Akkor irány Tarnica!


A napokban a szilveszteri bulit illetően a bőség zavarában szenvedtem.

Várnak a gyermekeim

Nem sokáig, mert szenvedni nem jó, s ráadásul adott pillanatban döntést kellett hozni: a velem egyenlő dili szinten levő Kertész Leventével és a Kolozsvár Teker csapattal (ők nem dilisek) ünnepeljük az évek közötti mezsgyét. Valahol Tarnicán, több részletet én sem tudok. Nem is kell, mert túl sok információ árthat. A lényeg, hogy jó lesz a társaság, s ismét kiviseljük magunkat!

A bicikliket sajnos nem visszük. De lesz még alkalmunk beragadni a hóba velük.

Már ma délután padlógáz. Alig várom a szűz havas tájat, az érintetlen természetet. Vágyódom a gyermekeim iránt! Boldoggá tesz, hogy szilveszterkor is velük leszek. Együtt a gyermekeimmel.

FOTÓRIPORT, VIDEO – Téli, havas utakon… biciklivel / Winter trails by bike


Csodasugár

Júliusban vásároltam Kakasy Boti barátomtól a biciklit, azóta rengeteg közös élményünk van: részt vettem a Kolozsvár Teker néhány versenyén, megmásztam a Transzfogarast, kitekertem Torockóra és vissza, csatlakoztam a Határon Túra Kolozsvár-Pádis szakaszához, megtettem a Maros Bike Maraton nagy részét stb.

Hétfőn kimentünk a Bükkbe biciklizni. A karácsonyi lustálkodás, rothadás és penészedés után sokkal nehezebben bírtam, mint gondoltam volna. A csapat kemény magja előre ment, a Mikesi-házaknál elváltam tőlük, sokkal lazábbra vettem a tempót.

Normálisnak vagyunk?

Kiváló volt a havon, jeges úton bringázni.  A Kis-Maguránál jobbra tértem, gondoltam bekukkantok Coraian Zolihoz, ahol nyári biciklizésem alkalmával megálltam már. Hatalmas buli fogadott: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) városi tanácsosai, parlamenti képviselője, megyei tanácsosai lazultak Zoli udvarán. Főtt az üstben a leves, a parázs pedig a csirkehúst és a miccset készítette. Inkább a parázs gondoskodott róluk, mert a személy… hát jól érezte magát. De azért jók lettek.

Adrenalin

Besötétedett. Fej- és hátsó piros lámpám volt, kommandós sapka és meleg kesztyű szintén, nekivághattam volna az útnak. Inkább a kocsit választottam, főleg a sok forralt bor miatt. A Monostor végén tettek ki biciklistül, innen már néhány perc alatt leértem a Szallai Laci által szervezett CouchSurfing találkozóra a Downtownba. Klárától majdnem elájultam… 🙂

**************************************************************************************************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

***************************************************************************************************************

**************************************************************************************************************

Pilótafülkében (In the cockpit) (FOTÓRIPORT, VIDEO)


Teljes erővel ELŐRE!

Életem egyik legizgalmasabb pillanata volt ez a néhány hónappal ezelőtti élmény.

Teljesen váratlanul alakult ki. A pilóták kérésére, gondolom, teljes mértékben érthető okokból, nem tudom elárulni a részleteket… A felvétel nem minőségi, ugyanis 2003-ban vásárolt, azaz régi technológiával működő Canon PowerShot 3G típusú fényképezőgéppel készítettem. Azért nem filmeztem sokat, hogy élvezhessem az élményt… 🙂

Ez az élmény körré varázsolta a lassan egy éves repülőgéplesős „karrieremet”.

********************************************************************************************

*******************************************************************************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

*******************************************************************************************

Erről jut eszembe, hogy a 2010 decemberének derekán az albán belügyminiszter helikopterével röpködtünk Turi Laci, az Erdély Mentőcsoport Gurujának társaságában az árvíz sújtotta területekről Shkodra városába.

A video itt található.

*******************************************************************************************

Köszönöm, de pénzt nem tudok elfogadni!


