Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Bükk-erdő’


Feleki gömbkövek, télen… (Saját felvétel)

Határozottan állíthatom, hogy gyermekkorom óta soha ennyi kocogót nem láttam a Bükkben. Úgy látszik, ez most a menő. Mi több, sok biciklis is szembejött velünk vasárnap az Árpád-csúcsra menet. Nosztalgiáztam: gyermekkoromban rengeteget jártam ide túrázni, mi több, régebb a hó sem ijesztett meg, több ízben télen is biciklire pattantam.

Lévén, hogy nem voltam biztos, a fürdőszobai ventilátor felszerelése szombaton befejeződik (rendesen megszenvedtünk Marci bácsival, s még mindig nincs vége), így töröltem a Függetlenek Klubjában meghirdetett eseményt, de hát amúgy is csak Andi jelentkezett, akivel aztán SMS-ben egyeztettünk tovább, hogy mégis lesz túra. Sajnos kihagyta.

A klasszikus útvonalat jártuk be, geoládákat is találtunk, remélem Bónis Endre lányai érdeklődnek majd a szabadidős tevékenység iránt… 🙂

Az útvonal: Minerva üzletház-Mehedinţi utca vége-Huedinului utca, majd az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) által felfestett piros turistajelzésen az Árpád-csúcsig. Ennek közelében találkoztunk a visszaúton tartó Arnolddal is, aki young and restless, s bár ő is a Monostorról indult, nem várt meg bennünket, már 10 órakor elindult, mi csak 11-kor.

Szerencsére az Áprád-csúcstól néhány méterre égő tüzet találtunk, körülötte sajnos elég sok szemetet is. Kiváló érzés: ropogó tűz hóval körülvéve, verőfényes napsütés…

Megtaláltuk Mr. Erikusz earth cache-ét, majd a BEEnci által az Árpád-csúcsnál elrejtett geoládát. Mi találtuk meg elsőként?

****

Kattints, kérlek, az első fotóra:

Reklámok

Read Full Post »


Ugrálnak örömükben…

Aki (jól) ismernek, tudják, hogy eddig csak három esküvőn voltam. Az okot most nem részletezem… A legeredetibb a Csilla és Misi lagzija volt a Bükk-erdő egyik panziójában. Semmi különcködés, kiöltözés, színház, pénzgyűjtési alibi. Ezzel nem állítom, hogy a másik két esetben erre ment ki a játék.

Péntekől szombatra virradóra már áll a “bál”. A vőlegény jobbra, kékben

Mircea Coman a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének egyik alaptagja. Hétvégére is kirándulást szervezett. Számomra annyit elég volt mondani, hogy ott lesz az a társaság, amellyel már a Torockói-havasokban túráztunk. Hozzátette még: most a Retyezát-hegység lesz soron. Több nem is érdekelt. Tudtam, hogy kiváló lesz. Beigazolódott.

A menyasszony (jobbról az első) a eget nézi. – Úristen, mit csináltam? 🙂

Amiről nem tudtam, az a polgári és egyházi esküvő egybevont kiadása… a természetben. A beavatottak csomagoltak gála inget és nyakkendőt… Pénteken éjjel a Gura Apei környékén sátoroztunk és hajnali 4-ig buliztunk, majd szombaton felmentünk a Bucura-tóhoz.

*****************************************************************************************************

FEJLEMÉNY1: Gyorsan megjegyzem, hogy a hangos buli, zenés-táncos eszméletvesztés 🙂 a völgyben volt, messze a házaktól, Hátszeg (Haţeg) várostól jó néhány kilométerre, senkit sem zavartunk a hangoskodással! A Bucura-tónál daloltunk csupán, de igazatok van, ez valóban zavarhatta a körülöttünk levőket, de reggel elnézést kértünk tőlük, megértették.

*****************************************************************************************************

Néhányan még aznap kimásztunk a Peleaga-csúcsra (2509 méter), a legkeményebb túrázó, Vlad Iobagiu „kiszaladt” a Păpuşa-csúcsra is (2508 méter), majd visszamentünk a Bucura-tónál levő sátrakhoz. Este természetesen vacsora, éneklés.

