VIDEÓ – Informális beszélgetésen Horváth Anna alpolgármesterrel


Ma délután kezdődött, s (szintén ma) este ért véget: a Bulgakovban a gyakornokok és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester jelenlétében értékeltük ki a Töltsél egy munkanapot… projektet.

(A program eddigi állomásairól és résztvevőiről itt.)

Sajnos az öt közül csak három gyakornok vehetett részt, viszont eljött az alpolgármester két közeli munkatársa, történetesen a Bulgakovban voltak a Pont Csoport képviselői is, mi több, később még a MIÉRT-es Jakab Adorján is megjelent… A gyakornokok (Laura, Emese és Csaba) elmondták, milyen volt az a munkanapnap, amelyet a városházi tisztségviselő társaságában töltöttek, mi több, sok aktuális, a kolozsvári magyarságot érintő, alkalomadtán kényes kérdést is megbeszéltünk.

A gyakornokok megismerhették egymást, s ketten engem is, ugyanis csak emailon és mobiltelefonon értekeztünk…

Horváth Anna több anekdotát mesélt úgy a városházi élet, mint a helyhatósági választási kampány kapcsán. Az egyik: a választási kampány utolsó napjának hajnalán, pirkadat tájékán ragasztó nélkül maradtak, leállt a plakátolás. Üzletek zárva, csak a Sora volt nyitva. Sebaj, volt ötlet: vásároljunk mézet, s fogkefével rákenjük a plakátra, azzal ragasztjuk ki őket – javasolta valaki. Ötlet kivitelezve… 🙂

Reklámok

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s