Alapvető szakmai, elvi, erkölcsi és etikai szabály: a sajtós nem fogadhat el a szakmájából fakadó termékért (cikkért, tényfeltáró riportért, interjúért stb.) pénzt vagy bármilyen más juttatást sem a közvetlenül, sem a közvetetten érintettektől.

Sem a cikk megjelenése előtt, sem közben, sem pedig az anyag közlése után.

A cikkdíjat a szerkesztőség fizeti.

A munka, a feladat a munkaköri leírásában van benne, cikkírásért, interjú készítéséért, a tényfeltáró riportokért fizetik. Hogy mennyit, az más kérdés. Tény: keveset. De, aki ezt a szakmát választotta, az tudatában volt az alacsony fizetésnek.

A városi tanácsos, a parlamenti képviselő, a bíró, az ügyész vagy más szakmabeli sem fogadhat el külön pénzt azért, amit a közösségért tesz.

Nagyon köszönöm viszont a könyvet (alig várom, olvassam el!) és a szimbolikus jelentőséggel bíró tollat, a dobozra írt nagyon találó, szellemes üzenetet!

Teljesen más egy esetleges szakmai díjjal járó összeg. Tudom, hogy a jóindulat és a jó szándék vezérelte, de kérem, értse meg, tisztelt külföldi jóakaróm, az 500 eurót nem tudom elfogadni. Lassan 17 éves újságírói karrierem során először voltam ilyen helyzetben, a közeliek a megmondhatói: nagyon felkavart az ügy. A pénzt, tisztelettel, visszaküldtem, rendelkezzen róla. Tudom, hogy megtalálja a megfelelő rendeltetést!

Évzáró plane spotting és KAPSZ-póker (VIDEÓVAL)


Hátha ismét integetnek a pilóták...

Eltelt az év, így illik kihasználni az évzáró rendezvények által nyújtott lazulási lehetőségeket.

Kedden este évzárója volt a Töltsél egy munkanapot… projektnek, s az utolsó “áldozat”, László Attila kolozsvári alpolgármester vendégelte meg azokat, akik időt töltöttek vele a városházán. Így volt ez a múltkor is, s akkor szintén kiértékelőnek neveztük. 🙂 Laza, baráti hangulat, társalgás, kevés alkohol (hol?). Ja, és az alpolgármestert megkértük, mihamarabb intézkedjen, hogy a diákok és a kiskeresetű újságírók igénybe vehessék az éjszakai 25-ös buszjáratot. 🙂

Ma, szerdán 17 óra 45 perctől tartjuk az évzáró plane spottingot a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren. Az akciónak 19 óra 30 perc tájt vége lesz. Érdeklődni nálam.

Ja, és minden valószínűség szerint csütörtökön, december 22-én tartjuk a Kolozsvári Amatőr Póker Szövetség (KAPSZ) évzáró játszmáját. Amennyiben nem jön el elég tag, az ajánlással rendelkező külsők is beszállhatnak. Ne feledjük az aranyszabályt: bármely hölgy játszhat.

**********************************************************************************

Az évzáró repülőgéplesőn készült video ide kattintva tekinthető meg. A Lórinál tartott after party egyetlen része sem nyilvános… 🙂

***********************************************************************************

KISFILM – A Gyalui-havasokban elszigetelten élőknek terepjárókkal vittünk karácsonyi ajándékcsomagokat (STÚDIÓBESZÉLGETÉSSEL)


Ilyen helyekre mentünk...

A CERT (Community Emergency Response Team) és az Erdély Mentőcsoport 2011. december 17-én zajlott közös akciójáról készített kisfilm.

******************************************************************************************

Részletes beszámoló, fotóriport, újságcikk itt.

******************************************************************************************

******************************************************************************************

Stúdióbeszélgetés a közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának magyar adásában Spitzer Judit műsorvezető-szerkesztővel:

*****************************************************************************************

 

FOTÓRIPORT, VIDEO – Szegénységben, nincstelenségben és kilátástalanságban élnek. A szomszédunkban. Velünk.


Izgalmamba lehunytam a szemem... (Trombitás Enikő felvétele)

Paradox módon antagonisztikus hatása volt a szombaton szervezett közös akciónknak.

Egyrészt elégtétellel töltött el, hogy az Erdély Mentőcsoport (egyelőre szerény) lehetőségeihez képest kitettünk magunkért, s az utolsó utáni pillanatban Szabó Lacinak, Gyöngyinek és Vandának köszönhetően (az igazi érdem viszont a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjaié) sikerült lábbeliből, édességekből, tanszerekből, ruhából álló ajándékcsomagokat összeállítani a Gyalui-havasokban elszigetelten élő rászoruló családoknak. A zacskókat a kiváló, önfeláldozó, értékes emberekből álló CERT (Community Emergency Response Team) segítségével juttattuk el a világtól a szó szoros értelmében elszakadva élő családoknak, gyermekeknek.

A legfontosabb szempont: ezt mindenki érdekmentesen tette. Az a leghiteléesebb akció, amelyhez nem fűződik érdek.

A bácsi kuckójában villanyáram sincs. Karöltve segít a CERT - Community Emergency Response Team és az Erdély Mentőcsoport

A Gyalui-havasokban még mindig sok helyen nincs villanyáram, földgáz – egyes családok elképzelhetetlen körülmények között élnek. A szomszédunkban. Velünk.

Bizonyos szempontból felemelő érzés tudni, hogy valamilyen szinten segítünk nekik, de ugyanakkor emésztő, kísértő hatása van. Így érzem.

Hogyhogy a közvetlen közelünkben így élnek egyes emberek, s mi tehetetlenül, impotensen nézzük? Lesújtó, hogy képtelenek vagyunk véglegesen kizökkenteni őket ebből az állapotból, így csupán saját lelkiismeretünket nyugtatjuk azáltal, hogy karácsony előtt néhány zacskó ajándékkal lepjük meg őket.

Örömöt szereztünk (Trombitás Enikő felvétele)

Másrészt, bár sok mindent láttam, tapasztaltam az utóbbi években, így sok minden nem hat meg, könnyezett a lelkem, amikor (ismét) saját szememmel láttam, hogyan élnek a hegyen. Harminc éves nyomorék nő, vak gyerek, kenyeret mustárral evő férfi (mert ninc semmi más!) két veder vizet cipelő 90 éves néni stb.

Itt élnek? (Saját felvétel)

Közhely, de való: nem értékeljük, amink van. Halljak még valaki panaszkodni, hogy kevés a pénz. Felküldöm abba a házba, hol nincs villanyáram, vécé, földgáz, víz. Vagy megkérem, cseréljen velük.

Harmadrészt a tehetetlenség érzése lesz úrrá rajtam, ugyanis annak ellenére, hogy 16 éve újságíró vagyok, most képtelennek érzem magam szavakban, írásban kifejezni, amit érzek a mai nap után. Talán azért, mert túl egyszerű, szerteágazó, összetett, felkavaró. Egy költőre lenne ilyenkor szükség.

A lényeg: ne panaszkodjunk, örvendjünk annak, amink van, mások sokkal, sokkal rosszabb helyzetben vannak. Egy ilyen út ismét értékessé teszi az életet.

******************************************************************************************

A WebSzabadságra feltöltött fotóriport.

******************************************************************************************

A Szabadságban megjelent cikk.

*****************************************************************************************

******************************************************************************************

******************************************************************************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

VIDEO, FOTÓRIPORT – VALÓBAN EXTRÉM hétvégi túra Pádison


Boti vezeti a csapatot az Aragyásza-barlang fele, itt éppen a "metoda capră" kimagasló szakértelemmel történő gyakorlatba ültetése történik... 🙂

Hétvégén ismét a gyermekemnél voltam. Fiam/lányom a természet…

Igaz, korábban azt mondtam, hogy a blogbejegyzés címe az lesz, hogy Houdini-féle szemfényvesztés, de a lányok érzékenységére való tekintettel, elálltam eme szándékomtól. Ráadásul, csak mi értenénk, miről van szó, ugyanúgy, mint a Dirty Cherokee, Dirty Sanchez vagy akár a Holland Kemence gyöngyszemek valódi jelentését.

Azt hiszem, egyet kifelejtettem…

Pénteken éjjel, miután kátyúba ragadt a kocsi, a másik nem tudta kihúzni, traktor segítségét kertük, majd gyalog vágtunk neki az útnak a pádisi menedékházzal szemben levő Brădet panzióhoz. Tomi, a málhás szamár... 🙂 🙂

Habár, ha valaki ismeri a csapatot (lásd a fotóriportot), akkor könnyen rájöhet, milyen jellegű vonatkozásokat fednek ezek a megnevezések. Annyit árulok el csupán, hogy a társaságban van politikus, újságíró, fogorvos, egyetemi hallgató, profi néptáncos (sikert a keddi vizsgán!), László Attila kolozsvári alpolgármester közvetlen munkatársa, a Kolozsvári Városháza projekt-menedzsere, vegyészmérnök szakra járó diák, vállalkozó, csinos modell stb. Szóval válogatott társaság, amely magasröptű elméleti beszélgetésekre alkalmas sziporkázó értelmiségiekből tevődik össze. A fenti kifejezések is ilyen jellegű, vonatkozású, szellemiségű dolgokra vonatkoznak, ez kétségtelen…

Pénteken éjfél után közeledünk a célhoz, azaz a pádisi Brădet panzióhoz

Amikor Tomi még a múlt hét elején jelezte, hogy hétvégére Pádisra készültek, tudtam: kalandos napok elé nézünk. Főleg, hogy minden jel arra mutatott, sokan jelentkeznek, mintegy 15-en, bár sajnos néhány értékes ember pénzhiány miatt lemondott a túrázásról. A régi pádisi menedékházzal (micsoda emlékek fűznek ehhez…) szemben Brădet panzióban (kiváló szolgáltatás, meleg víz, kényelmes ágyak, tiszta szoba és fürdőszoba) foglaltunk szállást. Indulás előtt adott pillanatban a menedékházas azt mondta Tominak: mintegy 30 cm a hó, Nagyvárad felől sikerült feljutnia, de eltört a terepjáró oldaltengelye. Hozzátette még azt is, hogy nem tudja, Kolozsvár, azaz Bánffyhunyad irányából hogyan lehet feljutni.

Ekkorra még világosabb lett, hogy kemény menet lesz.

Hajnali érkezés...

Persze, hogy pénteken este Tomiék autója (Toyota Rav4) kábé 4-5 kilométerrel az Ic Ponorban levő üdülőtelep után becsúszott egy átfolyásba, s beragadt. Még Lóri Touaregje, amellyel mi mentünk később, sem tudta kihúzni. Igaz, Lórinál nem volt keréklánc, de az sem segített volna, annál inkább az a traktoros, aki 50 lejért a helyszínre sietett éjjel 11 után, s néhány másodperc alatt kiemelte a kátyúból a járgányt. Míg mi intézkedtünk, addig a többiek gyalog felmentek a Brădet panzióhoz, de persze, Tomi testvére, Zsolt hátra hagyta a cuccait, így előbbi eljátszotta a málhás szamár szerepét (csacsi volt ő sok minden másban is…)

A városban fakó betondzsungel, szmog, stressz, doboz-élet, Pádison csodavilág

Ünnepség lett a vége a nagy ijedtségnek, amikor hajnali 1 óra tájt mi is felértünk. Kábé hajnali négykor vonultunk ágyba…

Korántsem az éjszaka folyamán elfogyasztott alkohol gátolt meg bennünket abban, hogy szombaton délután csak a Mócok templomáig menjünk fel. Köd volt, aztán meg esett, olvadt el a hó, Jómagam is azt vallom, hogy nincs rossz idő, csak gyenge turista, de nem volt élvezhető. A túra után a többiek visszavonultak a panzióba, Vandával még sétáltunk egyet az Aragyásza-barlang irányába, de eleredt az eső keményen, így visszafordultunk.

Úristen! Mi lesz ebből?

