Egy kis lovaglás…


lovaglas erdoben
Újraéljük a tavalyi és a tavalyelőtti nomád élményeket (Fotó: Péter Árpád)

Holnap, azaz csütörtökön reggel indulunk Sztánáról, Kajántón Mora László református lelkipásztor jóvoltából megszállunk, majd pénteken este érünk Bonchidára. Szombaton fellépés, vasárnap lovagoltatás. Hétfőn reggel indulunk vissza Bonchidáról Kajántóra, majd kedden innen Sztánáig lovagolunk. Összesen 144 kilométer négy nap alatt, két napos pihenővel.

Köszönöm a lehetőséget, Demartin Lajos és Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület, azaz Sztánai Lovasok… 🙂

Remélem, jövő szerdán nem állva fogom írni ismét a cikkeimet… 🙂

Találkozunk a Bonchidai Kastélynapokon!

Polgár Judit sem adta meg az impulzust a Kolozsvári Magyar Sakk Klub létrehozására?


en sakkversenyen
Már az első versenyzőtől kikaptam: Vajda Mihály szépen “megnyírt”. Na jó, ő Polgár Judittal is játszott… 🙂 (Fotó: Farkas Zita-Ágota/KMN/Facebook)

Nem tudom, mégis, mit képzeltem. Akárki leülhet Polgár Judit sakkmesterrel egy partira? Csak úgy, simán? Állítólag a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett I. Erkel Ferenc Sakknapok alkalmával pénteken 15 órától sorra került szimultánra csak, hát hogy is írjam, személyre szabott előjegyzéssel lehetett benevezni. S valahol ez jól is van így. Elsősorban a sakk iránt komolyabban érdeklődőket illet meg ez a tisztesség. És életre szóló élmény. Nekünk, a többieknek még várni kell.

No, de – bár pénteken este a Budapest Klezmer Band csodálatos koncertje után alaposan megünnepeltük az élményt – a másnap, azaz szombaton reggel kezdődött amatőr nyílt rapid sakkversenyt nem hagytam ki. Első osztályú helyszín (János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak a Felvinczi György díszterme) , jól megszervezett esemény. Kellemes meglepetés volt Alin Toma nagymesterrel találkozni: az újságírók számára évekkel ezelőtt több ízben szervezett sakkversenyt követően letakart szemmel ötünket bedarált. Elegánsan… 🙂

Sajnos a sakkversenyen magyarázható okból negatív rekordot döntöttem (0,5 pontot értem el, de nem emiatt…), másoknak meg szerencséje volt a hét játszma során: hol egyszer vagy kétszer nem jelent meg az ellenfél (két „ingyen” pont), hol pedig egyszer rosszul lépett.

Kiváló ötlet volt a Polgár Judit szimultán és a sakkverseny megszervezése! Úgy érzem a kolozsvári és a régióbeli sakkmozgalomnak nagyon hiányzott ez a két esemény. Jelezte ezt az is, hogy több sakkozó akár 250-300 kilométer távolról jött játszani akár Polgár Judittal, akár simán a sakkversenyen. Kissé érthetetlen, hogy 25 év leforgása alatt nem jött létre a Kolozsvári Magyar Sakk Klub. Terem kerül, villanyáram van, mindenki hozza a sakktábláját, s kész. Kezdetnek kiváló hely lenne a Bulgakov Irodalmi Kávéház, ugye Nagy Elek úr? 🙂 Nem kell hirtelen nagyot ugrani: elég amennyiben havonta mondjuk egyszer találkozunk. Az adatbázis megvan (a szervezők mindenkinek feljegyezték a nevét, mobilszámát és email címét), így már csupán a Facebook-csoport létrejöttét újságoló körüzenetre van szükség… 🙂 A szervezeti forma majd következik.

Szóval, hölgyeim és uram, mikor tartjuk a Kolozsvári Magyar Sakk Klub alakuló ülését (természetesen, sakkozással!) a Bulgakovban?

