FOTÓRIPORT – Szilveszter Koszovóban, látogatás Szkopjéban


Koszovó az amerikaiaknak köszönhetően létezik

Inkább a szokatlan, kalandos, nem felkapott, sőt veszélyesnek tartott helyeket kedvelem, ugyanis ezek intenzívebb, maradandóbb élményeket nyújtanak. Amennyiben a CouchSurfing vendégszerető klub segítségével sikerül a helybélieknél szállást intézni, a helyhez nevet, arcot és közös élményeket köthetek, amely – szerintem – az utazó számára értéktöbbletet, emlékezetes tartózkodást eredményez.

Első koszovói látogatásom során, 2009-ben is a Velania Guesthouse-ban szálltam meg. Most is a rendkívül rokonszenves Professzornak írtam. (A fotó érkezésünk napján, 2018. december 29-én készült)

A turista befizeti a pénzt a turisztikai ügynökségnél, mindent intéznek számára, városokat, templomokat látogat. Az utazó saját maga nézi ki az úti célt, saját indíttatású oka van arra, hogy oda látogasson, előre tájékozódik, dokumentálódik, megtervezi az utat, minél több helyivel igyekszik kapcsolatot létesíteni annak érdekében, hogy ne csak a terek, templomok, épületek, vendéglők és kocsmák jelentsék a felhozatalt.

A kizárólag alacsony költségvetésű utazáshoz támogatókat keresek, szinte minden esetben diszkont légitársasággal utazom (majdnem mindig a Wizz Air a mentőöv), olyan országokat igyekszem meglátogatni, amelyek esetében ingyenes a beutazási vízum, s ingyen lakom a helyieknél a Vendégszerető Klubbal (két éve szerencsére én is tudok vendégeket fogadni a Hám Pétertől ajándékba kapott és a konyhai részen elhelyezett kanapénak köszönhetően).

Egyikük barátságos, sikamlós módszerekkel, a másik rámenősebben próbált meggyőzni a gyorsétkezdében, hogy az iszlám az egyetlen és igazi vallás. Az előtérben levő szakállas férfi, Sened az iszlámról szóló angol nyelvű könyvet is akart vásárolni nekünk, de újév napján zárva volt a könyvesbolt. Sebaj, adott narancsot. A Korán által parancsolt vendégszeretettel, barátsággal és őszinte hittel fordultak hozzánk. Nagyon jól éreztük magunkat a társaságukba. Akkor lombozódtak le kissé, amikor bejelentettük, hogy nem vagyunk vallásosak. Baráti hangulatban váltunk el. Az ilyen emberi élményeket a MasterCard sem tudja megfizetni…!

A koszovói szilveszter is a fenti meggondolásból és stílusban szerveződött. A Budapest-Pristina-Budapest Wizz Air repülőjegy 110 lejbe (nem euróba, lejbe) került, a szállás 6,5 euró volt egy éjszakára (kivételesen nem a vendégszerető klubosoknál szálltunk meg), s mennyit ettünk-ittunk. Keveset, mert nem azért mentünk oda… 🙂

Kérlek, kattints az első fotóra az izgalmas történet kibontakozására:

FOTÓK, VIDEÓ – Ha retro buli, akkor legközelebb is a Gastro Nomad Pubba megyünk


Várjuk az elsőt! 🙂

Jelezte Boros Hanga, hogy szombaton, január 26-án 23 órától retro bulira kerül sor a Baba Novac/Bethlen utca 19. szám alatti világvendéglőben – igen, mert a földkerekség nagyon sok régiójából származó ételt meg lehet itt kóstolni. Gondoltuk, kipróbáljuk, amúgy sem voltunk nagyon rég bulizi, ilyenen együtt talán még soha.

S aztán meg az is van, hogy járunk, ugye, a Szegi Márk és Andrea vezette Kolozsvári Társastánc Egyesület társasági tánc tanfolyamjaira, s itt a kiváló alkalom kipróbálni a Ilonczay Tekla és Kruk Zoli által tanított figurákat. Táncesten frusztrál, hogy mások (a profik) milyen jól mozognak, itt meg mi lehettünk a táncparkett ördögei… 🙂 S így is lett.

Ezekből válogattunk…

Rendkívül barátságosan fogadtak, itallal kínáltak bennünket: az alkohol megalapozta a bátorságot, s táncra perdültünk. A lemezlovas egyszer-egyszer mellé kattintott, s a CC Catch, Michael Jackson, Voltaj, Bob Marley, N&D, El Meneaito, Cotton Eye Joe mellé bekerült néhány kakukktojás is: Thrift Shop: Twenty dollars in my pocket és Major Lazer& DJ Snake: Lean on.

