ULTRA HORROR! Fekete Pákó visszatér. Inkább Orbán János Dénes esze tenné ezt! (VIDEÓVAL – OJD-vel Spitzer Judit meghívására vitáztunk a tévében)


Térjen vissza. De ne Kolozsvárra!

Tavaly november végén járt a Bulgakov Irodalmi Kávéházban (hangsúlyozom: irodalmi) utoljára ez a személy. Amikor megtudta, hogy csütörtökön Fekete Pákó ismét az irodalmi kávéház vendége lesz egy hölgy kifakadt:

Nem akarom látni azt a majmot!

Tette ezt egy olyan személy, aki végtelenül kedves, visszafogott, mi több, sokszor rendkívül körültekintően fogalmaz, nehogy megsértsen valakit.

Szóval Fekete Pákó visszatér. Szerintem inkább Orbán János Dénes (OJD) esze tenné ezt. Mert van neki. Horror, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL), az Alapítvány a Fiatal Irodalomért, az Előretolt Helyőrség Alkotói Műhely, az Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó elnöke/vezetője/illetékese hívja meg ezt a „majmot” (a hölgyet parafrazáltam!) a Bulgakovba.

Bosszant azért is, mert Pákó miatt csütörtökön nem tudjuk megszervezni a Kolozsvári Amatőr Póker Szövetség (KAPSZ) Trophy Tournament őszi kiadását. A pince foglalt, a hármast már lefoglalták, a Macskaházban buli lesz, az emeleten pedig vágni lehet majd a füstöt. Így a klub történetében először (2007 márciusa óta működik) máshol kell pókereznünk.

Térne vissza Fekete Pákó ahonnan jött. Budapestre.

*******************************************************

Még eszembe jutott néhány dolog: bíráljuk, helyenként lenézzük a románokat amiatt, mert mánélét hallgatnak (vajon az is kultúra?!), egyesek közülünk pedig Fekete Pákó által (OJD segédletével) ugyanazt hallgatják. Csak magyarul.

Hiába, a botrányos szenny előállítása egyszerűbb, olcsóbb és jövedelmezőbb. Ehhez adja a nevét OJD?

*******************************************************

FEJLEMÉNY1 (2011. október 31.): Pénteken, október 28-án Spitzer Judit szerkesztő-műsorvezető meghívására a Román Televízó kolozsvári stúdiója magyar adásának Erdélyi Figyelő című műsorában vitáztunk a kérdésről.

*******************************************************

ULTRA HORROR! Fekete Pákó visszatér. Inkább Orbán János Dénes esze tenné ezt! (VIDEÓVAL – OJD-vel Spitzer Judit meghívására vitáztunk a tévében)” bejegyzéshez 63 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Fekete Pákó miatt halasztjuk vagy máshol tartjuk a KAPSZ Trophy őszi kiadását! | Kolozsvári Amatőr Póker Szövetség (KAPSZ) Alapítva 2007-ben

  2. Széláví

    Olivér, a ti blattverő társaságotok sajnos nem hoz annyi pénzt a kasszára, mint a didikirály rajongók. OJD-nek meg nyilván ez a prioritás. Kurvul a világ na, s egyesek vele együtt kurvulnak.

    Kedvelés

  3. @incze laura: a póker is magaskultúra, ugyebár… Mi pedig semmiképp sem akarjuk azonosítani magunkat a pákókkal. La valoarea noastră… 🙂

    Kedvelés

  4. OJD

    Olivér, Olivér, a tavaly azért te is ott voltál a Pákó-koncerten. Magyarázkodtál, hogy csak filmezed azt a borzalmat, de a lábad biza verte a taktust… A tavaly már vitatkoztunk eleget, de persze labdába sem rúgtál a felületes és elfogult kultúrfasiszta dumáddal. Merev vagy na, és nem ott, ahol kellene. A lényeg: Az, amit Pákó művel egy műfaj paródiája, és szerintem és még sokak szerint nagyon vicces, és a tavaly infernálisan jó bulit nyomott.
    Ami meg a kurvulást meg merkantilizmust illeti: hol voltak a derék tiltakozók, amikor olyan zenekarok koncerteztek a Bulgakovban, mint a Takáts Tamás Blues Band, a Bohemian Betyars, a Paddy and the Rats, a Monyo Project? Nem voltak sehol, mert sajnos Erdély állítólagos kultúrfővárosának állítólagos entellektuelljei magasról lekakálják a városban szervezett komoly kultúreseményeket, pofázni viszont tudnak, szidni azt a néhány tucat bolondot, aki még próbál valamit tenni a kultúra és a magyarság érdekében. Takáts Tamást kétszer is meghívtam, mind a két alkalommal égett a pofám a művész előtt, és szégyelltem magam a lakóhelyemül választott város közönsége (illetve közönséghiánya) miatt. Fekete Pákóra a tavaly 800an voltak kíváncsiak. Ki a hibás a húszszoros különbségért? Nem hiszem, hogy én, mert szerénytelenül kijelenthetem, hogy 20 évnyi irodalmi és 18 éves irodalomszervezői munkásságommal, valamint a 10 év alatt több száz nívós rendezvénynek helyet adó Bulgakovval bőségesen letettem az áldozatot a haza oltárára és nem az én népnevelői tevékenységemen múlott a közízlés, hanem inkább azon sok ezer értelmiségi passzivitásán, akik az elmúlt húsz évben karbatett kézzel ültek és nem csináltak semmit, legfeljebb másokat ócsároltak. Nekem viszont abszolút jogom és morális alapom is van ahhoz, hogy a tulajdonomban lévő MAGÁNintézményben, az én lóvémból egy évben egyszer szervezzek egy kis feketehumoros produkciót, még akkor is, ha ez egyes merev agyakban világ- és kultúrvége-pánikot eredményez. Ugyan már, több százan bulizunk egy qva jót, mint a tavaly, és az élet megy tovább.

    Kedvelés

  5. Olikam, ez eleted leg leg leg rasszistabb bejegyzese…
    Hol van az ujsagiroi partatlansag?
    Hagyni kene ot is hogy eljen… o is ember… Nem?
    A pokerklubnak pedig lenne egy sokkal jobb helye, a szekesztoseg alatt… a Nosztalgiaban 🙂

    Kedvelés

  6. Haver

    “Térne vissza Fekete Pákó ahonnan jött. Budapestre.”
    Lapite Oludayo Babanide Oludatrion Olapite inkább afrikába menne vissza, mert onnan jött!

    Kedvelés

  7. buzlik

    A Holgy szavain keresztul Te is lemajmoztad Pakot. Azonkivul meg a romanok egy resze hallgat manelet nem pedig az osszromansag. Oda kene figyelni ezekre a dolgokra ha nem akarsz oda kurvulni mnt pl. a roman nyelvu prosport ujsag, ahol nem a tartalom szamit hanem klikkek szama es az ebbol adodo reklamfelulet berbeadasa. Ez mar prostitucio kedves Oliver igy semmiben sem kulonbozol pl OJD-tol.

    Kedvelés

  8. @OJD: Akkor a manele is paródia? Miért ítéljük el?

    Valóban a borzalmat filmeztem néhány percig, aztán hányingerem lett, s kijöttem. Úgy éreztem magam, mint amikor Guţăt látom a tévében.

    Valahogy nem fér össze Fekete Pákó és Takáts Tamás. Tudod, utóbbi koncertjét magam is reklámoztam, de mégsem említenem ugyanazon a napon a kettőt. Olyan mintha a Nemzetközi Űrállomást és a Rosal Köztisztasági Vállalatot ugyanabban a mondatban említenéd.

    Magánintézmény, persze, de közösségi, művelődési cluster, ez nem látod? Ez a te érdemed (is). A Bulgakov egy kozmopolita mágnes, egy műhely, ahol néptánc is zajlik, ahol lélegzik a kultúra (bevallom, jómagam is kevés rendezvényre megyek el). De te megfojtod Pákóval.

    Kedvelés

  9. @K. Levi: nem fogom ecsetelni milyen jó barátomnak tekintem a néger Salif Mandelát, akit néhány évvel büszkén mutattam mindenkinek, s akit nagyon megkedveltem. Az Egyesült Államokban is volt jó néhány néger haverom, főleg Atlantában. Néger bulikba jártam, egyedüli fehérként, s jól éreztem magam, semmi bajom velük. Elég álnokság, hogy ilyesmivel vádolsz. Azzal van bajom, amit csinál.

    Kedvelés

  10. @buzlik: csak idéztem őt, mert érdekesnek találtam. Disztingválj: nem én mondtam, csak idéztem. Azokat a románokat ítélem el, akik mánélét hallgatnak. Ugyanúgy, ahogy azokat a magyarokat ítélem el, akik Fekete Pákó konertre mennek. Utolsó mondatod értelmezhetetlen.

    Kedvelés

  11. sk

    Az Osessionban gólyabálozó száműzöttek,
    a román első osztályba kényszerült mellőzöttek
    és az Állami Színházból meghatározatlan ideig
    fiatalsága miatt kitiltott diákság
    remek közönség lesz Pákónak .
    Fenékig igyuk keserű poharunk ,
    az egészségünkre és a magán(yos) kiskocsmák nyereségére,
    hogy újabb szerződést köthessen a tanfelügyelőségünk a Bambooval .
    Hogy nyugodtan szédeleghessünk.
    Mámorba, táncba szédülünk,
    Hisz’ újra szép most az életünk.
    (http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/34931/hot-jazz-band/aki-el-es-mozog-az-swinget-jar-zeneszoveg.html)

    Kedvelés

  12. Scott Summers

    Olivér, Olivér, oszt szerinted kinek fáj, hogy ti máshol pókereztek? A burzsuj újságírók nyilván nagy gondot okoznak. Bakker olyan bejegyzést írtál, hogy minnyá dáko, bocs, Pákó fan leszek. S egyébként is, ott a helyed: nem túl okos, de annál italosabb csajok tömkelege várja, hogy valakivel elkövethesse élete legszégyenteljesebb éjszakáját. Már majdnem cserbenhagyás, hogy nem jelentkezel. Hangsúlyozom: majdnem…

    Kedvelés

  13. OJD

    Szerintem az, ahogy Pákó a fura magyarságával előadja a gagyi mulatós dalokat, borzasztóan vicces. A manele meg egy teljesen más tészta. Nekem azokkal van bajom, akik szart adnak elő és komolyan is veszik. Pákó nem veszi komolyan, hanem bohóckodik. Én csípem a fazont. És mi a szöszért fojtanám meg vele a Bulgakovot? Attól hétfőn ugyanúgy ropják majd a táncházban a mezőségit, olvasgatnak föl a Bretter György Irodalmi Körön meg ugyanúgy rotyog a paszulyleves. Csak te hisztizel, mert úgy látszik, nincs más témád, de ha gondolod, szívesen segítek neked.

    Kedvelés

  14. a pitiáner kis köröcskétek valóban annyi bevételt hoz a bulgakovnak, ami egy kellemes délután az én fogyasztásom – ne haragudj a Bulgakovra, se OJD-re ha nem tart fenn a kijelölt napotokra egy asztalt ez okból kifolyólag. mellesleg nem értem felháborodásodat – és egyetértek OJD válaszával. azt hiszem, hogy felnőtt férfi vagy és nem egy húsz éves fürdőskurva – illendő lenne problémáid adekvált megoldása pár bekezdésnyi rinyálás helyett.

    és a saját válaszom jobban szórakoztat mint ez a kis laikus bejegyzés (ezért olvastam el próbálkozásnak is rossz irományod *. apropó: sem kocsmát nem birtokolsz vagy vezetsz, sem irodalmi körökben nem tettél le nem hogy szóra érdemeset: de semmit. s ha jól tudom irodalmi kört nem is vezetsz… megválogatnám a szavaimat mielőtt lehordok egy hasonló kocsmát, embert, rendezvényt.

    *apropó: ilyen kellemetlen hanggal és efféle verbális készségekkel hogyan sikerült érvényesülnöd a sajtóban? just curious.

    Kedvelés

  15. nefárassz

    Olivér, Olivér… Neked is OJD-t kell baszogatnod ahhoz, hogy valami minőségi írás kerüljön a szánalmas blogodra… Végülis igazad van, legalább a kommentek legyenek minőségiek.

    Kedvelés

  16. Haver

    Miért lenne idegengyűlölet, ha azt mondom, hogy nem Budapestről, hanem Afrikából jött eredetileg?

    Kedvelés

  17. @Azazello: “a pitiáner kis köröcskétek valóban annyi bevételt hoz a bulgakovnak, ami egy kellemes délután az én fogyasztásom” – te aztán iszol, nem vicc. Inkább az vicc, aki vagy, s amit írsz…

    Nem köteles fenntartani. Elmentünk a Spriztbe, s nagyon jól éreztük magunkat. Egyesek javasolták, ezután oda járjuk. Ládd, van miből választani. Szerencsére.

    Azért sikerült érvényesülnöm, mert éppen te alkalmaztál… 🙂

    Kedvelés

  18. NitRo

    Most úgy őszintén, kit érdekel, hogy kit hív meg OJD a Bulgakovba? Az ő helye és kész. Amúgy meg egyáltalán nem kötelező a részvétel, ez nem pártrendezvény a 80-as évekből, hogy ott kell lenni, ha tetszik, ha nem. Én egyáltalán nem csípem Pákót, nem leszek ott és ennyi, de nem idegeskedek, hogy minek kellett elhozni?! Szabad országban élünk, mindenkinek joga van a véleményéhez és ahhoz is, hogy mint tulajdonos olyan előadókat hozzon el, amilyet csak akar.

    Kedvelés

  19. @NitRo: pedig olyan egyszerű: érdekel, mert hallok róla, mert érint. A Bulgakov nem OJD magánlakása, hanem egy irodalmi kávéház. Közösségi hely. Közösség, amelybe mindannyian beletartozunk.

    Kedvelés

  20. Szerintem, ha nem volna rá igény a kutya se hívná meg. Hogy miért van rá igény és kereslet, hogy miért menős a VV, Győzike show megb egyéb kultur- genocidum na ez egy izgalmas kérdés. Talán a szociológusok tudnák megmagyarázni hogy miért ezt a tipusú műfajt “csípi”, a XXI-ik sz. embere/fiatalsága…talán mert hasonlóképpen pl. a a kulturált gourmand élvezetek helyett is megelégszik a fast(junk)-food nyújtotta igénytelenséggel. Mert az irodalmi nyelv is lassan kihal és az SMS nyelv veszi át a helyét…..Érdekes téma.

    Kedvelés

  21. NitRo

    Igen közösségi hely, melynek OJD a tulajdonosa és állította a közösség szolgálatába, a közösségben pedig vannak olyan tagok (sajnos nem kevesen) akik az ilyesmire izgulnak. Egyszerűen nem kell elmenni és kész! Attól még a Bulgakov Bulgakov marad! Amúgy ha jól tudom OJD nem hiába nevezte el azt az épület részt Macskaháznak. Nem a Bulgakov részében lesz a Pákó féle szerencsétlenkedés, hanem a Macskaházban, aminek a teljes neve Macskaház bulis pince… vagy valami hasonló…

    Kedvelés

  22. sk

    Mit KAPSZ a Macskaházban?
    Feke-te(j) (pu)Pákót.
    A tegnapi színes közszolgálati kocsmareklámra
    RAPesre öltözött korcsmáros polgárpukkasztó ri-költőnek abban igaza van,
    hogy nem Pákó a mi igazi gondunk.
    Sokkal nagyobb gond az, hogy például a közelebbről is ismert,
    Mehedinţi utcát is magába foglaló lakónegyedben,
    ahol állítólag a kolozsvári magyarok harmada hajtja este álomra fejét,
    anyanyelven immár csupán egy tornaterem nélküli épületben tanulhatnak.
    Amennyiben elég vakmerőek elemi kortól szerkesztőségek és tanfelügyelőségek szomszédságában magyarul tanulni
    és a zsúfolt buszok helyett az állítólag egészségesebb kerékpárt választják, kockáztatják milliós kétkerekű járművük bizonytalan sorsát,
    mint ahogy többek biciklijét már el is lopták az iskola udvaráról,
    bár úgy halloták, hogy a kedves Brassaijuk sorsa megoldódott,
    az udvart továbbra is cégek használják.
    Ez a gond máshol is létezik, hiszen a legnagyobb sulink udvarán
    csak igazgatói kocsikat lehet parkolni,
    a legfilmezetteb sulink pedig egyelőre irtózik a gondolattól,
    hogy a Brassai utcából pedálozzanak be az udvarára.
    Az anyanyelvi oktatásban példamutató sulink
    pedig tanárait kerekezteti szünetekben a két épülete között,
    amelyek csak azért vannak annyira messze egymástól,
    hogy edzésben maradjanak addig is amíg az Apáczai utcai épület felépül,
    és őket is beolvasztja vagy száműzi a szomszéd épülettulajdonos suli.
    Szóval a kerékpárutak csak az iskolakapukig tartanak.
    Ez alól csak a Zenesuli kivétel,
    ők az idei kolozsvári ősz nyertesei,
    akár az iskolaudvaron is rendezhetnek BMX-versenyt.
    (http://sk-szeretemkolozsvrt.blogspot.com/search?updated-min=2011-01-01T00%3A00%3A00-08%3A00&updated-max=2012-01-01T00%3A00%3A00-08%3A00&max-results=33)

    Kedvelés

  23. kesztió

    @arnold:
    Az is jó kérdés, hogy miért van igény és kereslet az ultrahorrorkodó, szenzációhajhász blogolásra/újságírásra.

    Kedvelés

  24. Völgyi László

    Én mint egy budapesti szeretnék hozzászólni, aki számtalan esetben volt a Bulgakovban. Először is, ahhoz, hogy egy éttermet, kocsmát fenn lehessen tartani, – pláne olyan nívón, mint a Bulgakov -, hogy az erdélyi magyar irodalmat terjeszteni lehessen a mai pénzügyi feltételek között, igenis szükség van olyan rendezvényekre, amelyek hozzák a pénzt és nem viszik. Másrészt, tudom meg fogtok kövezni, nekem a manele is tetszik és nívósabbnak tartom, mint a magyar lakodalmas rockot. Csak azért gyűlölitek ezt is, mert román! Tele van tűzzel, ritmussal és én, aki nem amatőr szinten táncoltam, valamikor a Dél Szláv művészegyesületben, mint zene nagyon tetszik. Igaz nem életem Romániában, Erdélyben, ezért nincsenek előítéleteim. De tudomásul kell venni egyébként is, hogy ezek is a mai világ kultúrájához tartoznak. Arról már nem is beszélve, hogy akkor a country mi a fene, mert a dalok szövegei olyan dolgokról szólnak, ami nem éppen a magas művészetek jellemzője, de a rapp sem. Vagy igen, mert azok Nyugatról jöttek, akkor már művészi alkotások? Én ezt az egészet fanyalgásnak tartom és sértettségnek, mert nem volt helyetek a szokásos heti póker parti megrendezésére.
    Ezért OJD leszólni, megbántani nekem kicsit fura. Ő már letett egy keveset a művészetek oltárára! És Te?????

    Kedvelés

  25. @kesztió: azért, hagy valaki végre felébresszen téged is a lagymatag, alvajáró egzisztenciádból, hogy mi történik körülötted, mert látom: a jóízés szűrődön símán átmegy az ilyesmi. Nekem nem.

    Kedvelés

  26. @Völgyi László: tehát a bulvárral, a szenzációval, a feketepákókkal lehet fenntartani a romániai magyar szellemi életet? Izgalmas.

    Én nem művészkedek, 16 éve újságíróként dolgozom (annyiért, amennyi OJD-nek zsebpénz), szakmámban tettem le egy-két dolgot az asztalra, eismerésben is részesültem akárcsak OJD az ő területén. Nem a pénz hajt, mint őt.

    Kedvelés

  27. kesztió

    Nem a pénz hajt, mint őt.

    Valóban, nem vagy olyan tisztátalan, hogy érdekeljen a pénz. Te a szerénység, önzetlenség, áldozatkészség (látszatának) dics- és reflektorfényére hajtasz, nemdebár?

    Kedvelés

  28. kesztió

    Egy kérdőmondat ellenkezőjéről nehéz is lenne meggyőznöd akárkit is. Amire te gondolsz, azt állításnak nevezik.

    Kedvelés

  29. @kesztió: a kérdőmontat tartalmának ellenkezőjére gondoltam, egyértelműen. Nehezen kapcsolsz, túl sokat ülsz gép előtt. Hihetetlen, tanultam tőled valamit, létezik állítás is. Legalább ennyit.

    Kedvelés

  30. V. Melinda

    A hétfői Bretter György Irodalmi Kör Anonymus estjén három tehetséges költőt fedezhettünk föl, az egyik közülük a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dráma pályázatának nyertese. A körön csaknem negyven ember vett részt, eléggé össze kellett szorulni a Francois Bréda pincében. Ezzel párhuzamosan a Macskaházban táncház folyt. Most hétfőn meg Bálint Tamás költőt látja vendégül a kör, aki igencsak két komoly verseskönyvet tett le már a költészet szent asztalára. A Bulgakovban hetente legalább három nagyon színvonalas kulturális rendezvény van. Úgy lenne illő, hogy ezeket is megemlítsük a Fekete Pákó koncert mellett. Mikor nem szerettek a költők szórakozni? Mi a baj abban, ha egy irodalmi kávéházban történetesen jó bulik, poénos koncertek is vannak? És ahogy fentebb OJD is említette, a koncertek között is elég bő választék volt, van a Bulgakovban. Arról nem is beszélve, hogy az évek során mennyi értékes, egyedülálló rendezvénynek adott helyett(Biszku Béla film vetítése is ott történt pl.) a kávézó. OJD-t pedig szerintem csak az bántsa, aki költőként, irodalomszervezőként, könyvkiadóként és kocsmatulajdonosként legalább annyit fel tud mutatni, mint ő!

    Kedvelés

  31. Völgyi László

    Azt a kis apróságot elfelejtetted hozzátenni, hogy OJD a megkeresett, akár Pákóval megkeresett pénzének nagy részét, minden időben a kultúrára fordította! És Te mire????? Kocsmára?
    És eddig is az Erdélyi magyar kulturális életet finanszírozta a maga módján. Ha kell, kellet, a kocsma bevételéből, akár bulvárból is!
    Egyébként szeretem az ilyen “okos” embereket, akik az emberek helyett döntik el, hogy mi a kultúra. Felhívom a figyelmedet, hogy a bulvár is beletartozik a kultúrába, igaz nem az ilyen “vájt fülűeknek”, csak a népnek! Azok meg le vannak………

    Kedvelés

  32. V. Melinda: látom, sorfalat (nem, nem sörfalat) képeztek OJD előtt. Szép a szolidaritás.

    Sohasem állítottam, hogy nincsenek nívós kulturális rendezvények a Bulgakovban. De azon kívül is vannak, azokra is érdemes elmenni.

    Költőként, irodalomszervezőként, könyvkiadóként és kocsmatulajdonosként messze nem tudok annyit felmutatni, mint ő, ugyanis nem vagyok sem költő, sem irodalomszervező, könykidadással sem foglalkozom, mi több, kocsmám sincs. Így nehéz lenne… 🙂

    Kedvelés

  33. Visszajelzés: FOTÓRIPORT, VIDEÓK – A hunok átka a dákok ősi földjén « Kiss Olivér próbálkozós blogja

  34. V. Melinda

    Pedig a sörfal érdekesebb lenne:-). Zavar, ha egy számomra kedves embert, intézményt bántanak, természetes, ha elmondom a véleményem ezzel kapcsolatban. Senki sem állította, hogy a Bulgakovon kívül nincsenek értékes kulturális rendezvények, s hogy nem érdemes elmenni rájuk, csak a Bulgakovban nyitottabb hangulatban tudok irodalomról beszélgetni, verseket meghallgatni mint mondjuk egy előadóteremben, ez nem föltételezi azt, hogy csak a Bulgakovba járnék kultúrcsemegézni. Érdekes, színes estek vannak, kulturált és kellemes pincérek, ami nem mondható el minden kolozsvári magyar kocsmáról, kávézóról.. . Az én ízlésemnek Pákó is belefér ebbe a képbe, mert jópofa és érdekes előadó. Nem voltam a koncerten, de ha jönne még és időm úgy engedné, megnézném. Azért mert valamit sokan szeretnek, nem jelenti azt hogy rossz, legyen az zene, festmény, film vagy könyv.

    Kedvelés

  35. @V. Melinda: OJD számomra is egy kedves ember. Véleménykülönbség van, ennyi az egész.

    Van erre a Pákó-jelenségre egy igen megfelelő szó: konzumidiotizmus.

    Kedvelés

  36. Völgyi László

    Sajnos egyszerűen nem értem, Te nem jártál iskolába? Mert ott – legalább is nekem – megtanították, hogy minden ami írásbeliség, vagy a nép ajkán, szájról szájra terjedő mese, nóta, dal, zene, történet, vers, novella, regény, tudományos mű, színdarab, tehát minden olyan, amit ember, emberek készítettek az emberi kultúra része. Itt most nem beszélek az egyéb tevékenységekről (pl. építészet, festészet, szobrászat stb) amit ember csinál, végez! Ezek mind az egyetemes emberi kultúra részei, – akár tetszik Neked, akár nem.
    Tehát, – a gyöngébbek kedvéért -, a bulvár is.
    Ez tankönyvi kérdés! Ezt Te és senki nem vitathatja el. Az, hogy tetszik-e Neked vagy nem az más kérdés, de kultúra! Ha ezt nem ismered, akkor Te igazoltan vagy igazolatlanul hiányoztál, éppen ennél az iskolából, javaslom Neked az elemi iskola anyagát átismételni, mert úgy látom szükséged van rá! Elemi dolgokkal nem vagy tisztában. Hiányoznak az alapok a tudásodból!

    Attól, hogy valaki újságíró, még nem jelenti azt, hogy megvan a megfelelő tudása, ismerete az általa leírtakból. Legfeljebb azt jelenti, hogy van, volt merészsége.

    Sajnos az ilyen förmedvények is az egyetemes kultúra részévé válnak! Látod én nem vitatom el Tőled, hogy az írásod a kultúrához tartozik, annak ellenére, hogy nem tetszik.

    Sajnállak, hogy ilyen helyzetbe hoztad Magad, de egyszer olvasd el Jevtusenko Rakéták és szekerek című versét, hátha tanulsz belőle. Bár az előbbieket látva nem hiszem!

    Kedvelés

  37. kesztió

    @koliver:

    nem jártam iskolába, elnézésedet kérem.

    De hát nem is feltételezte rólad senki sem ennek az ellenkezőjét, nehogy már emiatt kapd fel a vizet!

    Kedvelés

  38. Nehéz ismételni a múlt év visszatérő témáját, ami nagyjából ugyanaz:

    Hahó kedves sorstársak,

    – szerintem Olcsi, illetve vele együtt akár bértollnoknak is felérő blog kommentátor feleslegesen veri nagy dobra az eseménnyel járó kulturális hátrányok, vagy valamennyiünk szellemi leépülés veszélyét vizionáló rémálmát.

    Értem hogy egyeseket zavar az esemény, viszont ugyanakkor a humor, illetve a marhaság az ami a napi stresszel megáldott életünkből levezeti a negatív energiákat, a feszültséget.

    Már unom hogy megannyi a filo, illetve törci vagy máshelyen képzett, kultúrálisan túlfeljlett egyén annyira komolyan veszi magát, hogy már CSAK klasszikus zene koncerten, illetve impresszionista klasszikusok vándorkiállításon képzeli el MAGÁT, és ami a legrosszabb: MÁSOKAT IS.

    Tojok nagyot a álkultúrális sznobságra, a kultúra maga az újítás, a sablon mellőzése, utóbbi megjegyzést ajánlom mindenkinek.

    ave

    Edkor

    Kedvelés

  39. @Edusch: ha rám gondolsz, tévedsz, ugyanis jómagam korántsem csak klasszikus koncertre járok. A Pro FM rádió adót is hallgatom, például..

    Kedvelés

  40. OJD

    Olivér, Olivér, látom már övön alul próbálsz rugdosni, mikor a pénzéhséget emlegeted. Arra ugye nem gondolsz, hogy jelenleg a Bulgakov negyven magyar embernek ad állást és kenyeret, akiknek háromnegyede diák és azért dolgozik, hogy elvégezhesse az egyetemet. Egy évtized alatt több mint száz diáknak biztosított melót, és így le tudtak diplomázni és elindulni az életben. A Bulgakovnak köszönhetően restauráltatott két pompás műemléképület Kolozsvár belvárosában. Emlékszel, hogy másfél évvel ezelőtt hogy nézett ki az amúgy 1780-ban épült Macskaház és milyen Kusturicás viszonyok uralkodtak benne? A belváros egyik szégyenfoltja volt, most pedig oda hozzák fényképezni a menyasszonyokat. Szerinted hány kulturális rendezvény volt nyereséges, szerinted a kiállítások, irodalmi- és magas-zenei rendezvények nem ráfizetősek? Hány ifjú zenész, író és képzőművész távozott – a bemutatkozási lehetőségen kívül – olyan összegekkel a zsebében, amelyek egy pályakezdő, diáksorban sínylődő ifjoncnak legalább néhány napot könnyebbé tettek. Ha te minderre nem gondolsz, és úgy véled, hogy ez az egész komplexum csakis arról szól, hogy az én zsebem vastagodjon, akkor gratulálok, föl vagy véve a Blikkhez!!!

    Kedvelés

  41. @OJD: A kulturális rendezvényeket, gondolom, pályázati pénzekből is finanszíroztad, mert Jézus nem küld a Western Union segítségével zsozsót… 🙂 Vagy veszteséges a vállalkozás? Talán az ilyen pákós estek fogyasztásából is (most a belépőkből) jött pénz az amúgy dicséretes restaurálásra, fizetési alap fedezésére, nemde?

    Nem kell a Blikk ahhoz, hogy az ember rájöjjön: a Mirakolix, a KAPSZ és a kulturális rendezvények nem hoznak pénzt a házhoz, Pákó viszont igen (fogyasztás és belépő).

    Azt mondtam a tévés vitában is: részben elfogadható, hogy a konzumidiotizmusból finanszírozod a diákok diplomázását, az életben való elindulásukat, a restaurálást, fejlesztést, az sínylődő ifjoncok napjainak könnyebbé tételét. Részben elfogadható, írtam az imént. A Helsingin Sanomat (tavaly voltam náluk) bulvárlapot indított, hogy pénzelni tudja a quality újságot…

    Nem kell nekem a nehéz életű művészekről írj. Én nem vagyok művész, csak egyszerű firkász: 16 év újságírói tevékenység, s egy-két ösztöndíj után (az önéletrajzom itt van a blogon) annyit keresek, mint a pincérek a Bulgakovban (talán még borravaló nélkül is…). Fogadok is ha akarod! Egy Dacia kocsin kívül (aminek nagy részét a holland barátaim fizették) semmi jelentős a tulajdonomban. Vagyonnyilatkozatom ennyi: Dacia Solenza, an fabricatie 2004, achizitionat in 2006 – trebuie sa reziste pana traiesc. Alte bunuri: Canon PowerShot 3G (valoare actuala: 50-100 USD), achizitionat din banii primiti ca bursa de la Departamentul de Stat al SUA si World Press Institute 2001si 2003 (valoare achizitie: 700 USD), sac dormit Husky, valoare: 70 euro. Telefon: Nokia no name (proprietatea SC. Szabadság SRL). Alte bunuri: PC (valoare max 100 euro) si tastatura cu mouse, an achizitie 2001 (acte disponibile) Hadd ne soroljam tovább… 🙂

    S hiába dobálózol a bulvársajtóval, nem a műfajom. A blogoszférában ha nem ütsz meg más hangot, mint a mainstream sajtóban, akkor fakó írásokat dobsz a közösségi médiába, amely másra vágyik, mint amit a „quality” újságban megkap. A címadást, a vitavezetést, gránát technikákat pedig a profiktól tanultam, akik maguk is alkalmazzák. Ha a Chicago Tribune vagy a Gazeta Wyborcza (szegény Adam Michnik) bulvár, akkor én is az vagyok…

    Na, de ez már más téma.

    Ha ráfizetősek a kulturális rendezvények, mégis honnan van pénz? 🙂 Az angyaloktól? 🙂

    Kedvelés

  42. @kesztió: tudod te nagyon jól, csak teszed magad: abban a hozzászólásodban, amit nem hagytam jóvá, mert sértegetsz, személyeskedsz, vagdalózol.

    Kedvelés

  43. TIF

    @Oliver! Mi a baj azzal, ha palyazati penzekbol voltak finanszirozva a kulturalis rendezvenyek ? Mas, hasonlo kocsmaban, kavezoban lattal ilyen rendezvenyeket ? En nem igazan. Azt hiszem, amit a Bulgakovban veghezvisznek dicseretes…nem ertem a frusztraltsagodat. Ha OJD-nek sikerult ez a projekt, mi a baj ezzel ? Miert nem csinalsz te is valami hasonlot ?

    Kedvelés

  44. Rónay György

    De tegyük fel, hogy tényleg paródia és halálra kacagjuk magunkat. Igen? És?
    OJD egy simlis.

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!