem valamennyi tömbház bejárata előtt. Senki sem lopja el őket...
Az Åland-szigetek Finnország és Svádország között helyezkednek el, s autonóm tartományként működnek. Jó-jó, de ennyire? 🙂 (A felvétel Turkuban készült, nem pedig az Åland-szigeteken)


Az alábbi felvételek a a város központjában tartott szombati piacon készültek:

Néhány órát tart, aztán mindenki összeszedi a portékáját, s hazamegy
Székely atyafi a piacon... 🙂
Ő is árul
Mindenki tátott szájjal maradt...
Zuhanás... 🙂
Multietni, multifaji és multikulti

Finnországi és észtországi élmények (II. rész – A rendkívül vicces pilóta és magányos Turku) (FÉNYKÉPEKKEL, persze)


Ki lakik ott? A Turkut körülvevő szigetvilág egyik apró morzsája.

Azért mégis csak eszembe jutott, miért döndöttem úgy, hogy Finnországba és Észtországba, pontosabban Turkuba, Helsinkibe és Tallinba utazom.

  • Finnországban még nem voltam.
  • Turku jövőre lesz Európa Kulturális Fővárosa, így (akárcsak korábban azt a norvég Stavanger esetében tettem) érdekes lecsekkolni hogyan és mióta készültek, milyen rendezvényekre kerül sor jövőre
  • Helsinkiben van Kaius Niemi barátom, a legnagyobb finn országos napilap, a Helsingin Sanomat felelős szerkesztője, akivel 2003-ban együtt voltunk a Világsajtó Intézet (World Press Institute) ösztöndíjasai.

Korábbi élménybeszámolómban elfelejtettem írni, hogy a Budapest-Turku WizzAir járaton rendkívül vicces volt a pilóta. Mondhatom, nagyon sokat utaztam repülővel, de eddig egyikük sem volt ennyire humoros. Aszongya (azonnal lejegyeztem a mobilomba!):

Ma én vagyok az Önök kocsisa, a kedvezőtlen időjárás miatt remeg a gép, ezért ideiglenesen nem lehet használni a WC-t, így kössenek rá bogot. Turkuban hideg lesz, kevés jegesmedvével. Ha találkoznak a Télapóval, akkor adják át neki üdvözletünket.

Arról sem számoltam még be, hogy Turkuban van egy híd. Tulajdonképpen több van, de az egyik különleges. Nem másért, de már nincs ott. Az egyik télen összeomlott.

Házigazdám szerint korábban négysávos út vezetett ki az alagútból a hídra. Ma csak a víz merőleges sávja létezik (Saját felvételek)

Szeptember elsején különböző látványosságokat látogattam meg Turkuban. Volt köztük, persze, múzeum, kiállítás, miegymás. A legfurább viszont a helyi kastélyban levő templom volt. Kápolnát még láttam kastélyokban, de templomot még nem.

Itt van:

A mini oltár és környéke, Jézussal
Maga a templom, mint olyan
A templomi esküvő (persze, hogy a templomban ilyet is szerveznek potom 200 euróért) ide vonul bulizni a násznép...

Na, még mit meséljek? Ja, hatalmas a szigetvilág, a térképen levő parányi kis pontok között ingyen hajócskával lehet közlekedni. Nagyon cuki. Itt van például egy másik érdekesség: Turkuban az Aurajoki folyón egy kis micsoda visz át (akárcsak Velencében a gondolások, de itt pénz nélkül), természetesen szintén ingyen.

Így néz ki:

Átvihetsz anyóst, kutyát, macskát, biciklit

Egy dologra sehogysem sikerült rájönnöm (még): mit keres Lenin a városban (azaz Turkuban)?! Aki nem hiszi, hogy ott (azaz a főtérhez közel, a Szépművészeti Múzem közvetlen közelében) díszeleg a szobra, íme a bizonyíték:

S aki még mindig nem hiszi, hogy valóban ő Vlagyimir Iljics Lenin, íme az alábbi fénykép...
Nos, most elhiszitek, hogy valóban ő az?

Csütörtökön, szeptember másodikán sokat bicikliztem (fáj is rendesen a fenekem). Rájöttem, mennyire magányos Turku.