Jó volt a hangulat, a zene, finom a színes gyümölcslikőr, ütött a Cuba Libre. Kedvencem akkor is a Bere a la Cluj által készített Phaza lunii kézműves sör.

Bibinek is ízlett

Ez csupán a legelső alkalom, a retro zene világába vezető út nulladik kilométere, terveink szerint az elkövetkező időszakban kéthetente lesz ilyen alkalom a Nomadban. Tervezzük azt is, hogy hajnali egy óráig pizzát lehessen fogyasztani, mert a jó pia és a tánc után megéhezik az ember…

Javaslatom: legyen magyar retro zene is! A Nomádba nyitott, befogadó román vendégek járnak, s megismerkedhetnek a mi „hangjegyeinkkel”.

Hajnalban már ezen a kijelölt asztalon is táncoltak…

 

**************

Ez itt még csak az elején volt, amikor mindenki “simán táncolt”… 🙂

FOTÓRIPORT, VIDEÓ – Szép téli túra lehetett volna a Széplesen…


…, de tudtuk, hogy mégsem feltétlenül az lesz, ugyanis a meteorológiai előrejelzés nem valami jó hírekkel kecsegtetett. De hát azt mondtuk:

nincs rossz idő, csak gyenge turista.

S nekivágtunk. Csak azt bántam csupán, hogy nem mentünk ki a csúcsra… Télen utoljára talán csak 2015-ben jártam errefelé

Részletek és egy rejtélyes furógép az alábbi fotóriportban:

*********************

 

Szombaton Koszovóról a Kolozsvári Rádió Magyar Adásában


Mi előtt ül Bianka? Kiderül az adásból… 🙂

Papp Levente rádiós kollégám is járt a Balkánon, átlátja, átérzi a dolgokat. Ezért is jó vele a koszovói szilveszterünkről beszélni a Kolozsvári Rádió Magyar Adásában.

A rögzített hanganyagot 2019. január 26-án, szombaton 15 órától hallhatjátok a rádióban. Az adott időpontban kattins ide.

VIDEÓ – Koszovóról a Kolozsvári Televízió Magyar Adásában (Hogyhogy töltényhüvelyek az utcán?!)


Köszönöm a lehetőséget a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának, s az alacsony költségvetésű, saját szervezésű utazás megvalósításához nyújtott anyagi támogatást a szüleimnek és a barátaimnak!

Két fotó és egy történet Koszovóról


Az egyik nap Prizrenbe indultunk, Koszóvó délnyugati részén levő történelmi városba. Olyan, mint Kolozsvár: az ország második legnépesebb települése. A különbség az, hogy az 1,8 milliós ország eme városában csupán 177 ezren élnek. A 2009-es Balkán-körutunk alkalmával csupán Kosovska Mitrovicába s Pristinába jutottunk el.

Indulás előtti este dokumentumfilmeket néztem a koszovói albánok lemészárlásáról. A szerbek Racak közelében 45 védtelen, fegyvertelen koszovói albán civilt mészároltak le. Ez volt a fordulópontja a koszovói háborúnak, az amerikai ezután döntöttek a masszív katonai beavatkozásról. A busz rossz helyen tett ki, stoppolni kezdtünk. Az első autó megállt. Felszálltunk. A fiatalember nagyon rosszul beszélt angolul, de amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, hirtelen felkiáltott: PÉKSÉK, PÉKSÉG, KECSKEMÉT! Hamar megbarátkoztunk vele, kitérőt is tett, hogy elvigyen az emlékhelyre. Köszönjük!

 

1999 január közepén a Pristinától alig 25 kilométerre fekvő Racak faluban a szerb alakulatok 45 albán nemzetiségű civilt mészároltak le a település melletti árokban. Közöttük egy 99 éves férfi is volt. Szomorú hely. S ha belegondolunk, hogy ilyesmi velünk, erdélyi magyarokkal is megtörténhetett volna még 1990 márciusát követően…

FOTÓRIPORT – Téli túra után irány a szatmári Aquastar!


Mindenki élvezi (Saját felvételek)

Mintegy 12 kilométert gyalogoltunk szombaton Szatmárnémeti mellett. Márk-Nagy János helyi sportember javaslata alapján a Szamos-part irányából közelítettük meg a Nagyerdőt. Be is kellett volna mennünk a fák közé, de a késői indulás miatt erre már nem volt lehetőség.

