Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Bíró József’


Happiness

Örvendek, hogy Jocó is eleget tett Mihály István felkérésének, s bár biotechnológus, részt vett a rádiós kollégám Sajtóklub című műsorában :), s elmesélte, hogy Bianka és Emma társaságában milyen élményekben volt részünk Iránban.

A műsorban, amely itt hallgatható meg, az idei utazásokról is beszéltünk. Nem, nem kettesben utazunk, de egyesek még nem tudnak bizonyos dolgokat… 🙂

Reklámok

Read Full Post »


157-Jepii Mici

Családom tagjai: hegy, felhő, köd (Hám Péter felvétele)

Már nem emlékszem, hogyan akadtam rá Hám Péternek a Facebookon futó Túrázás/Excursii oldalára. Tény, hogy már régen terveztem túrázni társaságával. Múlt hétvégén összejött.

Nehezen, de összeállt a nyolc fős csapat (váratlan fordulatok, visszamondások, győzködések), két kocsival indultunk útnak pénteken, szeptember 27-én késő este.

Szombaton hajnali két óra tájt érkeztünk Bușteni városába, szerencsére a székelyföldi „felfedező csapat” már foglalt szálláshelyet egy panzióban, de sajnos az eredeti elképzeléssel ellentétben nem volt mellette hely felhúzni két sátrat. Sőt, sajnos egyet sem, így a rövid szervezkedési intermezzo után a sípálya alatt aludtunk Vandával, Lindával és Jocóval. Egyáltalán nem volt hideg, a születésnapunkra kapott téli hálózsákok ismét állták a sarat. Izé, a hideget.

vandaval1

Ég és föld között (Hám Péter fotója)

Potom 5 órát aludtunk, reggel indult a túra. Nyolcan vágtunk neki a Bușteni –  Jepii Mari – Piatra Arsă menedékház (kiváló volt a forralt bor és a kiszolgálás!) – Jepii Mici csúcs (2150 méter) – Caraiman menedékház – Jepii Mici – Bușteni útvonalnak.  Pozitív szintkülönbség: 1200 méter.

Álomi volt a kilátás, ismét eszembe jutottak a csodaszép Dolomitok.

S mivel ez nem volt elég, vasárnap megérkezett Bereczki Barna hegyi túravezető, s a légi párkány volt műsoron. Szombatról vasárnapra a fáradtság miatt mi is a menedékházban aludtunk, nem volt erőnk ismét felhúzni a sátrat, majd reggel leszedni. Ébresztő hajnali hatkor, indulás egy órával később.

16

A túra egyik legszebb pillanata volt: a völgyben a Bucsecs-platóról is látható szivárvány keletkezett, s árnyékunk valahogy éppen a közepére vetítődött ki… (Hám Péter felvétele)

Bușteniből felmentünk a Fehér-völgy aljában található forráshoz, jelzetlen ösvényeken. Innen döglesztő, tüdőrepesztő volt a mászás az erdőben a Costila menedékházig. Itt rövid reggeli, majd a Barni leírása szerint

A Sasok fala alsó, még erdős, de meredek szakaszain haladtunk, sorra kereszteztük a Policcandru és Stâncos szakadékvölgyeket, majd pár láncos szakaszt követően feljutottunk a Légi párkány előtti kiszögellésre. Innen láthattunk le a Fehér-völgy aljára, illetve a nagy Fehér falra amelyen a híres/hírhedt Kék-Repedés mászóút is van.

A híres Légi párkány után a Fehér-fal gerincén másztunk fel a Costila Nagy Párkányára. majd a Gelepeanu-kéményen ki a Bucsecsi-platóra. Itt a sűrű köd miatt elmentünk a Hősök-keresztjéig, majd megtaláltuk a Fehér-völgy felső bejáratát. Ez is jelzetlen út. Itt ereszkedtünk vissza (a kötélbiztosítást igénylő Săritoarea Cârnului és a hófoltok mentén) az erdőbe, majd vissza a kocsikhoz.

Vasárnap tizen indultunk el, s négyen mentünk végig a teljes szakaszon. Tulajdonképpen ötön, ugyanis valaki önzetlenül visszafordult tériszonyos barátunkkal, de kétségtelen, hogy ő is végigjött volt velünk!

