Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Csigi Levente’


Az elején csak ketten… (Saját felvételek)

Van, aki azt mondja, lehet, a bírónő a nagy nyilvánosság elkerülése végett halasztotta holnapra az ítélethirdetést Horváth Anna és Fodor Zsolt esetében. A hipotézis szerint pénteken már kevesebben szakítanak időt arra, hogy korán reggel elmenjenek a Kolozs Megyei Ítélőtáblához, s ismét támogatásukról biztosítsák Kolozsvár volt RMDSZ-es alpolgármesterét. Lehet, valóban egy gyomorémelyítő játék része az ítélet kihirdetésének ismételt halasztása? (Korábban eljárásjogi okok, pontosabban a bírónő múlasztása miatt nem került sor a bejelentésre)

Aztán többen…

Inkább derűs volt ma a hangulat a folyosón. Röviddel 10 óra után értem az ítélőtábla első emeletén levő 155-ös számú terem elé. Ekkor csak Anna és közeli barátnője, volt városházi munkatársa, Szabó Mónika volt ott. Aztán gyűlni kezdtek az emberek: többek között Farkas Emőd, Gergely Balázs, Csigi Levente, Horváth István, Nagy-Debreczeni Hajnalka, Bogdán Zsolt, Laczkó Vass Róbert, Korodi-Vass Lóránt, Czirmay Zoltán, Antal Géza, Takács Aranka, Oláh Emese, Nistor Dániel, Madarász Lóránt, Bagaméri Noémi, Antal Annamária, Czézár Éva, Kurkó Cecília, Könczei Árpád, Grabán Zsolt Attila. Mindannyian támogatásukról akarták biztosítani Horváth Annát.

… még többen…

S ahogy ilyenkor lenni szokott: politikától, autókig, focitól a nőkig minden szóba került. Voltak aggódó, derűs, unott arcok is.

Többször bementem a tárgyalóterembe, egy sikkasztásos per sokáig elhúzódott. Majd egy bíró foglal helyet a székben, valamiféle apró fellebbezések voltak napirenden. Amikor ez véget ért, kitessékeltek mindenkit a teremből, bezárták az ajtót.

Egyszer csak Mónika bejelentette: a bíróság jegyzője értesítette Horváth Annát, hogy a bíró az ítélethirdetést holnapra halasztotta: kiábrándultság, értetlenség.

Merengő és figyelő…

Annán látszott, hogy edzett már, vagy sok idegnyugtatót vett be, vagy mindkettő: még a sajtónak is nyilatkozott.

Ítélethirdetés tehát holnap…

S ha belegondolunk: lehet, az ítélet már megszületett, mi több, le is van írva valahova…

***

A hangulatképeket tartalmazó fotóriport ide kattintva tekinthető meg

Horváth Anna rövid nyilatkozata itt található.

***

Reklámok

Read Full Post »


kicsi

Alig várom, ehessek belőle

Azt hittem, rosszul látok: májas és véres a kolozsvári Agape étteremben. Meg is kérdeztem a hölgyet, hogyhogy friss sertés ázalékot lehet itt vásárolni? Eddig ilyet nem láttam, vagy csak elkerülte a figyelmemet?

A főnök döntése alapján disznót vágtunk, onnan származik

mondta nagy meglepetésemre.

Megjegyeztem, hogy az étel elfogyasztása után vásárolok a hétvégi Retyezát-túránkra. Belemerültem a beszélgetésbe Csigi Leventével, s észre sem vettem, hogy szinte elfogott.

 

Jöjjön gyorsan, mindjárt nincs már

figyelmeztetett a elárusító. Egy szál 3 lej volt, 25 lejre várásoltam.

Remélem, az elkövetkező időszakban is vágnak disznót, s lesz májas is, kolbász is, s véres is. Megígérem, rájárok… 🙂

Read Full Post »


matyas-szoborcsoport

A városháza felügyelet nélkül hagyta a szobrot, így a felelőtlen emberek szabadon garázdálkodhatnak

Csigi Levente hívott fel, hogy őt Vadas László rendező értesítette: darab válik le a Mátyás-szoborcsoportról.

Valószínűleg a nemrég a Főtéren tartott Harlem Shake résztvevői vagy az Iskola másképp projekt során a belvárosba özönlött kisiskolások ugrálhattak a zászló végén. Pénteken éppen palacsinta evés közben haladtam át a Főtéren, így sajnos nem tudtam levideózni, amint legalább 30-40 gyerek mászkált Fadrusz János alkotásán.

