MÁSODIK RÉSZ: FOTÓRIPORT – Jeruzsálem; Izrael és Jordánia: három tenger, két ország, egy sivatag, rengeteg élményt


Az első rész (Tel-Aviv) ide kattintva tekinthető meg.

Kattints az első felvételre a slideshow elindításához.

ELSŐ RÉSZ: FOTÓRIPORT – Tel-Aviv; Izrael és Jordánia: három tenger, két ország, egy sivatag, rengeteg élményt


Sok fotó, egy kis szöveg. Kérlek, kattints az első fotóra, s indítsd el a felvételek lejátszását… (A második rész, Jeruzsálem, ide kattintva tekinthető meg)

FOTÓK, VIDEÓK – Huszonnégyen a pilótafülkében – nem egyszerre…


454
Mindenki mindenre kíváncsi… 🙂 (Saját felvételek)

S ha azt bekapcsolom, mi történik? Hogyan használják a pilóták a botkormányt? Igaz, hogy a repülőgép magától is képes leszállni? Mennyi üzemanyagot fogyaszt az Airbus A320? Melyik volt a legveszélyesebb helyzet, amelyet szimuláltak?

– a huszonkét résztvevő részéről ilyen, és ehhez hasonló kérdések hangzottak el vasárnap a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság immár negyedik (idén második) alkalommal szervezett Repülőgépleső Napokon. Természetesen a WizzAir diszkont légitársaság kolozsvári báziskapitánya, Alexander Hecht és Parkánszki László kapitány valamennyi kérdésre válaszolt.

Sorra mindenki „testközelből” megtekinthette a légitársaság által használt repülőgépet – a megfelelő részletes leírással és magyarázattal. A két kisgyerek ellenállhatatlannak találta bemászni a kinyitott rakodótérbe – ekkor készült a legtöbb felvétel. A báziskapitány beszámolt a vasmadár műszaki sajátosságairól, a repülést segítő műszerekről, illetve ezek meghibásodása esetén bekövetkező gondokról. Megtudtuk: a legsúlyosabb üzemzavar egyike a hidraulikus rendszerek meghibásodása. Mivel három van belőlük, igen kicsi annak a lehetősége, hogy egyszerre mindhárom felmondja a szolgálatot.

A legvártabb pillanat a pilótafülke megtekintése volt. Valamennyi résztvevőnek alkalma adódott megismerkednie a műszerekkel, gombokkal, kapcsolókkal. A legélménydúsabb mozzanat az volt, amikor a báziskapitány és kollégája eljátszotta a teljes indulási protokollt. Megtudhattuk, mit, mikor kell bekapcsolni, hogyan kommunikálnak az irányítótoronnyal, mikor, mit mondanak, és kérnek, illetve, hogyan történik a felszállás.

Repülőgépleső Napok következő kiadására 2014 tavaszán kerül sor. Az érdeklődők kövessék a blogomat.

Külön köszöntet érdemel David Ciceo, a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér igazgatója, aki lehetővé tette és támogatta az ingyenes, önkéntes alapon szervezett rendezvényt. Imreh-Rácz Elődnek köszönöm a szervezést!

Kedden este kimegyünk a repülőtér új kifutópályájához felmérni, hol lehet ezután űzni a hobbinkat: repülőgéplesés.

**************************************************************

Indulási protokoll egy WizzAir gépen:

 

Pihenésre készítik Az Airbus A320-as gépet…

 

Izrael és Jordánia: három tenger, két ország, egy sivatag


Éppen Budapesten Étienne barátunknál. Tegnap reggel még Jordániában voltunk a Wadi Rum sivatagban…

Tizenkét nap utazás: Tel-Aviv (Földközi-tenger), Jeruzsálem, Betlehem, Ein Gedi oázis (Holt-tenger), Eilat (Vörös-tenger), Aqaba (Jordánia), Petra, Little Petra és Wadi Rum sivatag kint alvással… Néhány fénypont.

Részleten a napokban.

FOTORIPORT – Egy kis Izrael (Tel-Aviv)


006
Megerkeztunk!

Kepzelj el bennunket, negy hatalmas boronddel Kolozsvartol Budapestig a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Editionba… 🙂

Etienne jovoltabol a raktartban aludtunk, a tobbiek a lakasban.