5

A kolozsvári csapat szombaton a Bucsecs-platón (balról jobbra): Bíró Jocó, Ambrus Krisztina, Popovics Linda, Hám Péter (guggol) jómagam, Vadas Vanda, Csoma Botond és a litvániai Iveta Butkevičiūtė (A fényképezőgépem automata felvétele 🙂

Szintkülönbség: sok.

Ez így leírva egyszerű, de egyben életem egyik legnehezebb túrázós hétvégéjének az utolsó mozzanatait jelentette. Bár számomra nem ért véget a megpróbáltatás: több mint 4 órát kellett vezetnem hazáig, hétfő hajnali 2 óra tájt érkeztünk Kolozsvárra.

Szerintem a vasárnapi túra legkönnyebb szakaszát a légi párkány jelentette. Túravezetőnk, Barni szakszerű vezetése, a Péter biztosította profi via ferrata szerkó eredményezte biztonságérzet hozzásegített ahhoz, hogy az élményre összpontosítsunk, s ne stresszeljük magunkat.

031

A Costila menedékház közvetlen közelében

Sajnos a kilátás nulla volt a ködfelhő miatt. Mosollyal arcunkon, derűsen, kiváló hangulatban keltünk át ezen a szakaszon.

Az utólagos elemzést követően számomra valóban a légi párkány volt a legkönnyebb szakasz. Mire felocsúdtunk, már vége volt. Amikor a pozitív élménylavina elmúlt, Barni már mondta, hogy

na, itt vége.

Sokat „segített” az is, hogy nem érzékelhettük a tátongó mélységet. Lehet, akkor nem lett volna annyira funny…

A légi párkány viszont nehezebb volt, mint bármelyik, általunk a Dolomitokban kipróbált via ferrata. Ehhez képest azok valóságos autópályák.

A saját, érzelmek és érzések által befolyásolt, azaz szubjektív elemzésem szerint a vasárnapi túrának három fő összetevője volt: fizikai és erőnléti szempontból a legnehezebb szakaszt a légi párkányig történő mászás jelentette. Utóbbi helyről már írtam.

Photo0023

Légi párkány. Egy rossz lépés, és…

Ezt követően a white out (fehér tenger, ködlecsó, páraóceán), az éhség és a mászás miatt a második legnehezebb szakasz következett a Gelepeanu-kéményig. Pszichés szempontból a legjobban a Fehér-völgyön történő ereszkedés „viselt meg”: Vandával nagyon fáradtak (pénteken éjjel 5, szombaton pedig alig 6 órát aludtunk) voltunk, gyötört az éhség, vizesek voltak a sziklák stb. Mindezekhez hozzáadódott az, hogy egy szakaszon a kötelet is be kellett vetni, az ujjam begyét nem éreztem a hideg miatt, ugyanígy járt Barni is. Ő egyébként mindvégig vérprofi túravezetőként viselkedett. Ő biztosított ugyan bennünket, de a kötél rövidsége miatt mi csak részben tehettük ezt meg vele.

Nehézséget jelentett a Bucsecs-platón a sűrű köd.

A vasárnap esti, fejlámpás érkezés csak hab volt a tortán…

Hangsúlyozni szeretném, hogy vasárnap egy fél órás szakasz kivételével jelzetlen utakon haladtunk – a Bucsecs-platón „belebotlottunk” a piros keresztbe, amely a Hősök-keresztjének közelébe vitt, itt pedig megtaláltuk a Fehér-völgy felső bejáratát.

IMG_1552

Csúszós, vizes sziklatömbökön ereszkedtünk le a Fehér-völgyben. Egy helyen alpinista kötélbiztosításra volt szükség (Bereczki Barna fotója)

Elismerésem és tiszteletem Jocónak, aki bár nagyon szerette volna folytatni az utat, visszafordult Botonddal. Barátomnak tériszonya volt. Lelkiismeret furdalás emésztett mindvégig, mert abban a csoportban én voltam Boti legrégibb barátja, s nekem kellett volna megtennem ezt a lépést, de mindvégig arra összpontosítottam, hogy mindannyian visszafordulunk vagy Barni leviszi a Costila-menedékházig, s visszajön hozzánk. Utólag következtettem ki, hogy minden valószínűség szerint amennyiben én lemegyek Botival, akkor Vanda is velem tart, s akkor talán valamennyien visszafordulunk.