Kolozsvári Magyar Napok: a Budapest Klezmer Band koncertje tetszett a legjobban


budapest klezmer band KMN6
Elkápráztatott. S nem csak engem (Fotó: Fall Sándor, http://www.foter.ro)

Csoma Boti barátom CD-je ismertette meg velem még jobban a hagyományos zsidó zenét játszó együttest. Korábban is hallottam róluk, alkalomadtán hallgattam a zenéjüket, de a CD-t kopásig újra, s újra játszottam.

Alig vártam a péntek estét. Összegyűlt a baráti társaság, együtt élveztük a tiszta zenét játszó együttest. Kiváló élmény volt!

Remélhetőleg 2016-ban is lesz a közép-kelet-európai zsidó népzenei együttes! Hátha ismét a Budapest Klezmer Band… 🙂

PIROS FESTÉKKEL MÁZOLTÁK BE A KAROLINA TÉRI EMLÉKOSZLOPOT


karolina ter obeliszk graffiti
Nem fértek el tőle. (© Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

Turbó üzemmódra kapcsolt a kolozsvári graffiti közösség. A Szent Mihály plébániatemplom után most a Karolina-téri emlékoszlopon volt a sor… 😦

Ismeretlen tettes piros festékkel mázolta be a Karolina téri emlékoszlopot, tájékoztat a Mediafax. A hírügynökség szerint ráadásul a tettes a Mad (őrült) szót zöld színű festékkel írta rá az emlékműre.

Részletek itt.

Monostori történetek (Dragomán György: A fehér király című regénye kapcsán)


kicsi
Még nem olvastad?

Vandának köszönhetem, hogy elolvastam. Neheztelt rám: hosszú hónapok óta nem olvasok már két esszenciális helyen: a klotyón és a közszállítási eszközökön; ugyanis e kettőn van már csak ideje olvasni manapság az embernek. Az időmilliomosok bírálhatnak. Persze, igaz az is, hogy arra van időd, amire teremtesz, de a többi tíz hobbi mellett nehéz erre is időt találni.

Ugyanaz történt velem, mint Jancsó Miklós: A kényelmetlen hős című, humoreszkeket tartalmazó könyvének olvasásakor. Nem tudtam letenni a kezemből, mihelyt leszálltam a trolibuszról, a megállóban olvastam tovább. Sőt, a járművön felejtettem magam… De ezt csak most vallom be nyilvánosan… 🙂

Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben? Erről szól A fehér király című lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.

olvasható a könyv borítóján.

Az én családomból is elhurcoltak valakit oda. Mire felcseperedtem viszont már visszajött. A Dragomán által humoros tragikummal leírt történeteknek köszönhetően visszaköszönt a Monostor lakónegyedben leélt gyermekkorom: szinte ugyanazon brutalitással, akár erőszakkal. Az utcák, divatos szóval élve a gang-ek közötti harcokban viszont nem vettem részt, annál inkább kaptam verést amiatt, hogy magyar vagyok.

Ungur-bungur, ţapă-n cur

Kiáltották utánunk megannyiszor a Mehedinţi utcában.

Dragomán stílusának köszönhetően sodródtam a cselekménnyel. A Bergmann-cső említésének következtében ötlöttek fel bennem a monostori történetek, kis harcok. Mi is szinte ugyanazon gyermekkori csintalanságokat csináltuk, amelyeket Dragomán leír, sokszor magamra ismertem bennük. A mostani panellakások helyén hajdanán komlót termesztettek: sokszor oda mentünk „lopni” – mégis, a komlóból mi hasznunk lehetett. Addig-addig, míg egyikünket sós puskával popón nem lőttek…

Amit viszont túlzásnak tartottam, az a lépten-nyomon megjelenő erőszak. Ebből is volt elég a Monostoron, de korántsem annyi. Más utcákban sokkal rosszabb volt a helyzet, főleg a végállomás környékén, az erdő alatt, ahol az egyik kolléganőm lakott. Oda még mi, a Mehedinţi – rămâi fără dinţi (Mehedinţi utca, ahol fog nélkül maradsz – románul szép szójáték jön létre) utcai legények sem mertünk menni…

