Members of "Transylvania Rescue Team" from Romania and Hungary pose on a pile of snow near Scutelnici village, 90 km northeast of Bucharest, February 17, 2012, as icy weather continues across Europe. The rescue team had several interventions in the snow covered area of Buzau in southeast Romania. REUTERS/Bogdan Cristel (ROMANIA - Tags: ENVIRONMENT SOCIETY) (Fotó: Bogdan Cristel/Reuters)
Miközben ügyintézés zajlott, a Buzău megyei ISU-val izzottak a mobiltelefon-hullámok a csapat megállt egy csoportképre. Azt vettük észre, valaki hirtelen kiugrik egy terepjáróból, s fotózni kezd. Kollágám, Bodgan, a Reuters fotósa volt, akivel anno egy újságíró happeningen találkoztunk. Végtelenül barátságos személy. Derengtünk egymásnak. Mondta, hogy érdekesnek találta a helyzetet, lencsevégre kapta a csapatot, s az alattunk tornyosuló hó rengeteget.
Igen bosszantó, hogy nem rendeződött az egyenruha-ügy, s Bálint hátán nincs ott az Erdély Mentőcsoport embléma. Világraszóló reklám lett volna ez!Ilyen helyzet 10-12 évben egyszer adódik! Sajnos ez most elúszott.
Legközelebb előre szólok neki, hátha munka közben örökíti meg az Erdély Mentőcsoportönkénteseit!
Sírógörcs kapott el, amikor az első bevetési nap estéjén a kiértékelőt tartottunk. Azt próbáltam elmondani: felemelő, hogy segítünk, de lehangoló, hogy segíteni kellett. Csak két részletben tudtam elmondani.
Házak hó alatt
Úgy tudom, hogy másoknak is könnybe lábadt a szeme az akció során. Mások csendben szenvedtek, s esetükben a lehető legváratlanabb pillanatokban, s legfurcsább módon robban majd felszínre a feszültség, a tehetetlenség érzése miatt érlelődő és felgyűlt elkeseredés.
Háztetőn állok. A fedél széle közvetlenül előttem...
Olyanok is sírtak, akik mentőszolgálatnál vagy a rohammentősöknél dolgoznak, s aránylag meg vannak szokva a látvánnyal.
Vártam a végzetet
mondta az egyik öreg a Buzău megyei C.A. Rosetti községhez tartozó Lunca nevezetű faluban, akinek a házát kiástuk a hó alól. Szomorú szemei elárulták: felkészült a halálra. Vállamra tette a kezét, s azt mondta:
a Nagy Kaszás megváltást jelentett volna
Gyermekei külföldön, az itthoniak nem látogatták meg, nem segítettek. Ezt még senkinek nem mondtam… Persze, hogy most is potyognak a könnyeim…
Mi lesz, ha elolvad?!
Minden ilyen bevetés lélekerősítést jelent a következő, talán még keményebbre. Vajon mostani tapasztalatok miatt az érzések, érzelmek, lelki megindulások szempontjából a következő bevetés túl keménynek ígérkezik, s már nem lesz lelki tartalék arra, hogy a mérleg nyelve ne a beletörődés, közöny irányába billenjen el?
Vajon van bent valakit? Tóth Attila (Nyuszi, egyeseknek Nyuszkó) házat ás ki a hóbólKenyér = életVíz = életNekünk is kell ennünk valamit. Peti akcióban a hótorlasz tetejénMizil városban, útban Buzău feleMagasabb, mint énKiásvaCsak ők tudják, hogy jöttek ki innen...Horizont utca. Jó kilátásokItt már jártak előttünkA CsapatHazafele úton, a háromszéki Bölönben volt kis lazulás is...
