Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2017. szeptember


Cities and mountains: Tehran, Esfahan, Shiraz, Kerman, Yazd and, of course, the Damavand are on our list. Plus the deserts… 🙂 Love to meet you, Iran!

I’m anxious. Butterflies are all over my stomach – yes, just when one is in love.

We’re debating and planning Iran for years. I haven’t managed to make serious ones because of the money issues – we booked the airline tickets end of March.

Even though I’m in debt due to the North Cyprus ghost town/1st degree secret and forbidden military zone issue (it happened end of April-beginning of May), I somehow managed to put some money together for the trip thanks to my sponsors.

I have the impression that Iran is still a hidden gem that needs/waits to be discovered. Iran and its people need to be heard and seen, they wait to be accepted and more recognized by the world. It’s clear: in many ways we live in parallel worlds.

Lately we watched a few movies and red quite some articles about Iran, we’re all anxious to see it firsthand. Yes, all 17 of us who embark on this journey between September 9 -23, 2017.

I looked for and managed to find CouchSurfing hosts (the experience is much more rewarding this way) and what was striking on the first glance: at least two potential hosts’ favorite movie was… Schindler’s List…

Happy and safe adventure to all!

Reklámok

Read Full Post »


A magyar-román, román-magyar civil interetnikus párbeszéd platformja

Ismét elkövettem, ugyanis hiszek abban, hogy románul kell kommunikálnunk románok irányába magunkról, róluk. Tanárként, régészéként, történészként, diákként, újságíróként, CIVILKÉNT. Az irányukba létező RMDSZ-es, politikai kommunikáció is gyenge (EMNP-s és MPP-s talán egyáltalán nem is létezik), a közéleti civil párbeszéd felületei pedig szinte tejesen hiányoznak. S akkor itt vannak a Szabó Csaba röptette Fehér Hollók… 🙂

Most a CouchSurfingnek, azaz a Kanapészörfölőknek az interetnikus kapcsolatok mélyítésében témáról írtam néhány sort. S Lavinia Grumezát meg sem említettem… 🙂

Read Full Post »


🙂

Nyugodtan írhatom, hogy életem legszebb időszaka volt: nagy volt a társaság, kiváló volt a hangulat, a házasságok, a feleségek/férjek és a gyerekvállalások nem korlátozták (annyira) a szabadidőt, sok-sok helyen jártunk együtt.

Az első nagy változás akkor következett be, amikor legjobb barátom, Glytz nem szervezett már több kirándulást, elmaradtak a rendszeres túrák – fájó nosztalgiával tekintek vissza a változás előtti évekre. Nyugat-európai barátaim hathatós támogatásával 2006-ban még kocsit (ha a Dacia Solenza annak minősül) is vásároltam (rozsdás, nem mindig indul, de most is megvan), hogy folytatni lehessen a természetjárást, a túrázást. S valamelyest sikerült, de a visszaesés drasztikus volt.

Aztán 2007-ben megismertük Lacit, s elindult a lavina. Szava hihetetlenül lelkesítőn hatott, varázs volt bepörögni, amikor írta, lehet menni Szmidára. Mindent felülíró, mindent feledő hívó szó volt. Rengeteg nyári és téli túra, túrabiciklizés, túramotorozás, hószánozás, kirándulás, sátorozás, sok-sok emlékezetes születésnap. Mélyen raktározott, maradandó, szív- és lélekerősítő emlékek.

2013 januárjában utoljára tartottunk ott születésnapot (Vandát ünnepeltük), akkor még volt Szerda is (minden héten ekkor gyűltünk össze Lóri barátom legénylakásán, ettünk-ittunk, filmet néztünk, társasjátékoztunk, beszélgettünk, EGYÜTT VOLTUNK), az űr nem volt akkora, bár sokszor megsirattam a szmidai időket. Valahányszor a környéken jártam, benéztem, nosztalgiáztam. Sírtam is. Nem is egyszer.

Ráadásul többen emigráltak, elköltöztek, szedentáris életet élnek, néhánynak megváltozott az életstílusa, értékrendje, életvitele, voltak szakítások is, s valahogy hiányzik az utánpótlás. Eddig lélegeztető gépen volt, most viszont meghalni látszik a Szerda. S vele együtt rengeteg minden. Hányan ennek a körnek köszönhetően találtak társra, bár sokan kívülről “hoztak” partnert maguknak… Párkapcsolatos létesültek, házasságok köttettek… Ilyen (is) volt a Szerda. Lacinak és a hét közepén megejtett rendszeres találkozásoknak galvanizáló hatása volt.

Aztán idén januárban leállt a Szerda. Ez volt a kegyelemdöfés. Aztán jött észak-ciprus (hatalmas tartozás) és a térdműtétem. Most már jól van, hátha jövő héten sikerül az Iránban levő Damavand (5610 méter) megmászása, de a januártól májusig tartó fájdalom és bizonytalanság, illetve a május-július időszakban fellépett kiránduláshiány egyszer-egyszer rányomta a bélyegét a közérzetemre.

Bár ünnepelni kellett volna, mégis inkább nosztalgiáztunk, búslakodók, mi több, kissé szomorúak voltunk. A jövőbe tekintés sem hozott derűt, hisz minden valószínűség szerint ezután még kevesebbet találkozunk, járjuk együtt a Természetet.

Laci, most már érted az alkalomadtán felszínre tört búskomorság okát?!

Kérlek, kattins az első fotóra!

Read Full Post »