Hetfon a Budapest – Tel-Aviv gep egy orat kesett, allitolag a ciprusi legi iranyitas miatt. Tel-Aviv meleg es nedves… A repulon negy katonaval ismerkedtunk meg, bantak, hogy bezzeg mi atmehetunk Bethlehembe, ok nem. Mert katonak.

A Ben Gurion repterrol vonattal siman elertunk a HaShalom vasutallomasra, innen pedig Glytz HTC-je segitett el hazigazdankig. Persze, hogy elmentunk sorozni. Amikor raneztem a szamlara, majdnem kiesett a mufogam: 145 shekel, azaz 145 lej!!! Sohasem koltottem ennyit sorre. A shaorma 45 shekel, azaz 45 lej volt… Na, de enni kell, ha lesz meg penz sorre, akkor is.

Tegnap furdoztunk. Csodas az ido. A partot folyamatosan ket katonai helikopter es egy felderito repulogep orizte. Komolyan. Becsszora nem miattunk! Gyalog mentunk a partra, rengeteg fegyveres katonaval talalkoztunk. Becsszora nem miattunk!

Ma varoslatogatas, holnap megyunk tovabb Jeruzsalembe, majd Bethehembe. Igen, shabat idejen, de az arab reszrol, arab busszal, arabokhoz a palesztin teruletekre. Pentek estetol szomat estig ugyanis szunetel a kozszallitas…

IRÁNY IZRAEL ÉS JORDÁNIA! Hell, yeah!


wadi rum sivatag
Érkezünk, Wadi Rum sivatag!

Amikor a WizzAir diszkont légitársaság beindította a Budapest-Tel-Aviv járatot, nem haboztam sokáig: már februárban lefoglaltam a repülőjegyet. Felhívtam Botit, na, jössz? Köpni, nyelni nem tudott. S még hárman csatlakoztak. Hell, yeah! Akkor még érvényes volt az a mágikus WizzAir klubkártya, jelentsen olcsóbban foglalhattam mindenkinek.

Akkor még nem tudtam, hogy novembertől Kolozsvárról is indul járat, de sebaj: októberben még lehet úszni (nem mintha tudnék) a Mediterrán tengerben, novemberben már nemigen. Majd repülünk Kolozsvárról is.

A menettérti repülőjegy potom 815 lej volt. (Köszönöm nyugat-európai barátaimnak az anyagi támogatást!) Enni nem eszünk sokat (meghíztam, 1,76 centiméter magassággal 68 kilogramm vagyok, fogyózni ildomos…), a szállást ingyen megoldjuk a CouchSurfing segítségével, vagy a Holt-tenger partján alszunk. Nincs para, csak lazaság.

Útvonal: Tel-Aviv, Jeruzsálem, Betlehem, Holt-tenger (Ein Gedi oázis), Eilat (Vörös-tenger), Aqaba (ez már Jordánia), Petra, Wadi Rum sivatag, Amman, Tel-Aviv.

Ma reggel indulunk Budapestre, pedig hétfőn tovább Tel-Avivba.

Két lehetőség van: vagy jövök, vagy hoznak. Igyekszem menetközben jelentkezni.

Zenei aláfestés:

Társasjáték-maraton: Ticket to Ride Europe


ticket to ride europe
Jól kiépítették… 🙂

Jön a tél, korábban sötétedik, elkezdődött tehát a társasjáték-szezon –  a www.doboz.ro (köszi, Tánczos Csilla és András!) jóvoltából régi-új társasjátékokat próbálhatunk ki. Előbb az általam régebben játszottakkal kezdjünk, aztán Csilla azzal fenyegetett, hogy ideadja a frissen megjelenteket is… 🙂

Egyelőre két játékot kértünk, azokat próbáljuk ki.

A Days of Wonder gyártó Ticket to Ride Europe elnevezésű stratégiai játék szabályaira jobban emlékeztem, mint a Tikalra, ezért ezzel kezdtük a múlt héten. Lórinál kissé káosz volt, de mégis sikerült elmagyaráznom a szabályokat: Európa vasúti hálózatát kell kiépíteni, célállomásokkal és különböző színű vasúti kártyákkal (jegyekkel).

