Miért tiltották ki Raoul Weiss újságírót Romániából?


Erdélyben nem táncolhat többet (Fotó: Raoul Weiss/Facebook)

Eddig egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot annak kapcsán, hogy mi oka lehetett a román hatóságoknak arra, hogy 5 évre kitiltsák az országból a mintegy 15 éve Erdélyben élő francia értelmiségit, Raoul Weisst.

Egyesek szerint Aleksandr Dughin filozófus holdudvarába tartozott, néhány évvel ezelőtt az orosz államfőhöz közeli orosz közéleti személyiség a Twitteren megosztotta egyik cikkét. Annyi viszont bizonyos, hogy a múlt csütörtökön a Frankfurtban évente szerezett könyvhétről hazatérő Weisst a határőrség és más állami intézmények illetékesei várták a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren, s nem engedték be az országba.

Mi több, a belügyminisztérium által kibocsátott iratot mutattak fel neki, amely azonnali hatállyal érvényes, így Wiessnak fel kellett szállnia az első repülőgépre, amely éppen Bécsbe indult.

Weiss a Visegrad Post újságírója volt.

A belügyi hatóságok lépése meglepte az erdélyi közvéleményt. Az elmúlt években más személyeket is kitiltottak Románia területéről: Eva Maria Barki emberjogi aktivista (ügyvédnő, Bécs), Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója, majd vezetője, illetve Bayer Zsolt, jobboldali publicista, a Magyar Nemzet újságírója.

Mi történik valójában?!

Reklámok

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s