Macskás éjféli séta akár a szükségállapot idején. Valami azért mégis változott…


Most is uralják a helyet

Most is a környéken tanyázó macskák kísértek el az éjféli sétán az óvárban

Alig volt sűrűbb a forgalom, mint a szükségállapot idején. Akkor is szinte minden éjjel, de sokszor a hajnali órákban is sétáltam a lakhelyem közelében.

Szinte ugyanolyan kihalt volt a Kaja Tanya-Bulgakov utca, a Főtér – lassan ébredünk fel az éjszakai életre, s jól van ez így.

Mohón falnám a rám szakadt szabadság finom falatjait,

de egyelőre hiányoznak az ínyencségek: kulturális és szabadidős rendezvények, sportesemények.

Micsoda perverz ez a vírus: távol tartatja egymástól az embereket. Lényünk egyik alappillére a társasági élet, az ismerkedés, a másik felfedezése, a kíváncsiság.

Kétirányú radar

Most is összeszorult a gyomrom a rendőrautók láttán,

a zsebemhez kapok: vajon nálam van a „nejlonbugyiba” tartott papír és a személyi? Végigmentem a Jókai utcán, betértem a sétálóutcába, alkalomadtán elbeszélgettem a történelmi intézetnél és az Egyetemiek Házánál szolgálatot teljesítő éjjeli őrrel. Rendszerint csak akkor ásítottam és mondtam, hogy én most nyugovóra térek, amikor a konteókkal hozakodtak elő…

Ismét fel kell fedeznem a várost

Ez nem a bezártság utáni spirituális expedíció: a szükségállapot idején a szakmám és az önkéntesség következtében szinte egész nap jártam fel-alá.

Fel kell fedeznem az újjászületett Kolozsvárt.

Már nem csak enyém az út, az utca, a tér, a körforgalom, amelyeken magabiztosan és veszélytelenül haladtam gyalog, bringával, a Bónis Endrétől kapott és Áprilkának keresztelt robogóval élelmiszerért, orvosságért stb. Már nem érzem úgy, hogy kibéreltem a várost vagy én vagyok a meteorit becsapódást túlélt egyetlen emberi lény. Felszabadító és nyomasztó érzés egyaránt.

Kettős vágás: bánom, nagyon bánom azokat a dolgokat, amelyeket a szükségállapot előtt nem tettem meg, de azt is, amit március közepétől május 15-ig elmulasztottam.

Fordult a kocka: most már (ismét) a munkaadó az úr. Jó így?


Továbbra is nagyon sokan kényszerszabadságon vannak, megnőtt a munkanélküliség, több százezren állást keresnek (Saját felvétel)

Ilyen vonatkozásban Mircea Bravo humorista videója jut eszembe, arról, hogy az krónikus munkaerőhiány alkalomadtán komoly kompromisszumok megkötésére kényszerítette a munkaadókat: szinte bárki jó volt, csak legyen humán erőforrás.

Sok esetben a szakképzés a munkahelyen történt, az alkalmazott visszaélt a jogaival, jelentős volt a humán erőforrás fluktuáció.

Most picit helyére kerültek a dolgok.

Érdekes fejlemény, hogy az új helyzetben

többnyire megváltozott az alkalmazott-munkaadó, illetve a főnök-beosztott viszony, fény derült arra, ki mennyit és hogyan tud dolgozni, milyen kompetenciákkal rendelkezik, mennyire hűséges a céghez, rugalmas-e és képes-e új feladatok ellátására, illetve vállalja-e a munkavégzéssel járó fertőzésveszélyt.

Sokan a szükségállapot ideje alatt is intenzíven dolgoztak, kitéve magukat a fertőzésnek (Saját fotók)

Ahol lehetett, a cégek az otthonról végzett munka mellett döntöttek,

ez viszont új, főleg számítástechnikai és távközlési kihívásokkal járt mind a cégvezetők, mind az alkalmazottak számára.

Aki a 2008-as világgazdasági válságot és ezt is túlélte, az már a dinoszauruszok visszatérésétől sem ijed meg…

Arra voltam kíváncsi, mit gondol ezekről Pálfi Szilárd HR-szakember, a kolozsvári Hummark vezetője.

Cikk itt.