Arra gondoltunk, a kimerítő gyaloglás után a legegészségesebb a szauna, az élményfürdő és a termálvíz. Fel is hívtuk Brancsik Zsoltot, aki készségesen állt rendelkezésünkre: meghívott az Aquastarhoz.

Helyfoglalás…

Ismét kipróbáltuk az élményelemes relaxációs medencét, a szanuát, de nem akárhogyan: sorban álltunk, hogy részt vehessünk Sebastian Borleşteanu szaunamesternek a tanácsokkal és zenével „fűszerezett” mutatványán, amely során vizet öntött a szaunakályhára, az ebből felszabaduló párát törölközője segítségével egyenletesen szétoszlatta a szaunában.  Keverte, terelte a forró levegőt, különböző aromákkal, illatokkal dúsítva azt. Jujjj, de jó volt!

A szakemberek szerint

A felöntések során a szauna levegőjében párolgó illatok elsőként a vegetatív idegrendszerünkre hatnak. Ezen kívül miközben az aromás gőz a bőrrel érintkezik valamint belélegezésével anti-baketriális és vírus-ellenes hatásai is bizonyítottak. Egy aromás felöntés nem csak szimpla bemelegítő, lélekmelengető program, hanem nagy mértékben erősíti az immunrendszert, egészségmegőrző hatású.

A program után a relaxációs szobában pihentünk, majd következett a szabadtéri medencében szervezett éjjeli termálfürdőzés. A meniszkusz-műtötte térdemnek és a kulcscsont-műtétemnek kifejezetten jót tett.

Köszönjük a lehetőséget Brancsik Zsolt és Aquastar!

Kattints az első fotóra, kérlek!

FOTÓK – Cziple Csabát is elcsaltam


Csaba picit izgult, minden első alkalom ilyen… 🙂

Ügyes, okos, talpraesett, kedélyes, barátságos és vidám fiatalember, jó lehet a vére is – gondoltam, s a kolozsvári Sapientián rendszergazdáskodó (nem garázdálkodó!) Csabát is meggyőztem, jöjjön vért adni. Valamikor augusztusban adtam utoljára, ideje volt jótékonykodni.

Ki akartam írni a FB-re, hogy vajon van-e szüksége valakinek vérre, de valamiért mégse tettem. Arra gondoltam, úgyis láttam volna, ha valaki felhívást tesz közzé. A magyarnapos Szabó Lillával találkoztam éppen a bejáratnál (sors), s szólt: a 2-es számú gyerekkórházba beutalt Túróczi Balázsnak van szüksége vérre.

Mindketten neki adtunk.

Iratkozz fel te is erre a weboldra (van Donez450 app is, lásd Google Play), s menj vért adni! Valakinek nagy szükség van rá(d)!

Szabadnap is jár…

Fodor Edina 1568-ban


Szándékosan hagytam ki a névelőt.

Az énekesnő természetesen más stílusú zenével, pontosabban szoft dzsesszel örvendezteti meg a közönséget 2019. január 19-én a Vallásszabadság Házában működő 1568 Bisztróban. Egyáltalán: vajon mit énekeltek abban az évben, amikor a híres tordai országgyűlést tartották?

A zenei kalandra ingyenes a belépés.

A közismert és közkedvelt Fodor Edina első idei fellépése lesz a most szombati. Nem véletlen, hogy éppen az 1568 Bisztróban lesz az első, ugyanis a szóló karrierjét ebben a lokálban kezdte, a megnyitón is például az Edina Quartettel zenélt, azóta havonta egyszer-kétszer lépett fel a Sora üzletházzal szembeni lokálban.

Edina a bisztró három stabil fellépője közé tartozik. Rajta kívül hétvégenként András Vargas gitáros és Răzvan Mahuleţ zongorista biztosítja a háttérzenét.

Szombaton Edina például Frank Sinatra, Ella Fitzgerald, Stacey Kent, Mélanie Peyroux és Melody Gardot repertoárjából játszik majd. Hallgassunk bele a kétszer ötven perces előadásba!

Mindenkit szeretettel várnak! Facebook-esemény itt.

FOTÓRIPORT – Téli séta és geoládázás a román-magyar határ közvetlen közelében


Ki tudja merre kacskaringózik a román-magyar határ… Ott vajon már Magyarország van?

Amikor a Szatmárnémeti közelében levő Szamos-gáton megláttam a piros-fehér sorompókat és határköveket megfordult a fejemben, hogy valahol esetleg akaratlanul átlépjük a határt. Igen ám, gondoltam, a migránsok korában azért mégiscsak jobban ki van jelölve, s a kukker segítségével látva túrázós öltözetünket mégsem lőnek majd ránk a határőrök.