IMG_1549

Derűs volt a csapat a légi párkányon. Talán azért, mert a ködfelhő miatt nem láttuk a mélységet… 🙂 (Bereczki Barna fotója)

Csak tapasztalt, teherbíró túrázóknak ajánlom a Bușteni-Costila menedékház-légi párkány-Bucsecs-plató-Fehér-völgy-Bușteni túraszakaszt. Nekünk is első nap, azaz szombaton kellett volna bevállalnunk, vasárnap már eléggé fáradtak, kimerültek voltunk, a végén már nem tudtuk annyira élvezni az élményt. Mindenképpen életre szóló élmény volt.

A Bucsecs-hegységben valamikor nagyon régen jártam, a távolság miatt itt nem túrázunk, bár csodaszép. Ez látszik a Hám Péter, Bereczki Barna, Iveta Butkevičiūtė és az általam készített felvételekből.

****************************************************************************

Read Full Post »


IMG_7878

Kiválóan bírták a lányok (Saját felvétel)

Nagy lendülettel vágtunk neki 2012-ben az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) és a Szentimrei Alapítvány szervezte Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrának (KKETT), de a kijelöletlen útvonal, általunk rosszul értelmezett útleírás miatt nem tudtunk végigmenni a teljes távon. Eltévedtünk, lementünk Magyarvistára, így legalább másfél-két órát vesztettünk. Ez sem lett volna gond, de a felsértett lábfejek miatt a Gorbói-úttól órányi gyaloglásra kénytelenek voltunk feladni a menetelést. Kiskapusnál lementünk az E60-as országútra, felhívtam Lenke unokatestvéremet, aki az Erdély Mentőcsoport tagjaként „megmentett”. Eldöntöttük: 2013-ban mindenképpen megtesszük a távot.

A hivatalos túra után egy héttel, magánúton, ötödmagunkkal nekivágtunk az 50 kilométeres távnak. A gyalogtúrát a számítástechnikához és a globalizált világhoz közel álló szórakozással egészítettük ki: geodobozolás.

Az élménybeszámoló a Szabadság 2013. szeptember 9-i számában jelent meg.

A Művelődésben megjelent élménybeszámoló.

Read Full Post »


IMG_7893

Magunk mögött hagytuk a Gyerőffy-szöktetőt

Múlt szombaton a Marosvásárhelyen szervezett geoboboz-kereső, nemzetközi részvétellel zajlott országos találkozó miatt nem vehettünk részt az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Szentimrei Alapítvány által szervezett Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra hivatalos változatán, így most hétvégén negyedmagammal magánúton vágtunk neki az 50 kilométeres távnak. Nem volt ellenőrző pont, időhatár, rohanás, stressz. A saját ritmusunkban haladtunk, megálltunk pihenni, enni, mi több Magyargyerővásárhelyen még a kocsmát is meglátogattuk. 🙂 Tavaly nekivágtunk a távnak, de a hatalmas vízhólyagok és eltévedés miatt VaKol csapatnak kapitulálnia kellett…

IMG_7897

A Körös forrásához épült motel felett…

Szépen felvettem az Étienne-től ajándékba kapott szuper sportcipőt. Barátom megsajnált a tavalyi, a gyatra minőségű cipő okozta kapitulálás miatt, s 300 lejes Decathlon utalványt ajándékozott novemberi születésnapomra…

Szombaton hajnali 7 órakor találkoztunk a Törökvágás tetején levő Falumúzeum bejáratánál. Persze, hogy mi is késtünk, ugyanis csak negyed hétkor ébredtünk Vandával, de a Szél utca mégis közelebb van, mint a Monostor… Semmi stressz, a lányok (Popovics Emma és Linda) csak 20 perccel később érkeztek, Biró Jocó már nyugtalanul várt.

7 óra 25 perckor indultunk. A Kakasos templomtól kellett volna, mert hát Kós Károly különböző területeken kifejtett munkásságáról is szól ez a túra, de hát, na, hárman közelebb voltunk a Törökvágáshoz…

Sajnos nem jegyeztem az időt, mikor, hány órakor, milyen tempóban érkeztünk. Megálltunk enni, inni, pihenni, mi több, Jegenye előtt megbotránkoztattunk néhány helybéli nénit azzal, hogy Kolozsvártól Sztánáig gyalogolunk (lásd a videót). Bár a néni bevallotta: egyszer világításra ő is elment gyalog Kolozsvárra.

Én nem mennék semennyi pinzért

reagált a „határon” levő egyik nő.

