FOTÓRIPORT – Újabb csodás Hám Péter-féle (téli) túra. Ezúttal hova vitt Pedro Mester?


14
Földi szépség, feltöltődött lélek (Hám Péter felvétele)

Bár ismét hajnalban (pontosabban 5 órakor) kellett ébredni, képtelen voltam ellenállni a kísértésnek: Hám Péter-féle téli túra (itt hirdeti meg őket) a Máramarosi-havasokban.

*****************************************************************************************

Szombaton, január 23-án a Zimbroslavele/Zimbostaviile csúcsait (1601 méter) vettük célba. Ne kérdezzétek, merre mentünk kocsival, hol álltunk meg, honnan indult a túra. Örvendtem, hogy nem kell vezetnem (ehelyett szórakoztattam a még kómás társaságot, ébren tartottam a sofőrt), kérdezősködnöm stb.

Itt az első napi túra (Motogna Marius Viorel és Hám Péter képei), szöveggel:

**************************************************************************************************

Második nap, azaz január 24-én 5 óra 45 percre állítottam az ébresztőt… Aznap 1300 méter szintkülönbséget kellett megtennünk, amely összesen 1600-nak bizonyult. Nehéz, téli körülmények között jutottunk fel a Mihály-havasra (Mihăilecu, 1911 méter).

Tizenketten indultunk el, s kilencen jutottunk fel. Hágóvas nélkül, sokszor négykézláb. Két túrázónak hóvédője sem volt. Több helyen jégpálya fogadott, szerencsére nem a kitett részeken. Párszor tanakodtunk: forduljunk-e vissza, vagy sem… A Garmin Dakota 10 GPS-készülékem (köszi a csodás ajándékot, VaVa!) azt mutatta, a túra összesen a 10 órát és 30 percet tartott.

Advertisements

One thought on “FOTÓRIPORT – Újabb csodás Hám Péter-féle (téli) túra. Ezúttal hova vitt Pedro Mester?

Add yours

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: