Nosztalgia-túra a Vigyázón. Karcsinál, természetesen. (Talány: vajon meddig jutottam el a négy és fél órás, sűrű köddel, jeges úttal, hóviharral és white-outtal tarkított túrán?) (VIDEÓKKAL)


Lassan külön kategóriát/sorozatot kellene indítanom a különböző nosztalgia-túrákról. Hiába, szeretek visszamenni oda, ahol korábban jól érzem magam, s óhatatlanul visszasírom a régi szép időket. Egyesek hiába hitetlenkednek, mert akárhányszor kijelentettem, hogy ilyen nem volt, nincs, és nem lesz, valamennyi esetben igazam volt! Igaz, Király Levente? 🙂

Korcsolyapálya volt hosszú része a Vigyázó-menedékháztól a Fehér-kövekig vezető útnak

Mennyire megörvendtem, amikor Karcsi barátom mondta: beleegyezik, menjünk ki a Vigyázóra a Búzási Zoltán Emléktúrára. Ennyi kellett nekem. Már az sem számított, hogy a rendezvényt a hó hiánya miatt elhalasztották, csak menjünk ki együtt a hétvégi házához. Annyi kellemes emlék köt ahhoz a helyhez…

Pénteken az eredeti hat órai indulásból nyolc lett. Számunkra. Karcsiék hamarabb elindultak, mert el kellett menniük Rogojelig a négy kerék meghajtású top terepjáróért: ARO.

A 60 ezer kilométeres általános műszaki kivizsgáláson átesett, s alapos cseréken átment Dacia Grand Cherokke Pathmaker (tehát nem amolyan kispályás Pathfinder – tehát ez nem találja meg, hanem kitapossa az ösvényt, akár az erdőben is) keményen tépte Bánffyhunyadig, itt hirtelen padlófék, tankolás. Nyolc Csíki-sörrel.

Jégpatak a fák között. Hideg ölelés

A Vigyázó fele vezető út előtti hídon találkozunk Ágnessel, Karcsival, Gábival és Roberrtel. Lenkével átülünk Karcsi ARO terepjárójába (ahol az kiment, kimegy és ki fog menni, egyetlen SUV sem rúg labdába). Még ez előtt az igazi baráti fogadtatás: igyál egy korty pálinkát. Ez ugyanolyan, mint a régi szép időkben.

Innen aztán a kaland: jéggel borított úton fel a menedékházig. Azaz Karcsi hétvégi házáig. Hátul négyen keményen ittunk, ne lássuk az utat. Csúszott. A pia. S reméltük, hogy nem mi le az útról.

Érkezés után, persze, ivászat. Römi, miegymás. Éjjel két óra tájt bújunk ágyba. Tíz előtt ki sem szállunk belőle. Inkább tizenegykor. Mire nekivágok a túrának már egy óra. A kék vonalon haladok előre, jeges az egész út. Aztán megjelenik Jézus. A kereszten.

Új perspektíva (Jézus elől van)

Jó ómen, haladok tovább. Korántsem ajánlatos egyedül elindulni sűrű ködben, jéggel borított úton, viharos helyeken kirándulni, de hát nem bírtam volna ki túrázás nélkül. Egyszerűen éreztem volna, hogy megrothadok, s megpenészedek. Másfél óra múlva kiértem az erdőből, a Fehér-kövekhez.

Térkép nem volt nálam, sűrű köd mindenhol, azt hittem, még jóval odébb van. A kemény vihar ellenére nekilódultam. Kis idő múlva ismét erdő (maradt a sűrű köd), majd egy nagy tisztás egy kis házikóval, majd ismét erő, meredek emelkedő, ismét egy tisztás, hosszabb egyenes út, majd kiértem az erdőből, s a gerincre vezető úton egy meredek emelkedőn kimentem (ennek feléig mentek a quad motor nyomok), majd a nagyon sűrű köd miatt elvesztettem a kék csíkot, valahogy kimentem a gerincre, de aztán visszafordultam, mert teljes lett a white-out, azaz a vakító fehérség.

Nem tudom pontosan megállapítani, hogy vajon a Mikó-csúcsra, vagy a Tolvaj-kőre jutottam el.

A Mikó-csúcsra vagy a Tolvaj-kőre sikrült kijutnom?

Tehát:

Indulás a Vigyázó-menedékháztól (Karcsi hétvégi házához): 13:09

Érkezés a Fehér-kövek elágazáshoz: 14:33

Visszafordulás valahonnan a gerincről a vakító fehérségben: 15:36

Érkezés a Vigyázó-menedékházhoz (Karcsi hétvégi házához): 17:45

Visszafele eső, majd dara, aztán hó. Vasárnap reggelre bokáig érő hó volt mindenhol. A völgyben tavasz.

Vasárnap hajnali hat óra tájt feküdtünk le, tízkor ébresztő, de csak szintén egyre sikerült kikecmeregni a házból. Készülődés, ez-az. Lenkével gyalog vágtunk neki a völgynek. Legalább ennyit túrázzunk…

(A 2008 novemberi szinte végzetes vigyázói túra élménybeszámolója ide kattintva érhető el. A fotóriport itt található)

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Reklámok

Változott a Mátyás-szoborcsoport újraavatásának a dátuma! Mikor lesz az ünnepség? Miért akkor? (FEJLEMÉNYEKKEL!) Kezdődik a politikai herce-hurca!!! :(


Tavaly még így nézett ki... (Rohonyi D. Iván felvétele)

Na, annyit vacilálnak, hogy végül Fadrusz János alkotására felmászó gyerekek, suhancok és felnőttek eltűntetnek valamit a hivatalos avatásig.

Sokan attól tartottak, hogy az újraavatásra a román nemzeti ünnepen, azaz december 1-jén kerül sor, a következő dátum az karácsony környéke volt, majd Kelemen Hunor művelődési miniszter január 22-át, a Magyar Kultúra napját javasolta.

Néhány perccel ezelőtt (január 13., 19 óra) jött a hír, hogy végül február 23-án, a magyar uralkodó születése napján avatják fel Fadrusz János restaurált alkotását.

Vajon eljön Orbán Viktor és Emil Boc? Esetleg Schmitt Pál és Traian Băsescu?

*************************************************************************************

A közlemény teljes szövege:

Újabb időpontot javasol Kelemen Hunor a Mátyás szobor felavatására

Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter január 13-án, csütörtökön délelőtt fogadta Füzes Oszkárt, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetét, aki ismertette Magyarország uniós elnökségi prioritásait. A magyar nagykövet ugyanakkor méltatta a nemrég elfogadott oktatási törvényt és gratulált az RMDSZ-nek ehhez a nagyon fontos eredményhez.

A nagykövet tájékoztatta Kelemen Hunort, hogy a magyar kormány számára nem megfelelő a kulturális tárca által javasolt, korábbi időpont a kolozsvári Mátyás szoborcsoport felavatására. „Amennyiben az időpont nem megfelelő a Magyar Kormány számára, azt javaslom, hogy Mátyás király restaurált szobrát február 23-án, a magyar uralkodó születése napján avassuk fel. Úgy vélem, hogy mivel a felújítás közös erőfeszítéssel történt, ezért ünnepelnünk is együtt kell. Nagyon remélem, hogy az általam javasolt, új időpont megfelel a magyar félnek és hamarosan egyeztethetünk az ünnepi esemény részleteiről”- mondta Kelemen Hunor.

2011. január 13.

*****************************************************************************************************

FEJLEMÉNY1 (január 14., 12h): Érdekes megjegyezni: információim szerint amikor az Erdély Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete kéréssel fordult a városházához, hogy február 23-án kerüljön sor a Mátyás-szoborcsoport újraavatására, akkor azt a választ kapták: lévén, hogy a többség akkor ünnepli a Dragobete ünnepet, erre nem kerülhet sor. Paff!

*****************************************************************************************************

FELEMÉNY2 (január 14, 14h): Kezdődik (vagy folytatódik?) a herce-húrca. Hiába, politikusokról beszélünk. Szinte mindenik a saját malmára akarja hajtani a vizet. A magyarországi politikusok foglaltak az Európai Uniós soros elnökségével és a médiatörvénnyel kapcsolatos nemzetközi kritikák kivédésével, a hazaiak pedig megpróbálnak szintén politikai tőkét kovácsolni a Mátyás-szoborcsoport újraavatásából.

S itt az újabb EMNT-RMDSZ rivalizálás, amibe bekavar az érdekvédelmi szövetség kongresszusa is. Tőkésék persze ragaszkodnak az általuk még tavaly javasolt február 23-hoz, az RMDSZ pedig megpróbálja a kongresszus környékére időzíteni az ünnepséget. Ők azt szeretnék, ha február 27-én kerülne erre sor.

Nem véletlenül, ugyanis ezen a napon ér véget az RMDSZ-kongresszus, s szép utómozzanata lehet a szobor ünnepélyes felavatása. Az új RMDSZ-elnök ott feszíthet. Nem véletlenül javasolta Szőcs Géza azt, hogy a kongresszus utáni időszakban tartsák az eseményt.

Nem csodálkozom, hogy László Attila, Kolozsvár alpolgármestere kifakadt, s azt mondta: hagyják már abba a vitát! Kilátásba helyezte, hogy a kolozsváriak, akiké tulajdonképpen a szobor, spontánul felavatják, s kész.

*******************************************************************************************************

Nem a civilizációs mutató része a vezetékes villanyáram?! (A Madarasi Hargitáról szóló vita kapcsán)


Egyik igen kedves ismerősöm (politikus, tehát egy újságíró számára nem lehet barát) reagált a Madarasi Hargita villamosításával kapcsolatos blogbejegyzésemre.

Intelligens és okos. Értelmes is. Vág az agya, rálátása van a világ dolgaira, képben van (the big picture), igen tájékozott, ismeri a szereplőket. Ezért szeretek vele vitázni még akkor is, amikor felbosszankodik, mert nem tud meggyőzni. Vagy bosszantja, hogy nem vagyok ugyanazon a véleményen, mint ő. Mert valamikor nem lehetek, mert másképp gondolkozom. De ezt ő világvégi mozzanatként fogja fel, ahonnan már nincs hova tovább. Pedig néhány esetben a véleménykülönbségek adják meg a vita értékét, értelmét, lényegét. Szerintem, legalábbis.

Na, ez aztán megőrzi a Madarasi Hargita jellegzetességét. Szennyez, mint állat (Fotó: http://www.uh.ro)

Azért emelem ide be a beszélgetésünk egy részét, mert releváns a vitára nézve, általános érvényű vonatkozások fogalmazódtak meg.

Nos, a kedves ismerősöm „viccesnek” tartotta a bejegyzést, ugyanis

a Hargita hegységen átvezet több országút (legalább két nagy), amelyen naponta több ezer autó szennyez. A Székelyudvarhely – Csíkszereda úton, illetve a Libánon ezresével járnak a szennyező autók. Naponta ezresével. Neked az a bánatod, hogy 3 motor, naponta 8 órát zúg a Madarasin.

Ellenérv: Korodi Attila szerint a Madarasi Hargita Natura 2000-es védelmi övezet. Sajnos itt is, más védett övezeteken is haladnak át országutak, ezeket eltávolítani már nem lehet. A villamos energiát viszont be lehet (és be kell!) vezetni, s a nap-, illetve a szélenergia kifejlesztésével drasztikusan lehet (és kell!) csökkenteni a zaj- és levegőszennyezést! Korántsem 3 motor napi 8 órát zúg. 40-50 éve sok-sok dízelmotor zúg, s füstfelhő emelkedett a magasba! Hajdanán heti két alkalommal ciszternával szállították fel a gázolajat. Mennyi motorina fér egy ciszternába? Sok. Rengeteg.

A Madarasi Hargita addig fogja megőrizni a jellegzetességét, amíg így marad. Amikor lesz villany, akkor lesz út is, és fű-fa-virág fel fog menni. Meg fog telni picipoankákkal és olyan lesz a hangulata, mint Predeálnak, Szinajának, vagy éppen Brassó Pojánának. Gyermekkorom óta járok oda, és igazán szeretem, de azért szeretem amilyen, nem azért amilyen lehetne, ha modernizálódna.

Ellenérv: szerintem a víz- és csatornahálózat, a szennyvíztisztítás és a hulladékgyűjtés mellett a civilizációs mutató egyik alap összetevője a vezetékes villanyáram. Ha az igazi Madarasi Hargitát siratjuk, akkor számolják fel a vezetékes vízhálózatot, mindenki igyon esővizet, mert tájba illőbb.  Vagy olvasszon havat.

Ez az, baby! Eresszed! (Fotó: http://www.uh.ro)

Nem támogatom az út aszfaltozását és rendszeres tisztítását, ugyanis akkor valóban tömegek mennek fel a Madarasi Hargitára. Annak ellenére, hogy szennyez, lehessen csak hagyományörző módon, traktorral felmenni (amúgy lehet, nem szennyez annyit, mint az a sok személygépkocsi, amely felmegy odáig). Naponta háromszor. Igen ám, de ha az utat nem tartanák karban, s télen nem tisztítanák, akkor a befektető (a sípálya és a panzió megépítője például) hevesen tiltakozna, hogy nincs elég ügyfél. Azaz nincs pénz, s akkor az adóból befolyó pénzektől is elesik a helyhatóság. Akkor nem eszközölhet infrastrukturális befektetéseket. Ördögi kör.

Szerintem a vezetékes villanyáram bevezetése nem vonja automatikusan maga után az út aszfaltozását is.

Pádison vagy a Vigyázón nem ez történt. Mindkét helyen évtizedek óta van vezetékes villanyáram. Igaz, sajnos előbbi helyre megjavítják az utat. Mindenki „leköpött”, akikor a finanszírozási szerződés aláírásakor (Horváth Anna is ott volt, ő viszont nem volt olyan heves) feltettem a kérdést: valóban szükség van erre? Merthogy akkor az utazótáskás plázacicák (ölükben a chihuahua kutyussal) is kimennek, megjelenik a plazmatévé és a luxuskocsi.

Tiltsák be a motoros szánok használatát: zaj- és környezetszennyezők!

Villanyáramra azért feltétlenül szükség van, álljon már le az igen jelentős méreteket öltő környezetszennyezés a Madarasi Hargitán!

Nosztalgia-túra a Madarasi Hargitán (FELHÁBORÍTÓ!!! RMDSZ és Borboly: hogy a ****** nincs még vezetékes villanyáram ezen a helyen?! AZ ÉRINTETTEK REAKCIÓJÁVAL)


Kissé összeszorult a szívem, amikor Zs. javasolta, menjünk a Madarasi Hargitára, ugyanis nagyon kellemes, de egyben lélektépő emlékek fűznek ehhez a helyhez.

Tudtam, hogy nosztalgia-túra lesz.

Hat évvel ezelőtt ide mentünk először kirándulni Huncuttal. Ott voltak Glytz-cék és Szésziék. Életem egyik legszebb mozzanata. Akkor is így gondoltam, s most is, amikor visszanéztem az akkori fényképeket, videókat.

Akkor vagyok a legboldogabb és a legfelszabadultabb, amikor már pénteken elhagyhatom a „dobozokat” (otthon, trolibusz, munkahely, a filharmónia terme stb.), a betondzsungelt és a friss szmogot, bevághatom magam a tragacsba (Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker, 2004, 63 ezer km), s elmehetek túrázni. Kedvemen még az sem rontott, hogy kollégámat, Kovács Hont Imrét (Hontit) is magammal vittem.  🙂 A világhírű Kidéig. Bocsánat, Kibédig. Igen, végre hagymát is kaptam tőle.

Szegény dákrovert nem akartam kitenni a hóláncos megpróbáltatásnak, így Szabó „Kobra” Zoli, a 21gr menedékház tulajdonosa (micsoda érdekes személyiség, jó fej!) vitt fel bennünket a Madarasi Hargitára. Korán lefeküdtünk, sehol sem volt buli.

Sokkal kevesebb hó volt most, mint 2005 márciusában, viszont ugyanolyan ködös, mint akkor.

Most Lenkével, az unokatestvéremel kimentünk a csúcsra, majd próbáltuk megtalálni a vízesést. Ködben nem találtuk a jelet, s nyomok sem voltak. Csak az iszonyatos motoros szánok zavarták meg a fenséges csendet. Este majdnem pókerezés lett az új ismerősökkel, de végül a Madarasi Menedékházban levő „buliba” mentünk át. Lenkével igyekeztünk az Andrea és Márk féle tánctanfolyamon tanultakat bemutatni. De túlsúlyban voltak a másféle zeneszámok… Szerencsére az áramgenerátor több ízben bedobta a törülközőt, s visszamentünk a 21gr-be. Így kimaradtunk abból, hogy valakit „megakasztottak”. Azaz verekedés volt…

A generátoros mese ismét eszembe juttatta: a Madarasi Hargitán még mindig nincs vezetéses villanyáram! Vagyis van, de generátorral. Tavaly áprilisban írt a témáról az uh.ro, de azóta sem történt semmi.

Hihetetlen, hogy használnak még ilyen irtózatos környezetszennyező áramfejlesztő berendezéseket! (Fotó: http://www.uh.ro)

Hogy az évtizedeken keresztül ezek a gázolajjal vagy benzinnel működő kolosszus generátorok mennyit szennyezték a környezetet, azt csak Isten tudja. 1996 óta az RMDSZ szinte valamennyi kormány tagja volt, így nem hiszem, hogy ne lehetett volna elintézni, hogy itt is legyen villanyáram. Persze, akármennyire jóban vagyok vele, le kell írnom, hogy a Hargita megyei tanácselnök, Borboly Csaba is ludas a dologban!

Persze, hogy a Villamosművek Rt.

központosított intézmény, ezért a bukaresti vezetőtanácsi ülésen hozzák meg a fejlesztésre vonatkozó döntéseket. De ezeket egy 1996 óta szinte folyamatosan kormányon levő pártnak tudja befolyásolni. A Madarasi Hargita a Székelyföld

Kihagyhatatlan...

jelképes helye, ezért feltétlenül  szükséges lenne a vezetékes villanyáram bevezetése. Korodi Attila volt, és Borbély László jelenlegi környezetvédelmi miniszter nem méri fel mekkora méretű környezetszennyezés megy végbe a dízelmotorral működő áramgenerátorok miatt?

A helynek nagy a turisztikai potenciálja, a évek során kiépült panziókból, sípályákból származó bevételnek köszönhetően megtérülne a Villamosművek befektetése. Tehát már nem csak politikai, hanem befektetés szempontjából előnyös üzlet lenne.

Lenkével, az unokatestvéremmel a Madarasi Hargita-csúcson. Függetlenek egymást közt... 🙂

Vasárnap nem maradhatott ki a közel 11 kilométeres gyaloglás sem a menedékháztól az Ivóban levő Kopling-házig. Két óra alatt mentünk le Lenkével.

Hat évente térek vissza Botházi Erzsébet és Domokos házába

Melegség töltött el, amikor sikerült megtalálnom az ivói ingatlant. Először 1999 nyarán kérezkedtem be hozzájuk, mivel besötétedett, s egyedül nem mertem kimenni a Madarasi Hargitára. Az akkori barátnőmmel, Csillával lazultunk a hegyen. 2005 márciusában volt barátnőmmel, Enikővel tértem be hozzájuk. Emlékeztek rám, náluk töltöttünk egy éjszakát. (Lenkével köszönjük szépen a mostani, rendkívül ízletes nyúlhús levest és a szalonnát!) Sohasem felejtem el, mint mondott Erzsi néni, amikor búcsúzott Huncuttól és tőlem:

aztán nekem ne külön-külön jöjjenek vissza…

Sajnos így lett, pedig a számítógépemben megtalált, s 2005. május 31-i keltezésű levelemben ezt írom nekik:

Biztosíthatjuk Erzsi nénit, hogy legközelebb ismét együtt látogatjuk meg az Önök csodálatos otthonát.

😦

****************************************************************************************************************

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter is reagált a bejegyzésre. Borboly Csaba a következőket írta munkahelyi email címemre:

Érdemes megtekinteni: http://www.hargitahegyseg.ro

Sajnálom, hogy nem 1990-től foglalkozik mindenki ezzel a kérdéskörrel, mert ha így lenne, akkor már túl lennénk rajta. Számomra az esély erre csak 2 éve adódott meg.

Eddig idáig jutottunk (lásd alább), vagyis ha mindenki tesz az ügyben, akkor tudunk haladni! De ehhez mindenkire szükség van, aki illetékes ebben az ügyben.

A Borboly Csaba által említett dokumentumrészlet:

Hargita megye egyik legjelentősebb turisztikai potenciállal rendelkező helye a Madarasi-Hargita, ahol számos turisztikai terv, fejlesztés esetében jelentős akadály a villamosítás hiánya. Hargita Megye Tanácsa fokozott figyelmet fordít a Hargita-hegység fejlesztésére, és ennek egyik alapfeltétele, hogy a lakosság minél szélesebb rétege számára elérhető legyen a villamos energia.

A Hargita Megye Tanácsa által küldött 23761/2010 számú, a Madarasi-Hargita villamosításával kapcsolatban a brassói székhelyű Dél-erdélyi Áramszolgáltató Vállalathoz küldött felkérésre a következő válasz érkezett:

2011. márciusra elkészül a fenti munkálat megvalósíthatósági tanulmánya (SF) és a teljes tervezési dokumentáció (PT), amelynek elfogadása és jóváhagyása után a Dél-erdélyi Áramszolgáltató Vállalat befektetési terveibe foglalhatja a Madarasi-Hargita villamosítását. Tehát várhatóan még ebben az évben elkészül az áramosítás tervezési és kivitelezési terve, továbbá a szolgáltató biztosított bennünket arról, hogy megvalósul a villamosítás.

A fentieket figyelembe véve világosan kitűnik, hogy amennyiben 2012-ben már komoly beruházásokat akarunk megvalósítani a Hargita-hegységben, így a Madarasi-Hargitán is, akkor Hargita Megye Tanácsa jelentős közreműködése és a szolgáltató pozitív hozzáállása mellett minden érdekelt fél részéről együttműködésre, partnerségre van szükség, hiszen csakis közös erőfeszítéssel érhetjük el a várt eredményeket. Azt javasoljuk tehát, hogy minden érdekelt keresse az együttműködés lehetőségeit, egy ilyen nagyságrendű fejlesztés ugyanis csak a bizalom kiterjesztésével és nyitottsággal érhet el sikereket.

******************************************************************************************************************

Korodi Attila a Pofakönyv segítségével írt:

Kerdes, hogy mekkora a Madarasi Hargita befogado kepessege, foleg, hogy Natura 2000-es vedelmi ovezet. Elso reflex, hogy legyen aram, masodik, es komolyabb, hogy amig nincs terulet rendezes a harom telepules eggyuttes hozzaallasaval nehez ott valamit is lepni. Es persze, mintha Varsag villanyarama most fontosabb volt, mert ott telen nyaron emberek elnek, laknak. Persze azert a fene egyen meg :-). Szia Oliver.

*************************************************************************************************************************


Jancsó Noémi halálos gázolására voltak kíváncsiak a legtöbben


Nem csodálkozom, hogy a WordPress által küldött kimutatás szerint tavaly ez volt a legolvasottabb tartalom a magánblogomon. Talán a Szabadságban is. A román újságíró kollégák segítségével sikerült 190 fokkal megfordítani az alaphelyzetet: kezdetben a közlekedési rendőrség jegyzőkönyvében az szerepelt, Noémi szabálytalanul kelt át az úttesten, ezért a sofőr nem felelős a gázolásért. De ezt most nem részletezem, gondolom, minden olvasóm számára világos a történet.

Nagyon sokan ismerték őt, felismerték tehetségét. Isten nyugtassa!

A WordPress “blogométere ” a következőt mutatta internetes naplóm állapotáról:

Healthy blog!

Wow

A számok:

A WordPress által emailon küldött kimutatás szerint tavaly a blogomat mintegy 120 ezer személy olvasta. A WordPress érdekes hasonlattal rukkol elő: amennyiben egy kiállított tárgy lenne a Louvre-ban 5 napra lenne szüksége ahhoz, hogy ennyi látogató megtekintse (a párizsi múzeumot évente 8,5 millió személy látogatja).

Tavaly 111 új bejegyzést írtam, s ezzel összesen 240-re nőtt ezek száma. Szerintem is egy fotó ezer szót ér, ezért tavaly összesen 481 fotót töltöttem fel, amely összesen 112mb tárhelyet foglal el. Ez azt jelenti, hogy körülbelül napi egy fotóval gazdagítottam a bejegyzéseimet.

Augusztus 2-a volt a legforgalmasabb a blogomon, ezen a napon 1 376 személy volt kíváncsi rá, pontosabban a következő bejegyzésre: Jancsó Noémit eltemették, de halálának körülményei még mindig tisztázatlanok (FEJLEMÉNYEK + FOTÓRIPORT + VIDEÓRIPORT).

Honnan érkeztek a látogatók?

Sorrendben:  szabadsag.ro, egologo.ro, uh.ro, egologo.transindex.ro és facebook.com. Köszönöm!

Leggyakoribb keresőszavak:  orangeways, poker, jancsó noémi, székelyföld és jancso noemi.

Top 5

1

Jancsó Noémit eltemették, de halálának körülményei még mindig tisztázatlanok (FEJLEMÉNYEK + FOTÓRIPORT + VIDEÓRIPORT) August 2010
33 comments

2

A gárdások és vármegyések társaságában nem ünnep március 15-e! (a gárdás Csibi Barna a román kormánynak dolgozik?) March 2010
127 comments

3

Az Orangeways járatáról… March 2009
23 comments

4

JANCSÓ NOÉMI A GYALOGÁTKELŐN MENT ÁT!!! Minden kétséget kizáró bizonyíték alapján állítom (KIEGÉSZÍTVE FEJLEMÉNNYEL ÉS ÚJ FOTÓKKAL!) August 2010
11 comments

5

FELHÁBORÍTÓ! Fekete Pákó koncertezik a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. HOL?! AZ IRODALMI KÁVÉHÁZBAN?! November 2010
93 comments and 1 Like on WordPress.com,

Szatírát írt rólam egyik kollégám a Szabadságban. BEPERELJEM? (INKÁBB MEGVÁLASZOLOM!)


Bepereljem Öcsit?

Póka János András (Öcsi) kollégám, a sportrovat vezetője a szilveszteri számban jelentette meg az alábbi írást.

Azt hitte, nem veszem észre.

Igaza is lett.

Egy ideig.

Aztán felhívták rá a figyelmemet azok, akik rám ismertek (vajon miért?) :), pedig szobatársam nem írta le, kiről van szó.

A rigolyás újságja

Szobatársamról lesz szó, ám neveket ne várjanak.

Ő az, aki bizonyos elméletekből ki nem mozdítható, napi programjait szinte szertartásszerűen betartja. A „lötylöty program” számunkra is kellemes: a szerkesztőséggel szemben levő kenyeres boltban vásárolt liternyi tejet – csakis dezméri zacskósat – megosztja velünk, szobatársaival.

Sorolhatnám a különböző rigolyákat, állandó eszmefuttatásokat. „Az egyetlen hűséges nő az életemben a macskám” szokta mondani, de ki nem hagyna bármilyen új udvarlási lehetőséget. Vég nélkül tud vitázni apróságokról, nagyon ritkán lehet meggyőzni. Ha jelen van, elmarad a zenehallgatás a szobában, ugyanis csak bizonyos zeneszámokat bír ki, azokat sem mindig.

Rögeszméje, hogy a kedd számára a hét legszerencsétlenebb napja. Egyébként ezen a napon jelenik meg egy román újságnak (nevezzük talán Szabad Országunknak) a mellékleteként a New York Times napilap heti összefoglalója – egy ideig angol nyelven, most már csak fordítás. A szerkesztőségbe érkező újságcsomót kedden vércseként lesi, és amint lehet, le is csap rá.

