LEFESTETTÉK EGY KOLOZSVÁR MELLETTI TELEPÜLÉS HELYSÉGNÉVTÁBLÁJÁT! (Miért nem érdemes Európa Kulturális Fővárosa lennünk?)


Mára virradóra lefestették egy Kolozsvár melletti település helységnévtáblájának magyar nyelvű részét. Melyik községről van szó, és ki tesz feljelentést az ügyben, kiderül itt.

Tegnap a 37-es autóbusz ablakára magyarra fordított idézetre lettem figyelmes. Az öntapadóst próbálták lekaparni, eltávolítani. A másik ablakon levő, román nyelvű idézet érintetlen volt.

Hétfőn este mobilon beszéltem a Monostoron, a Minerva üzletház mögött, magyarul. Fél füllel hallom:

Băi, ăsta vorbeşte în ungureşte, *****”!

Sietnem kellett, késésben voltam, mert ellenkező esetben megkérdeztem volna, mi a baj a magyar nyelvvel, de még a kérdés feltevése előtt hívtam volna az 112-es sürgősségi számot, hogy mindent rögzítsenek.

Nem a hirtelen indulat íratja velem: amíg a többség nem tud harmóniában élni a kisebbséggel, amíg a városháza szélsőségesen nacionalista, mi több, vasgárdista szimpatizáns személyt küld a kolozsvári Holokauszt emlékmű avatására, amíg a város legmagasabb szintű vezetőségének tagjai sem toleránsak a magyar kisebbséggel szemben, míg Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa kapcsán csak ímmel-ámmal használják a magyar nyelvet is, amíg csak üres szólam a többnyelvűség a városban, amíg nincsenek kétnyelvű helységnévtáblák, amíg a város nevéből nem tűnik el a Nicolae Ceaşescu kommunista diktátor által „diktált” Napoca megnevezés, amíg a város továbbra is az 1999-ben egy diák által rajzolt Funar-féle címert használja, amíg törvénytelenül elhelyezett, Apostu-féle Iorga-tábla ott éktelenkedik a Mátyás-szobor előtt, amíg nem teljesül a Sorin Apostunak benyújtott 13 pont, amíg a Baba Novac szoborról nem tűnik el a magyarokat sértő felirat Kolozsvár nem érdemli meg, hogy 2021-ben Európa Kulturális Fővárosa legyen! Remélem, az RMDSZ helyi képviselői is észbe kapnak, s csatlakoznak a Musai-Muszáj csoporthoz, s ők is levelet küldenek a kincses város összes testvértelepülésének… Eltapos a több mint 80 százalékos többség.

Hogy még mit tennék a helyi RMDSZ helyében? Ezzel kapcsolatos blogbejegyzésem itt (a téma a hatodik bekezdésnél kezdődik)

Reklámok

LEFESTETTÉK EGY KOLOZSVÁR MELLETTI TELEPÜLÉS HELYSÉGNÉVTÁBLÁJÁT! (Miért nem érdemes Európa Kulturális Fővárosa lennünk?)” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Thunder

    Igen,sajnos az utobbi idobe egyre jobban elhatalmasodott ez a jelenseg,de bizonyos mertekig mi is hibasak vagyunk ezert.Probalunk megfelelni olyan embereknek akiknek egyszeruen nem tudunk megfelelni,mivel belejuk van nevelve,hogy ok itt elnyomottak voltak,es milyen mostoha korulmenyek kozott eltek a magyar rendszerbe.Ezert kell igenis gerincesnek lenni….hiaba valasztasz magadnak roman part,hiaba beszel 9 magyar romanul egy csoportba,csak azert hogy a 10ik ertse,hiba irsz a facebookodra romanul(mikor neked 80-90% az ismeroseidnek magyar),mert te csak egy magyar maradsz a szemukbe.Nem varhatsz el multikulturalizmust egy olyan nemzetol,akiknek a sajat vezetoi,karobahuzassal riasztottak el oket annak idejen a lopastol es barbarsagtol.
    Persze azert van kivetel is….nekem is vannak roman barataim,de szazalekuk elenyeszo,vagy ket pohar sor utan mindjart kiutkozik mivolta.

    Kedvelés

  2. döblec

    Nem helyi jelenseg,a nemzetisegi(amennyire az ) allamfot kirakatba teve kemenyen erosodik a nacionalizmus.Olvasom masutt pl. , hogy a DNA vizsgalatot indit a katolikus egyhaznak visszaszolgaltatott ingatlanokkal kapcsolatban. S a jogallamisagnak megfeleloen az egyhaz kell iratokkal igazolja magat , nem a szervek kell bizonyitsak a jogtalansagot. Nem dolok en fel a vallasossagtol, de az ortodoxoknak nem szolgaltattak vissza semmit amit vizsgalni lehetne?

    Kedvelés

  3. Attila

    Végre egy aktuális és hasznos írás, Olivér! Foglalkozhatnál gyakrabban az égető bajokkal … Teljes mértékben egyetértek.
    És igen, amíg ott virít a Iorga-tábla, a B.N. szobron ott a sértő és provokáló szöveg és a Kolozsvár címerén a román történészek is sírva röhögnek, a város mai nevéről nem is beszélve, addig a helyi rmdsz eddigi érdeme egyenlő a nullával.

    Kedvelés

  4. Bódi Tamás

    Hát igen a diszkrimináció intézményesített. Egyes közintézmények honlapjairól hinányzó magyar nyelvű közérdekű információkkal kapcsolatban az Országos Diszkrimináció Ellenes Tanács Igazgatótanácsának 223/11.07.2012-es Határozata megállapitotta, hogy több közintézmény nem tünteti fel a honlapján magyar nyelven is a közérdekű információkat, habár az illető településeken, vagy megyében a magyar lakosság aránya legalább 20 %, valamint azt, hogy ez a mulasztás diszkrimináció. A testület figyelmeztetésben részesitette az érintett intézményeket és javasolta ezek vezetőinek, hogy orvosolják a helyzetet. Az Igazgatótanács ugyanakkor célszerűnek találta az ajánlás betartásának a monitorizálását. Az eset leirása megtalálható az ODET E-News CNCD cimű kiadványának 6. számában (az 1. eset): http://www.cncd.org.ro/files/file/E-NEWS%20CNCD%20nr_%206.pdf

    A Határozat meghozatala óta eltelt több mint 2 év, hogy mi változott azóta, pontosabban, hogy többnyire mi nem, azt meg lehet nézni az érintett közintézmények honlapján.

    Kedvelés

  5. Andras

    A multikulturalitas az csak kirakat, nem gondoltak sosem komolyan. Ami pedig minket illet mi meg nem haltunk ki vandoroltunk el es olvadtunk be elegge gyorsan, ugyhogy nyomast helyeznek erre (allandoan, kitartoan, szethuzasmentesen es kovetkezetesen, pontosan ugy ahogy a magyarok keptelenek osszefogni es kovetkezetesen es kitartoan csinalni valamit). A tortenelmet atirtak es a sajat hazugsagikat ismetelgetik (ez nem egyedi pelda a vilagon, a belgiumi francia tortenlemszemletete is az hogy a romaiak utan jott Napoleon es a kozte lev0 1000 evrol nem beszelunk mert az a hollandoke). Ez a nyomasgyakorlas most az utolso par szaz meteren felerosodott mert most ert el az erdelyi magyarsag arra a szintre ahol megszunik eletkepes kozosseg lenni: az elvandorlas, a kis csaladok (1.3 gyerek/no atlagosan) es a beolvadas (ami az utobbi idoben nagyon felerosodott) meg 1 max 2 generaciot tesz lehetove szamunkra. Ez a 3 dolog az ami megoli a magyar kozosseget erdelyben nem pedig egy varosnevtabla. Persze kivivhaunk mindenfele jogot, ha volna eszuk meg is adnak es kb. egy generacio mulva nem lenne ki eljen ezekkel a jogokkal ugyhogy bekesen vissza is vonhatnak utana. Peldaul siman megadhatnanak magyar iskolaepuleteket mert mar nem tudjuk oket megtolteni. Amugy kivancsi vagyok mi az a 13 pont nem lattam azt a listat.

    Kedvelés

  6. jakner

    Olivér!! Azzal törödik-e valaki hogy Mezőkeszű tavaly felálitott új helységnévjelző táblái csak románul vannak feliratozva pedig a lakosság 90%-a magyar ??? Irtam mindenfelé , de még nyilvánosságra sem hozták az ügyet az érdekvédelmi szervezeteink !!!

    Kedvelés

  7. Bányai J.

    Ejnye… ha már cenzúra, legyen rendes: “menj”.

    (Üzenet Olivértől: az imént beiktattam a hiányzó j betűt… 🙂 )

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s