A szabályzat áttekintése: kihúzol egy hosszú távot, azt meg kell tartanod, aztán három rövidebbet, amiből válogatni lehet. Ha teljesíted a távot, az érte járó pontszámot megkapod, ha nem, levonódik. A kártyákat húzni kell egy ötös, mindenki számára látható csomagból. Van mozdonykártya is, amely valamennyi színt helyettesít. Ez egyben a komp szerepét is betölti. Kigyűjtöd a szakasz szerelvényekkel történő felépítéséhez szükséges azonos színű menetkártyákat (jegyeket), leadod őket, s felteszed a szerelvényeket. Amikor elfogynak, vége a játéknak. Ez a lényeg…

ticket to ride amerika
Az általam eddig játszott észak-amerikai változat. Ugyanolyan izgi… 🙂

Az észak-amerikaihoz képest az a változás, hogy ebben vannak alagutak és… vasútállomások. Utóbbiakat még nem vetettük be, de következik. Az érdekesség az, hogy amennyiben egy alagutat akarsz építeni, kell húznod még három kártyát a pakliból, ha van olyan színű benne, amilyennel te azt a szakaszt építeni akarod, akkor még ugyanannyi kártyát kell átadnod. Ezért ajánlatos, hogy még egy-két tartalék kártya legyen nálad, mert akkor biztos, hogy sikerrel jársz. Ha nincs kártyát, akkor a következő játékoson a sor. Szerencse és pech.

ticket to ride europe2
Ők vasútállomássa játszották, mi még nem… 🙂

Nekem az tetszik, hogy a játék nem monoton, folyamatosan pörgés van. Ráadásul a játék végégi nem lehet tudni, ki győz, ki építi meg a leghosszabb útvonalat, illetve kinek sikerül, s kinek nem, befejezni a vállalt vasútvonal-szakaszokat.

Ja, és vannak kompok is…

A többi játékos véleménye:

Szilágyi Enikő:

A Ticket to Ride nagyon jó stratégiai játék, előre ki kell okosan találni a lépéseket, de persze a szerencsétől is függ… Nekem nagyon tetszett, igaz csak az egyszerűsített változatát játszottuk, majd ki kell próbáljuk a teljeset is. Ez a tovább fejlesztett változat kicsit komplexebb (alagutak, kompok) mint az eredeti játék, amelyet pár éve próbáltam ki.

Csete Ildikó (Didesz):

Nagyon érdekes kis játék! És rendkívül izgalmas is… Én legalábbis végig izgultam, hogy vajon sikerül-e kirakni azt pályát, vagy valaki más beépíti.

Vadas Vanda (VaVa):

Nem unatkoztam, az biztos. Az elejétől a végéig jelen van a feszültség: sikerül kiépítenem vagy sem a szakaszt. Bármikor beleköphet valaki a levesbe… :), s aztán indulhat a B. terv, a város megkerülése. Tetszik, hogy az utolsó pillanatig nem tudni, ki győz. Más játékok esetében ez sokszor néhány perc múlva nyilvánvaló.

Sajnos az egyik régi kedvencem az Amun-Re nincs meg nekik. Esetleg kölcsön tudnád te adni? Játszhatnánk együtt?

A fényképeket feltöltöm, mihelyt megkapom őket Lóritól…

A repülőgép-látogatásra jelentkezettek figyelmébe!


wizzair
Ilyen lesz. Kívülről… Na, de belülről. Na, de a pilótafülke… 🙂

A jelentkezést lezártuk, köszönjük az érdeklődést! Nem lepett meg, hogy ennyien jelentkeztetek, ugyanis valóban különleges, egyedi alkalomról van szó, amely nagyon kevés embernek adatik meg: elbeszélgetni a WizzAir pilótáival, akik egytől egyig, akárcsak más légitársaságnál dolgozó kollégáik, rendkívüli emberek. Nem túlzok.

Gondoljátok el, mekkora felelősség nehezedik rájuk. Mi hány ember életéért vagyunk felelősek? Mondjuk még négy, akikor gépkocsit vezetünk. De ők….?

