Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2017. december


The Zayandeh river in Isfahan has dried out. According to locals the remaining water is used on industrial purposes and for the local population. Soon wars will be fought for water, not for oil…

A harmadik (és egyben az utolsó) rész is meglejent a Szabadságban…

Hozzászoktunk ahhoz, ugye, hogy a háborúkat a terület, a befolyás növelése és a nyersanya¬gok miatt indítják. Amikor az Isfahán városán keresztülhaladó folyót megláttam, akkor rádöbbentem: igaza lesz azoknak a stratégáknak, akik azt jósolják, az elkövetkező években a víz birtoklása miatt robbannak majd ki a katonai konfliktusok. A Zayandeh folyó kiszáradt medrét nézve ez igen reális perspektívának tűnik.

Folyatás itt.

Reklámok

Read Full Post »


…utolsó útjára Kovács Sándor főesperest december 29-én, Székelyudvarhelyen.

Szomorúság, gyász, lelki fájdalom, a tehetetlenség érzése, bánkódás. Lelkiismeret-furdalás amiatt, amit néhányszor halasztottam, amit elmulasztottam, amire nem került sor, amit meg kellett volna tenni, amit el kellett volna mondani.

Mi lett volna, ha…?

Most is ott van a kredencen az Iránból neki hozott kis ajándék, sajnos nem sikerült átadnom neki…

Velem is hatalmas jót tett, életemnek új értelmet adott, megmutatva ezáltal Emberi nagyságát. Tudom, sok-sok más emberen segített.

Újraolvastam a múlt év végétől október 25-ig váltott SMS üzeneteket…

Irigyelem azokat, akik közelről ismerték, akiket ihletett, akik tanulhattak tőle. Most ébredek rá csupán, mekkora veszteség ért.

Nyugodjon békében, főesperes úr!

Read Full Post »


Rövid képaláírásokkal:

Read Full Post »


Gazing at the sunset at the Maranjab desert, Islamic Republic of Iran

Földalatti város és jelszó

Úgy döntöttünk, itt ejtjük meg a sivatagi élményt.

Házigazdáink azt mondták, rizikós személygépkocsival kimenni, egyrészt mert tudni kell az utat, másrészt pedig bizonyos szakaszokon az útfelületen mélyebb a homok, beragadhat a kocsi. Megfogadtuk a tanácsukat: a kashani látványosságok (Sultan Amir Ahmad, Boroujeri és Abbasian történelmi ház, Tabatabaee-ház, valamint Sultan Amir Ahmad közfürdő) meglátogatása után egy utazási irodaként működő könyvesboltnál (the bookstore, így kell keresni, mindenki tudja…) felajánlották, fejenként 40 euróért kivisznek a sivatagba, elszállásolnak a karavánszerájba, vacsorát és reggelit biztosítanak, a naplementét pedig a sós tónál nézhetjük meg.

Mi több, kashan környéki három látványosság megtekintéséhez nem kell belépőjegyet kiváltanunk. Az árat 35 euróra alkudtuk, s délután négykor indult is a kaland.

Folytatása a WebSzabadságon.

Read Full Post »


Call (Foto: Laura INCZE)

Ştiu, nu demult am scris despre geocaching că ajută la apropierea minorităţii maghiare de majoritatea românească, dar cred: hobbyurile, petrecerea timpului liber împreună cu românii ne apropie de ei.

Cu şi de ce, afli aici.

Read Full Post »


We reached the summit (5610/5670 meters, around 18,403 feet) after around six hours. Jocó was so happy, he hugged me dearly… 🙂 A quick look-around, an even quicker chat with the Iranians, taking some photos and off we went. On the way down we met with two members of our group, both battling with their physical conditions as well at the elements… Reaching the summit was possible even though in May I went through a surgery on my left knee (removing the damaged part of my menisus). I sent a thanking SMS message to the surgeon, Dr. Benea Horea. Thanks, dok!!!

Bár már három hónap telt el hazatértünk óta, még mindig úgy érzem, figyelnek, lesnek, ránk csodálkoznak, szemük sarkából engem kémlelnek az emberek – ezt tették Iránban azok, akik nem tudtak angolul. Akik igen, azok azonnal megszólítottak, érdeklődtek, kíváncsiskodtak, kérdezgettek, faggattak, mi több, fényképeződtek velünk. Nemegyszer fordult elő, Isfahán főterén például, hogy teával, édességgel, étellel kínáltak, de több olyan alkalom is volt, amikor egyszerűen és nagyszerűen vendégül akartak látni.

Az elején fura érzés volt ennyire a figyelem középpontjában lenni mindenhol, a napok teltével viszont megszoktuk: válaszoltunk a gyermekek angol hellójára, mosolyogtunk, kezet fogtunk, alapszavakat használva csevegtünk, kézzel-lábbal magyaráztunk. Dehogy bonyolódtunk magyarázatokba, mi értelme lett volna egy elszigetelt ázsiai országban erdélyi, romániai magyarokként bemutatkoznunk. Működött a tavaly Azerbajdzsánban betanult szintagma: Mágyárisztán. S igaz is volt, mert többünk magyar útlevéllel utazott Iránba. Nekem feltétlenül az anyaország által kibocsátott úti okmányt kellett használnom: a románban ott díszelgett az izraeli beutazási pecsét. Azt is titkolnom kellett, hogy újságíró vagyok, a firkászokat nem kedvelik a titkokat rejtegető diktatúrákban. Főleg akkor nem, ha ennek éppen vallási jellege van…

Féltünk picikét, de belevágtunk a kalandba

 

(Folytatás a WebSzabadságon)

Read Full Post »


Hátha javít valamit helyzetükön (Saját felvételek)

Sokszor azt érzem, csupán sok-sok alkohollal lehet kibírni, azonnal megemészteni, helyben feldolgozni a szituációt. Talán éppen ezért vállalom a vezetést, mert józanon akarok szembesülni azon rendkívül nehéz sorsa jutott aranyosszéki emberek szociális helyzetével, akiken évente többször segít a Gondviselés Segélyszervezet. S akiknek, lehet, már csak ez a kéznyújtás maradt. A szimbolikus gesztus, amely adott esetben sokat jelenthet.

TEHETETLENSÉG, s eltörpülő saját gondok

Többször vettem már részt humanitárius tevékenységeken belföldön és külföldön egyaránt, akár az Erdély Mentőcsoporttal.  Tudatában vagyok, hogy amit a Gondviselés tesz, az csepp a tengerben. Bár elszomorító látni, hogy a magukra maradt, sokszor tehetetlen idősek mélyszegénységben élnek, valamelyest elégtételt jelent: gondol valaki rájuk, rajta vannak egy jegyzéken, amelynek köszönhetően segítségben részesülnek. Ugyanakkor saját helyzetünk nagyon gyorsan perspektívába kerül. S úgynevezett gondjaink, problémáink. Pontosabban ezek mind-mind eltörpülnek, megsemmisülnek, amikor látjuk, másoknak milyen szélsőséges helyzetekkel kell megküzdeniük: súlyos betegség, elhagyatottság, számkivetettség. Rendben, néhányan elhagyják magukat, pedig valamelyest javíthatnának sorsukon. Látszik, érzik, hogy az állam, a helyi közigazgatás lemondott róluk, az egyháztól és a civil szférától reménykedhetnek még segítségben.

A legnehezebb a tehetetlenséget elviselnem. Hogyan javíthatnék én, kolozsvári magyar polgár ezeknek az embereknek a helyzetén? Anyagi lehetőségeim igen korlátozottak, így más eszközökkel (a segélyszervezetek és azok tevékenységének, valamint adománygyűjtésének a népszerűsítése, fizikai és szellemi munka stb.) igyekszem hozzájárulni a közös erőfeszítéshez.

Új önkéntesek

Vasárnap két olyan barát kísért el segélyezési utunkon, aki még nem volt ilyen akción. A megdöbbenés mellett megfogalmazódott: lelki nyugalmat biztosít a kéznyújtás, s most végre konkrét, kézzel foghatóvá válik az, hogy ilyen esetekben hova, kinek a helyzetén javít egy esetleges adomány.

Tiszteltet mindazoknak, akik ilyen, hasonló vagy más segélyakciókat hajtanak végre a román, magyar és roma közösségben egyaránt!

****

Van némi különbség Szabó Laci és Vagyas Attila segélyezési stílusa között (tényleg csak másságok vannak), s ez így is van rendjén, de mindkettőjüket ugyanaz vezérli: tartós élelmiszerekben, édességekben, ruházati cikkekben és tisztálkodási szerekben kifejezett odafigyelés, gondoskodás. Mindkettőjükben intenzíven dolgozik a szociális érzék, igazi lelkipásztorok. Bizonyos értelemben és szinten számomra is, bár nem vagyok vallásos…

****

A videóriport ide kattintva tekinthető meg.

A WebSzabadságra feltöltött, Márton Edit fotóit is tartalmazó fotóriport itt található.

A tavalyi cselekvésről itt van videóriport. Napra pontosan ugyanakkor voltunk, mint idén…

****

Read Full Post »

Older Posts »