Sok időt veszítettünk azzal, hogy folyton meg kellett győződnünk arról, jó úton haladunk. Köszönet Nagy Zoli barátunknak, az EKE ifi tagozata koordinátorának, aki annak ellenére segített telefonon, hogy vendégei voltak. A Medvepadig emlékeztünk az útvonalra, de azután járatlan rész következett.

IMG_7899

Sötétedés után érkeztünk le a Riszeg-tetőről. Szerencsére Jocó nagyon jól ismerte az erdei utat, ellenkező esetben, sokat bolyongtunk volna a fák között…

Most, hogy visszagondolok, milyen távot tettünk meg, felötlik bennem, hogy talán nem is volt való. Így utólag olyan lehetetlennek tűnik, bár az évek során, pontosabban 2004-től több tucatnyian megtették már gyalog ezt az 50 kilométeres távot. Egyesek a teljesítményért, mások, mint mi, az élményért és baráti hangulatért. A jövő évire minden bizonnyal elmegyünk. Csak tartson ki addig az Étienne barátomtól ajándékba kapott nagyon jó sportcipő… 🙂

Kiváló volt a hangulat és a társaság, tökéletes az időjárás, megfelelő a hőmérséklet. Vasárnap még Lajcsi sztánai lovardájához, s az 1-2 kilométerre legelő 5 napos kiscsikóhoz is ellátogattunk… 🙂

Azt ajánlom, aki próbálkozni akar a túrával, kérjen térképet, s részletes útleírást.

Szabó Zsolt felkérésére minden bizonnyal lesz anyag a Művelődésbe: Kultúra, természetjárás és számítástechnika, azaz geodobozolás…

Addig beszéljenek a fényképek és a videó… 🙂

Read Full Post »


Sapkában, mert hideg van

Természetesen, hogy azonnal igent mondtam, feldobódtam amikor Nagy Zoltán, az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) frontembere még a poszt-születésnapi olaszországi utazásunk előtt telefonált, s november 26-27-re kétnapos gyalogtúrára hívott.

Nem sok dolog hat (7 sem) meg, hoz lázba már, de ez nagyon jól esett. Ezek szerint jó benyomást tettem a májusi Jókai teljesítménytúrán, Nagy Zoli valamilyen szinten számít rám, s azokra az emberekre, akiket akkor elhívtam: Trombitás Enikőre, Bíró Józsefre (a.k.a. Jocára) – sajnos Lenke unokatestvérem most nem tudott jönni velünk.

Már Velencében rajtakaptam magam, hogy azon álmodozom, milyen lesz a késő őszi, tél eleji 32 kilométeres gyalogtúra. Szinte minden elvárásom teljesült. Váratlan, villámszerű jelenségek, érzelmi megindulások, kissé kezelhetetlen pillanatok, mélységek. Rejtett, talán kissé titkolt, de legalább annyira remélt dimenziók váratlan, enyhén sokkoló megnyilvánulása.

 Revelációk.

Miért nem bizonyos idővel ezelőtt következtek be bizonyos dolgok? Miért most? Talán késő? Esetleg korán? A kommunikációs szűrőn keresztül érkezett jelek torz dekódolása? Esetleg tévedek?

Válasz nélkül maradt kérdések.

Alakul a hangulat...

A megfelelő, ideális és határtalan lehetőségeket nyújtó természeti környezet, konfiguráció, szemszín, hangsúly, hanglejtés, hangszín, cinkosan együtt érző, kihívó, ugyanakkor reménnyel és lehetőségekkel kecsegtető, huncut tekintet, rezonáló, közös gondolatoknak, (remélhetőleg kölcsönös) érzéseknek teret adó magnitúdó. De vajon zsákutca vagy reális alternatíva? Kacsint a hó borította ág, a dilibogyó (vajon ki etette meg velem?), a hiányosan felfestett turistajel, a megrázott, s hópelyheket szóró fa. Minő poézis.

Pénteken előjáték: a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) tánccsoportja szervezte Katalin-bálon viseltük ki magunkat. Rettenetesen csúszott a táncparkett, nem tudtunk rendesen bulizni. Sebaj, megszabadultunk a cipőktől, így már sokkal jobban lehetett discofoxot táncolni. Csodálom a tanc.ro frontembereinek az odaadását, szenvedélyét, amellyel az ilyen eseményeket szervezik.

Aztán szombaton hajnali fél hétkor ébresztő. Gyomorideggel vágtam neki a túrának: késő ősszel/télen még nem gyalogoltam ennyit: 30-32 kilométer várt ránk.

