Az érzelmi kapcsolódás bumerángja


Sok-sok érdekesség van odakint…

Szerencsére

Tibori Szabó Zoltán főnököm pihenőszabadságon van, ellenkező esetben kisebb csetepaté lenne abból, hogy a holnapi délutánig Biankára bízott és ma későbbig rám testált kismacskát behoztam a szerkesztőségbe… 🙂

A cica hovatartozását és lakhelyét nem szabad felfednem.

Cilamér azonnal Dolorest juttatta eszembe: a 2000 őszén örökbe fogadott macskám nemrég távozott közülünk, emléke fáj és gyógyít.

Cilamér, akárcsak valamennyi más kismacska,

rakoncátlan, folyamatosan játszana. Amióta megismertem ellenőrzött érzelmi közeledést (a pilóták szóhasználatával élve: approach) hajtottam végre vele kapcsolatban: nem látogattam túl gyakran nehogy érzelmi kapcsolódás jöjjön létre, mert akkor adott esetben függővé válhatok, ráadásul egyre erősödne bennem egy kismacska örökbefogadásának a késztetése.

Ritkán vagyok otthon,

nem tudnék kellőképpen foglalkozni vele, sokat lenne egyedül. Ráadásul a tulajdonos sem biztos, hogy beleegyezne a cicatartásba.

Óriási és hosszantartó felelősségvállalás állatot örökbe fogadni. Tegnap a kolozsvári kutyamenhelyen járva megkönnyeztem: mesélték az ott dolgozók, hányan dobják el maguktól a korábban kicsi és édes, szeretett kutyát. Macskamenhely nincs. Szigorítottak ugyan az örökbefogadási feltételeken, ám még így is vannak olyanok, akik megválnak ebüktől.

Több ízben előfordult már, hogy a gazda a menhely kapujához kötve hagyta fajkutyáját: megunta. Többször találtak kutyakölyköket is a bejáratnál.

Cilamérrel kapcsolatban

sikerült egyensúlyban tartani az érzelmi mérleget. Úgy tudom, talán sohasem látom már. S így könnyebb elviselni a hiányt.

Reklámok