Szombaton reggel útnak indul az esküvői menet…

Vasárnap mindenki ünneplőbe öltözött. Nekem adtak egy nyakkendőt, a díszing helyét a reklámmentes rövid ujjú blúz vette át. Elkészítették a menyasszonyt és a vőlegényt, a Bucura-tónál zajlott rövid „szertartás” után máris jött a fényképsorozat. A Bucura-tó környékén levő sátorozók minket bámultak és fotóztak… Kimentünk a nyeregbe, onnan vissza a tóhoz, majd a völgybe és haza.

Útban a Retyezát-hegység fele. Lelkükben az életnedű…

Tetszett az eredetiség, az ötletesség, s az is, hogy Laura és Mircea ezáltal egymásnak, de egyben a természetnek is fogadalmat tett…

Átvitt értelemben is: egyi partról a másikra…

*********************************************************************************************

TAKE TIME TO SEE WATCH SLIDESHOW!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

*********************************************************************************************

*****************************************************************************************************

FEJLEMÉNY1: Gyorsan megjegyzem, hogy a hangos buli, zenés-táncos eszméletvesztés 🙂 a völgyben volt, messze a házaktól, Hátszeg (Haţeg) várostól jó néhány kilométerre, senkit sem zavartunk a hangoskodással! Nem a nemzeti parkban voltunk, látszik az aszfalt/beton is. A Bucura-tónál daloltunk csupán, de igazatok van, ez valóban zavarhatta a körülöttünk levőket, de reggel elnézést kértünk tőlük, megértették.

*****************************************************************************************************

 

 

Read Full Post »


Nem vittem állványt...

Tegnap már a szerkesztőségben olvastam a teljes holdfogyatkozásról. Az újságírók végig arról írtak/beszéltek, hogy csak, vagyis elsősorban a csillagvizsgálóból lehet majd megtekinteni az égi jelenséget.

Este viszont a híradó után úgy döntöttem, megszervezem a társaságot, menjünk ki a Bükkbe, akárcsak tavaly, csillaghulláskor.

Lenke, Gabi, Lóri állt kötélnek. Kiválóan szórakoztunk. Persze, hogy ismét előkerült a Lóri-féle Fény, ami a teljes holdfogyatkozás alatt világított… A Fény már néhány alkalommal megvilágította a látóhatárt, mint például a repülőgéplesés alkalmával…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Read Full Post »


Még ettem... (Balról jobbra: Trombika, Jocó, Lenke és a hagyma maradéka)

Szombaton csapatunknak (Antal Lenke, a. k. a. VJ Lenky, Trombitás Enikő – a. k. a. VJ Tromby, Bíró József – a. k. a. DJ Mâţ és jómagam – a. k. a. DJ Băţ) percre pontosan 10 órába és 10 percbe telt az Erdélyi Kárpát-Egyesület  (EKE) szervezte Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán megtenni a 30 kilométeres távot ( Jókai 30B szakasz). Úgy tudom, ezzel szerényen, de annál nagyobb megelégedéssel kivívtuk magunknak az utolsó helyet. Persze, hogy nem a teljesítmény a fontos, elvégre mi valóban azért mentünk, hogy szórakozzunk. Azt terveztük, ha nem fűlik a fogunk az egészhez, rakunk egy tüzet, sütünk egy szalonnát (tettem magamhoz) és visszafordulunk. S ámen.

Az egész úgy kezdődött,

hogy érkezett értesítés a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK) levelező listájára, amelynek tagja vagyok, a XIV. Jókai Emlék- és Teljesítménytúráról.  A hírt feltöltöttem a WebSzabadság Az Ön híre rovatába, s válaszoltam a küldőnek, Nagy Zoltánnak (nem az Iskola Alapítvány igazgatója). Aztán május 5-én, szerdán a főszervező felkért, vegyek részt a túrán, s számoljak be az élményekről a Szabadságban. Határidőnaplómba már szerepelt a túra, s habár immár 15 éve rendszeresen túrázom úgy gondoltam, ez a profiknak való. Ráadásul azt feltételeztem, hogy ha az utóbbi időben elsősorban elfoglaltságuk miatt egyre kevesebben jönnek el az egyszerű (alkalomadtán sátoros) túrákra, akkor most végképp nem lesz társaság. S anélkül meg mit sem ér az egész. Legalábbis számomra szinte semmit sem ér, ugyanis a természetjárással szinte azonos fontossággal bír a hangulat és a társaság.

