Csak ez kellett még! Vizsgálatot indított a rendőrség a Beatrice koncertje miatt!


kicsi
Romeo Couţi parancsára készült a gyomorgorgató anyag?

Azt hittem, leesek az ágyból, amikor szerdán este hétkor a közszolgálati televízió este 7 órai híradója alatt azt látom kiírva a képernyőre, hogy Ellentmondásos koncert – egy magyarországi együttes Hitlert és Sztálint ábrázoló felvételeket használt. A háttérben megjelenik Hitler, majd a masírozó német csapatok, s kicsi betűvel azt írja: YouTube 2009. Aztán pedig bevágnak egy részletet egy megint másik koncertről, ahol Nagy Feró azt mondja: lesz még magyar város Kolozsvár.

S ki kommentálja a manipulatív, félrevezető és összemosott képsorokat? Na, ki? Cosmin Puriş újságíró kollégám, aki az idők során nem éppen magyarbarát magatartásáról tett tanúbizonyságot. Azt hittem, kiesik a műfogam.

A közszolgálati televízióban dolgozó egyik megbízható személy szerint egyszerűen az intézményen belüli belső harcokról van szó. Az anyagot egy kezdő újságíró hölgyre bízták, aki nem látta át munkája hátterét, illetve következményeit.

Érdekes megjegyezni azt is, hogy Román Televízió Kolozsvári Stúdiója a Kolozsvári Magyar Napok kiemelt médiapartnere. Az rendben van, hogy ilyenként akár kritikusan áll a rendezvényhez, felszínre hozza az esetleges rendellenességeket, bírál egy számára nem tetsző vonatkozást, a partnerek elvégre őszinték egymással.

Ez csúnya húzás volt, Romeo Couţi (úr)!

A hír: Vizsgálatot indított a rendőrség a Beatrice kolozsvári koncertjén elhangzottak miatt

Advertisements

One thought on “Csak ez kellett még! Vizsgálatot indított a rendőrség a Beatrice koncertje miatt!

Add yours

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: