FOTÓRIPORT, VIDEÓK – Marokkó: Szahara-sivatag, Atlanti-óceán, Atlasz-hegység (Toubkal-csúcs: 4167 méter)


Az Ait Benhaddou erődítmény a Szahara-szivatag és a Marrákes közötti kereskedelmi út biztonságát szavatolta…

Akkora méretű élmény volt, hogy úgy érzem: képtelenség részletekbe menően írni róla. Január végén írt emailt András Eduárd haverom, akivel évekkel ezelőtt a Szészi-Kakasy Boti szervezte számítógépes játékokon ismerkedtem meg. Azonnal ráharaptam a lehetőségre.

Hosszas egyeztetés után március 16-án foglaltuk le a Kolozsvár-Madrid- Marrákes-Madrid-Kolozsvár repülőjegyet potom 210 euróért. Ott még 200 eurót költöttem, így a 10 napos kiruccanás összköltségvetése 410 euró. Köszönöm a külföldi támogatóimnak a lehetőséget! Az ők zsozsójuk nélkül (azaz az 1000 lejes újságírói fizetésből) képtelenség lett volna elutaznom Marokkóba.

A május 18-i indulásig edzettem, ugyanis Eduárd „megfenyegetett”: műsoron lesz a 4167 méter magas Toukbal-csúcs megmászása a Magas Atlasz-hegységben.

Minden volt a kirándulással tarkított túrában: Marrakes (Jemaa el-Fnaa tér, medina, óváros), A Magas Atlasz-hegység átkelése kocsival a Tichka-szoroson keresztül (2260 méter), Ait Benhaddou, Ouarzazate, Boumalne, Dades-szoros, Goulmina, Erfoude, Rissani, Merzouga, Erg Shabi, Szahara-sivatag, tevegélés, kint alvás a sivatagban, Agadir, Essaouira.

A lényeg: városok, világörökségi helyek, Szahara-sivatag tevegéléssel és kint alvással, fürdés Atlanti-óceán partján (Agadir és Essaouira között, egy csodálatos helyen), illetve hegymászás a Magas Atlasz-hegységben (Toubkal – 4167 méter). Az öt fős csapatunkból (Kakasy Botond, András Eduárd, Bartalis Ferenc, Lukács Pál és jómagam) csak hárman másztuk meg a 4167 méteres Toubkal-csúcsot. Pali légzési, magaslati és napszúrás okozta gondokkal küszködött, Ferenc nekilendült, de hamar visszafordult.

A Facebookra feltöltött fotók ide kattintva tekinthetők meg.

Hadd meséljenek a fotók és videók:

Május 25-én hajnali 3 órakor vágtunk neki a 3207 méter magasan levő Toubkal menedéhkáztól az ugyanazon nevű csúcsnak (4167 méter) annak érdekében, hogy lássuk a napfelkeltét. Fejlámpákkal indultunk útnak, többször eltévedtünk. Visszatéréskor, nappal láttuk, hogy tulajdonképpen a legnehezebb és a legmeredekebb részen másztunk fel. Öt fős csapatunkból csak hárman mentünk ki a csúcsig.
Első voltam, 2 óra 32 perc alatt tettem meg a közel 1000 méteres pozitív szintkülönbséget, sokszor négykézláb mászkálva. A mobiltelefonommal készített fotón is jól látszik, hogy eléggé zúzottan érkeztem fel. A menedékházhoz azelőtt való nap a 1740 méter magasan levő Imlil faluból másztunk fel.
A csúcshódítás után szinte azonnal (fent kibírhatatlan hideg volt) lementünk a menedékházig, innen pedig Imlil faluig, így 2427 métert ereszkedtünk, érezte is kissé a térdünk…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Moldova Köztársasággal és Marokkóval 35


Ma hajnalban landolt a gép, borotválkozni se volt időm, alig aludtam valamit.

Elöljáróban annyit, hogy kiváló volt Marokkóban: Szahara, kint alvás a sivatagban, tevegélés, lubickolás Atlanti-óceánban, illetve napfelkelte a Toubkal-csúcson (4167 méter, a 3200 méteren levő menedékháztól hajnali 3 órakor indultunk, hogy érjünk ki időben, fejlámpákkal).

Részletek később.

Köszönöm András Eduárdnak a meghívást és a lehetőséget, Palinak, Botinak és Ferencnek a társaságot!

Moldova Köztársasággal és Marokkóval 35-re nőtt azon országok száma, amelyekben jártam.


visited 35 states (15.5%)
Create your own visited map of The World or jurisdische veraling duits?

S akkor… MAROKKÓ!


Elénk tárul a szépsége

Év elején a számítógépes játékok világában megismert havereim, illetve egy újságíró kollégám vetette fel az ötletet: menjünk Marokkóba. Ismertek: nem kellett kétszer mondani. Külföldi támogatóimnak köszönhetően beneveztem.

Költségek (fejenként):

Kolozsvár- Madrid -Marrákes-Madrid-Kolozsvár (WizzAir, illetve RyanAir) repülőjegy: 210 euró.

Autóbérlés (Logan): 50 euró.

Üzemanyag: 50 euró.

Szállások: 50-70 euró.

Étkezés: 20-30 euró.

Összköltségvetés 9 napra (május 18-27): maximum 450 euró.

Műsoron: Marrákes, túrázás az Atlasz-hegységben.  A fiúk valami 3800-4200 méteres csúcsot néztek ki.

TÚRA INDUL!

*************************************************************************************

FEJLEMÉNY1: Kinéztem, hogy a Toubkal-csúcsról van szó, magassága 4167 méter. Hátha nem lesz nagy a hó…

*************************************************************************************

VIDEÓ – Szeretünk, tisztelünk, és felnézünk rád, Boros János!


Persze, sokan bírálták, ez ilyen hosszú közigazgatási tevékenység közepette ez elkerülhetetlen. Viszont még többen dicsérték.

Rengeteget jártam hozzá a városházára. Mindig füstfelhőben fogadott.

Egy mókás történetre emlékszem hirtelen vissza.

Legalább tíz évvel ezelőtt alpolgármesterként Boros János küldöttség tagjaként az Amerikai Egyesült Államokban, pontosabban Florida államban járt. Bementem a városházi irodájába, interjút szerettem volna készíteni vele. Megkért, hívjam elő az Atlanti-óceánon túl készült fényképeket. Megtettem, de végignéztem a felvételeket, a pikánsabbakat bevittem a szerkesztőségbe, beszkenneltettem. A Szabadság hasábjain így jelent meg Boros János fürdőnadrágban, a Mexikói-öböl partján. Nem vette zokon, sőt. Derült a dolgon. Politikus ne bízzon újságíróra fotókat. Főleg nem egy floridai tartózkodáson készített felvételeket…

Szeretünk és tisztelünk, Boros János! Mélységesen sajnálom, hogy nem tudtam részt venni az átadási ünnepségen, bár SMS-üzenetben meghívót is kaptam tőled. Jászvásáron voltam honvéd tömegsírt felkutatni.

Cikkek:

  1. Magyar állami kitüntetés Boros Jánosnak
  2. „Felvenni a keresztet” (Magyarország külügyminisztériuma parlamenti államtitkárának, Németh Zsoltnak beszéde Boros János, Kolozsvár egykori alpolgármesterének kitüntetésén hangzott el.)

FOTÓRIPORT – Átruccantunk a Moldovai Köztársaságba


Addig azért mégsem megyünk el…

Ha már Jászvásárban tartózkodtunk, Lenke unokatestvéremmel és Tibi pilóta barátommal a napokban átruccantunk a Moldovai Köztársaságba. Eredetileg az volt a terv, hogy az Ungheni határátkelőnél megyünk át a szomszédos országba. Természetesen, mindenkinél volt útlevél. Kiderült, itt csak a vasúti átkelés biztosítottuk, le kell mennünk Albiţa nevű határátkelőhöz, amely a túloldalon Leuşeni.