A teljesítmény az utolsó szempont.

Ha már utolsók vagyunk, akkor legalább fotózzunk (A Tordai-hasadékban, amikor ismét azt hittük, eltévedtünk)

Nos, szervezni kezdtem a csapatot. Telefonáltam, SMS-t írtam sok mindenkinek (a szűk baráti körömnek, régi és új ismerősöknek, haveroknak, barátoknak), de csak Trombika, Lenkice unokatestvérem és Jócóka vállalta a kihívást.

Szombaton hajnali 5.15-kor ébredés,

tisztálkodás, gyors reggeli, 6.20-kor már a magyar színház előtt vagyok. Indulunk a Bükk-erdőbe a Silva vendéglőhöz/kempinhez. Innen indul a

Jókai 30A (Silva kemping – Mikesi-házak – Hordós-kút – Tordatúri kőfejtő –Tordai hasadék – Szind) és a

Jókai 55 (Silva kemping – Mikesi-házak – Hordós-kút – Tordatúri kőfejtő – Szind – Tordai-hasadék – Monasztéria-tető (Kápolnás-tető) – Curmătura-nyereg – Várfalva – Székelykúő – Torockó) teljesítménytúra.

Meglep, hogy utóbbira sok idősebb személy iratkozik be. Az egyik hölgy vastag, barna színű, dizájnosnak tűnő harisnyanadrágban vág neki az 55 kilométeres távnak. Az EMT-s Prokop Zoli figyelmeztet: a hölgy tavaly is megelőzött jó néhány fiatalt, a látszat nagyon csal.

Elvisz a busz Szindre

Viccelődünk, milyen nehéz a túra, hihetetlen mekkora erőfeszítés kimászni a Feleki-tetőt. Morfondírozunk, hogy az 55 kilométeres távot kellett volna választanunk. Aha, persze, később derült ki, hogy a 30 kilométeres éppen elég volt. Főleg a lányoknak.

A csúszós kövek miatt nehéz volt átkelni a patakon. Én levettem a bakancsomat, a zoknikat, s úgy keltem át)

Szindről vígan vágunk neki a makadám útnak, előttünk többen haladnak, nem tévedünk el. Józsefet keresem, akinél van pálinka, beérem Prokop Zolit és Emmát, de a mókusvíz sehol (náluk nem is volt). József sehol. bevárom Lenkét, Enikőt és Jocót, de mindenki megelőz bennünket, így nem vagyunk biztosak, merre vezet az út.

Az erdőben el is tévedünk. Bravó!

Abban se voltuk biztosak, hogy a Tordai-hasadékon keresztül halad az út, mert senki se volt előttünk, de a hátunk mögött se. Ez nem azt jelentette, hogy első, hanem inkább az, hogy nagyon utolsók vagyunk.

Sebaj, utolértünk néhány túrázót.

A Tordai-hasadék után megjelent az első ellenőrző pont. Őszintén, nem tudtam, hogy lesznek. Nagy Zoltánnal többször beszéltem telefonon pénteken, de erre nem tértem ki. Ő pedig úgy vélhette, hogy csak természetes, hogy a teljesítménytúrán lesz ilyen. No, meg az is meglepett, hogy sokan csoportokba verődve, illetve egyénileg vágtak neki a távnak. Azt hittem, csoportosan megyünk.

A Tordai-hasadék után jött a korhelykedés.

Meredek emelkedő.  Mi a piros pont jelzésen folytattuk az utat, ez pedig a hasadék peremét követte. Addig mentünk, amíg feltűnt, hogy ereszkedik. Hoppá, nem jó, nekünk szinten kellene mennünk. Na, vissza. Rátértünk a piros sávra, át a karrmezőn, itt erőteljes szélfúvás, Jocó szerint Krivac. Újabb ellenőrző pont.

Merengő a Tordai-hasadékban

Alig vártuk, hogy leérjünk az új ortodox kolostorhoz. Betértünk a bozótos útra, újabb ellenőrző pont. Szegény úriember ott ült az erdő szélén a füvön, s már csepergett. Az egyik ereszkedőn Lenke nyom két seggest, megsérül, de ez csak Várfalván derül ki igazán, ahonnan nem tudja már folytatni az utat a bedagadt lába miatt. Na, de ne vágjak a dolgok elejébe.

