Idénynyitó biciklitúra INDUL!


2011 óta van meg, néhány százasért vásároltam Kakasy Botitól… 🙂

Különösképpen Ramay Imola kisasszony feszültségkeltése 🙂 alapján ugorhatott be Sallai János barátomnak, hogy akkor ne a hegyekbe menjünk a hétvégén, hanem bringázni. Azt mondta, ma szép idő lesz, tekerjünk el Kolozsvárról Szamosújvárig.

Szerencsére a Petőfi-ösztöndíjas Paróczi Ákos is társul hozzánk, ők együtt vonatoznak Jánossal Kolozsvárig, s a Főtérről 11:30-kor (azaz egy óra múlva) indulunk együtt Szamosújvárra azon az útvonalon, amelyen néhány évvel ezelőtt Vandával.  Lecsekkolom a geoládáimat, esetleg újakat helyezek el. Szamosújvárról vonattal jövünk haza még ma este, de az is könnyen előfordulhat, hogy bitoroljuk Jánosék házát, a grillezés és intenzív sörözés után náluk alszunk, s csak holnap tekerünk vagy vonatozunk vissza – vasárnapra esőt mondanak.

Kertész Levinek köszönhetően még a Transzfogarasra is feltekertem… 🙂

Indul az idény: tegnap délután felszaladtam a szüleimhez a bicikliért, a Minerva üzletház melletti Petrom benzinkútnál felfújtam a kerekeket, s edzésképpen felbringáztam Glytzékhez a hajnal negyedbe. Éreztem picit a 2017 májusában meniszkusz-szakadás miatt megműtött bal térdemet, de ez csak természetes: 2016 ősze óta nem bicikliztem…

2013 tavaszán ilyen extrém biciklitúrára indultunk… 🙂

Köszönöm, hogy Kakasy Botondnak köszönhetően 2011 óta kemény, rózsaszín bringám van. Ennek is ki kell tartania, amíg élek, másra pénzem talán sohase lesz…

IDÉNNYITÓ BICIKLITÚRA INDUL!

Reklámok

Idénynyitó biciklitúra INDUL!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: FOTÓRIPORT – Biciklivel Kolozsvártól Válaszútig, innen vonattal Désig, majd biciklivel Szamosújvárig. MICSODA?! | Kiss Olivér blogja

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s