Rendkívül zsúfolt a határátkelő…

Sebaj, autóztunk egy csöppet, s átmentünk. Egy új világ tárult elénk. Ivanovca faluban/községben álltunk meg. Szürrealista hely. A templomon fura fedőszerkezet, hőszigetelő ablakok.

Az üzletben egy nő fogad, abakusszal számolja ki, mennyivel tartozunk. Nincs moldáviai lejünk, hazaiban akarunk fizetni. Nem tetszik neki.

Néhány nap múlva úgyis átmegy Romániába, elvásárolja – próbálom nyugtatni.

Nem megyek én drága sehova, útlevelem sincs – válaszolja.

Hihetetlen, hogy alig néhány kilométerre lakik a határtól, s még sohasem volt nálunk.

Mindenki oroszul beszél. Megkérdezem, miért. Egyszerű: orosz többségűek a környező falvak, községek. Moldáviai pénzt vásárolunk tőle, s természetesen sört. Emlékbe.

A kolozsvári Skoda képviselet emberei is erre járnak. Vajon miért?

Visszafele a határon ugyanaz a helyzet fogad, mint az 1990-es években a borsi román-magyar átkelőhelyen. Trükkhöz kell folyamodnunk, hogy a diplomaták számára fenntartott sávon zökkenőmentesen átkelhessünk. Sztorink annyira hihető volt, pontosabban Tibi annyira jól játszotta a szerepet, hogy a határőrök és a vámos előzékeny, kedves volt velünk. Hallatlan az ilyesmi az ilyen helyen…

Hadd beszéljenek inkább a fotók:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

FOTÓRIPORTOK, KISFILM – Rendkívül élethű, többnapos szimulációs gyakorlatot hajtott végre az Erdély Mentőcsoport


A valóságban is éppen ilyen! Tóth Attila (Nyúl) és Tusa Szilárd keszíti elő a sebesültet a kiemeléshez

Egyelőre nem írok a jászvásári regényes nyomozásról, amely során azonosítottuk az 1946 augusztusában a szovjet hadifogságból hazatérő honvédek temetési helyét a megyeszékhely melletti Socola nevezetű városrész (korábban falu/község) elhagyatott tehervonat-állomásán.

Erről később.

Elöljáróban annyit, hogy sikeres akciót hajtottunk végre, egy olyan helyen, ahol még senki sem kutatott magyar honvéd tömegsír után. Feltehetően a mintegy 20-100 személyt agy bombatölcsérbe hantoltak el, ugyanis útban hazafele a szovjet fogságból elhunytak.

Erről még a jászvásári levéltárban, a városházán, s a történeti intézetnél sem tudnak. Háttér itt.

Míg lesz időm a fenti témával foglalkozni, írok néhány sort az Erdély Mentőcsoportnak Gyergyószentmiklóson zajlott szimulációs gyakorlatokról.

Együtt a Csapat… (Farkas Bálint felvétele)

Hiszem és vallom, hogy mérföldkő volt a hétvégi szimulációs gyakorlat. Referenciát jelent, ehhez viszonyítjuk majd ami eddig volt, s ami ezután következik. Megkockáztatom a kijelentést, eddig mindig bevált: ilyen nem volt, és nem lesz! S ha mégis, mindig mindkinek AZ ELSŐ ivódik be a tudatába. Kiváló volt a szakmai koncepció! Ölelem a gyergyói csapatot (különösképpen Esztit, Orsit és Beát!) 🙂

Ez a felvétel 2010 szeptemberében készült a Kolozs megyei Szinden, az EM és az Életjel Mentőcsoport legeslegelső képzésén. Sajnos a magyarországi barátainkat leszámítva Lenkén, Szabó Lacin, Kolozsi Ernőn és rajtam kívül mindenki lemorzsolódott. De sebaj, itt az életerős, tenni akaró utánpótlás. Ez erőt ad és elégtételt jelent. Fejlődünk, van eredmény. Immár egy külföldi és egy belföldi bevetést is magunk mögött tudhatunk. Bővülnek a kompetenciák, a szakágak. Lesznek még szimulációs gyakorlatok, talán bevetések is.

