FOTÓK – CeBIT, kalandokkal (első és második nap)


csaj
Bummmm!

Az elején úgy tűnt, minden rendben lesz a hannoveri számítástechnikai és távközlési világvásárra, a CeBIT-re történő úttal kapcsolatban. Beköszöntem Pászti Tibor pilótához, megkérte az utaskísérőt, ha maradt üres hely, ültessen le az első sorban. Eddig minden sima. Keződött azzal, hogy a dortmundi WizzAir járaton eggyel több csomag volt… Ilyesmivel nem viccelnek. Mindenkinek le kellett szállnia, s azonosítania a saját csomagját. Valaki nevére, valaki, valahol plusz csomagot adott fel. A poggyászt elvitték, mi indultunk.

Az Evoline szotfvercég projekt menedzsereivel utaztam. Igazán barátságos csirkefogók… 🙂 A dortmundi repülőtéren taxiba ültünk, a reptérbusz negyed órával azelőtt ment el. Ezt csak akkor érdemes megtenni, ha kisbusszal legalább öten utaznak. Így talán még olcsóbb is eljutni a vasútállomásig, mint busszal. Csak a balesetre nem számítottunk. Szerencsére nem mi karambolóztunk. De a másé ránk és még sok ezer autósra kihatással volt: 4-7 kilométeres forgalmi dugó alakult ki…

forma1
Idén is kipróbáltam. Tavalyelőtt repülőgép-szimulátort is… 🙂

Kései vonattal érkeztünk Hannoverbe, de még így is sikerült elérni a megnyitó utáni eseménysorozatra, s találkozni a Codespring csapatával.

Ma aztán elindult a lavina: speciális szoftverrel futó Forma 1-es szimulátor, 3D-ben nyomtató nyomtató 🙂 (igen, poharat nyomtat!), s kölönböző számítógépes játékok. Külön óriáscsarnokot működtetnek a géjmerek számára… Magam is kipróbáltam néhányat, beszélgettem egy-két fiatallal. Mi több, világbajnokságot is szerveznek… 🙂