Jogos volt néhányatok felvetése: kikerülnek adataim a világhálóra. Elfelejtettem megjegyezni, hogy a hozzászólások csak moderálás után jelennek meg, így senkinek a személyes adata nem került ki a netre.

Még képlékeny a helyzet: egyelőre nem tudni, pontosan hányan mehettek a repülőgép-látogatásra. Jómagam két hétig külföldön leszek, így ezúttal Imreh-Rácz Előd kollégám foglalkozik a szervezéssel – ő jelez majd vissza nektek. Ha nincs visszajelzés, akkor összpontosítsatok a tavaszi kiadásra.

Töröltük a jegyzékről azokat, aki nem írtak mobilszámot! Feltétel volt.

A programot bármilyen fizetség nélkül, önkéntesen végezik a Kolozsvári Magyar Plane Spotting (Repülőgépleső) Társaság munkatársai.

Korábbi bejegyzésem itt.

JELENTKEZZ! Negyedik Kolozsvári Plane Spotting Napok. Meglátogatnád az állomásozó repülőgép pilótafülkéjét?!


pilotafulkeben
Nem biztos, hogy barátunk, Vad Tibor kapitány magyarázza el a pilótafülkében található divájszok használatát, de mindenképpen ott lesz valamelyik kollégája, aki ugyanolyan szakszerűen és türelmesen válaszol minden kérdésre

Minden bizonnyal október 27-én, vasárnap délután veszi kezdetét a Negyedik Kolozsvári Plane Spotting Napok.

A rendezvénysorozat a légikikötő és egy állomáshozó Airbus A320 típusú repülőgép megtekintésével veszi kezdetét. A résztvevők a WizzAir diszkont légitársaság báziskapitánya és pilótái segítségével ismerkedhetnek meg a gép sajátosságaival. A hab a tortán: bekukkanthatsz a pilótafülkébe, mi több, beülhetsz a kapitány székébe!

Barátaim, ismerőseim előnyt élveznek. Kérlek, hozzászólásban küldd el teljes nevedet, mobilszámodat, a személyazonossági igazolványod sorozatszámát (seria carnet de identitate), illetve a személyi számodat (CNP). Ha valamelyik adat hiányzik, nem tudlak felírni a jegyzékre. ADATAID NEM JELENNEK MEG NYILVÁNOSAN!

Határidő: szerda, 2013. október 9., déli harangszó. First come, first served! Ezúttal az ügyintézéssel, szervezéssel Imreh-Rácz Előd kollégám foglalkozik.

A Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság blogja (ahol a plane spotting napok korábbi kiadásairól is olvasni lehet) ide kattintva tekinthető meg.

FOTÓ és VIDEÓRIPORT – Madármegfigyelésen


013
Benkő Zoltán, a Román Madártani Egyesület nemrég újranyílt kolozsvári irodájának munkatársa kalauzolt el a madármegfigyelés világába (Saját felvétel)

Végre összejött: április óta zaklatom Gergőt, Szabó D. Zoltánt és munkatársait, vigyenek el riportírás céljából madármegfigyelésre a Kis-Szamos térségére. Ilyesmiről ugyanis a Szabadságban nemigen írtunk – if ever.

Most kimaradt az élmény és a szórakozás része, mert jegyzetelni kellett, riportermagnóra rögzíteni az elmondottakat, fotóriportot és a Szabadság nyomtatott változatában megjelenő riportot illusztráló fotókat, valamint videóinterjúkat és vágóképeket kellett készíteni. Mindezt egyedül, ugyanarról az eseményről két helyszínen: Kolozsváron a Kis-Szamos partján és a csürülyei tavaknál.

A fotóriport itt található, a videóriport pedig ide kattintva tekinthető meg.

Az oldalas riport és élménybeszámoló a Szabadság holnapi, október 7-i számában jelenik meg.

FOTÓRIPORT, VIDEÓK – Életem egyik legnehezebb, s egyben legszebb túrázós hétvégéje


157-Jepii Mici
Családom tagjai: hegy, felhő, köd (Hám Péter felvétele)

Már nem emlékszem, hogyan akadtam rá Hám Péternek a Facebookon futó Túrázás/Excursii oldalára. Tény, hogy már régen terveztem túrázni társaságával. Múlt hétvégén összejött.

