Fizioterápia és alternatív színházi előadás


20170215_235532
Pajkos kis történet… 🙂

Kedden, a peches napomon (nem, ez korántsem úgy indul, hogy ma kedd van, rossz napom lesz. Este vagy lefekvés előtt döbbenek csupán rá, miért ment minden annyira balul…) csak a create.act.enjoy társulat alternatív színházi előadása dobott fel.

Velük a Kolozsvári Rehabilitációs Kórház falain találkoztam ismét (korábban voltam néhány darabon) – a fizioterápia elkezdése után. Évek óta gyakorlatba ültetik a művészet-terápia elméletét: bohócoknak öltözve, rövid, játékos előadásokat tartva varázsolnak mosolyt az egészségügyi intézménybe utalt vagy ott éppen kezelésüket végző elkeseredetteknek. Ez pedig dicséretes.

Hiányozni kezdtek az alternatív színházi előadások – itt volt az alkalom szomjat oltani és hálás lenni azért, amit az általam csak áttételesen ismert betegekért tettek. Elmentem tehát az Every day is a Bridget day című előadásra. Voltam már lakásszínházban (Koós Ferenc kolozsvári vállalkozónak, mecénásnak és kultúrembernek köszönhetően), s még néhány érdekes előadáson, de egy kis kávézóban nem emlékszem, hogy végig követtem volna egy színházi darabot.

Meggyőző volt a szerelmi bánatban szenvedő nőt alakító fiatal színésznő, Raluca Lupan. Jól ötvözte a barát/szerető/főnök elvesztése miatti bánatot a humoros, mi több, komikus jelenetekkel. Ugyanakkor messzemenően bevonta a publikumot a „játékba”, így minden még élvezetesebb volt. Igen, valóban, a férfiak attól tartanak, csapdába csalják őket. Hogy mivel? Kiderül a következő “Bridget” előadáson… Kövesd a színjátszó csapat FB-oldalát.

A következő előadás más jellegű. Lehet, érdekel. Pénteken este kerül rá sor…

Advertisements

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: