Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Apahida’


Nemeszsuk (Jucu) környékén véget ért az aszfalt. A nagyobb gond a sár volt. Visszafordultam. Ahelyett viszont, hogy füzesmikolai (Nicula) kolostor fele vegyem az utamat, azaz arra, amerre 2014-ben bringáztunk, letértem Kolozsvár/Dés irányába… Válaszúton viszont már nem haladt semmilyen út a Kis-Szamos folyóval párhuzamosan… Sebaj, vonatra pattantam… 🙂

Ötön indultunk bringázni a Főtérről, de mégis egyedül érkeztem Sallai Jánoshoz Szamosújvárra… S még vonatozás is volt benne. 2016 ősze óta nem bringáztam, 2016 végén következett be a meniszkusz-szakadásom, 2017 májusában műtötték meg a térdemet, most szombaton 54.5 kilométert bicikliztem.

Jánossal, Botival, Krisztiánnal és Ákossal vágtunk neki az útnak, örvendek, hogy a listavezető a gyér érdeklődés ellenére mégis megszervezte a biciklitúrát.

Féltettem is a térdemet, a fiúknak városi biciklijük volt, gyorsabban haladtak, a tempójuk is sokkal jobb volt, mint az enyém, így már az elején eléggé lemaradtam.

A történet többi részéért kattints az első fotóra! 🙂

Reklámok

Read Full Post »


biciklitura_palatka 003

Olajozza…

Biciklitúrára mentünk. Együtt. Szombaton kissé későn (azaz korán) indultunk a Mezőségre. (Lórinak köszönjük a türelmet!)

Választani lehetett: kecsegtető volt Alsófelsőszentmihály, Várfalva, Sinfalva is. Úgy terveztük, maximum 50 kilométert teszünk meg szombaton, megalszunk valahol, vasárnap ugyanannyit vissza. Akárcsak novemberben.

Jó idő esetén (azaz nem havazik, nincs jéghideg), ilyenkor kiváló bringázni, ugyanis megfelelő a hőmérséklet.

Kíváncsi voltam a Mezőségre. Tudtam, hogy lankásabb a terep, egy-két 7-10 százalékos emelkedőt leszámítva, nem lesz nagy megerőltetés. A terv bevált.

Egyszer csak megálltunk a tekerésből. Kiderült, 22 kilométerrel vagyunk Kolozsvártól. Upsz! Aszfalton jól haladtunk.

Tekertünk tovább, s mivel nagyon időben voltunk még “rokonlátogatásra” is futotta: Vajdakamaráson Xéni nagymamájához is benéztünk. Üdítő beszélgetés. De még ezelőtt megálltunk Kiskályánon, ahol az 55. szám alatt friss tehéntejet s házi kenyeret vásároltunk a Horváth családtól. A kapu előtt ez a felirat állt: boci eladó. Sejtettem, hogy tej is lesz… 🙂

Innen már kőhajításnyira volt Palatka. Szabó István-János református lelkipásztor fogadott. S nem akárhogy. Szállást is biztosított számunkra. S nem akárhol! A többit (egyelőre) nem árulhatjuk el. Élmény, adrenalin, váratlan fordulatok. Nem erre vágytunk?! Késő este sárban, erdőn keresztül haladta találtuk meg a szállást. Az őrző kutyák szerencsére nem volt elengedbe…

Más világ. Önfeláldozás. A család és közösség szolgálása a minden. Mit tanulunk mindebből? Mindent. Példát vehetünk.

Ma villámgyorsan tekertünk vissza, s ismét megálltunk Kiskályánon a Hortáth családnál. Ismét friss tehéntejet vásároltunk, házi kenyérrel fogyasztottuk. Baráti fogadtatás. Pedig sohasem találkoztunk velük. S mégis, meleg EMBERI vendégszeretet. Ilyen Nyugaton? Aligha. Megkockáztatom: ilyem, így NINCS. Csak simán: nincs.

A hétvégét születésnap zárta, a Melindáé.  Mi már egyre tapasztaltabbak leszünk. Jó volt látni, hogy van utánpótlás… 🙂

Hétvégi, két napos biciklizés. Felemelő érzés. Mindenkinek ajánljuk. Élménydús, adrenalin, emlékezetes!

Read Full Post »


Jól érzik magukat a lányok a tordai sóbányában

Sok váratlan meglepetés ért a hétvégén.

Pénteken megvásároltam a túrára szükséges kaját, s elindultam a Béke/Lucian Blaga tér irányába, a Transilvania Filharmónia szimfonikus hangversenyére. Esett. Csodálkoztam is, Dinu bácsi (a Román Alpin Klub kolozsvári egyetemi részlegének az alapítója, tiszteletbeli elnöke, mindenese) hogyhogy ilyen időjárás közepette vállalt a túrát a Detunátákhoz. Extrém-extrém, de szombaton esőben túrázni, majd ugyanilyen meteorológiai körülmények között túrázni a Detunátákra, majd este.. szintén esőben felhúzni a sátrakat? Aki ismer, tudja: szeretem az extrém dolgokat, de talán mégsem ennyire.

Talán arra számít, hogy ha a városban esik, akkor kint havazik. Ez lehet a logikája, gondoltam, amikor röviddel a filharmóniára bemenet előtt megszólalt a telefonom. Mircea hívott. Sejtettem, bekövetkezett: Dinu bácsi az utolsó pillanatban visszamondta a túrát. A hátitáskámban levő zöld hagymák, a szalonna, az arab kenyér, a petrezselyem is végighallgatta a zongora tételeket, amelyeket szerintem a művész eléggé erőltetetten, kissé affektálva adott elő. Nem az eredmény, amely a botfülemnek igen jól hangzott, az előadási stílus zavart kissé. De mégis mit szólok hozzá én, a petrezselyem, az haut culture (nem, nem haut couture!) ágazathoz. Ez kizárólag pour les connaisseurs, les initié. Elnézést a kontárkodásért! Vanda is visszavonja észrevételeit. Ő sem eléggé sofistiqué.

The famous last words...

Nahát, így ment füstbe a hétvégi terv. Sebaj, azonnal másat fabrikáltam. Lóriról mindig is tudtam, hogy bevállalós, pörgős, spontán, lehet számítani rá még akkor is, amikor utolsó percben kell összehozni valami lazulást. Hiába, ő sem nős, így életvitelünk sokban hasonlít. A hangverseny alatt három SMS üzenetből máris összejött a filmezés, ami eredetileg römizésnek indult, ugyanúgy, mint Lóri reggel nyolckor esküvőre. Ugyanúgy, mint Jean Reno a Les visiteurs című filmben, amit Lórinál néztünk meg. Fogpasztát nem vittünk, mert nem számítottunk arra, hogy nála alszunk…

Szauna is volt. Szombaton este. Talán Vanda és Enikő élvezte a legjobban, főleg, hogy egyikük egyszer sem, a másik pedig csak egyszer próbálta ki az élményt. Hajnali fél háromig zaklattuk a Szélyes családot. Feszültebb volt mindenki, mint máskor. Talán az időjárás. Nem kellett volna annyit innom és ennem a 90 Celsius fokos befűtés előtt. Alig várom a hóba fetrengős szaunázást…

Szép a mosoly, jó a hangulat, de aztán a sófalnak ütköztünk...

Persze, hogy vasárnap későn keltem. Hajni, Arnold és Zsolt éppen akkor indult kirándulni a Bătrâna-csúcsra. Ehelyett elvittem a lányokat (Enikőnek születésnapja volt vasárnap) a tordai sóbányába (teljesen felújították, plázás, sejtettem, hogy a felújítás után ez lesz belőle). Szóval, korántsem a régi a hangulat, mi több, az emberállomány is teljesen megváltozott: plázacicák, de dupö blokuri fickók. Elég lenne oda a focipálya, a ping-pong asztalok, esetleg a kis tekepálya. A mini golf plázás, a felvonó meg egyszerűen horror. Tetszik, hogy szinte minden fából készült. Csónakáztunk is, a lányok nadrágján a fehér foltok sós vízcseppek közvetlen eredménye… 2006-ban jártam ott másodszor.

Ha már a sófalnak csapódtunk, Vanda megnyalta...

Ha már Tordán voltunk, benéztünk Tamás bátyámhoz is Kercsedre. Kunyhója nincs, de egy annál vagányabb falusi háza. Gyerekkoromban sok nyarat töltöttem is, meséltem is a lányoknak az élményekről. Jó dolga volt a lányoknak: visinátát ittak (ne ronts nekem, ez a szakszó!).

Hazafele gondoltam egyet (s nagy okosat), menjünk el Apahidáig a pénteken a miniszterelnök által hivatalosan is felavatott Bányabükk (Vâlcele) – Apahida terelőutat. Csodás. Lélegzetelállító. Egyszer csak megjelent, hogy előre hajtva és balra fordulva is Kolozsvárra érkezük. Ódzkodtam a 105s jelzésű úton érkezni a metropoliszba. Menjünk tovább, gondoltam. Egyszer csak körforgalom következett, majd csak annyit írt: Dej. Kisebb pánik: hátha a letérőt mégsem építették meg Apahidánál? Ismét írta, hogy Cluj-Napoca. Kész, itt balra térek.

Horror film következett: katasztrofális út (Kercseden ehhez képest autópálya a makadám út), teljesen lerobbant ipari negyed, majd a hab a tortán: Patarét.

36 éve élek Kolozsváron, voltam már a Pataréten (igaz, utoljára 2002-ben Funar polgármesterrel, aki odament meggyőzni a cigányokat, hogy magyarnak vallják magukat a népszámláláson), de most ijesztő volt arra járni.

Mintha háborús övezetbe érkeztünk volna vagy természeti katasztrófa elől menekülők jöttek volna szembe velünk az úton. Albániában nem láttam ilyet, amikor az Erdély Mentőcsoporttal árvízkárosultakon segítettünk. Ráadásul egy útkereszteződésnél balra fordultam, ugye, mert ösztönösen a város fele akartam venni az utat, erre A Patarét (Pata Rât) utca érintésével elérkeztünk a szeméttelep bejáratához. Ha ott lerobban a kocsi vagy gumidefektem lesz, annyi. Most persze nekem fognak rontani a romák jogait védők, hogy előítéletes vagyok, diszkriminálok, de emlékszem, mi történt, amikor néhány évvel ezelőtt a Rosal vállalat illetékesei nélkül megálltunk ott…

Nagy nehezen kivergődtünk onnan. Ijesztő volt. Kissé bűnösnek érzem magam, hogy a humanitárius katasztrófa itt van mellettünk, s megfeledkezünk róla. Mintha két külön bolygón élnénk… Horror, hogy mi van körülöttünk, s nem veszünk, vagy nem akarunk tudomást venni róla. Egyfajta védőburában élünk.

Read Full Post »


Máris hat a Fény (Bod Ágnes felvételei)

Sok minden történt, nem volt időm beszámolót írni a keddi repülőgéplelésről, amely során a szó szoros értelmében majdnem leégett a hajunk.

Hat órára mentünk, hogy két „nagy madarat” lássunk: a Zaragozából és a Bergamoból érkező WizzAir járatot. Előbbi pilótáját személyesen is volt alkalmam megismerni, ezért külön izgultam.

BigChampSuperChampMegaChampGigaChampTerraChamp (alias Póker István, aki több póker tournamentet nyert meg) eljött értem a szerkesztőséghez, innen mentünk ki a reptérre. Persze, hogy megálltam sört venni, kell kis előmelegítés a Lóri-féle Fényhez. Na, ekkor szállt le valamelyik gép, szépen, ügyesen Dezmér fölött ment el, majd Apahida irányába vette a levegőt, s landolt. Azt hittük, egy másik madár. Nem. Vagy a zaragozai vagy a bergámoi járat volt. Felhívtam a repteret, s kiderült, hogy az egyik gép fél órával, a másik pedig húsz perccel a tervezett idő előtt füstöltette a gumiabroncsokat a kifutópályán.

A fenébe!

Azok ott nem gépek. Ez egy síma, de gyönyörű, azaz símán gyönyörű naplemente. Nem lettem romantikus, ne aggódjatok. Ezt is Ági fényképezte. Még akkor is bekerült volna, ha Előd elküldi a profi plane spottingos felvételeket...

Az odasereglett csapatnak (voltunk kábé tizenöten) hiába magyaráztam, hogy ilyesmi még nem fordult elő, egyesek azt hajtogatták, rossz a szervezés… 🙂

S még a vevőkészüléket is

a szerkesztőségbe felejtettem. Szerencsére jött Lázok Levi, s hoza a profit, így tudtuk hallgatni a pilóták és az irányítótorony közti beszélgetéseket.

A legváratlanabb pillanatban érkezett a meglepetés.

Mert neki ugye ilyen a szokása, s tátott szájjal hagy. De ha most valóban ez történt volna, akkor szinte mindannyiunk tüdeje, nyelőcsöve, szájpadlása tele lett volna kavicsokkal és homokkal. A fogtöméseket is ezek helyettesítették volna. Garantáltan. Na, az történt, hogy a Bukarestbe induló Tarom gép jól megviccelt minket. Pontosabban a pilóták a repülő segítségével. Szépen kijöttek a kifutópálya végére, visszaintegettek (talán még mosolyogtak is, tudva, mi vár ránk), a felszálló pozícióba állították a gépet, s vártak. S vártak. S vártak. Aztán teljes gőzzel nekilendültek. Azaz teljes gőzzel. Hirtelen szél támadt. Eddig semmi újdonság, volt még ilyen felszálláskor. Aztán hurrikánná vált. Na, de a videó erről többet mesélhet.

Élményszámba menők voltak az éjszakai landolások. Ki kell próbáld te is!

Ja, s a leskelődés, mondhatnám a hagyomány szerint, folytatódott Lórinál, csak kissé más konfigurációban… A részletek titkosak.

Read Full Post »


Augusztus 13-14. között Kertész Levi, a Kolozsvár Pedázolik Kerékpárklub elnöke elcsalt Torockóra. Biciklivel. Rekkenő hőségben tekertünk úttalan utakon, majd szombatról vasárnapra virradóra a Székelykő alatt sátoroztunk.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Határon Túra 2011 Kolozsvár-Pádis szakaszát (100 kilométer és összesen 1760 méter szintkülönbség) a fogorvosnál kezdtem (köszönet Haltek Rozáliának, hogy helyrepofozta a fogamat, s tudtam bringázni!). Szerencsére keddre, augusztus 16-ra a fogam helyrejött (igaz, éjjel nem sokat aludtam), így reggel kilenckor nekivágtam a killernek ígérkező szakasznak. Kertész Levi, Kovács Péter és Barta Zoli is figyelmeztetett: horror lesz Havasnagyfalura feltekerni. Úgy is volt. Ez a szakasz Kolozs megyében az egyik legbrutálabb. A Rosetti utcát leszámítva…

Nagyon szakadozva haladtunk, mindenki a saját tempója szerint. A motoros kísérők két kilométerenként adtak banánt, ásvány- és sima vizet. Így tűrhető volt a táv. Voltak frissítők is, ahol kolbászt, kenyeret, édességet, üdítőt adtak – ez a rész is kiválóan volt megszervezve.

Mit sem sejtettünk arról, mi vár ránk,

amikor beereszkedtünk Gyálukálulujra (Poiana Horea): a totál-fatál emelkedő Felsőgyurkucára (Giurcuţa de Sus). Majdnem megkrepáltam. Itt ismét a nyakunkba zúdult a zápor. Ugyanúgy, mint az ereszkedőn Ic Ponor fele.

Grafikusan: a Kolozsvár-Pádis szakasz

Másnap, szerdán, augusztus 17-én a Pádis menedékházhoz valóságos üdülés volt kitekerni.

Csak vasárnap, augusztus 21-én sikerült

hazaérnem. Egyedül nem akartam visszatekerni, senki sem tudott utánam jönni. Laci barátom szmidai házában húzódtam meg a csodára várva: nem következett be. Annál inkább vasárnap: miután viszontagságos körülmények között Laci a BMW GS F800-as túra motorbiciklijével kivontatott a Prislop-hágóig (hátul Vanda a hatalmas hátizsákommal, amit oda a Határon Túra kísérő autója vitt fel), majd extrém módon beereszkedtem Havasreketyére (Răchiţele), a kocsma előtt egy utánfutós kocsi. Azonnal megkérdeztem, kié. Az illető behozott Kolozsvárra!

Inkább meséljenek a fényképek és a kisfilm.

A nap célállomása: Ic Ponor üdülőtelep

Minden sáros

A Transzfogarasra kibringázni könnyebb volt…

Áldozatok

Ic Ponor-Pádis: felüdülés a Kolozsvár-Ic Ponor szakaszhoz képest

Formában

Read Full Post »


Tegnap este 21 órakor érkeztünk Kolozsvárra. Biciklivel Torockóról a következő útvonalon: Borrév (Buru)-Alsójára (Iara),

Csatlakozz te is: élmény és teljesítmény. Bringázás, sport, természetjárás

Járabánya/Kisbánya (Băişoara)- Magyarléta (Liteni)-Tordaszentlászló (Săvădisla)-Magyarfenes (Vlaha)-Felsőlóna (Luna de Sus)-Szászfenes (Floreşti)-Kolozsvár. Kissé megáztunk, kisütött a nap, megszáradtunk. A bögyöstől még palacsintát is ettünk Alsójárán.

Szombaton reggel arrafele a piros vonalon mentünk, de sokszor letértünk róla. Igazából csak Kertész Levi, a Kolozsvár Pedázolik Kerékpárklub elnöke tudja merre mentünk, mi őt követtük. Sokszor vakon, mert a hőségtől az izzadtság a szemünkbe folyt, s a sós lé néhányszor lehetetlenné tette a szemgolyó forgását.

Szombatról vasárnapra virradóra a Székelykő alatt sátoroztunk, hullócsillagot csak egyet láttam. A többit a sátorban a sörtől. Ketten több hulló csillagot és Perseidát vettek szemügyre. Segített a pálinka.

Videó és fotóriport a napokban… 🙂

Azt terveztük, hogy ma kimegyünk Mócsra vagy Apahidára a Határon Túra 2011 biciklisei elé. A hétvégi tátott szájjal bringázás miatt viszont én a mai napot a fogorvosnőmnél, Haltek Rozáliánál kezdtem. Igen, végtelenül kedves volt, hivatalos szabadnapon is fogatott. Évek óta ő ápolja a fogaimat. Túlzás nélkül: ha ő nem lett volna, akkor már régen kiestek volna a fogaim! A mostani gond a hanyagságom miatt történt, ezt most nem részletezem.

Ja, és tegnap (is) rettenetesen fájt a fenekem a bringám ülése miatt (egy másik 100 euróba kerül, ennyi volt az egész cagla, tehát jobb szék nem lesz egyhamar…), ezért is jó volt beiktatni a pihenő napot…

Kertész Levi kiment a magyarországi bringások elé, jómagam délután, a Főtérre történő érkezéskor találkozom velük.

Holnap pedig irány Pádis. A hétvégi bringázás egyáltalán nem járt  izomlázzal, de a fenekem teheti még az eszét…

A Szabadság médiapartnere a rangos, Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke által fővédnökölt eseménynek. Elkísérem a magyarországi bringásokat Bogatelepig, riportot készítek a nyomtatott változatnak, fotóriportot és videót a WebSzabadságnak. A visszaút még rejtély. Lehet ismét Lázok Levi-féle searh and rescue operation lesz… 🙂

Ha te is csatlakoznál a túrához, vedd fel velem a kapcsolatot!

Read Full Post »