Persze, tudom a választ, de mintha Dragomán regénye nem fikció, hanem valóság lenne. A kommunizmus idején kötött ilyen-olyan kompromisszumok, a csintalanságok, a gyermekek és felnőttek rosszasága, a sorban állás („HOZTAK VALAMIT!”, tehát rohanás az üzletbe) – annyi év távlatából mintha meg sem történt volna velünk.

Édesapjának a Duna-csatornához hurcolása, pontosabban a regény elején bedobott kutatóállomásos figyelemelterelésről az embernek egyértelműen a La vita e bella című film jut eszébe…

Dragománnak köszönhetően szépül a múlt, átértékelődnek a negatív töltetű gyerekkori élmények. Forgatag, inkább lavina-szerű fogalmazási stílusának, a váratlan, meghökkentő fordulatoknak köszönhetően nem tudod letenni a könyvet a kezedből. Nem hiszed? PRÓBÁLD KI!

MI TÖRTÉNHETETT? Hogyan jelenhettek meg, s hogyan tűnhettek el a Kolozsvár feliratok a jegyautomatákról? (FOTÓKKAL)


vegyes 002
Világosan látszik, hogy Kolozsvár felirat eredetileg nem szerepelt a fólián, az öntapadós utólag került oda. Jól látszanak a Kolozsvár szót alkotó betűk „lenyomata”: átitatódott a festék, ott maradtak a ragasztó nyomai. Ugyanakkor jól kivehető az öntapadós kontúrja, pontosan látszanak a szélei. A Kolozsvár feliratot nem kaparták le, hanem csak eltávolították az UTÓLAG kiragasztott öntapadóst. Amennyiben kaparni kezdtem a Cluj feliratot, azonnal az alatta levő fém jött felszínre! (A saját felvétel tegnap készült az Unió utcában)

Lassan már nem telik el hét anélkül, hogy a kolozsvári magyar közösség ne kapjon egy pofot a többségtől. Hol a Szent Mihály plébániatemplom vakolata hull le a Főtéren zajló népünnepélyen szervezett koncert hangereje miatt, hol ugyanazon épület falát mázolják be graffitivel, hol a Mátyás-szoborcsoport talapzatát mázolják be festékkel.

Most meg itt van Kolozsvár esete a jegyautomatákkal.

A tények:

  • a polgármesteri hivatalnak alárendelt Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP, volt RATUC) által szerződtetett cég a Kolozsvár felirat nélküli fóliákat ragasztott a jegyautomatákra.
  • Bármennyire is tagadja Horváth Anna, a Kolozsvár öntapadós UTÓLAG került a fóliákra. Kedden megvizsgáltam több szerkezetet, úgy az Unió utcai kettőt, mint az Állami Magyar Színház előttit, amely alapján hétfőn kitört a botrány. Nem is csodálkozom: miközben az épületben a városháza képviselője, Gheorghe Şurubaru alpolgármester Emil Boc multikultiról, multietniről és multilingvről szóló üzenetet közvetítette a díszes közönségnek, addig néhány méterrel odébb éppen az öntapadósokat távolították el. Ugyanakkor végigmentem a 25-ös számú trolibusszal, s ellenőriztem a Györgyfalvi negyedben levőket. Ugyanaz a helyzet: az UTÓLAG kiragasztott Kolozsvár öntapadósokat eltávolította valaki.
  • A helyi román sajtó nem háborodott fel a város magyar nevének a jegyautomatákon történt megjelenésén. Igaz ugyan, hogy a Monitorul de Cluj bombasztikus, bulváros, figyelemfelkeltő címet adott cikkének, de ez pozitív kicsengésű volt.
  • A magyar színház előtti öntapadóst a CTP-RATUC két alkalmazottja vette le.
  • A magyar színház előtti jegyautomatánál akciózó két CTP-RATUC alkalmazottat nem büntette meg a rendőrség, mert a Szabadság helyszínen levő munkatársa szerint azt mondták nekik

felsőbb utasításra cselekszenek.

Lehetséges forgatókönyvek:

  • Az öntapadósokat a Musai-Muszáj aktivista, mondhati rámenősebb és határozottabb csoportosulása, a Most-Acum (lásd a Kolozsvár bejáratánál elhelyezett többnyelvű helységnévtáblákat, a sétatéri filagóriánál végrehajtott akciót stb.) ragasztotta a Cluj szó alá.
  • Az öntapadósokat maga a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP, volt RATUC) ragasztotta a Cluj szó alá. Ilyen esetben szerintem Liviu Neag vezérigazgató utasítás és „hátvéd” nélkül nem cselekszik.
  • Lévén, hogy a CTP-RATUC alkalmazottját nem büntették meg, szinte biztosra vehető, hogy parancsra cselekedtek, tegnapi telefonbeszélgetésünk során hiába volt annyira felháborodva Liviu Neag, a közszállítási vállalat vezérigazgatója.

Szerintem sokan sokféle színjátékban vesznek részt, hazudunk még egymásnak is.

Úgy vélem, amennyiben nem lépünk a normalitás mezejére, s a Kolozsvár feliratok nem kerülnek vissza a jegyautomatákra, Horváth Annának és a városi tanács RMDSZ-es frakciójának meg kellene szakítania a politikai és közigazgatási együttműködést Emil Boc polgármesterrel és pártjával.

Egy évvel a választások előtt ez még előnyükre is válna.

Egyébként is: Boc-kal már nem lehet együttműködni. Ígérget, többnyelvűségről beszél, a lényegi kérdések (többnyelvű helységnévtáblák, a magyarságot sértő feliratok eltávolítása, magyar nyelvű turisztikai tájékoztató-anyagok nyomtatása, a Iorga-tábla és a gyűlöletre szító, kétes értelmű funári emléktáblák eltávolítása stb.) megoldatlanok. Emlékezzünk vissza, a még 2009-ben Sorin Apostunak benyújtott 11 pontra, mi valósult meg belőle?

Érdemes továbbra is legitimizálni a Boc-féle városvezetést? Egy-két tisztségért, illetve pénzért érdemes még együttműködni vele? Nem vesszük végre észre, hogy nem áll szándékában komoly, hathatós és konkrét lépéseket tennie a többnyelvűség megvalósítása érdekében? Kész röhej, hogy a Mócvidéken levő szülőfalujában, Havasreketyén (Răchiţele) magyarul is kiírnak egy-két dolgot, Kolozsváron pedig ez még mindig csak vágy marad…

********************************

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal mai sajtóközleménye itt. (Azt állítják, a jegyautomaták öt nyelven használható majd, tegnapi terepszemlém során viszont azt tapasztaltam, csak románul, angolul és magyarul működnek.)

Kerekes Editnek a Szabadságban ma megjelent, a témával kapcsolatos kiváló vezércikke itt.

********************************

Rohonyi D. Iván fotói:

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ – Kós Károly emlékére: bringával a Kakasos templomtól a Varjúvárig („Úristen! Látom a gyalogtúrásokat, utolérnek!”)


vegyes 045
Gumidefektem az Ordományos-dombon

Nem mondhatnám, hogy fizikai erőnlétem a csúcspontján volt, túlzottan kipihent sem voltam, amikor augusztus 15-én hajnali hét órakor lebringáztam a Kós Károly tervezte Kakasos templomhoz. A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) után másfél hétig gyomorrontásom volt, életemben először epés problémák jelentkeztek, négy napig betegszabadságon voltam, s közel 5 kilogrammot fogytam.