Történt egyszer, hogy e „drága példányt” az asztalán felejtette. Belém bújt a kisördög: elrejtettem a laptopja alatti karton alá. Másnap pánikszerű keresés, s a kétségbeesett kérdés: „vajon mi lett a New York Times-szal?” Részemről spontán válasz: úgy láttam, hogy a takarítónő tűzgyújtásra használta (ezúton kérnék elnézést tőle, hogy ilyesmit állítottam róla). Kollégám elfehéredett. Percekig kapkodott levegő után. „A csúcstechnika korában… ilyesmi történjék meg… ezt nem venni észre, ilyen újságot ilyen célra felhasználni…” – alig bírt beszélni. Mintegy öt percnyi szenvedés után szántam meg…

Érdekes, amiket a Kolozsvári Amatőr Póker Szövetség (KAPSZ) alelnöke ír rólam. Legtöbb talán a független férfiúi életnek tudható be. A többi szatirikus észrevételért, megjegyzésért talán mégis perelnem kellene…

Még azelőtt néhány pontosítás: kár volt a macskámat csak úgy simán említeni. Szinte szentségtörés. Az ő becsületes neve ugyanis Dolores. Tíz éve van nálunk, s talán sohasem hagyta el még a lakást. Ha megtette volna, nem ő lenne a leghűségesebb nő az életemben! 🙂 Na, vajon miért? Itt megállok, mert annak is hosszú és érdekes története van, hogyan került hozzánk.

Hadd rántsam le a leplet a „szertartásszerűen betartott napi programról”: hétfőn és szerdán társasági tánctanfolyam Andreával és Márkkal (január 10-én kezdünk ismét), keddenként kártyázni szoktam menni Szatmári (már Laping) Csillához és férjéhez, Misihez (az utóbbi hetekben ez sajnálatos módon elmaradt, mert legutoljára – ismét – alaposan kiviseltem magam), minden csütörtökön nyolctól póker a klubomban, a Kolozsvári Amatőr Póker Szövetségénél (KAPSZ), hétvégén (péntek délutántól vasárnap estig) pedig rendszerint kirándulás. Egész héten a dobozban ülünk, legalább hétvégét töltsük természetjárással. Engem ez motivál, ez érdekel, ezért (is) élek. Ha nem tudok menni kirándulni, barlangászni, sziklamászni olyan érzés, mint amikor a családos kollegáknak beteg a gyereke.

Zeneszámok: hát a lakodalmas zene az valóban nincs ínyemre. De a Réz***** bagoly című művészi alkotás azért tetszik, a szobánk himnusza. 🙂 Hiába, vídám társaság vagyunk.

A The New York Times International Weekly – hát azért valóban sok mindenre képes lennék. Azt is mondtam (kollegám elfelejtette említeni), hogy szex nélkül tovább bírom, mint a világhírű napilap cikkei nélkül. Ezek rálátást biztosítanak a világ különböző dolgaira, szélesítik a látókört, érdekes és egyedi perspektívát nyújtanak a politikai, gazdasági, szociális, kulturális és az életmóddal kapcsolatos kérdésekre. Ezért „fehéredtem el”.

Ja, és a kedd valóban a hét legszerencsétlenebb napja számomra. Bizonyítani is tudom… 🙂 🙂

S hát igen, Öcsi rájött a leggyengébb pontomra, s megviccelt. Ügyesen csinálta.

A szatíráért viszont beperelem!

***********************************************************************************************

De nem! Inkább megválaszolom!

Az örök agglegény, a Mocs

Szerintem a Kolozs megyei településnek díszpolgárává kellene avatnia kollégámat. Nem másért, de csökönyösen ragaszkodott ahhoz, hogy a község nevét hosszú o betűvel írjuk a Szabadságban. Azóta, mintegy tiltakozásképpen, a legváratlanabb pillanatban megszólal: mocs. Úgy röviden és gyorsan. Ilyenkor ránézünk, majd egymásra, emelkednek a szemöldökök, én keresztet vetek, s a lelki üdvösségéért esdeklek a Teremtőnél. Jó gyerek volt! Kár, hogy az Úr magához kérette az elméjét. Jó kolléga volt, Hiába, a legjobbak mennek el a leghamarabb.

Jaj, korántsem volt az első eset (nem, nem az, hogy szürkeállománya felmondta a szolgálatot, az gyakori). Körösfő is megjárta már vele, habár az ottaniak nem is tudják. Egyik szerkesztőségi gyűlésen majdnem a földhöz vágta a kincstári csuprot, ugyanis kollégái ellentmondtak neki. Apropó, rigolya. Inkább: apropó, csupor!