Simán ment, sétának bizonyult.

Kiváló, ismétlem, kiváló volt a társaság és a hangulat (a természetjárás után rögtön ez a következő, ami motivál). Revelációk sorozata következett, azaz elindult a lavina. Még egy három fős német csapat is csatlakozott hozzánk. Igaz, csak egy darabig…

Kajálós pihenő vagy flört?

Ment a duma, a mese, a szöveg, a textus, a kontextus, a léhaság, a helyenként trágár, szurkálós, szivatós, ugratós szöveg.

Kitérőt is tettünk, mert korán Szind község határába értünk. Kiváló volt a vezető csapat, tudtuk, hogy jó úton haladunk, senkiben sem merült fel kétely az eltévedést illetően. Volt leadership, megbíztunk a vezetőkben, tapasztalatukban. Kiválóan éreztem magam! Köszönöm!

Este a tordai EKE–csapatnak (köszönöm Balázsnak, Katalinnak és a többi lelkes szervezőnek a baráti fogadtatást) hála csodálatos estét töltöttünk az Erdélyi Unitárius Egyház (EUE) és az EKE által közösen üzemeltetett, sokat látott és hallott szindi unitárius paplakon. Az Erdély Mentőcsoport több ízben itt tartotta a képzéseket, gyakorlatokat, így számtalan kedves emlék fűz ehhez a helyhez.

Persze, hogy messze tartottam magam a horkolóktól…

Trombival (középen) és Jocóval (balról) nekivágtunk a Szind-Várfalva szakasznak...

Vasárnap kisebb galiba alakult ki, de végül sikerült nekivágni a Szind-Várfalva, mintegy 22 kilométeres szakasznak. Még jeges vizet is kaptunk a Tordai-hasadéknál levő hegyimentőktől, találkoztunk az „élő legendával” Indián Joe-val (Török János, alias Joe Indianul), majd a sárga háromszögön Sinfalva (Corneşti) fele vettünk az utunkat.

Jocóka kissé megáztatta lábát az egyik patakban, így november vége lévén (fagypont alatt) jobban láttam felhívni Kolozsi Ernőt, az Erdély Mentőcsoport Kolozs-Torda fiókjának a vezetőjét.

Bementünk hozzá (szekéren, a rákosi József segített), ettünk ittun, bemelegedtünk.

Mihelyt stoppolni kezdtünk Várfala határában, azonnal megállt egy manelés Dacia. Trombi az ölömbe landolt (remélem, nem bánta), el kellett viselni a cigaretta üstöt, de legalább beértünk Tordára. Innen meg már könnyű volt eljutni Kolozsvárra. A buszban is kiváló volt a hangulat közöttünk, pedig Jócó szájtátva aludt 🙂

**********************************************************************************

A WebSzabadságra feltöltött fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

**********************************************************************************

 

 

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Read Full Post »


Még ettem... (Balról jobbra: Trombika, Jocó, Lenke és a hagyma maradéka)

Szombaton csapatunknak (Antal Lenke, a. k. a. VJ Lenky, Trombitás Enikő – a. k. a. VJ Tromby, Bíró József – a. k. a. DJ Mâţ és jómagam – a. k. a. DJ Băţ) percre pontosan 10 órába és 10 percbe telt az Erdélyi Kárpát-Egyesület  (EKE) szervezte Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán megtenni a 30 kilométeres távot ( Jókai 30B szakasz). Úgy tudom, ezzel szerényen, de annál nagyobb megelégedéssel kivívtuk magunknak az utolsó helyet. Persze, hogy nem a teljesítmény a fontos, elvégre mi valóban azért mentünk, hogy szórakozzunk. Azt terveztük, ha nem fűlik a fogunk az egészhez, rakunk egy tüzet, sütünk egy szalonnát (tettem magamhoz) és visszafordulunk. S ámen.

Az egész úgy kezdődött,

hogy érkezett értesítés a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK) levelező listájára, amelynek tagja vagyok, a XIV. Jókai Emlék- és Teljesítménytúráról.  A hírt feltöltöttem a WebSzabadság Az Ön híre rovatába, s válaszoltam a küldőnek, Nagy Zoltánnak (nem az Iskola Alapítvány igazgatója). Aztán május 5-én, szerdán a főszervező felkért, vegyek részt a túrán, s számoljak be az élményekről a Szabadságban. Határidőnaplómba már szerepelt a túra, s habár immár 15 éve rendszeresen túrázom úgy gondoltam, ez a profiknak való. Ráadásul azt feltételeztem, hogy ha az utóbbi időben elsősorban elfoglaltságuk miatt egyre kevesebben jönnek el az egyszerű (alkalomadtán sátoros) túrákra, akkor most végképp nem lesz társaság. S anélkül meg mit sem ér az egész. Legalábbis számomra szinte semmit sem ér, ugyanis a természetjárással szinte azonos fontossággal bír a hangulat és a társaság.