Mindezek ellenére úgy döntöttem, bevállalom a Branea Róbert kolozsvári vállalkozó, túrázó és bringás által innovációként bejelentett, az EKE Kolozsvár 1891 által hagyományosan szervezett Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra biciklis változatát. Korábban két alkalommal gyalogosan már megtettem (2013-ban többedmagammal a rendezvény után magánúton, 2014-ben pedig „teljes jogú” résztvevőként) az 50 kilométeres távot gyalog, most ideje volt bevállalni az első alkalommal szervezett túrabiciklis változatot.

Áprilisban műtötték ki a kulcscsontomból a tavalyi terepkerékpáros balesetemet követően behelyezett rögzítő lemezt és a hét csavart, azóta viszont eltelt már négy hónap, időközben részt vettem a szintén EKE szervezésben megvalósult Vasvári Pál Emlék- és Teljesítménytúrán (ugyancsak 50 kilométer, de aszfalton), így minden jel arra mutatott, hogy ezzel a fizikai megterheléssel sem lesz baj.

Mivel csak férfiak vállalták be a bringás túrát, elneveztem magunkat Bringázó Tesztoszteron Klubnak… 🙂

A Szabadság mai számában közölt élménybeszámoló ide kattintva olvasható.

VIDEÓ- és FOTÓRIPORT – Megkrepáláshoz közeli állapotban a Kós Károly Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrán


vegyes 043
Kánikulában mindenki szomjas… 🙂 Ki vályúban levő, ki pedig a csőbő folyó vizet issza…

Megígértem magamnak: jövőre a teljesítménytúra helyett élménytúra lesz az 50 kilométeres túrabringás tekerés. Hátha így jönnek a csinos hölgyek is. Idén hát más férfival tettem meg a távot, el is neveztem magunkat: a Bringás Tesztoszteron Klub. Hölgyek nélkül mit ér az egész? 🙂

Jövőre lazán, nyugodtan, komótosan, akár 12 óra alatt tesszük majd meg a távot. Esetleg Sztánán alvással. Miért ne?

No, most sajnos nincs időm (zajlanak a Kolozsvári Magyar Napok), holnap oldalas élménybeszámoló jelenik meg, addig élvezzétek a fotóriportot és a videóriportot

Szombaton hajnalban indulunk. Tarts te is velünk, kibírod!


document
Kibírod!

Ügyes ez a Branea Róbert. Szeretem, mert szereti az új, innovatív dolgokat, friss leheletet igyekszik vinni a hagyományos rendezvényekbe. Innovál. S ezen kívül igen teherbíró, alapos munkát végez. Szerintem enyhén perfekcionista, alkalomadtán vehetné lazábban a dolgokat. Ez – természetesen – magánvélemény, ne kövezzetek meg miatta.

A Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrát mittomhányadik alkalommal szervezte az EKE Kolozsvár 1891. Gyalog. No, Robi lebringázta a távot. Ugyanezt tette Erdély legnagyobb természetjáró egyesülete által idén tizenkettedik alkalommal szervezett Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra nyomvonalával. Lebiciklizte. S azt mondta: miért ne lehetne kerékpárral megtenni a távot: új élmény, más társaság, más hangulat.

Reméljük, nem esik az eső. Ha igen, akkor miénk az aszfalt. Hátha nem lesz (túl) sok gumidefekt… 🙂 Robi szerint mindenki kibírja. Szerintem is. Az egyetlen nehéz szakasz a Kakasos templomtól a Törökvágáson át kimászni a Hója-erdő tetejére, Szászfenes és Gyalu magasságába. Azután piece of cake. Igaz, van még egy-két szakasz, ahol tolni kell majd a bringát (megnézem, ki az, aki azokon kitekeri…), de rövid.

Bringára fel!

**********************************************************************************************

A Branea Robival készített videóinterjú ide kattintva tekinthető meg.

A WebSzabadságon itt elérhető cikkben minden infót megtalálsz.

**********************************************************************************************

FOTÓK – Perszeida meteorraj-kukkolás több tucatnyi résztvevővel


tamas
Ők abban a pillanatban éppen nem az eget nézték… (Szabó Tamás felvétele)

Nem gondoltam volna, hogy annyi embernek megmozgatja a fantáziáját a blogomon és a Facebookon meghirdetett, a Perszeida csillaghullás kukkolására történt felhívás. Örvendek, hogy ennyien eljöttetek, remélem, mindenki jól érezte magát, bár hallottam, hogy útban az improvizált parkolótól a Kis-Magura csúcsra egy drága szemüveg elveszett. Sajnálom.

Akárcsak bármely, nem csak a baráti társaságnak, ismerősöknek, hanem nyilvánosan meghirdetett rendezvény esetében sok-sok az előreláthatatlan dolog. A legfontosabb: nem lehet tudni, hányan jelennek meg. 🙂

Gabi kupéjában, a magaslaton 21 óra 15 percig vártuk a trolibusszal vagy villamossal érkezőket, majd a troli- és autóbusz depó kerítéséhez mentünk, az ottaniaknak szóltunk, hogy a többiekkel a Kerék (Roata) vendéglőnél találkozunk, ott aztán szinte le is zártuk a forgalmat. Nem számoltam, hány kocsiból álló sor alakult ki, tény viszont, hogy Bethelendi Tamás felhívott:

Akkor most dudáljuk, mint az esküvői menetnél?

Az erdőben levő állatokra gondolva azt mondta, nem kellene. S amúgy is, ki lenne a menyasszony? 🙂 Vőlegényt hamar találtunk volna…

tamas1
Álomi (Szabó Tamás felvétele)

Letértünk az útról, következett a makadámos rész. Itt Gabi kocsija többször érte a köveket, átültünk más járműbe. Akkor vettem észre, hogy egy német rendszámú Mercedes is van a kocsisorban. Remélem, nem maradt olajteknő nélkül… Éva, ugye semmi sem történt a luxusjárgánnyal?

No, aztán a sötétben (egyéként is a második sörömnél tartottam) nem találtam meg a Coraian Zoli háza fele vezető utat, így hát mentünk előre, amíg elfogyott. Nem csak az út, hanem annak a férfinak is a türelme, akinek a telkére behajtottunk. Kiengeszteltük, levonultak az útról, s leparkoltak a kocsik, irány neki a Kis-Magura csúcsnak. Gabi folyton aprehendált, hogy ez nem az a hely, rossz irányba megyünk, de végül be kellett ismernie, hogy a téved. 🙂

2
Lázok Levinek köszönhetően volt grill, hús stb. 🙂

Aztán az eltévedettektől érkeztek a hívások: a legegyszerűbb az volt, hogy elküldtem a GPS-koordinátákat, azok alapján mindenki odatalált. Sok volt az ismeretlen ember, sajnos a sötét miatt nem láttam mindenki arcát. Hallottam viszont, hogy Spitzer Judit tévés kolléganőm lányára hatással voltam – hátha a még ifjabb generáció is csatlakozik a „természet lágy ölén” tartandó hasonló kis közösségi rendezvényekhez.

No, s a csillagokról…. Hát nem sokat láttam, mert a vendégekkel foglalkoztam, társalogtam, léháskodtam. De volt kettő-három igen látványos hullócsillag. Lázok Levivel, aki felcsapott önkéntes támogatónak, hozott húst, kenyeret, ezt-azt. Köszönjük!

Még ma este is kimehetnénk egy repetára… 🙂

MA ESTE Perszeida csillaghullás tábortűzzel, sütéssel, alkohollal / Perseids meteor shower flash mob!


perszeida csillaghullas
Ne hagyd ki!

Egy évben egyszer van. Menjünk ki, nézzük meg. S ha már kint vagyunk, próbáljunk meg sütni valamit, ha valaki hoz grillsütőt és faszenet (ne röhögj!)

A Facebook-esemény itt található. / The Facebook event can be found here.