Mégiscsak hatott a Szabó Lacinak, az Erdély Mentőcsoport ügyvezető elnökének bemutatott pénteki, majd hétfői minihisztim, hogy menjünk segíteni Buzău vagy Vrancea megyébe: ma délután indulunk, s a tervek szerint vasárnap jövünk vissza. Ha tudunk…
Nagy nehezen sikerült szerezni terepjárókat, jelentkeztek túrasízők, jönnek mentősök, rohammentősök, hegyimentők, illetve a kemény téli túrákhoz szokott legények és lányok. Lehet, jön a Román Alpin Klub két túrasízője. Lesz szakácsunk is… 🙂
Természetesen, hogy a hatóságok koordinálásával cselekszünk majd. A Buzău megyei Katasztrófavédelem (ISU – Sürgősségi Esetek Felügyelősége) lesz a „házigazdánk”.
FEJLENÉNY1: szerda, február 15., hajnali 4 óra 9 perc:
Tragikomédia: az Országos Meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint fokozott felmelegedésre, mi több árvizekre lehet számítani… Tegyem be a gumicsizmát?!
A szemek csillogása a legfőbb jutalom az Erdély Mentőcsoport csapata számára
2012. február 11-12. időszakban az Erdély Mentőcsoport két mócvidéki faluban elszigetelten élő, sokgyermekes családhoz, téli körülmények között gyalogosan szállított humanitárius segélyt (élelmiszer, édesség, orvosság, víz).
A családokat a World Visionnemzetközi humanitárius szervezet kolozsvári fiókjának illetékeseinek a segítségével azonosították.
Az élelmiszert, édességet és a gyógyszereket a Gondviselés Segélyszervezet (www.gondviseles.org) biztosította.
A Kolozs megyei Kisbányán (Băişoara) élő Buş és a Kőrizstetőn (Frăsinet) élő Buş családnál jártunk.
Izgalmamba lehunytam a szemem... (Trombitás Enikő felvétele)
Paradox módon antagonisztikus hatása volt a szombaton szervezett közös akciónknak.
Egyrészt elégtétellel töltött el, hogy az Erdély Mentőcsoport(egyelőre szerény) lehetőségeihez képest kitettünk magunkért, s az utolsó utáni pillanatban Szabó Lacinak, Gyöngyinek és Vandának köszönhetően (az igazi érdem viszont a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjaié) sikerült lábbeliből, édességekből, tanszerekből, ruhából álló ajándékcsomagokat összeállítani a Gyalui-havasokban elszigetelten élő rászoruló családoknak. A zacskókat a kiváló, önfeláldozó, értékes emberekből álló CERT (Community Emergency Response Team) segítségével juttattuk el a világtól a szó szoros értelmében elszakadva élő családoknak, gyermekeknek.
A legfontosabb szempont: ezt mindenki érdekmentesen tette. Az a leghiteléesebb akció, amelyhez nem fűződik érdek.
A bácsi kuckójában villanyáram sincs. Karöltve segít a CERT - Community Emergency Response Team és az Erdély Mentőcsoport
A Gyalui-havasokban még mindig sok helyen nincs villanyáram, földgáz – egyes családok elképzelhetetlen körülmények között élnek. A szomszédunkban. Velünk.
Bizonyos szempontból felemelő érzés tudni, hogy valamilyen szinten segítünk nekik, de ugyanakkor emésztő, kísértő hatása van. Így érzem.
Hogyhogy a közvetlen közelünkben így élnek egyes emberek, s mi tehetetlenül, impotensen nézzük? Lesújtó, hogy képtelenek vagyunk véglegesen kizökkenteni őket ebből az állapotból, így csupán saját lelkiismeretünket nyugtatjuk azáltal, hogy karácsony előtt néhány zacskó ajándékkal lepjük meg őket.
Örömöt szereztünk (Trombitás Enikő felvétele)
Másrészt, bár sok mindent láttam, tapasztaltam az utóbbi években, így sok minden nem hat meg, könnyezett a lelkem, amikor (ismét) saját szememmel láttam, hogyan élnek a hegyen. Harminc éves nyomorék nő, vak gyerek, kenyeret mustárral evő férfi (mert ninc semmi más!) két veder vizet cipelő 90 éves néni stb.
Itt élnek? (Saját felvétel)
Közhely, de való: nem értékeljük, amink van. Halljak még valaki panaszkodni, hogy kevés a pénz. Felküldöm abba a házba, hol nincs villanyáram, vécé, földgáz, víz. Vagy megkérem, cseréljen velük.
Harmadrészt a tehetetlenség érzése lesz úrrá rajtam, ugyanis annak ellenére, hogy 16 éve újságíró vagyok, most képtelennek érzem magam szavakban, írásban kifejezni, amit érzek a mai nap után. Talán azért, mert túl egyszerű, szerteágazó, összetett, felkavaró. Egy költőre lenne ilyenkor szükség.
A lényeg: ne panaszkodjunk, örvendjünk annak, amink van, mások sokkal, sokkal rosszabb helyzetben vannak. Egy ilyen út ismét értékessé teszi az életet.
Volt kis dolgom, de megvágtam a videót, kiválogattam a fényképeket az Erdély Mentőcsoportnak képzésekkel tarkított és csilláravatóval dúsított hétvégi csapatépítőjéről.
Ezek által is emlékezetes marad az együtt töltött idő. Köszönöm a társaságotokat! Érték és fontos a barátságotok!
A megbeszéltek alapján a nem hivatalos felvételeket és képsorokat pedig eljuttatom az illetékes hatóságoknak, egyházi főméltóságoknak és világi tisztségviselőknek. Az ügyvédem is részesül belőlük, készítsétek az erkölcsi kártérítésre a pénzt!
A tegnapi rövid élménybeszámolóm/blogbejegyzésem itt található.
Amúgy a papilak pincéjéről, ahol szombatról vasárnapra virradóra aludtam, kiderült: "A szovjetek 1944. szeptember 24-én foglalták el a községet. Az unitárius papilak pincéjében sok (számuk ismeretlen) súlyosan sebesült honvéd feküdt élet-halál harcukat vívva. A harcok gyors, váratlan alakulása miatt ezeket a honvédeket az egészségügyisek nem tudták tovább vinni, s így a szovjetek kezére kerültek, akik nem kegyelmeztek nekik! Kilökdösték őket az úttestre, majd tankokkal agyontaposták mindannyiukat. Tették ezt szemrebbenés nélkül. Ezzel magyarázható, hogy a papilak udvarán is találhatunk eltemetett honvédeket. Számuk, nevük ismeretlen." - Szabadság, 2011. március 5. Szerző: Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke
A vízi mentést Rit és Turi Laci oktatta. Szakszerűen. (Saját felvétel)
Ideje volt az ilyen hétvégének. A tavalyi kezdés óta jelentősen bővült a csapat, nemzetközi bevetésre is sor került, voltak képzések, vezetőképző, a Magyarországon tartott II. S.O.S. Rally megmérettetésen a Gyergyószéki csapat az emelt szintű BLS kategória III. helyezését, Udvarhelyszék-Marosszék csapat emelt szintű BLS kategória I. helyezését érte el. Ugyanakkor sokasodtak a teendők, egyesek kiléptek, mások többletmunkát vállaltak. Természetes szervezeti élet, személyi változások, ügyintézések, teendők. Igen ám, de a csapat így még nem jött össze, pedig a képzéseken és a székelykeresztúri vezetőképzőn sok mentőcsoportossal már találkoztam.
Néhány dolgot „megoldott a természet”, ugyanis Szabó Lacinak nem volt elég ideje alaposan előkészíteni a hétvégét. Ez viszont lehetőséget az a sokszor sokkal jobban kialakuló spontán dolgokra. Ebből is volt néhány.
A csapatépítő mellett (volt persze földrajz, matek, kémia, biológia, ének, torna és nem utolsó sorban osztályfőnöki óra is) volt előadás (Tóth Attila, alias Nyúl a földrengések sajátosságairól), Vári Laci az alpintechnika, Turi Laci és Juhász Rita pedig vízi mentés gyakorlati vonatkozásait mutatta be. Utóbbit a Kolozsvári Műszaki Egyetem olimpiai medencéjében tartottuk ma.
Vér kell (Saját felvétel)
Semmiképp se feledjük a „csilláravató ünnepséget” (bevizelős ötlet, Szabó Laci!) és a másnapi repetát sem. Az sem volt semmi, hogy második éjjel Vandával a pincében aludtunk. Ezen kívül volt még két premier ugyanott…
Ja, és szimuláltuk a mentést a tűz pusztította pincéből. Az „áldozat” szerepét játszottam, derültem is rendesen, amikor az akadályokat helyeztem el a pincébe, de főleg akkor, amikor a „tűzoltók” borítottak fel mindent, hangos csörömpölés közepette masíroztak végig a pincén. Most sajnos nem volt füst, akárcsak márciusban Székelykeresztúron…
Számomra a csúcsot (nem kétértelmű!) a körülbelül 20 méteres szindi templom tornyából, alpintechnika segítségével történő ereszkedés (köszi, Nyúl és Vári Laci!) jelentette. Íme:
Vanda, az alpintechnika és az ereszkedés a templomtoronyból
Poénkodó megjegyzések kísérték Vanda “alpintechnikai bemutatóját”. Vicc ide, vicc oda, hatalmas bátorságról tett tanúbizonyságot amikor leereszkedett a körülbelül 20 méter magas templomtoronyból!
Eljöttek a magyarországi bartátaink (találkoztam Juhász Ritával, Turi Lacival), itt van Szabó László, a szervezet alapembere, egyik alapítója, beszéltek az Erdély Mentőcsoportelőzményeiről, megalakulásáró, kisfilmeket vetítettek a nemzetközi és hazai mentésekről.
Gratula Julcsinak és Pitó Attilának a szervezésért!
Komoly, valósághű és adrenalin-bomba – így jellemezhető leginkább az Erdély Mentőcsoport (EMCS) által március 9-11. között Székelykeresztúron szervezett vezetőképző.
Miért vezetőképző?
Mert szükség van megfelelően képzett, a feladatokat és a nehézségeket átlátó, valamint a megoldásokat megtaláló emberekre a különböző mentőcsoportok élén, illetve a szervezet vezető testületeiben. A mentőalakulatok vezetőinek, illetve a szervezet vezető struktúráit irányítók képzése után következik a tagoké.
Elégtételt jelent, hogy majdnem a kezdetek-kezdetétől (az elkészítő munkában nem vettem részt) jelen vagyok az Erdély Mentőcsoport életében, ugyanis szeptemberben részt vettem a Kolozs megyei Szinden, illetve az októberben Székelykeresztúron szervezett katasztrófavédelmi alapképzésen, illetve Zsigmond Zoárddal együtt tagja voltam annak a csapatnak, amely a Szolnoki Életjel Mentőcsoport (a KARISZ Karitatív Szövetség tagja) jeles szakembereivel (Turi László, Kristóf Imre és Juhász József) részt vett a tavaly decemberi albániai humanitárius segélynyújtáson.
Azokat az embereket értékelem leginkább, akik érdektelenül cselekszenek valamilyen ügyben. Az érdek (bármilyen is legyen az) torzítja a jó szándékot, az önös perspektívát vetíti előre.
Hogy mit csináltunk a vezetőképzőn?
Íme: éjszakai riasztás eltűnt személy megkeresésére, ugyanaz nappal homokzsákokból készült védőgát építésére, elsősegélynyújtás közúti balesetet szenvedett személynek, a tűzoltó-felszerelés bemutatása, működési sajátosságainak az ismertetése, levegőpalack használatának, illetve ki- és beszerelésének az ismertetése és gyakorlása, alpintechnika bemutatása, sebesültgyűjtő központ létrehozása, az önkéntes alapon működő civil mentőcsoportok működésével kapcsolatos jogi rendelkezések, búvárfelszerelés bemutatása és jellegzetességeinek, műszaki paramétereinek és működésének az ismertetése.
VIDEÓ – Kolozs Ernővel, az Erdély Mentőcsoport Kolozs-Torda csoportjának a vezetőjével keresem a benrekedteket a füsstel teli pinvében, teljes tűzoltó felszerelésben
A képzés legizgalmasabb rész az a szimulálás volt, amikor a tűz pusztította, sűrű füsttel teli pincéből ki kellett mentenünk az áldozatokat. Gázmaszk orra és szájra, levegőpalack, kesztyű – indulás menteni. Annyira valósághű volt a szimuláció, hogy mindenki (még a hivatásos tűzoltók is) nagyon begerjedtek, s izgulva végezték a feladatot.
Hogy miért veszek részt az Erdély Mentőcsoport munkájában?
1. mert komolyan gondolom az önkéntes alapon működő, humanitárius segélynyújtást,
2. mindig ezt szerettem volna tenni, többször megnéztem az European Voluntary Service (EVS) honlapját, de úgy nem jött össze a dolog,
3. mert rendkívül kalandos és életre szóló élményeket nyújt,
4. világot látok, utazom,
5. mert kiváló a csapat.
Az eredeti tervek szerint szó volt arról, hogy felkérés és a diplomáciai ügyintézés után az Erdély Mentőcsoporttól néhányan a KARISZ és az Életjel égisze alatt mehetnénk Japánba, de az atomkatasztrófa veszélye miatt egyelőre minden függőben van.
Együtt a csapat (balról jobbra: Zsigmond Zoárd, Juhász József, Turi László, Kiss Olivér és Kristóf Imre)
Azokat az embereket értékelem leginkább, akik érdektelenül cselekszenek valamilyen ügyben.
Felvállalnak valamit, tudják, hogy nincs benne semennyi pénz, befolyás, érdek, hatalom. Minél kevesebb az érdek a háttérben, annál hitelesebb bármilyen szó, akció, cselekedet.
Ilyen érdekmentes, nemes célt vállaltak fel kollégáim is (Turi László, Kristóf Imre – a.k.a. Murphy – Juhász József és Zsigmond Zoárd), akikkel 2010. december 9-18. között (az effektív munka december 11-17. között zajlott) az albániai humanitárius segélynyújtásban vettünk részt.
Amikor felhívtak, arra a kérdésre, hogy mikor tudsz indulni, miért válaszoltam az, hogy: most vagy azonnal:
1. mert komolyan gondolom az önkéntes alapon működő, humanitárius segélynyújtást,
2. mindig ezt szerettem volna tenni, többször megnéztem az European Voluntary Service (EVS) honlapját, de úgy nem jött össze a dolog,
3. mert rendkívül kalandos és életreszóló élményeket nyújt,
4. világot látok (Albánia a 31-ik ország, amelyben járok),
5. mert kiváló a csapat.
Igazi karácsonyi ajándék a rászorulóknak. És saját lelkünknek egyaránt. Felemelő élmény.
Persze, rengeteg albániai sajtóorgánum tükrözte a Szolnoki Életjel Mentőcsoport, a KARISZ Karitatív Szövetség és az Erdély Mentőcsoport közös észak-albániai (Dajc község, Shkodra/Skodra város közelében) humanitárius akcióját, amely során a segélyszállítmányoknak a török légierő Black Hawk és görögök Puma típusú helikopterekről történő lepakolásával, szakadt gát homokzsákokból történő újjáépítésével foglalkoztunk, de Turi Lászlónak köszönhetően a Magyar Távirati Iroda (MTI) is beszámolt az eseményekről.
Mi lesz velem? (Saját felvétel)
Az albán médiát az izgatta fel, hogy többek között a törökországi földrengés és az ázsiai szökőár során szakértelmük komolyságáról és alaposságáról tanúbizonyságot tevő magyarországi mentők (nevezetesen Turi László és Kristóf Imre) véleményére többek között az albán belügyminiszter, Lulzim Basha és az albán hadsereg vezérkari főnöke, Maxim (Maks) Malaj is igen kíváncsi volt (lásd a találkozón készített videót). Mi több, az utolsó napon a helyszínre a tiranai magyar nagykövet, Molnári Sándor is ellátogatott.
Ha lakónegyed, akkor a közlekedési eszköz a csónak (Shkodra/Skodra, Észak-Albánia)
A Szabadságban is nemsokára megjelenik az életre szóló élményeket biztosító és az Erdély Mentőcsoport egyik alapkövét jelentő észak-albániai bevetésünk/humanitárius akciónk.