Nehezen, de összeállt a nyolc fős csapat (váratlan fordulatok, visszamondások, győzködések), két kocsival indultunk útnak pénteken, szeptember 27-én késő este.

Szombaton hajnali két óra tájt érkeztünk Bușteni városába, szerencsére a székelyföldi „felfedező csapat” már foglalt szálláshelyet egy panzióban, de sajnos az eredeti elképzeléssel ellentétben nem volt mellette hely felhúzni két sátrat. Sőt, sajnos egyet sem, így a rövid szervezkedési intermezzo után a sípálya alatt aludtunk Vandával, Lindával és Jocóval. Egyáltalán nem volt hideg, a születésnapunkra kapott téli hálózsákok ismét állták a sarat. Izé, a hideget.

vandaval1
Ég és föld között (Hám Péter fotója)

Potom 5 órát aludtunk, reggel indult a túra. Nyolcan vágtunk neki a Bușteni –  Jepii Mari – Piatra Arsă menedékház (kiváló volt a forralt bor és a kiszolgálás!) – Jepii Mici csúcs (2150 méter) – Caraiman menedékház – Jepii Mici – Bușteni útvonalnak.  Pozitív szintkülönbség: 1200 méter.

Álomi volt a kilátás, ismét eszembe jutottak a csodaszép Dolomitok.

S mivel ez nem volt elég, vasárnap megérkezett Bereczki Barna hegyi túravezető, s a légi párkány volt műsoron. Szombatról vasárnapra a fáradtság miatt mi is a menedékházban aludtunk, nem volt erőnk ismét felhúzni a sátrat, majd reggel leszedni. Ébresztő hajnali hatkor, indulás egy órával később.

16
A túra egyik legszebb pillanata volt: a völgyben a Bucsecs-platóról is látható szivárvány keletkezett, s árnyékunk valahogy éppen a közepére vetítődött ki… (Hám Péter felvétele)

Bușteniből felmentünk a Fehér-völgy aljában található forráshoz, jelzetlen ösvényeken. Innen döglesztő, tüdőrepesztő volt a mászás az erdőben a Costila menedékházig. Itt rövid reggeli, majd a Barni leírása szerint

A Sasok fala alsó, még erdős, de meredek szakaszain haladtunk, sorra kereszteztük a Policcandru és Stâncos szakadékvölgyeket, majd pár láncos szakaszt követően feljutottunk a Légi párkány előtti kiszögellésre. Innen láthattunk le a Fehér-völgy aljára, illetve a nagy Fehér falra amelyen a híres/hírhedt Kék-Repedés mászóút is van.

A híres Légi párkány után a Fehér-fal gerincén másztunk fel a Costila Nagy Párkányára. majd a Gelepeanu-kéményen ki a Bucsecsi-platóra. Itt a sűrű köd miatt elmentünk a Hősök-keresztjéig, majd megtaláltuk a Fehér-völgy felső bejáratát. Ez is jelzetlen út. Itt ereszkedtünk vissza (a kötélbiztosítást igénylő Săritoarea Cârnului és a hófoltok mentén) az erdőbe, majd vissza a kocsikhoz.

Vasárnap tizen indultunk el, s négyen mentünk végig a teljes szakaszon. Tulajdonképpen ötön, ugyanis valaki önzetlenül visszafordult tériszonyos barátunkkal, de kétségtelen, hogy ő is végigjött volt velünk!

5
A kolozsvári csapat szombaton a Bucsecs-platón (balról jobbra): Bíró Jocó, Ambrus Krisztina, Popovics Linda, Hám Péter (guggol) jómagam, Vadas Vanda, Csoma Botond és a litvániai Iveta Butkevičiūtė (A fényképezőgépem automata felvétele 🙂

Szintkülönbség: sok.

Ez így leírva egyszerű, de egyben életem egyik legnehezebb túrázós hétvégéjének az utolsó mozzanatait jelentette. Bár számomra nem ért véget a megpróbáltatás: több mint 4 órát kellett vezetnem hazáig, hétfő hajnali 2 óra tájt érkeztünk Kolozsvárra.

Szerintem a vasárnapi túra legkönnyebb szakaszát a légi párkány jelentette. Túravezetőnk, Barni szakszerű vezetése, a Péter biztosította profi via ferrata szerkó eredményezte biztonságérzet hozzásegített ahhoz, hogy az élményre összpontosítsunk, s ne stresszeljük magunkat.

031
A Costila menedékház közvetlen közelében

Sajnos a kilátás nulla volt a ködfelhő miatt. Mosollyal arcunkon, derűsen, kiváló hangulatban keltünk át ezen a szakaszon.

Az utólagos elemzést követően számomra valóban a légi párkány volt a legkönnyebb szakasz. Mire felocsúdtunk, már vége volt. Amikor a pozitív élménylavina elmúlt, Barni már mondta, hogy

na, itt vége.

Sokat „segített” az is, hogy nem érzékelhettük a tátongó mélységet. Lehet, akkor nem lett volna annyira funny…

A légi párkány viszont nehezebb volt, mint bármelyik, általunk a Dolomitokban kipróbált via ferrata. Ehhez képest azok valóságos autópályák.

A saját, érzelmek és érzések által befolyásolt, azaz szubjektív elemzésem szerint a vasárnapi túrának három fő összetevője volt: fizikai és erőnléti szempontból a legnehezebb szakaszt a légi párkányig történő mászás jelentette. Utóbbi helyről már írtam.

Photo0023
Légi párkány. Egy rossz lépés, és…

Ezt követően a white out (fehér tenger, ködlecsó, páraóceán), az éhség és a mászás miatt a második legnehezebb szakasz következett a Gelepeanu-kéményig. Pszichés szempontból a legjobban a Fehér-völgyön történő ereszkedés „viselt meg”: Vandával nagyon fáradtak (pénteken éjjel 5, szombaton pedig alig 6 órát aludtunk) voltunk, gyötört az éhség, vizesek voltak a sziklák stb. Mindezekhez hozzáadódott az, hogy egy szakaszon a kötelet is be kellett vetni, az ujjam begyét nem éreztem a hideg miatt, ugyanígy járt Barni is. Ő egyébként mindvégig vérprofi túravezetőként viselkedett. Ő biztosított ugyan bennünket, de a kötél rövidsége miatt mi csak részben tehettük ezt meg vele.

Nehézséget jelentett a Bucsecs-platón a sűrű köd.

A vasárnap esti, fejlámpás érkezés csak hab volt a tortán…

Hangsúlyozni szeretném, hogy vasárnap egy fél órás szakasz kivételével jelzetlen utakon haladtunk – a Bucsecs-platón „belebotlottunk” a piros keresztbe, amely a Hősök-keresztjének közelébe vitt, itt pedig megtaláltuk a Fehér-völgy felső bejáratát.

IMG_1552
Csúszós, vizes sziklatömbökön ereszkedtünk le a Fehér-völgyben. Egy helyen alpinista kötélbiztosításra volt szükség (Bereczki Barna fotója)

Elismerésem és tiszteletem Jocónak, aki bár nagyon szerette volna folytatni az utat, visszafordult Botonddal. Barátomnak tériszonya volt. Lelkiismeret furdalás emésztett mindvégig, mert abban a csoportban én voltam Boti legrégibb barátja, s nekem kellett volna megtennem ezt a lépést, de mindvégig arra összpontosítottam, hogy mindannyian visszafordulunk vagy Barni leviszi a Costila-menedékházig, s visszajön hozzánk. Utólag következtettem ki, hogy minden valószínűség szerint amennyiben én lemegyek Botival, akkor Vanda is velem tart, s akkor talán valamennyien visszafordulunk.

IMG_1549
Derűs volt a csapat a légi párkányon. Talán azért, mert a ködfelhő miatt nem láttuk a mélységet… 🙂 (Bereczki Barna fotója)

Csak tapasztalt, teherbíró túrázóknak ajánlom a Bușteni-Costila menedékház-légi párkány-Bucsecs-plató-Fehér-völgy-Bușteni túraszakaszt. Nekünk is első nap, azaz szombaton kellett volna bevállalnunk, vasárnap már eléggé fáradtak, kimerültek voltunk, a végén már nem tudtuk annyira élvezni az élményt. Mindenképpen életre szóló élmény volt.

A Bucsecs-hegységben valamikor nagyon régen jártam, a távolság miatt itt nem túrázunk, bár csodaszép. Ez látszik a Hám Péter, Bereczki Barna, Iveta Butkevičiūtė és az általam készített felvételekből.

****************************************************************************

A Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker (Especially Limited Edition) és az F2-es biztosíték (KIEGÉSZÍTÉSSEL)


Hétfő hajnalban érkeztünk vissza Kolozsvárra a Bucsecsből. A tíz órás túra után nehéz volt négy órát vezetni Bușteni városából, de nem volt nehezebb, mint januárban közel 700-at Szófiából haza. Persze, tudom, mások sokkal többet levezetnek egy nap alatt, de én ritkán ülök volán mögé.

Na, szóval, megérkezünk, kinyitom az ajtót, nem gyúl ki a mennyezeten levő kis lámpa. Az agyam annál inkább. Persze, hogy megint van valami malőr a kocsival. Így van ez, mert Dacia. S ráadásul ki kell tartania, amíg élek (akárcsak a vagyonnyilatkozatomon szereplő, 2003-ban az amerikai ösztöndíjból vásárolt Canon PowerShot 3G digitális fényképezőgép. A téli hálózsákomat és a biciklimet talán még lesz alkalmam kicserélni), ezért erőst ügyelnem kell rá, semmi baja nem lehet.

Szóval kigyúlt az agyam, mert az égő nem. Még rátett egy lapáttal, hogy a központi zár aktiválásakor a jelzőlámpák nem kacsintottak rám.

Grrr…

Felötlött bennem, hogy múltkor már volt ilyen. Vagy valami hasonló. Mert, ugye, egyem a drága műfogát, a Daciánal szinte mindig van valami, rendszerint szerencsére csak apró, baja. Múltkor az üzemanyag tartálynál levő kis ajtócska hibásodott meg, na, azt aztán a hagyományos Dákróver módszerekkel sem sikerült becsukni: a kalapács, a drót és a csavarhúzó sem használt. Még Bulgáriában sem jártak sikerrel, pedig a javítóműhelyes pasas váltig állította, hogy ért hozzá, megszakérti. Hazáig lógott hátul a füle Szolinak. Féltem, nincs jól leszigetelve az üzemanyag tartály, megkocsonyásodik a szomszédok üzemanyaga.

Visszatérve (látod, mindig, mindig van még egy történetem a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition személygépkocsimról (igen, ismételt köszönet a holland barátaimnak a pénzért!). Na, hány zárójelet nyitottam?

cutie_sig
Ott a kicsi drága F2-es is…

Alors: vasárnap, azaz hétfőn hajnalban kiégett az egyik biztosíték, amit én ellenállásnak ismertem. S tegnap kezdődtek a telefonhívások. Első tétel: kinek van (még) Dácsiája? Most is előre szaladtam: előbb bementem a Fenesi úton levő folyamatosan nyitva levő autós üzletbe, mert emlékeztem, hogy a tavaly ott valaki megszakértette az ügyet: kijött egy csipesszel, levette a biztosíték tábla micsodáját, kivett egy rózsaszín biztosítékot, tett egy másikat helyette, s ámen. Most az illető nem volt ott, mert egyik elárusító sem tudott segíteni. Mintha űrkutatásról vagy agysebészetről lett volna szó.

Tehát: Dacia, egyszerű, nincs rajta csomó, mint más valamin, tehát nem kell sokat keresni a problémát, van az magától az ilyen járműben. Nem tudtak segíteni. Odamentem egy taxishoz. Hogy ő nem tudja, neki nincs Dácsijája. Olyan lenéző tekintete volt, gyorsan elköszöntem. Felhívtam Lázok Levente barátomat, hátha tud segíteni. Sajnos, ebben nem. Akkor jutott eszembe Imike Pingvinkém, neki volt egy ilyen szégyenletes kocsija, hátha tudja. Nem vette fel a drága. Ismét. Hát minek. Végül a geocaches Erik édesapja, István, a taxis segített. Leült a net elé, előkereste, felhívott. Éppen parkoltam a Monostor Cityben.

Az F2-es biztosítékot kell kicserélni

mondta.

Kezdett bonyolódni a helyzet.

sigurante
Tessék, igazodj el!

Elővettem a csomagtartóban levő mindenes táskát (van kalapácsom, drótom, csavarhúzóm, csillagos is, különböző méretekben, van akkumulátor csavar megdikicselésére alkalmas vasrúd is, szóval van ott minden, ami a Dácsijához kell), na, s a táskából előkerült az a doboz is, amelyikben szépen ott vannak az égők. Rendben van az is tartva, ahogy valamelyiket be kellett vetni, azonnal helyettesítettem. Ott virított a szép kicsi 10 amperes biztosíték/ellenállás. István kiderítette, hogy a bal oldali függőleges sorban alulról a második vezérli a beltéri világítást és a központi záras kacsintást.

Na, de mivel szedjem ki? Illetve, mivel tegyem majd be?

Gondoltam, felszaladok a szemcsipeszért, édesanyámnak van még olyan régi jó, ellenálló fajta, amit ilyesmire is lehetne használni. Előbb tettem egy próbát: kihúztam a legalsót, volt hely megragadni a 30 amperes kis kék fejűt a bal nagyujjammal és a mutatóujjammal. Ki is jött a drága vidrám. Következett a vétkes 10 amperes. Ahogy betettem az újat, azonnal lett Fény. Óóóó, fény a Dácsijában. Nézem a kaccsintást, záráskor is csak egyet villog (két kaccsintással szoktatott meg). Azta’ Dácsija mindenedet, fáradt, éhes vagyok, hideg van, de nem adom fel. Addig amperezünk, amíg megadod magad. A végén addig zártam-nyitottam a Dácsija gólyóálló ajtóit, amíg a központi zár is megadta magát. Szerencsére nem úgy, ahogy te gondolod, hanem: HELYREJÖTT MAGÁTÓL! Ilyen is csak az én kocsimnál fordulhat elő. Szerintem egyszerűen beleunt a szívatásomba.

2ltr7us
A rejtekhely. A fotó a netről van, az én “kocsimban” más a konfiguráció. Itt a lényeg a rejtekhelyen van.

Szóval most tudjátok (ha még van valakinek Szolencája): a központi zár kacsintását és a beltéri égőt a biztosítéktábla bal oldalán levő függőleges (van ám ott vízszintes, cselesek a Pitești-i gyár tervezői) menüsor alsó részétől számított második biztosíték biztosítja. Nekem két órámba telt amíg megoldottam a kérdést. Ja, még a Mócok útján, a sörgyár közelében levő autós üzletben is voltam. Megijedtem, amikor a pasas az mondta, víz mehetett a rendszerbe, más gond van ott, ugyanis a kettőt nem ugyanaz a biztosíték biztosítja. Szerencsére tévedett. Abban viszont nem, hogy

Așa-i cu Daciile astea, domnule dragă!

************************************

KIEGÉSZÍTÉS (az egyik olvasóm kérésére)

Mi feltétlenül szükséges egy Dácsijába (2006 óta tartó tapasztalatom szerint):

  1. kalapács (ha nem a kocsinak, akkor a fejednek)
  2. csavarhúzók (ipari mennyiségben és csillagos is, ugyanennyi)
  3. drót (kruciális)
  4. az akkunak azt a spéci csavarját kicsavaró fém cucc
  5. kis égő oda hátra a szélvédőhöz, ahol a féklámpa található (az is gyakran kiég)
  6. egy atomreaktor műszaki könyve, mert ha abba beleolvasol, azonnal ráébredsz, hogy a Dácsiját nem is olyan nehéz megjavítani
  7. Az Airbus A320-as műszaki könyve – a fenti ok miatt
  8. Négy csomag antidepresszáns és nyugtató tabletta
  9. elemlámpa és/vagy fejlámpa (a Dacsija még a barlangban is képes ledögleni)
  10. ásó, kapa, nagyharang (ha már a fenti eszközökkel is javíthatatlan, akkor ne bíbelődj vele, ásd el szépen)