Részletek, fotók az Erdély Mentőcsoport (EM) blogján.

***********************************************************************************************

***********************************************************************************************

Honvéd sírt/sírokat/tömegsírt keresünk Jászvásáron és Iaşi megyében. Reménytelen küldetés?


Ilyet találunk mi is?

Egy nagyon kedves haveromtól indult az egész, aki volt katonai pilóta, jelenleg pedig az egyik kereskedelmi légitársaságnál teljesít szolgálatot. Valamilyen szinten ismeri tehát a hadszínterek sajátosságait, a háborúval járó következményeket. Megromlott egészségügyi állapotban levő édesapja kérte meg, kutassa fel azt a hadisírt, ahol haverom nagyapja nyugszik. Rendkívül izgalmas történet és feladat, úgy döntöttem, segítek neki az információszerzésben, s ugyanakkor riportot készítek a Szabadság számára. Egy hónapja gyűjtjük az információkat.

Úgy tudom, eddig a helyszínen romániai magyar újságíró nem próbált utánajárni annak, a második világháború után a szovjet hadifogságból hazatérés közben Jászvásár és Iaşi megye területén elhunyt magyar katonákat hova és hogyan hantolták el. Mert a rendelkezésemre álló információk szerint Vad Imre Lajossal valamikor 1946-1948 között ez történt. Az 1908. október 17-én született (édesanyja Nagy Zsuzsánna) férfi állítólag útközben hunyt el, s az akkor létező Socol/Sokola/Socola község területén temették el. Az elmúlt napokban sikerült kideríteni, hogy akár mondjuk a Monostor és Kolozsvár esetében, a szóban forgó község beolvadt Jászvásárba. Így könnyen megtörténhet, hogy a sírok helyén éppen egy tízemeletes tömbház tornyosul. Más előzetes információk szerint a holttesteket a szerelvényekről történő eltávolítás után közvetlenül a vasútállomás közelében hantolták el.

Valahol egy falu szélén. Lehet, ilyenre bukkanunk…

Érdekes módon egy nyomtatott térképen Jászvásár környékén megjelenik egy Socola nevezetű község, interneten viszont semmi nyoma. Amennyibe valóban létezik egy ilyen község vagy falu, nyert ügyünk van, gondolom én, mert az idősebbek biztosan emlékeznek, hova lehetnek eltemetve a magyar és német katonák.

Eddig ennyit sikerül megtudni a hatóságoktól: a magyar Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztályától, a bukaresti székhelyű Hősök Emlékét Őrző Országos Hivataltól, a jászvásári városháza szóvivőjétől, jászvásári újságíró kollégáktól, a Jászvásári Történeti Múzeum, a Kolozsvári és a Jászvásári, mi több, az Országos Levéltár igazgatójától és illetékeseitől, Csucsuja István professzor úrtól, illetve más kapcsolatoktól. Utóbbiak főleg nem hivatalos, informatikai segítséget nyújtottak: megszerezni azokat az információkat, amelyek nem hivatalosak, s amelyeket még újságírónak sem vagy elsősorban nekünk nem bocsátanak rendelkezésre…

Egyedi feladat, 17 éves újságírói karrierem során sohasem foglalkoztam ilyen kérdéssel. Annál inkább Papp Annamária kolléganőm, akinek szakirányú végzettsége is van, mi több, köteteket jelentetett meg a szovjet hadifogságban hazatértek történeteiről. Segítségemre volt még Benkő Levente történész-újságíró is, köszönöm mindkettőjük segítségét.

Holnap, szerdán, május 9-én reggel indulunk Jászvásárra. Minden eddigi információt, s még a helyszínen szerzetteket felhasználva igyekszünk nyomára akadni a sírhelynek vagy tömegsírnak.

Ha van infód, kérlek írj hozzászólást!

Wish us luck! 🙂

FOTÓRIPORT, VIDEÓK – Jókai Mór Teljesítménytúra: magaslaton a Titán Erdélyi Túrázók (TETÚ)!


Persze, hogy a politikus terpeszkedik a legjobban… 🙂 Indulás előtt a Titán Erdélyi Túrázók álomcsapata 🙂 A bal oldali bácsi kakukktojás… 🙂

Nehéz blogbejegyzést írni, amikor annyi élmény kerít hatalmába. A Titán Erdélyi Túrázók (TETÚ) csapatának az összehozásával és a szervezéssel kapcsolatos nehézségek, az emberek briliáns személyisége, a társaság, a hangulat, a gyaloglás, a léháskodás, az ugratások, a viccelődések. Mind részei az élménynek.

Számomra, s talán írhatom azt is, hogy számunkra korántsem a teljesítmény, annál inkább az élmény volt a lényeg. Ezért is lettünk legeslegutolsók. Még a gyerekek is megelőztek. Az összes. Persze, azt mondhatnátok, kifogások, de több ízben be kellett várnunk a német lányokat, pontosabban azok közül egyet, s a várfalvi kaptató után bevártunk Andit, Esztit, Márkot és Zsoltot.

Biztos, hogy megint valami trágárságon nevetnek… 🙂

Nyilvánosan is elnézést kérek, hogy megvárattattuk a társaságot a szindi startnál, tényleg azt hittük, hogy tízkor lesz az indulás… Kiváló volt az idő, hideg a sör a Monasztéria-tetőn, a Tordai-hasadék végén levő lányokat sürgősen be kell íratni egy humor és átlátni a szitán tanfolyamra.

Annyira tetszett, hogy az ellenőrző pontokon barátságosak, kedvesek voltak a pontbírók. Csak képzelni tudom, hogy Nagy Zolinak és csapatának mennyi munkát jelentett a túra megszervezése. Le a kalappal mindenki előtt! (Köszönöm Balázsnak, hogy ellátta kézjegyével a könyvecskét, idén nem volt padlófék és rajtaütésszerű ellenőrzés az Aranyos-hídon…). Millió köszönet és ölelés a „tökéletes nőnek”, s annak az úrnak, aki folyton kérdezte tőlünk:

Veletek ki foglalkozik?

Sok léhaság lement ezen a túrán. Az időjárás korántsem volt olyan extrém, mint a tavaly, viszont jobb volt a hangulat, mert többen voltunk. Mindenki nyomta a poénokat, csacsiságokat.

Xéni, te tényleg belelövellted a számba a vízi pisztoly tartalmát! Kár, hogy Androkó Imola oly hirtelen elhagyott bennünket, jó túratárs. Hiába, pasas-ügy, az pasas-ügy…

Ízlett a sör is. Főleg a Monasztéria-tetőn. Megérte felcipelni. Várfalván is. S Xéni mondása:

Mégis, hogyan leszünk utolsók, ha nem állunk meg inni a várfalvi kocsmába?!

Erre Lóri:

Én nem iszom, mert otthon van anyukám!

A „teljesítményt” látva motiválni próbáltam a csapatot:

Jövőre edzünk, s utolsó előttiek leszünk.

Erre Xéni:

Ha nem sikerül utolsó előttieknek lennünk, akkor fizetünk valakiket, hogy mögöttünk haladjanak!

Felüdülés volt találkozni Szésziékkel. Elmondásuk szerint Villő a Várfalva-Torockó szakasz kétharmadát saját lábán tette meg. Gratula a  Titán Erdélyi Túrázók (TETÚ) 3 éves tagjának! 🙂

************************************************************************************

Fotóriport itt.

Videók itt.

Facebookra több fotót töltöttem fel…

************************************************************************************

A Szabadságban megjelent élménybeszámoló/riport.

************************************************************************************

************************************************************************************

“Teljesíményünk” Szami “csodakütyüje” szerint (múltkor 10 ezer kilométeres teljesítményt mutatott neki. Csáó Kéjptáun! 🙂

************************************************************************************

Jókai Mór Teljesítménytúra…. INDUL!


Tavaly Trombitás Enikő (balról) és Antal Lenke is jött velünk. Ők most kihagyják, de jön Xéni, Emma, Imola, Anna és Laura (utóbbi kettő Kolozsváron tanuló német diák). Rajtuk kívül velünk lesz Jocó, Boti, Lóri és Marius.

Nem ma, hanem holnap, azaz szombaton, május 5-én hajnali 6 órakor… Lóri kivisz kocsival Szindre, így nem kell hajnali 5 órakor felébredni, elég lesz 8 is ahhoz, hogy 9-re a Hajnal negyedbe legyek, s 10-re Szinden a 30B szakasz startvonalán.

Számomra élmény, nem teljesítmény. Tavaly utolsók voltunk, remélem, idén is… 🙂

Jókai 30B (indítás reggel 10 órától): Szind – Tordai-hasadék – Kápolnás-tető – Curmătura-nyereg – Várfalva – Székelykő-nyereg – Torockó (35 km)

Az imént bejött a szerkesztőségbe Nagy Zoli, az Erdélyi-Kárpát Egyesület égisze alatt zajló nemzetközi (lesznek ugyanis magyarországi és németországi résztvevők is – utóbbiakat én hívtam, még voltak velünk túrázni, bírják) rendezvény főszervezője, készítettem vele egy videointerjút, itt tekinthető meg.

Tavaly kiváló volt a hangulat, remélem, idén sem lesz másképp. Néhány óra, s indul a 35 kilométeres gyalogtúra!

FELHÁBORÍTÓ, BOTRÁNY, SZENZÁCIÓ – Spanyolok a magyar kormányban! :-)


Jujano Repas Budapesten fogadta Miháj Rözván Magyaros volt román miniszterelnököt…

Persze, önirónia is van a címben, erre elsősorban a közeliek jöhetnek rá.

Az imént az egyik újságíró kollégám emailt küldött a Szabadság szerkesztőségének fő email címére. Hüledezve olvastuk, hogy spanyolok is vannak a magyar kormányban.

Íme a valós hír, amely valótlanságot tartalmaz:

RADIO ROMÂNIA ACTUALITĂŢI (4 mai, ora 12:01) – Reporter: Emil Groza – Realizator: Guvernul ungar consideră importantă existenţa învăţământului universitar medical din Transilvania şi susţine eforturile depuse în acest sens de profesorii şi studenţii maghiari de la Universitatea de Medicină şi Farmacie din Târgu Mureş. Declaraţia a fost făcută de subsecretarul de stat responsabil cu comunităţile maghiare din afara graniţelor Republicii Ungare, Jujano Repaş. Are amănunte corespondentul nostru la Budapesta, Emil Groza.
Reporter: Potrivit unui comunicat publicat pe site-ul guvernului, Jujano Repaş şi-a exprimat speranţa că aceste eforturi vor avea succes şi a subliniat totodată importanţa faptului ca maghiarii din România, care reprezintă o comunitate numeroasă, să poată folosi limba maternă atunci când apelează la un medic. Doamna Repaş a mai precizat că este foarte important nu doar să rămână, ci să se şi consolideze pregătirea în domeniul medical în limba maghiară în Transilvania şi a subliniat că Universitatea de Medicină şi Farmacie din Târgu Mureş este o instituţie de specialitate de un nivel înalt şi cu o tradiţie serioasă. În opinia sa, în baza legii învăţământului, Universitatea din Târgu Mureş este considerată una multiculturală. Trebuie respectată autonomia universitară, dar şi instituţia de învăţământ superior trebuie să respecte legile.

FOTÓRIPORT, VIDEÓK – Életre szóló élmény: május elsejei lazulás Kis Laci barátunknál Szmidán!