Nem ez történt vasárnap, amikor hatan (Trombi, Vanda, Linda, Lóri, Boti és jómagam) nekivágtunk az Aragyásza-barlangnak. Lévén, hogy februárban Kis Laci barátom (tudnád, hányszor emlegettünk, s kívántuk, hogy minden rendben legyen veled, épülj fel, s ismét élvezhessük egymás társaságát!), Lenke és Boti már keresztül ment itt, nem aggódtam különösképpen. Amikor már túl voltunk jó néhány horror részen, akkor derült ki, hogy az év elején minden be volt fagyva, így a víz nyomát sem látták. Ezzel szemben mi annál inkább. Valamilyen módon mindenkinek beázott a túrabakancsa, mi több, a legveszélyesebb szakaszon én mentem előre, vágtam az utat (korábban, profin, Boti tette ezt), de a legvégén képtelenség volt megfelelő megoldást találni: a kisebb rosszat választottam, s szinte derékig beugrottam a vízbe. A sziklákat borító hóréteg torlaszként állta el az utat. A láncot is maga alá temette. De ha nem ezt tette volna, a láncok végén úgyis a derekamon felüli lett volna a víz. Maradt az ugrás. Linda megpróbálta kibekkelni az ugrást, de becsúszott. A többieknek részben sikerült.  A lényeg az, hogy a barlang végétől a piros ponton mintegy két órát beázott bakancsokkal (nekem a fehérneműm is átázott) mentünk a panzióig, innen pedig még egy órát a Lóri kocsijáig. Hatan beültünk, majd irány Boti kocsija, amely pénteken lennebb megcsúszott, a feltett lánc pedig elszakadt. Ugyanígy járt Krisztián és Ági, Linda barátai/ismerősek, akik egy másik járművel jöttek.

Valóban extrém volt a túra, a barlangos részben bárkinek bármelyik pillanatban kitörhetett volna a keze-lába, ha megcsúszik. Szerencsére ez nem következett be…

**************************************************************************************************

**************************************************************************************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

**************************************************************************************************

VIDEO – A belvárosi biciklizés után társasági táncon csípték nyakon a Mikulást!


Kiválók a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) keretében működő táncklub szervezte kedd esték, amelyekre az IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) Bocskai (Avram Iancu) tér 15. szám alatti székhelyén levő klubban kerül sor. Tulajdonképpen itt működik a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE). Akárcsak a Kolozsvár Teker kerékpárklubnál, akikkel néhány nappal ezelőtt Mikulás ruhában a belvárosban bicikliztem, Nagyon jó a társaság, a hangulat, s persze alkalmunk van gyakorolni, amit Andrea és Márk tanít a hétfő és szerda esti tánctanfolyamon, amelyekről október elejétől csak egyszer hiányoztam. Ez is mutatja, hogy mennyire szeretném, hogy az a három dolog, amelyről azt hiszem, megvalósíthatatlan, vagy emberfeletti erőfeszítést, tehetséget, igényel, mégis valósággá váljon: úszás (ez szerintem valóban nem fog nekem soha összejönni), német nyelvtudás és társasági tánc. Utóbbi esetben már tűrhető úton haladok.

(Ez úgy hangzik, mintha fogalmazás lenne, de ezt most nem tudom elléháskodni vagy ezen nem tudok felháborodni… 🙂 )

A kitartásom, elkötelezettségem viszont mást is elárul: mennyire ragaszkodom a számomra már mozgalommá vált Márk és Andrea féle társasági táncoktatáshoz.  Elképesztő, milyen tehetséggel, energiával, odaadással és türelemmel végzik munkájukat. S lényegében érdektelenül (ezek a valóban figyelemre méltó és elismerést kiváltó dolgok!), ugyanis mindkettőjüknek állása van, a táncoktatásért járó pénz minimális. Ez inkább másról szól: arról, hogy a táncművészet iránt elkötelezett magyar fiatalok minőségi időt töltsenek együtt, elsajátíthassák a különböző táncok fortélyait. Természetesen, első osztályú ismerkedési hely, párkapcsolatok alakulhatnak ki…

Persze, van olyak eset, amikor túl sokan vagyunk, máskor pedig túl gyorsan mutatják az új figurákat, ezeket pedig nem mindig könnyű elsajátítani. Még nekem sem, aki tavaly október óta járok a kurzusokra, voltam középhaladó, mi több, részt vettem az idei tánctáborban is (az a West Coast Swing horror…) Legelőször, ha jól emlékszem, 2007-ben vagy 2008-ban mentem először a Márk-féle tánctanfolyamra, aztán ő elment Norvégiába, s tavaly ismét beiratkoztam. Most nem engedjük elmenni sehova.

