A falusi házban


Vajon kinek az unokája?

Pedig csupán 20 kilométerre van Kolozsvártól,

mégis egy más világ. Főleg az volt: idővel az urbanizáció elérte a megye ezen szegletét is.

Háznak a rendbetételével kapcsolatos kalákában vettem részt, a feladat egy szoba kitakarítása volt. Mások a tetőszerkezetet javították vagy az udvaron levő faépítményeket bontották le.

Idős emberek laktak a házban, majd több évig elhagyatott volt:

szakad be a tetőszerkezet, omlik le a vakolat, pókhálók sok helyen. Előkerültek az évtizedekkel ezelőtt készített, fekete-fehér családi felvételek, dokumentumok, személyes tárgyak, újév alkalmából készített, naptárként használatos Sanex-csempék.

Mennyire más világban éltek ezek az emberek az 1970-es, 1980-as években,

s mégsem voltak boldogtalanok. Kihozták a helyzetből a maximumot, az élet a megszokott rendben zajlott: születés, keresztelő, iskola, érettségi, munka a mezőgazdaságban, eljegyzés, házasság, gyerek, család, nyugdíjazás, halál. Ugyanez a városban is, azzal a különbséggel, hogy a munka a gyárban, üzemben zajlott.

Tizenkilenc éves koromtól, 1995 áprilisa óta dolgozom a lapnál. Nosztalgiáztam picikét a lapszám láttán…

Tradicionalista értékrend,

ahol a becsület, a tisztesség, a munka alapvető értékek voltak. Kisközösség, ahol mindenki mindenkit ismert, az egyén a közítéletnek volt kitéve. Ezzel szemben a nagyvárosban sokszor a mesterkedés, a lopás, csalás, átverés volt napirenden. És az ételhiány. A falu, a föld már nem tudta ellátni a nagyvárosok étkeztetési feladatát.

Elrohadt az ágy, kifakult a huszárfényképből az arc, kisgyermek egy fekete-fehér március 8-i fotón, édesanyának. Elromlott a régi rádió, nem szükséges már az antenna. Megannyi tárgy, amelynek korábban értéke volt, s nagy hasznát vették…

Időutazás Kolozsvártól alig 20 kilométerre…

Jól látom, azt írja, 1945?