A teljesítmény az utolsó szempont.

Ha már utolsók vagyunk, akkor legalább fotózzunk (A Tordai-hasadékban, amikor ismét azt hittük, eltévedtünk)

Nos, szervezni kezdtem a csapatot. Telefonáltam, SMS-t írtam sok mindenkinek (a szűk baráti körömnek, régi és új ismerősöknek, haveroknak, barátoknak), de csak Trombika, Lenkice unokatestvérem és Jócóka vállalta a kihívást.

Szombaton hajnali 5.15-kor ébredés,

tisztálkodás, gyors reggeli, 6.20-kor már a magyar színház előtt vagyok. Indulunk a Bükk-erdőbe a Silva vendéglőhöz/kempinhez. Innen indul a

Jókai 30A (Silva kemping – Mikesi-házak – Hordós-kút – Tordatúri kőfejtő –Tordai hasadék – Szind) és a

Jókai 55 (Silva kemping – Mikesi-házak – Hordós-kút – Tordatúri kőfejtő – Szind – Tordai-hasadék – Monasztéria-tető (Kápolnás-tető) – Curmătura-nyereg – Várfalva – Székelykúő – Torockó) teljesítménytúra.

Meglep, hogy utóbbira sok idősebb személy iratkozik be. Az egyik hölgy vastag, barna színű, dizájnosnak tűnő harisnyanadrágban vág neki az 55 kilométeres távnak. Az EMT-s Prokop Zoli figyelmeztet: a hölgy tavaly is megelőzött jó néhány fiatalt, a látszat nagyon csal.

Elvisz a busz Szindre

Viccelődünk, milyen nehéz a túra, hihetetlen mekkora erőfeszítés kimászni a Feleki-tetőt. Morfondírozunk, hogy az 55 kilométeres távot kellett volna választanunk. Aha, persze, később derült ki, hogy a 30 kilométeres éppen elég volt. Főleg a lányoknak.

A csúszós kövek miatt nehéz volt átkelni a patakon. Én levettem a bakancsomat, a zoknikat, s úgy keltem át)

Szindről vígan vágunk neki a makadám útnak, előttünk többen haladnak, nem tévedünk el. Józsefet keresem, akinél van pálinka, beérem Prokop Zolit és Emmát, de a mókusvíz sehol (náluk nem is volt). József sehol. bevárom Lenkét, Enikőt és Jocót, de mindenki megelőz bennünket, így nem vagyunk biztosak, merre vezet az út.

Az erdőben el is tévedünk. Bravó!

Abban se voltuk biztosak, hogy a Tordai-hasadékon keresztül halad az út, mert senki se volt előttünk, de a hátunk mögött se. Ez nem azt jelentette, hogy első, hanem inkább az, hogy nagyon utolsók vagyunk.

Sebaj, utolértünk néhány túrázót.

A Tordai-hasadék után megjelent az első ellenőrző pont. Őszintén, nem tudtam, hogy lesznek. Nagy Zoltánnal többször beszéltem telefonon pénteken, de erre nem tértem ki. Ő pedig úgy vélhette, hogy csak természetes, hogy a teljesítménytúrán lesz ilyen. No, meg az is meglepett, hogy sokan csoportokba verődve, illetve egyénileg vágtak neki a távnak. Azt hittem, csoportosan megyünk.

A Tordai-hasadék után jött a korhelykedés.

Meredek emelkedő.  Mi a piros pont jelzésen folytattuk az utat, ez pedig a hasadék peremét követte. Addig mentünk, amíg feltűnt, hogy ereszkedik. Hoppá, nem jó, nekünk szinten kellene mennünk. Na, vissza. Rátértünk a piros sávra, át a karrmezőn, itt erőteljes szélfúvás, Jocó szerint Krivac. Újabb ellenőrző pont.