Igen, ez itt a reklám helye is: csatlakozz a kolozsvári magyar társasági táncmozgalomhoz, s te is Mikulás ruhában kiviselheted magad a jövő évi bulin… 🙂 Vigyázz, az állásodba kerülhet!

VIDEÓ, FOTÓRIPORT – Hatvanegy Mikulás biciklizett Kolozsváron


Mikulás (Kertész Levente) a tükör előtt..

Kiváló ötlet volt Kertész Levente és a Kolozsvár Teker Kerékpárklub (még nincs magyar nyelvű honlap, de lesz) csapatának részéről az, hogy ma Mikulás ruhába öltözve bringázzunk végig a következő útvonalon: Főtér – Deák Ferenc utca – Honvéd/Budai Nagy Antal (Dorobanţilor) utca – volt Csehszlovákia (most Teodor Mihali) utca – Iulius Mall – korcsolyapálya – tó – Aurel Vlaicu utca, Mărăşti téri körforgalom – Magyar (1989. december 21.) utca.

Izgalmamban egy órával a megbeszélt időpont előtt csengettem be Kertész Levi és Adela lakására. Felöltöztek, majd a többiek a tömbház előtt csatlakoztak. Míg leértünk a Főtérre, ahonnan 16 órakor indult a társaság, nagyon sokan dudáltak, lápmáztak, integettek nekünk. Ezt természetesen viszonoztuk. A Főtéren, s útközben is meg-meg álltunk ajándékokat osztogatni a gyerekeknek.

Ho-ho-ho!

hangzott el sokszor bringázás közben. Még a legridegebb tekintetű és viselkedésű személyek is megenyhültek, s mosolyogtak nekünk.

Adela, Levi felesége is indulásra készen

Egyre hidegebbek az emberek, ezt vettem észre. Persze, maszlagosnak, csöpögősnek és romantikus-idealistának tűnik, de egyesek kezdenek egyre individualistábbak lenni. Rohannak a bevásárlóközpontba cuccos cuccot vásárolni, a kocsi, a ruha, a pénz, a karrier a fontosabb. Na, itt meg is állok, mert csorog a nyálam.

Szexi, ugye? 🙂

Erőt adó, felemelő volt a gyerekek, tinédzserek, középkorúak, idősek, férfiak és nők, csodás lányok mosolya, elismerést sugárzó tekintete, huncut kacsintása. Az volt a cél, hogy meglepjük a kolozsváriakat, kellemes pillanatokat szerezzünk mindenkinek (főleg a gyerekeknek), s ugyanakkor ilyen módon is felhívjuk a közvélemény figyelmét az egészséges, aktív életmódra, a bringázás fontosságára és szükségességére.

Indulunk a Főtérre

Ha minden igaz, akkor december 23-án, pénteken ismét Mikulás ruhába öltözünk, s szintén a belvárosban bringázunk. Kövesd a Kolozsvár Teker Facebook adatlapját!

Ajaj... 🙂
Indulunk...
Kiváló a hangulat, most éppen Tibivel és Adelával...
Közben dolgozom... (A http://www.clujulpedaleaza.ro weboldalról származó fotók)

 

Jó-jó, de ha ez az egész az állásomba kerül?

 

A Kolozsvár Teker legutóbbi futamán kapott sorszám is emlék...

**************************************************************************************

A WebSzabadságon megjelent fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

***************************************************************************************

A Szabadság hírportálon a videó is elérhető.

**************************************************************************************

Garantálom: bevizelsz, ha meglátod, hogy néz ki Kertész Levi miközben videointerjút készítek vele…

***************************************************************************************

***************************************************************************************

Saját városaikban december 1-jén a székelyek nem tudták ellensúlyozni a szélsőséges románokat


Nesze neked, Székelyföld! (Fotó: Bíró Blanka - Krónika)

Élvezem, ahogy a kemény székely legények orra alá kakáltak az Új Jobboldal szélsőségesei. Szagolták is rendesen a cuccot… 🙂

A Krónika szerint Sepsiszentgyörgyön Hargita és Kovászna román föld!, A román nyelv az uralkodó! , Románia a románoké! jelszavakkal vonultak fel a román hazafiak. A cikk nem tér ki arra, hogy a székelyföldi városban hány ellentüntető volt, pedig személy szerint elvártam volna az autonóm legényektől: vonuljanak ki, s hangerejükkel ellensúlyozzák a románokat. Ja, esetleg nem adott engedélyt a székely polgármester? Hoppá!