Így tehát folytattuk utunkat

Nagy-János Márk szatmári sportember küldte .gpx alapján indultunk útnak, a Drăganilor utcából a Dara utcán keresztül a Nagyerdő fele vettünk utunkat – lám-lám e pusztai tájon is van hol gyalogtúrázni. Tudtam én. Meglovagolva a töltést elindultunk a fák fele. Nagyon messzinek látszottak. S a gát is ellenkező irányba kanyarodott. Fújt kicsit a szél, mínuszt mutatott a hőmérő, de

nincs rossz idő, csak gyenge turista,

tartja a mondás. Ehhez tartottam magam. Normál ütemben haladtam, Bibinek az megfeszítettnek bizonyult, s ráadásul túl nagyokat is léptem.

Mit jelöl?

Úgy döntöttünk, nem kanyarodunk jobbra,

nem megyünk az erdőbe, azért sem, mert a semmiből előkerült lovasszekér bakján ülő férfi is azt válaszolja meggondolatlan, kommandós sapkában feltett kérdésemre, ő is oda igyekszik. Pedig csak abban reménykedtem, elvisz Szatmár irányába egy darabon, nem akartam én falopás miatti semmiféle félelmet ébreszteni benne. Tiszta a lelkiismeretem, bár ezt nehéz lett volna elmagyarázni a férfi ismerőseinek és barátainak, akiket felhívott, hogy hallgattassák el a stupid tourist szemtanúkat.

Szerencsére nem ez történt.

Toronyiránt mentünk, a szó szoros értelmében, amíg nem találkoztunk Istvánnal. Ő adta meg a választ arra, miért látni biciklik gumiabroncsának nyomát a hóban: rőzsét szállítanak rajta. Pista például eladja annak, aki majd koszorút készít belőle.

István a gáton

Negyven lejt adnak érte. Nem akartam messzebb menni, mert hideg van, s későre is indultam el. Múltkor kétszer fordultam, az majdnem száz lej.

Rádöbbentem, jobban keres mint én közel negyed évszázad újságírás után… 🙂

Segítettem rögzíteni a rőzsét a biciklire, s máris útnak indultunk

Itt a temető, itt van Dara vége

mondta hirtelen, s jobbra tért.

Tetszett neki, hogy rögtön a találkozásunk után a kocsma felől kérdeztem, azonnal mondta, hogy több is van belőle a településen, szinte mindenik utcában egy-egy.

Azt biztos, hogy több van, mint templom

Nevetett, kiitta a feles pille palackból a sört. A műanyagot a töltés széléről kellett összeszednem, csodálkozott, mi a fenéért veszem fel, s viszem magammal.

Eldobom az első kukába

szólalt meg bennem a természetvédő. István közönnyel nyugtázta a úri hóbortot.

Arra kell vinnem a fát, oda menjünk az üzletbe

szólalt meg rövidke csend után

De hát ott nem adnak pohárba piát

próbáltam, sikertelenül, a beavatottak nyelvén szólni Istvánhoz.

Puha megvetéssel vegyített kajánsággal nézett rám.

Majd meglátod

mondta székelyesen.

Ott a buszmegálló, ott ültök majd fel a szatmári kurszára

igaztott útba mihelyt a főútra értünk.

Aztán ittunk. Olyan típusú alkoholt, amilyet még sohasem kóstolt a májam. A neve Romulus. Rémus szerencsére hiányzott a menüből, bár ilyen nem is volt, hanem a helyidegen műszempillás hölgynek kellett mondani a kulcsszót, s a pult alól máris előkerült a csodákra képes pille palack.

Romulus összekovácsol mindenkit és mindent

A poharacskák szépen ott sorakoztak türelmesen, kiszáradt ajkakra várva. Lefolyt két csodaédes Romulus, cserébe István is meghívott egyre. Sörrel vegyítette, a merénylet miatt a májam bizonyára erélyesen tiltakozott volna.

Tényleg volt kisbusz négykor Szatmárra. Előbb balra kanyarodott Pete (Petea) irányába. Itt felvett két utast, az egyik panaszkodott, hogy késett a busz, 10 percett kellett a hidegben várnia.

A gépkocsivezető verbálisan szájon vágta a ügyfelet

Panaszkodjon a cégnél, csend legyen a buszban

kedveskedett az ügyfélnek a sofőr. Tiszta Nyugat.

Vasárnap a határ magyar oldalán, Csengerisimán és Nagygécen geoládáztunk. Erről viszont a Corbii Albi román-magyar portálon.