Merengő a Tordai-hasadékban

Alig vártuk, hogy leérjünk az új ortodox kolostorhoz. Betértünk a bozótos útra, újabb ellenőrző pont. Szegény úriember ott ült az erdő szélén a füvön, s már csepergett. Az egyik ereszkedőn Lenke nyom két seggest, megsérül, de ez csak Várfalván derül ki igazán, ahonnan nem tudja már folytatni az utat a bedagadt lába miatt. Na, de ne vágjak a dolgok elejébe.

Miután átkeltünk az Aranyos görbe hídján, s a Várfala irányjelző táblánál megálltunk fotózni, arra lettünk figyelmesek, hogy fék, kiszáll valaki egy Dacia Nova típusú személygépkocsiból odajön hozzánk, s megkérdezi:

Jókai teljesítménytúrásokat vagytok?

Igenlő válaszunk után elkéri a könyvecskénket (kaptunk ilyen útvonalat részletező leírást és igazoló lapokat is tartalmazó cuccot), s simán belepecsételi

Kardos Balázs alelnök

Na aztán! Kellemes meglepetés. Balázs rendkívül közvetlen és barátságos volt, Torockón is találkoztunk vele, nagyon finom borral kínált. Ő az EKE tordai fiókjának a vezető-helyettese.

Várfalván újabb ellenőrző pont. Lehúzós (nagyon tetszettek a rajtuk levő rajzok, illusztrációk), időpont bejegyzése az igazolólapra. Lenke térde bedagadva, megkékülve: úgy dönt, nem folytatja. A busz 17 óra tájt jön ide, s majd elhozza Torockóra. Elválunk tőle, marad Enikő, Jocó és én.

Sört vásárolunk Jocóval,

nógatom, hogy igyuk meg, kisütött a nap. Ne, majd odébb. (Később megbántam, hogy rá hallgattam. A pálinka beszerzésével és elfogyasztásával kapcsolatban is, a fenébe!) Még Várfalva előtt felhívom Kolozsi Ernőt, az Erdély Mentőcsoport Kolozs-Torda fiókjának a vezetőjét-alapemberét, a községben hol lehet jó pálinkát beszerezni.

Az extrém megpróbáltatások után, a Székelykő előtt

Éreztem, hogy hideg lesz, mintha sejtettem volna a hóvihart. Nem ittuk meg a sört, nem vásároltunk mókusvizet.

Várfalva után az erdőben többször pihennünk kell,

Trombika gyűlöli az emelkedőket, megelőz Tőkés Gyöngyvér és túratársa(i). Nem találjuk a Tótfajkút tisztása utáni „kis tisztást”. Persze, hogy eltévedünk. Meglep az is, hogy elkezd hullni a hó. Nem túlzok, hullt a hó, ez a videón is látszik. Aztán esik az eső, hull/esik a dara. Kivárjuk a végét, addig eszünk. Nagy okosan itt isszuk meg a sört, inkább pálinka kellett volna, az bemelegít, ne félj!

A leírás szerint az erdő után látnunk kellett volna

a Székelykő impozáns tömegét

Frászt! Úgy hullt a hó, hogy még az erdő széle sem látszott… 🙂

Aztán jött a köd,

de szerencsére hamar felszállt, s láttuk azt is, amint a szoknyás, vastag barna harisnyás, 50 év körüli hölgy, aki Kolozsvárról idáig gyalog jött (Jókai 55), szépen „megmocskol”, azaz megelőz minket.

Egy ilyen túra után valóban repülni tudna a boldogságtól az ember...

A Székelykő nyergébe kérünk újabb lehúzóst és időpont-bejegyzést (szegény srácoknak tüzet kellett rakniuk olyan hideg volt odafent), felmegyünk a csúcsra mutassuk meg Trombikának a kilátást (még sohasem volt itt), aztán a Nagy-Nyelőn, bocsánat, a Nagy-Árkon keresztül beereszkedünk Torockóra.

Szinte hősökként üdvözüljük magunkat. Kapunk emléklapot, jelvényt, aláírást, gratulációt. Utóbbit elsősorban Trombika érdemli meg, akit eme teljesítmény elismeréseként ünnepélyesen hegyi zergének becézünk ezután… 🙂 A mi túránkat pedig elneveztük Jókai teljesítménytúra 30B extrém-bónusz-extra-plusznak.

**********************************************************

A fotók itt tekinthetők meg.

A videók itt vannak.

A Szabadságban május 9-én megjelent riport ide kattintva olvasható.

************************************************************

Read Full Post »