Csíkszeredában már ott voltak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) aktivistái. Lévén, hogy Hargita megye székhelyén a magyarság aránya 80 százalék körül mozog, elvártam volna, hogy legalább háromszor annyian legyenek, mint a románok. Nem másért, de ellensúlyozni kellett volna a magyarságot, a székelyeket és a Székelyföldet sértő rigmusokat. Legalábbis a HVIM és a többi szélsőségesnek tekintett szervezet szerint, akik nemrég még ezért jöttek Erdély fővárosába, mert úgy ítélték meg, segítségre van szükségünk Kolozsváron. De hát ha otthon, ahol 80 százalékos többséggel rendelkeznek, képtelenek ellensúlyozni a románokat, akkor végünk van! Ráadásul magyarországi erősítés is érkezett, s így is alul maradtak.

Szomorú. Talán gyávaság? Kérdezem csupán.

Mi több, Csíkszeredában, a 80 százalékos arányban székelyek által lakott városban magyar anyanyelvű fiatalokat vettek őrizetbe. Szégyen! Hogy engedheti ezt meg a HVIM? Hát az EMI? Magyarok ők, hogy nem reagálnak?

Nem a románság ellen akarok tüntetni, hanem egy olyan soviniszta szervezet ellen akarok fellépni, mint a Új Jobboldal. Én nem megyek Bukarestbe, Iaşi-ba, vagy más román többségű városba az ottani románságot provokálni, nem mentem március 15-én sem kokárdával tüntetni” – mondta a Krónika szerint a HVIM Nagy Vezére, Toroczkai László.

Igen otthonosan érzik magukat... (Fotó: Bíró Blanka/Krónika)

Ő személyesen nem, de a HVIM aktivistái tavaly itt Kolozsváron keltették a feszültséget. Maradtak volna inkább otthon. Mi több, 2009. december elsején etnikai konfliktus közeli helyzetet teremtettek a kincses városban, ahol például a román ellentüntetők legalább háromszor annyian voltak. S ötször olyan hangosak. Vagyis ügyesek. Erre a székelyek nem voltak képesek egy olyan városban, ahol magyar a polgármester, s ahol a magyarság aránya 80 százalék – akárcsak a román lakosságé Kolozsváron.

A lényeg, hogy ez az egész cécó ezúttal nem a kincses városban, hanem Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön zajlott. Ott a szélsőségesek találkozási helye?

Gyász helyett póker (Malko még mindig keresi Oszama bin Ladent)


Szegény Malko nem találja bin Ladent. Nem is teheti.

Már a detektívregény háromnegyedénél tartok (korántsem szabadkozni szándékozom, de kizárólag csak a francia nyelvtudásom fejlesztéséért olvasok ilyesmit), de csóró Malko, az amerikai szupertitkos szolgálat, a CIA ügynöke még mindig a Marriott vagy a Pearl Continental szálloda medencéjében úszkál, s csóró még mindig nem találta meg Oszama bin Ladent, aki azóta már halott (csak Linge felügyelő ezt akkor még nem tudta, vagy a szuperterrorista akkor még nem volt hulla).

Jó mulatság ez a detektívregény: a szuperhős néhány merényletet túlél (CIA ügynöktársa, persze, elpatkol a csóró), az őt bin Ladenhez vezetni kívánókat lefejezik, keresztülmetszik a torkukat, ilyen ínyencségek.

S van sok-sok szex is, pikáns és eléggé trágár részletekkel, főleg Priscila Clearwater kisasszonnyal, de képben volt egy másik szexbomba, akinek a nevét már elfelejtettem. De nagy mellei voltak, azt Malko írja a regényben. Lehet, téved.

Na, de remélem, a könyv végéig megtalálja legalább bin Laden hulláját.

Lehet, ma egyesek ünnepelnek, de minket semmi sem hat meg (hét sem): mivel csütörtök, pókerezni fogunk.