Addig is ide kattintva érhető el az összes kép és ide kattintva pedig bejön a VideóSzabadság oldala, amelynek keresőjébe írdd be: Albánia.
Albánia-időjárás Magyar speciális mentők nyújtanak segítséget az árvíz sújtotta Albániában
Szolnok/Shkodra, 2010. december 12., vasárnap (MTI) – Magyar speciális mentőkből verbuválódott csoport kapcsolódott be az árvíz sújtotta albán területeken zajló humanitárius segítségnyújtásba – közölte vasárnap az egység vezetője az MTI-vel.
Turi László, a szolnoki Életjel Mentőcsoport irányítója elmondta: a segélykérés a számos magyar szervezetet is tömörítő Karisz Nemzetközi Speciális Mentőszövetséghez futott be a napokban az albán külügyminisztériumból. Ennek eleget téve toborozták azt az öt tagú különítményt, melynek tagjai a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye által működtetett Legott, a szolnoki Életjel, illetve a miskolci Spyder mentőcsapatokat, valamint az Erdélyben most alakuló speciális mentőhálózatot képviselik.
A különítmény pénteken este indult el Magyarországról és 24 órás utazást követően, szombaton este érkezett meg Shkodra városába, ahová az albán határtól az ottani külügyi tárca egyik megbízott munkatársa kísérte őket – tájékoztatott Turi László. Mint elmondta, a helyi tűzoltóságon töltötték az éjszakát, ahol megtudták: legfontosabb teendőjük az elöntött település lakóinak mentése, illetve a segélyszállítmányok célba juttatása lesz. Ehhez itthonról két motoros gumicsónakot és búvár- , illetve elsősegélynyújtó felszereléseket is vittek magukkal – tette hozzá a vezető. Mivel azonban a társaság valamennyi tagja jártas az árvízi védekezésben, előre láthatólag az átszakadt töltés helyreállításában és – a fertőzésveszély megelőzése érdekében – az elöntött területeken rekedt állatok tetemeinek összegyűjtésében is közreműködnek majd – hangsúlyozta.
Terveik szerint körülbelül egy hetet maradnak a veszélyeztetett térségben, ám a kinti tartózkodás ideje a körülményektől függően változhat – hangsúlyozta a szakember. Ez idő alatt felmérik a katasztrófa sújtotta régió lakóinak körülményeit és igényeit, melyek ismeretében szükség esetén újabb, speciális mentőkből és egy orvoscsoportból álló kontingenst, illetve segélyszállítmányt indíthatnak el Magyarországról – fogalmazott. Első benyomásaikról szólva kifejtette: a mintegy 200 ezres városban katasztrófahelyzet uralkodik. Jelenleg is teljes városrészeket zár el az áradat a külvilágtól és lakónegyedek, utcák tucatjai állnak mintegy másfél méteres vízben.
Az albán hatóságok nemrégiben természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánították a balkáni ország északnyugati térségét a heves esőzések nyomán fellépő árvizek miatt. Az észak-albániai Shkodra térségében eddig 13 ezernél is több embert kellett evakuálni és lakóépületek ezrei rongálódtak meg. Shkodra város bejáratait teljesen elzárta az áradat, a település több negyedében csak csónakkal lehet közlekedni, az árvíz által ugyancsak elzárt régiókban pedig a vízi járműveken kívül kizárólag a hadsereg helikopterei használhatók. A kormány sajtóközleménye szerint “az anyagi kár igen jelentős”.
A napokban legalább 1400 rendőrt, illetve katonát vezényeltek Shkodra térségébe, hogy segédkezzenek a lakosok kimentésében, és ellássák őket élelmiszerrel. A Velipoja, Obot és Dajc településeken rekedt emberek megsegítésére a hadsereg helikoptereit is bevetették. Az ország egy hete a NATO-hoz fordultak segítségért. Törökország már másnap küldött Albániába három helikoptert egészségügyi és segélycsapattal, s két másik helikopter érkezett Görögországból is. Az olasz kormány pedig Durres kikötőjén keresztül 5 kamionnal segélycsomagokat küldött a rászorulók számára.
Kiss Olivér blogja 