Így néhány példa:

Egyedül tekintek a távolba
Ma senkit se kell megmentenem...
Lassú víz lábnyomot mos...
"Édes reményekről, amelyek csak voltak/Melyeknek emléke őrületbe hajt!..." (Ady Endre: Egyedül)
Hol a buli?
Párosan...
"A magány is - mint minden más - csak addig csábító, amíg nem kényszer."
Magányosan...
Célban...
Senki sem játszik velünk?
"A helyeket látom, hol lehetnél/Fázik az üresség körülöttem."
Kettesben...
Csak lazán...
Csillagszóró mosollyal köszönte meg a a nap lágy melegét s a szél enyhe símogatását a víz...
"Álltál-e már magadra hagyva, messze/Isten s egy jó szív nélkül puszta szélben/ádáz sorsod kezétől megsebezve/s a dúlt kínt büszke csendben hordva mélyen?"
Más szavakkal: csodás volt egész nap bringázni a szigetvilágban!

Finnországi és észtországi élmények (I. rész – Az exek és… miért nincs sehol finn zászló?) (FÉNYKÉPEKKEL)


Turkuban nagy hobbi újságot olvasni a könyvtárban. A szabadidős tevékenység több asztalnál zajlik, idősek és fiatalok egyaránt űzik (Valamennyi saját felvétel)

Nem is emlékszem pontosan, milyen szokatlan körülmények között döntöttem úgy, hogy augusztus végétől szeptember közepéig Finnországba (Turku és Helsinki) és Észtországba (Tallinn) utazom. Valami mégis dereng: a volt barátnőmmel, Enikővel 2005-ben a fejvízforrasztó nápolyi és római hőségben megfogadtuk, nyáron/kora ősszel északra, télen pedig délre utazunk. Nos, itt már meg is jelenik az első ex.

A második rettenetesen váratlanul pattant elő.

Hétfőn, augusztus 30-án este nyugisan megérkeztem Budapestre (végül a saját kocsimmal, egyedül vágtam neki az útnak, Nagyváradig szporádikus stopposok, akik között volt nyugdíjas, fiatal, fogorvos, földművelő, azaz minden ami unaloműző, a határtól pedig végtelen egyhangúság), letettem a Dacia Grand Cherokee-t Dorka és Michele cégénél, az Alenis Internationalnál, s segítettem elvinni egyik kolléganőjüknek egy nagy csomagot a Dózsa György úti metrómegállóhoz. Mikor jövök ki, megszólít valaki: szia, Olivér!

Majdnem kiesett a műfogam.

Azt hiszem, sohasem szólítottak meg eddig a magyar fővárosban. Mindig gondolatokba merülve sétálok, hisz tudom, nagyon valószínűtlen, hogy ismerőssel találkozom. Nos, megszólítanak. Megigazítottam szépen a műfogamat (majdnem kiesett az ijedtségtől!), válaszoltam volna, de torkomba ragadt a szó. Az első fél másodpercben. Aztán a rendkívül kellemes meglepetés: Csilla.

Megfagyott bennem a vér: meghibásodott a gép, s egy Télapó nevelde mellett szálltunk le. Tévedtem: ez a turkui reptér 2-es terminálja!

Három évig voltunk együtt az 1990-es évek végén, ő volt az első Nagy Szerelmem… Cuppogott a puszi (micsoda vagány nő maradt még Krisztián születése után is! – motyogytam magamban), de sajnos nem volt időnk beszélgetni, ugyanis sietni látszott. Mély gondolatokba merülve értem vissza Dorkáékhoz, elvettem a kulcsot, irány a “raktár”, azaz szokásos budapesti szálláshelyem (milles mercis, Étienne, a.k.a. Jenő, grazie Michele, köszönöm, Dorka!).

De még mielőtt megérkeztem, óhatatlanul az utolsó exhez, ezúttal Enikőhöz (2005-2010 március) kapcsólódó nagyon kedves és mély emlékek: különösen a zoknivarrás helyszíne és természetesen a “raktár”, ahol több ízben együtt is megszálltunk a sok-sok európai utunk előtt vagy után. Nagyon más, rosszabb egyedül utazni. Sokat utaztam egyedül is, aztán társsal. Azt hiszem, többet nem fogok ismét egyedül…

Kissé elszámítottam magam a reptérre indulással,

ami még sohasem fordult elő velem. Csak egy órát szántam arra, hogy az Árpád-hídtól egy kőhajításnyira levő szálláshelyemtől a kék metróval a Kőbánya-Kispest végállomásig, majd innen a 200E reptérbusszal elérjek a Ferihegy1 reptérre. Pedig hányszor megtettem már ezt az utat… A lényeg, hogy on the limit, de elértem a gépet. Szerencsére csupán

Közelharc a csomagokért az "ultramodern" turkui reptér 2-es terminálján, amelyet csak a fapados WizzAir használ. Szerencsére igénybe veszi, ellenkező esetben nem lennék most Finnországban!

kézipoggyászom volt, még idehaza megejtettem az internetes bejelentkezéses (web check-in) rendszert, kinyomtattam a beszállókártyámat (boarding card), így nyílegyenesen a beszállókapuhoz (boarding gate) szaladtam. Szerencsére nem voltak sokan a biztonsági ellenőrzésnél. Persze azonnal megbarátkoztam (magyarul: leszólítottam) egy finn lánnyal, de a gépen már nem folytatódhatott a flört, mert aludt. Ezt tettem hát én is. Szerencsére egyedül voltam három széken…

Turku reptere láttán majdnem kiesett a másik műfogam,

ugyanis, amint az a fényképen is látszik, olyan mint a Terapia gyógyszergyár egyik raktára. Az is volt korábban. Persze, nem a kolozsvári üzemé… Csak a WizzAir jár ide. És egy busz, amire egy finnül írt hirdetőtábla mellett kell várni a porban. Semmi angolul. Te, de lagalább ott van, létezik. No, de érkezés után majdnem kitéptem a harmadik műfogamat, ugyanis semmilyen útlevél, személyazonossági igazolvány-ellenőrzés nem

Vámellenőrzés Turku airport style... 🙂

volt. Elvégre egy Schengen-országból egy másik ugyanolyanba értkeztem. Egyszerűen a fenét se érdekelt, hogy megérkeztem Finnorszába, senki sem kérdezte, mi a hóhér fingját keresek ott. Korábban nagyobb figyelmet szenteltek nekem, most elhagyatottnak éreztem magam. Elképesztő mennyire megváltozott a világ!

Persze, hogy a busz pontosan érkezett,

hisz itt minden olyan rendezett, s szépen bevitt a Turku központjába. Innen hamar eltaláltam a turisztikai információs irodába, átvettem a Turku Kártyát és az információs anyagokat (az iroda ajándéka, köszönöm!), majd alig 10 perc alatt sikerült elérnem a Kanapészörfölő (CouchSurfing) házigazdám, Laasi lakását. Szinte örvendtünk egymásnak, mintha régi barátok

Hangyaboly a porban. Várjuk a buszt. (Az én kézipoggyászom a bal oldali, hosszú fogantyús árva utazótáska)

lennénk. Nagyon hamar sikerült egy hullámhosszon lenni, ugyanis ő is sokat utazik, talál az életfelfogásunk, egyeznek értékeink. Huszonhat éves, építőmérnök, két szobás lakása van, 1800 eurót keres, amiből 700-at költ a lakbérre és a költségekre, így 1100 megmarad lazulni.

Egyelőre Turku az álmos kisváros benyomását keltette. Pedig már itt vannak az egyetemisták. A mintegy 175 ezer lakos jelenléte nemigen érződik. Kiváló a közszállítás minősége, illetve a buszjáratok gyakorisága és a város lefedettsége.

Na, és még egy felvétel a 2-es terminál épületről... Izgi, mi?

A napokban a várost körülvevő szigetvilágot fedezem fel… biciklivel és komppal. Utóbbi szolgáltatás… ingyenes mindenki számára, az állam támogatja. Majd szeptember 5-én átutazom Helsinkibe, ahol Kaius Niemi barátom, a legnagyobb finn országos napilap, a Helsingin Sanomat felelős szerkesztője veszi át az irányítást. Ígérete szerint lesz finn stílusú szaunázás, ivászat, laulás, szerkesztőségi látogatás, miegymás.

No, de még azelőtt 5 nap Turkuban…

Igen, eddig egyetlenegy finn zászlót láttam itt. Egy kis kompon. Pedig korábban Dániában, Norvégiában és Svédországban teljesen más volt a helyzet, azaz nagyon sok helyen volt dán, norvég, illetve svéd zászló. Laasi magyarázata szerint csak ünnepnapokon kerülnek ki az épületekre…