Miután átkeltünk az Aranyos görbe hídján, s a Várfala irányjelző táblánál megálltunk fotózni, arra lettünk figyelmesek, hogy fék, kiszáll valaki egy Dacia Nova típusú személygépkocsiból odajön hozzánk, s megkérdezi:

Jókai teljesítménytúrásokat vagytok?

Igenlő válaszunk után elkéri a könyvecskénket (kaptunk ilyen útvonalat részletező leírást és igazoló lapokat is tartalmazó cuccot), s simán belepecsételi

Kardos Balázs alelnök

Na aztán! Kellemes meglepetés. Balázs rendkívül közvetlen és barátságos volt, Torockón is találkoztunk vele, nagyon finom borral kínált. Ő az EKE tordai fiókjának a vezető-helyettese.

Várfalván újabb ellenőrző pont. Lehúzós (nagyon tetszettek a rajtuk levő rajzok, illusztrációk), időpont bejegyzése az igazolólapra. Lenke térde bedagadva, megkékülve: úgy dönt, nem folytatja. A busz 17 óra tájt jön ide, s majd elhozza Torockóra. Elválunk tőle, marad Enikő, Jocó és én.

Sört vásárolunk Jocóval,

nógatom, hogy igyuk meg, kisütött a nap. Ne, majd odébb. (Később megbántam, hogy rá hallgattam. A pálinka beszerzésével és elfogyasztásával kapcsolatban is, a fenébe!) Még Várfalva előtt felhívom Kolozsi Ernőt, az Erdély Mentőcsoport Kolozs-Torda fiókjának a vezetőjét-alapemberét, a községben hol lehet jó pálinkát beszerezni.

Az extrém megpróbáltatások után, a Székelykő előtt

Éreztem, hogy hideg lesz, mintha sejtettem volna a hóvihart. Nem ittuk meg a sört, nem vásároltunk mókusvizet.

Várfalva után az erdőben többször pihennünk kell,

Trombika gyűlöli az emelkedőket, megelőz Tőkés Gyöngyvér és túratársa(i). Nem találjuk a Tótfajkút tisztása utáni „kis tisztást”. Persze, hogy eltévedünk. Meglep az is, hogy elkezd hullni a hó. Nem túlzok, hullt a hó, ez a videón is látszik. Aztán esik az eső, hull/esik a dara. Kivárjuk a végét, addig eszünk. Nagy okosan itt isszuk meg a sört, inkább pálinka kellett volna, az bemelegít, ne félj!

A leírás szerint az erdő után látnunk kellett volna

a Székelykő impozáns tömegét

Frászt! Úgy hullt a hó, hogy még az erdő széle sem látszott… 🙂

Aztán jött a köd,

de szerencsére hamar felszállt, s láttuk azt is, amint a szoknyás, vastag barna harisnyás, 50 év körüli hölgy, aki Kolozsvárról idáig gyalog jött (Jókai 55), szépen „megmocskol”, azaz megelőz minket.

Egy ilyen túra után valóban repülni tudna a boldogságtól az ember...

A Székelykő nyergébe kérünk újabb lehúzóst és időpont-bejegyzést (szegény srácoknak tüzet kellett rakniuk olyan hideg volt odafent), felmegyünk a csúcsra mutassuk meg Trombikának a kilátást (még sohasem volt itt), aztán a Nagy-Nyelőn, bocsánat, a Nagy-Árkon keresztül beereszkedünk Torockóra.

Szinte hősökként üdvözüljük magunkat. Kapunk emléklapot, jelvényt, aláírást, gratulációt. Utóbbit elsősorban Trombika érdemli meg, akit eme teljesítmény elismeréseként ünnepélyesen hegyi zergének becézünk ezután… 🙂 A mi túránkat pedig elneveztük Jókai teljesítménytúra 30B extrém-bónusz-extra-plusznak.

**********************************************************

A fotók itt tekinthetők meg.

A videók itt vannak.

A Szabadságban május 9-én megjelent riport ide kattintva olvasható.

************************************************************

Read Full Post »