Ha esik, társasjátékozunk, ha borongós az idő, vagy süt a nap, lovagolunk


2013-09-03 19.47.00
Felemelő (Péter Árpád felvétele)

Egy litván és egy francia diák társaságában megyünk ma este Vandával Sztánára lovagolni Lajcsihoz (polgári nevén De Martin Lajos. (Mobilszáma: 0755-622868. Kérlek, hivatkozz a blogomra… 🙂 ) Nem, nem éjszakai ügetés lesz, a sötétben a vágta is kimarad, de holnap amennyiben szép lesz az idő, felülünk a lovak hátára. Ha esik, iszunk és társasjátékozunk, s ugratjuk egymást. A lényeg, hogy meneküljünk a betondzsungelből, legalább hétvégén ne szívjuk a friss szmogot.

Vonz a nomád, a globalizált világ szinte valamennyi elemétől (térerő is alig lesz) elszakadó életmód: lóháton, völgyeken, hegyeken, tisztásokon, erdőkön keresztül. Ez az az érzés, amely valójában érezteti a városi élethez szokott személlyel a SZABADSÁGOT. S szerintem ez a legfontosabb emberi érték, amely meghatározza létünket, mindennapjainkat. Az ilyen stílusú lovagláskor nem kell megfelelni elvárásoknak, nincsenek társadalmi, családi kényszerek, csak te vagy, a ló és a társaid. S a mindent meghatározó Természet. Itt nem állíthatjuk lényünk-kedvünk szerint a szelet, az esőt, s azt sem dönthetjük el, mikor, miből kell több vagy kevesebb. Alá kell vetnünk magunkat a tőlünk független és a számunkra ellenőrizhetetlen természeti erőknek.  El kell foganunk, hogy kicsik és jelentéktelenek vagyunk, s ki vagyunk téve a Fennvaló és/vagy a Természet akaratának. Megtanulunk alkalmazkodónak lenni, mi több, komfortzónánkat a határig, sőt azon túl toljuk. Igen, minden valószínűség szerint a pajtában alszunk, a lovak fölött, szénában.

Akaratunk szerint, sokszor nem törődve a következményekkel, átalakítottuk a környezetünket – a lóháton történő természetjárás során erre is lesz alkalmunk reflektálni. De az is eszünkbe juthat, miért ennyire materialista a világ, miért rohanunk szinte mindig, mindenhova. Miért nem adunk időt az időnek, miért nem vagyunk ott, amikor megérkezünk. Miért nem figyelünk egymásra, hanem egy illuzórikus digitális világba menekülünk, s sokszor még akkor is az okostelefonunkat bütyköljük, amikor valakivel éppen beszélgetünk az utcán vagy akár otthon.

No, elég az életfilozófiából: este indul a banzáj!