Öcsike a hátsó asztalnál, Borbély Tamás háta mögött ül. A felvételen jól látszik, ahogy a poszteren levő Dobó Kata alatt szenved. Nem lehet könnyű neki. Vagyis Katának. (A felvétel 7 évvel ezelőtt készült...)

Tavaly Jakab Judit kolléganőmmel flörtöltem az irodában. Öcsi féltékeny volt, s nem bírta már idegekkel, ezért a parkettával megnézette közelebbről a szintén kincstári csuprot. Rögtön ezután bejelentette, hogy ebédelni megy. S ha estig nem jön vissza, akkor vacsorázik is. Az ételt, persze, telefonon édesanyjától jó előre megrendelte. A tele has jelenti az igazi múzsa csókját a szellemi műhely napszámosa számára.

Rögeszméje, hogy szerkesztőségi gyűlésen mindenki feszült figyelemmel hallgassa végig, másnap mi kerül a sport rovatba. A különböző sportesemények zöldfülű követőjeként meg szoktam kérdezni tőle (ezzel aztán igazán fel lehet bőszíteni): Öcsike, s akkor ez a kupa szuperkupájának hányadik fordulójának a visszavágójának a rájátszásának a selejtezőjének az elődöntője második ligában?

Öcsi után én is megnősülök. Ezt így nyilvánosan kijelentem. Nem fenyeget veszély, ugyanis szerintem ő mindörökké agglegény marad. Hiába, senki sem főz jobban, mint anyuka (ezt én is tanúsíthatom, habár nemrég valaki mégis felvette vele a versenyt, sőt…!) Öcsi édesanyja viszony megnyugodhat: egyelőre senki sem száll versenybe vele!

Még nem szívattam le. De van egy jó ötletem… 🙂

************************************************************************************************

Jancsó Miklós visszatérő motívumai: a színház (és Tompa Gábor), valamint az ortoépia. (Ja, és a szex)


Borítóterv: Könczey Elemér

Az élet nagy és fájó dolgairól ír Jancsó Miklós színművész a nemrég megjelent A kényelmetlen hős című könyvében. Ez így túl komolyan, mi több, talán kissé komoran is hangzik. Főleg azért, mert humoreszkekről van szó. De miért fájó a nevettetős stílus? Mert az élet nagy és fájó dolgairól számol be. Arról, ami Jancsónak talán a legjobban fájt: a színészi pályájának Tompa Gábor színházigazgató által történt zátonyra futtatása és a beszédtechnika tantárgy oktatásának elsorvasztása ott, ahol a legnagyobb szükség lett volna rá.

Az élet nagy és fájó, talán a legmélyebb sebet hagyó dolgait elviccelni: tehetség, rátermettség, szellem. Az utóbbi talán a legjelentősebb.

Szívesen olvastam a könyvet. Inkább hosszabb ideig ültem a fürdőszobában vagy még mentem egy megállót a trolibusszal, csakhogy befejezhessem egyik-másik részt (ilyenkor volt csak időm olvasni). Egyszer körbementem a 25-össel, s a „reggeli” szerkesztőségi gyűlésről is elkéstem. De legalább megtudtam, mit tanácsolt tizenéves kislányának a szerző, amikor a pályaválasztásról faggatta (igen vártatlan fordulat következik be), illetve ki volt Jancsó kamaszfantáziája. Szívemhez-lelkemhez szóló passzusokat olvastam a „vad, esztelen” szeretkezésekről, de leginkább a házasság-ellenességről:

A férfiak, akik már semmi értelmeset nem tudnak magukkal kezdeni, megnősülnek.

Ennél már talán csak az meredekebb, amikor az akadémikusok versengnek: ki pisil messzebb. Habár Erdély újrafelosztása, a kivándorlók otthontalanságának felfedése, az izomterem-történet, a Muşatescuvá vedlett Rejtő, a bulvársajtó visszásságainak bírálása, A tantárgyért folytatott harc (a nagy a betű nem cím kezdetét jelenti) is figyelembe érdemes.

Kedvencem viszont A gyerekek, akiket fel kell nevelni című írás (a főnök nem rúgja ki, megőrzi állását, pedig teljesen alkalmatlan, mert a gyerekeit fel kell nevelni). Mégsem. A gázrezsó. De nem. A primadonna. NEM, hanem az Erős fiúk.

Nem tudok dönteni. Újraolvasom a dedikált (ez nagyon jól esett nekem!!!) könyvet.

Kiss Olivérnek köszönettel, amiért felvállalt egy becsületes, bár minden jel szerint reménytelen küzdelmet – egy kényelmetlen „hős”-től a Kényelmetlen hőst. Jancsó Miklós. 2010. november 29.