Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra – a 27 kilométeresre iratkoztunk. Jössz?


2013-ban jóval sötétedés után érkeztünk meg a Szentimrei-villához… 🙂

Szombatra jelentősen enyhül a hőség, lehet túrázni menni…

Az ötvenvalahány kilométeres távot már több ízben legyalogoltam, sőt egy vagy két alkalommal biciklivel is megtettem, itt az ideje újítani: idén többedmagammal a 27 kilométeres távot szándékozom megtenni.

Az útvonal itt.

Beiratkozás itt. CSAK MA, 2019. AUGUSZTUS 12., 16 ÓRÁI LEHET!

Reklámok

Gyere velünk, s mondj egy kívánságot a ma éjszakai Perseida meteorraj közben… [HU / ENG]


Hátha beteljesül… 🙂 Persze, nem biztos, hogy a hullócsillagoknak sok közük lesz hozzá, de azért megér egy próbát.

[HU]

Dátum: 2019. augusztus 12., hétfő.

Helyszín: a Kis-Magura csúcs (824 m) környéke, a Ciurila (Csürülye) falu fele vezető úton.

Hozzál: pokrócot, fejlámpát, karajt, grillsütőt, krumplit, kenyeret, hagymát, sót és alkoholt. SOK FOLYADÉKOT!

Konfiguráció: hangulat, lazaság, társaság, ja, és csillaghullás… 🙂

Indulás: 21:00, a trolibuszok végállomása (az Unirea sportkomplexum mellett), Monostor negyed, Kolozsvár, Erdély, Románia, Európa, Világ.

Távolság a célpontig: 10-15 km. KELL KOCSI ÉS GRILLSÜTŐ! ÉS SZÉN!

****************************************************

[ENG]

What: Perseids meteor shower flash mob.

Where: next to the Măgura Mică (824 m) peak, approximately 15 km from Cluj/Kolozsvár/Klausenburg on the road towards Ciurila village.

Why: This is the most famous of all meteor showers. It never fails to provide an impressive display and, due to its summertime appearance, it tends to provide the majority of meteors seen by non-astronomy enthusiasts.

When: Monday, August 12, 2019. Meeting at 21:00 at the end of the trolleybus line in Mănăştur, right next to the Unirea Sport Center.

Other details: distance from the meeting point to destination, approximately 15 km. CARS NEEDED! Meeting bikers at the location, next to the Magura Mica (824 m) peak, approximately 15 km from Cluj/Kolozsvár/Klausenburg on the road towards the Ciurila village.

Please bring: headlight, blanket, meat (if you want to grill), potatoes, bread, onions, salt and ALCOHOL – industrial quantities. Bring a grill and coal!