Nosztalgia-túra a Vigyázón. Karcsinál, természetesen. (Talány: vajon meddig jutottam el a négy és fél órás, sűrű köddel, jeges úttal, hóviharral és white-outtal tarkított túrán?) (VIDEÓKKAL)


Lassan külön kategóriát/sorozatot kellene indítanom a különböző nosztalgia-túrákról. Hiába, szeretek visszamenni oda, ahol korábban jól érzem magam, s óhatatlanul visszasírom a régi szép időket. Egyesek hiába hitetlenkednek, mert akárhányszor kijelentettem, hogy ilyen nem volt, nincs, és nem lesz, valamennyi esetben igazam volt! Igaz, Király Levente? 🙂

Korcsolyapálya volt hosszú része a Vigyázó-menedékháztól a Fehér-kövekig vezető útnak

Mennyire megörvendtem, amikor Karcsi barátom mondta: beleegyezik, menjünk ki a Vigyázóra a Búzási Zoltán Emléktúrára. Ennyi kellett nekem. Már az sem számított, hogy a rendezvényt a hó hiánya miatt elhalasztották, csak menjünk ki együtt a hétvégi házához. Annyi kellemes emlék köt ahhoz a helyhez…

Pénteken az eredeti hat órai indulásból nyolc lett. Számunkra. Karcsiék hamarabb elindultak, mert el kellett menniük Rogojelig a négy kerék meghajtású top terepjáróért: ARO.

A 60 ezer kilométeres általános műszaki kivizsgáláson átesett, s alapos cseréken átment Dacia Grand Cherokke Pathmaker (tehát nem amolyan kispályás Pathfinder – tehát ez nem találja meg, hanem kitapossa az ösvényt, akár az erdőben is) keményen tépte Bánffyhunyadig, itt hirtelen padlófék, tankolás. Nyolc Csíki-sörrel.

Jégpatak a fák között. Hideg ölelés

A Vigyázó fele vezető út előtti hídon találkozunk Ágnessel, Karcsival, Gábival és Roberrtel. Lenkével átülünk Karcsi ARO terepjárójába (ahol az kiment, kimegy és ki fog menni, egyetlen SUV sem rúg labdába). Még ez előtt az igazi baráti fogadtatás: igyál egy korty pálinkát. Ez ugyanolyan, mint a régi szép időkben.

Innen aztán a kaland: jéggel borított úton fel a menedékházig. Azaz Karcsi hétvégi házáig. Hátul négyen keményen ittunk, ne lássuk az utat. Csúszott. A pia. S reméltük, hogy nem mi le az útról.

Érkezés után, persze, ivászat. Römi, miegymás. Éjjel két óra tájt bújunk ágyba. Tíz előtt ki sem szállunk belőle. Inkább tizenegykor. Mire nekivágok a túrának már egy óra. A kék vonalon haladok előre, jeges az egész út. Aztán megjelenik Jézus. A kereszten.

Új perspektíva (Jézus elől van)

Jó ómen, haladok tovább. Korántsem ajánlatos egyedül elindulni sűrű ködben, jéggel borított úton, viharos helyeken kirándulni, de hát nem bírtam volna ki túrázás nélkül. Egyszerűen éreztem volna, hogy megrothadok, s megpenészedek. Másfél óra múlva kiértem az erdőből, a Fehér-kövekhez.

Térkép nem volt nálam, sűrű köd mindenhol, azt hittem, még jóval odébb van. A kemény vihar ellenére nekilódultam. Kis idő múlva ismét erdő (maradt a sűrű köd), majd egy nagy tisztás egy kis házikóval, majd ismét erő, meredek emelkedő, ismét egy tisztás, hosszabb egyenes út, majd kiértem az erdőből, s a gerincre vezető úton egy meredek emelkedőn kimentem (ennek feléig mentek a quad motor nyomok), majd a nagyon sűrű köd miatt elvesztettem a kék csíkot, valahogy kimentem a gerincre, de aztán visszafordultam, mert teljes lett a white-out, azaz a vakító fehérség.

Nem tudom pontosan megállapítani, hogy vajon a Mikó-csúcsra, vagy a Tolvaj-kőre jutottam el.

A Mikó-csúcsra vagy a Tolvaj-kőre sikrült kijutnom?

Tehát:

Indulás a Vigyázó-menedékháztól (Karcsi hétvégi házához): 13:09

Érkezés a Fehér-kövek elágazáshoz: 14:33

Visszafordulás valahonnan a gerincről a vakító fehérségben: 15:36

Érkezés a Vigyázó-menedékházhoz (Karcsi hétvégi házához): 17:45

Visszafele eső, majd dara, aztán hó. Vasárnap reggelre bokáig érő hó volt mindenhol. A völgyben tavasz.

Vasárnap hajnali hat óra tájt feküdtünk le, tízkor ébresztő, de csak szintén egyre sikerült kikecmeregni a házból. Készülődés, ez-az. Lenkével gyalog vágtunk neki a völgynek. Legalább ennyit túrázzunk…

(A 2008 novemberi szinte végzetes vigyázói túra élménybeszámolója ide kattintva érhető el. A fotóriport itt található)

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Reklámok