Az „örök tavasz” szigete: Madeira, a másik földi paradicsom


Lélekben és tájban

A vulkanikus tevékenység során létrejött Madeira az Atlanti-óceán egyik szigete; Marokkó partjaitól nyugatra található, attól több száz kilométerre. A portugálok által 1419-ben egy viharnak köszönhetően felfedezett szigetnek igen mediterrán a jellege.

A barátnőm, Bianka kitartása és türelme eredményeképpen tavaly júniusban potom 120 euróért foglaltuk le az idei márciusra szóló repülőjegyeket, a szállást pedig egy volt CouchSurfing/Kanapészörfölők vendégemnek köszönhetően ingyen oldottuk meg.

A Szabadságban megjelent élménybeszámolóm itt.

Reklámok

Mely filmeket láttam az idei TIFF-en


Tudom, régen lejárt, de csak most jutottam oda, hogy megírjam.

Többen nehezményeztétek, miért nem írtam előzetest, ajánlásokat, akárcsak szinte minden évben. Ennek több oka van, ezekre most nem akarok kitérni.

A pápalátogatás miatt kimaradt az első három nap, így csak hétfőn, június 3-án mentem moziba. Az időhiány miatt CSAK versenyfilmeket néztem meg, dokumentumfilmekre és vígjátékokra nem volt alkalom.

A megnézett filmek, preferencia szerint:

     1. Fără sfârșit (Sin fin)

Szerelmes, romantikus, bléáh, kissé sablonos, de legalább annyira innovatív a rendező megközelítése, témafeldolgozása.

 

     2. Copilul-problemă (System crasher)

Igen, a gyerek világáról szól, de nem hiába nyerte meg a közönségdíjat…

Trailer itt.

     3. Omul care a surprins pe toți (The man who surprised everyone)

Érdekes feldolgozás, innovatív megoldás.

4. Scarborough

S akkor? 🙂

 

5. Alb cât vezi cu ochii (A white, white day)

Unalmas, majdnem kijöttem.

Trailer itt.