Szerintük (balról Vanda, jobbról Xéni) igen romantikus a naplemente. Szerintem: szép. Xéni füle mögött virág is látszik. Vanda álcázza... 🙂

A halál rút arcát már-már megérintő, de a kaszást átjátszó közeli barát viszontlátásának öröme, a szerencsére csupán vélt betegség gondolatának elfeledése, a közeliek társaságában eltöltött csodás napok – recept a boldogságra, a feltöltődésre. Az érzelmi feltöltődés lenulláz bármilyen anyagi juttatást, javadalmazást.

Amikor nem a pénz vagy valakinek az állása, a bére számít, hanem a természetszeretet, a szabadság mint elsődleges értékek, egymás társaságának élvezése, mint fűszer.

Gumidefekt-ellenes szer Lacitól. Habzott, sistergett, amolyan hőszigetelő ablak rögzítő cucc. Kellett, mert szombaton indulás előtt lapas volt az abroncs...

Amikor az érkezés bejelentésekor néhány percre megszűnik körülötted a világ, s már csak arra összpontosítasz, hogyan juthatsz ki a lehető leghamarabb. Már pénteken indulni akartam, de engedtem a gyengéd meggyőzésnek, s csak szombaton reggel indultunk Szmidára.

Érkezés után máris lóra pattantunk. Izé, biciklire. Tetszett Lóri pénteki hozzáállása:

ha bringákat viszünk, akkor már 90 százalék, hogy csatlakozom. 🙂

Hamar kiderült, hogy a Lenke caglája nem alkalmas Vandának, az enyém nem jó Lórinak, ezért utóbbi készségesen felajánlotta a cserét, így a barátnőm ki tudott tekerni Szmidáról a Pádis menedékházig.  Nyilvánosan is köszönöm Lórinak az áldozathozatalt. Mert az volt, ugyanis Lenke bringáján nem működött az első fék, azaz túl jól funkcionált, szinte egyáltalán nem forgott miatta a kerék. 🙂 Ja, és a sebességváltó szinte egyáltalán nem működött!

POCSOLYA! - üvöltöttem, s máris szájpadláson spriccoltam magam. Persze, a fenekemre is jutott. A nadrágom eleje ugyanígy nézett ki...

Szóval szombaton mindenestől 40-41 kilométer biciklivel Szmidától a Pádis menedékházig. Hogy ez mit jelent, csak az tudhatja, aki kipróbálta… Az ereszkedésnél a nagy kövek miatt sajnos Vanda kétszer leesett, kék-lila a jobb combja. De nem adta fel, kedden, május elsején Szmidától elbringázott Meregyóig – összesen 31 km. Folytatta volna Bánffyhunyadig, de Lóri szegény már képtelen volt Lenke biciklijével az utat (nem is csodálkozom, én két kanyart sem bírtam volna ki vele!), így Vanda beült Lóri kocsijába (amit Lenke vezetett), s velük Bánffyhunyadon találkoztunk. No, meg a mezőn láttuk őket valamit szedni miközben elhaladtunk az út szélén állomásozó Touareg mellett. Lórival 46 kilométert bringáztunk a rekkenő hőségben…

Messze nem az ami látszik! Szombaton a Szmida-Pádis menedékház útvonalon Lórival a sörnek örvendünk...

Vasárnap csak kocsmakeresőben voltunk, de amikor Szmidáról elérkeztünk Alsógyurkucába, lusták voltunk lemenni a „könyvtárba”, ahogy a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klubosok becézik az alkoholvályút… 🙂 Utóbbi szervezetnek köszönöm a GPS-t.

Ja, és hétfőn voltunk a Nagy-Biharon. Nem volt kemény túra, inkább jó séta… 🙂 Úgy egyeztünk Csoma Botival, a részletekről semmilyen körülmények között nem nyilatkozunk… 🙂

Átnéztem az összes Szmida fotó kollekciót: 2011 szeptemberében voltunk utoljára Lacinál. Mikor megyünk ismét?

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.