Szomorú, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal hatáskörébe tartozó helyi rendőrség egyik képviselője sem volt a helyszínen.

Azonnal telefonáltam Kolozsi Tibornak, a szoborcsoport restaurátorának, aki a helyszínre sietett.

A képsorok ide kattintva tekinthetők meg. (4)

Read Full Post »


Szász Péter (középen, Szilágyi Mátyás magyar főkonzul jobb oldalán) és Csigi Levente (Szász háta mögött) rosszul választotta ki a célpontot (Rogonyi D Iván felvétele december 16-án a Kolozsvári Demokrácia Központ avatásán készült)

Kissé értetlenül olvasom az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvári Demokrácia Központ (KDK) irodájának vezetője, Csigi Levente és Szász Péter által aláírt és a Szabadság december 7-i számában megjelent tiltakozást. (Azért reagálom le ilyen későn, mert 10 napig Albániában voltam)

Szerintem Tunyogi Béla „piros-fehér-zöld színű” céltáblája esetében túllőttek a célon, pontosabban rossz helyen tiltakoznak. Az említetteknek ugyanis korántsem a „kolozsvári rendőrség eljárása”, hanem elsősorban Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóaljának székely szakasza ellen kellene hogy tiltakozzanak.

Miért?

Az említett szélsőséges, félkatonai szervezet egyik célja, hogy feszültséget keltsen, összeugrassza a 80 százalékos románságot az alig 20 százalékos magyarsággal Kolozsváron. S ezáltal alaposan beturbózza, benitrózza a rendőrséget, a csendőrséget és a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI), ugyanis ezek az intézmények (joggal) rettegnek attól, hogy etnikai konfliktusra kerül sor Kolozsváron. Nem túlzok, ugyanis a tavaly, amint ez az itt elérhető képsorokból is kiderül, igenis reális veszély.

Ne feledjük, hogy idén március 15-én szintén emiatt kísérték be a három KMDSZ-es lányt, akikről azt hitték, hogy vármegyések vagy gárdások. Ha már bekísérték őket, ürügyet kerestek és találtak, hogy megbüntessék őket. Egyiküket felmentették (azaz nem kell kifizetnie a büntetést csendháborításért), a többiek pere még tart, ugyanis óvást emeltek a bírságot megállapító jegyzőkönyv ellen. (Az erről szóló cikkem a Szabadságban itt)

Néhány nappal december 1-je előtt találkoztam Marcel Bonţidean városi rendőrfőparancsnokkal.

Tizenöt éve ismerem, 1995-ben ő volt az első vagy a második interjúalanyom. Ezzel csupán azt akarom érzékeltetni, hogy nem beszél bullshitet velem. Mondta, hogy idén is komolyan készülnek, tartanak a vármegyések és a gárdások feszültségkeltési, hőzöngős akciójától. Értésemre adta, hogy pontosan tudják, ki jön, hova érkezik, stb., stb. Mindenre készültek. Civilben járták a várost a rendőrök és titkosszolgálatosok, hogy elejét vegyék bármilyen vármegyés és gárdás rend- és csendbontásnak. Jogosan! Amire az Új Jobboldal, az értem másik oldala, pedig válaszol.

S itt jön be a kettős mérce, amiről szintén beszéltem vele, mi több a Szabadságban is írtam róla már régen: az Új Jobboldal tagjai és szimpatizánsaival miért nem járnak el ugyanígy, vagyis a náci jelképek használatáért miért nem kísérik be őket a rendőrségre?

Tehát az EMNT és a KDK nem „kolozsvári rendőrség eljárása” miatt kellene hogy oly hevesen tiltakozzon, hanem a vármegyések és gárdások feszültségkeltése ellen, amelynek semmi keresnivalója sem Kolozsváron, sem a Székelyföldön!

Másodsorban az EMNT-nek és a KDK-nak a rendőrség kettős mércéje ellen kellene tiltakoznia. Hevesen. Ebben a kérdésben még márciusban megelőzte őket az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, amelynek nevében Molnos Lajos ügyvezető elnök aláírásával (miért nem László Attila megyei elnök látta el kézjegyével a dokumentumot?) Csoma Botond alelnök büntető feljelentést tett a kolozsvári ügyészségen a román szélsőségesek ellen. Az ügy sokat húzódott, nemrég hoztak ítéletet. Felmentették őket, azaz nem állapították meg a bűncselekmény tényét, de közigazgatási vonalon csendháborításért büntetést róttak ki.

Tehát, EMNT és KDK: rossz a célpont!

Read Full Post »