Elvérzik vagy lángra lobban az Occupy UBB mozgalom?


occupy1
Többen vagy a sokhoz képest kevesen? (Fotók: Facebook/Se Poate Cluj)

Ha abból ítéljük meg, hogy a Facebook oldalukat ma 15 óra 32 percig 963-an lájkolták, illetve alig 12 barátjuk van, kettős üzenetet kapunk: sokan rokonszenveznek a mozgalommal, de kevesen tartják „barátinak” a megnyilvánulást. Ahányszor arra jártam azt tapasztaltam, egyre kevesebben vannak a Iorga és péntektől a Goangă amfiteátrumban. Lehet, tévedek.

A rebellis egyetemi hallgatók dolgát az is nehezíti, hogy az egyetem, s oktatói egyre rafináltabb eszközöket vetnek be: aláírásgyűjtés, a diákok állítólagos felbujtása. Ugyanakkor sajnos a sajtó nagy része is ellenük fordult, ugyanis az elején az újságírókkal nem megfelelően bántak: míg az egyik rektorhelyettes tárt karokkal fogadta a tömegtájékoztatási eszközök képviselőit (tessék befáradni, beszéljenek, akivel akarnak, filmezzenek, ahol akarnak!), addig az aktivisták korlátozták a sajtó munkáját arra hivatkozva, hogy egyes tévések előítéletekkel közeledtek, s állítólag félretájékoztattak. Szerintem sohasem jó korlátozni a sajtót: elidegenítesz olyanokat is, akik nyíltan viszonyulnak a történésekhez.

occupy7
A plenáris ülésenek sokan vannak

Hangsúlyozni szeretném, hogy tudomásom szerint (cáfoljatok meg!) ilyen jellegű akció csak az 1990-es évek elején volt, amikor a magyar diákok a Bolyai Egyetem visszaállítását kérték. Ezért továbbra is azon csodálkozom, a diákszervezetek miért nem foglaltak állást az ügyben. Furcsa módon a KMDSZ is visszakozik az állásfoglalástól.

Az ördög ügyvédjeként védelmembe veszem a diákokat: sokan bírálták őket (nemrégi blogbejegyzésemben én is), hogy szervezetlenek, következetlenek, nincs vezetőjük. Igen ám, de meggondolandó a taktika: miért előre legyártott követelésekkel foglalni, amikor a nyílt és mindenki számára elérhető vitafórumokon szabad eszmecsere folytán amúgy is a diákok döntik el, melyek a kérések.

occupy5
Demokrácia

Kommunikációs taktikát vélek felfedezni a mögött is, hogy az egyetem legfelsőbb vezetője, a rektor nem tárgyalt az aktivistákkal. Szerintem a kezdeti rendőr akciót és az aláírásgyűjtést, valamint a diákok állítólagos felbujtását leszámítva az egyetem vezetősége jól taktikázott: termet biztosított nekik, ahol fórumokat, plenáris gyűléseket és műhelyeket tartsanak. Szerintem amennyiben valami látványos nem történik (újabb rendőri akció, a tanárok vagy az „ellenforradalmár” diákok félig-meddig erőszakos fellépése), a mozgalom lassan elvérzik. Ne feledjük viszont, a történelem során honnan indult egy-két forradalom…

Egyébként az Occupy UBB akció és mozgalom sokat elárul a felsőfokú oktatási intézményben uralkodó állapotokról… Nem véletlen, hogy több (magyar) egyetemi oktató az interneten keringő petíció aláírása által együttérzését fejezte ki az akcióval és a mozgalommal.