Új járatot fedeztek fel a Szelek-barlangjában! Álom-foszlányok horkolás-koncert közben (VIDEÓKKAL, FOTÓKKAL és A SZABADSÁGBAN MEGJELENT CIKKEL)


Ebéd (Felfalusi Árpád, alias Árpa fotói - lásd a bejegyzés végén levő fotóriportot is!)

Nagyon régen nem volt ilyen kellemes izomlázam. Néhány órával ezelőtt (vasárnap, december 5., 22h) tértem vissza a Szelek-barlangjából, aztán irány haza zuhanyozni, hajat mosni és enni, majd a szerkesztőségben voltam lapszámfelelős.

Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) levelező listájára Száddámtól (alias Szeles Ádám, azaz Deák Zsolt) érkezett levél alapján jelentkeztem be a „Mikulás-túrára”. Nem gyanítottam, hogy mi lesz a vége.

Tízen, két kocsival vágtunk neki az útnak pénteken délután – szerkesztőségből gyorsan haza, csomagolás, kaja, tankolás, irány a Magyar Színház előtti parkoló. A kocsiban már elkezdődött a vigadás. Egyeseknek, mert én nem tudtam inni. Csak a vársonkolyosi (Sonkolyos – Şuncuiuş) Nagy Nyelőben. Ez a szocreál bányászkocsma. Bányász már nem sok maradt, harmonikázó és gitározó munkanélküli annál inkább. Lehet, ő is valamikor barlangász volt. Árpa a muzsikus asztalához szegődött, ott vigadott a helybéliekkel. Mi is a sörös üvegekkel. Inkább ők velünk, mert nevettek, hogy nehezen birkózunk meg velük. Na jó, a harmadik-negyedik után. Főleg azok, aki azelőtt „bemelegítettek”.

A Nagy Nyelőtől a Szelek-barlangjáig a köves, elszigetelt, senki által nem járt úton haladtunk. Káosz volt a kocsiban. Olyan hangosan üvöltöztünk, hogy a torkom is megfájdult. Hogy a gödröket mind telibe veszem arról tűnt fel, hogy a pocsolyákból a szélvédőmre fröccsen a víz. Ez azért nem kóser.

(Felfalusi Árpád [Árpa] videófelvételei)

Becuccoltunk a Szelekbe, a szokásos helyen, a Karácsonyfa-teremben aludtunk. Horkolás-koncert volt. Még füldugókkal is hallottam a derék „héroszokat”: főleg Cuga és Száddám horkolt keményen. Képtelen voltam aludni. Mihelyt egyiket felébresztettem (Nyúl például meg is köszönte, Szádi morgott: Na, mi van?), kezdet a másik. Szombaton éjjel a társaságtól lehető legtávolabb aludtam. Füldugókkal. Hiába, allergiás vagyok a horkolásra. És a női hisztériára. De ez nem ide tartozik. Videóztam is, de azt inkább nem töltöttem fel a netre: néhányuknak az állásába kerülhet. Főleg annak, aki egy igen neves kolozsvári felsőfokú oktatási intézménynél dolgozik… 🙂 🙂 De elvére: mi köze a horkolásnak a munkahelyhez? Semmi.

Még a nyelvem is izomlázas a szombati, 10 órás (!) barlang-túrától. Útvonal (ennyit jegyeztem meg, ne üvöltsetek): In memoriam-terem, Hippodrom, Kődzsungel, Háromszög (simán sikerült átjutni a rendkívül szűk helyen, nem is éreztem, hogy megnőtt a pocakom), Patkó. Majd a profik, azaz Száddám, Árpa, Erik, Nyúl és Kid2 elmentek a felfedező útra. Sikeres volt! Új járatot fedeztek fel, amely a Korall-járatba visz.

Csodás élmény a csend világa! De inkább meséljenek a fotók és a videók…

*****************************************************************************************************

A Szabadság december 6-i számában megjelent beszámoló ide kattintva olvasható el.

*****************************************************************************************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Nyuszi túra és húsvéti horror horkolás, Cuga módra


 

Tanakodunk: aludjunk a szénában, vagy menjünk tovább

Rég készültem a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK) által szervezett Nyuszi túrára. Nem részletezem (nem is ismerem pontosan) a kirándulás eredetét, s arról sem szólok, hogy tulajdonképpen nem ez volt (lett volna) az eredeti Nyuszi túra. Nekem mindenképp az volt. És nagyon jól sikerült. Kivéve egy mozzanatot.

Remélem nem azért hívsz, mert esik az eső, s visszamondtátok a túrát

mondogattam, amikor Száddám (polgári nevén Deák Zsolt, egyesek szerint Szeles Ádám) 9 óra 20 perckor felhívott, hogy:

Na, mi van?

Pedig korántsem azért hívott, amitől tartottam. Tudni akarta, mi a fene van velem. Én meg csak 2 perc múlva értettem meg, mire gondol.

Húsvéti előzetes
Húsvéti előzetes

Kilenc órakor volt a találkozó. Én pedig tévedésből kilencre állítottam be a mobilom ébresztőjét. Amikor hívott, akkor jöttem ki a zuhany alól. Ők már mindannyian a magyar színház előtt voltak már.

Tövis után a Alsógáld (Galda de Jos) elnevezésű településnél értem utol a társaságot., itt tértünk le a főútról. Szálláshelyet kerestünk. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, válogattunk és folyton azt mondogattuk egymásnak, hogy

majd odébb jobb helyet találunk.

Addig-addig, míg több falun keresztülmentünk, felmentünk a Detunátákra, s közeledtünk Bucsony (Bucium) községhez. Valahol Mogos (Mogoş) környékén találunk egy elhagyatott házat, s udvaron lesátoroztunk.

Tűz, sütés, vacsora, alvás.

Szombat este, az első sátorhely

Cugának nem volt hol aludnia. Mondtam, jöhet hozzám. Megbántam. Egész éjjel hangosan horkolt. HORROR! Két dologra vagyok allergiás: a női hisztériára és a horkolásra. Rúgtam, könyökkel vállon ütöttem, ébresztettem (még a szomszédos, mintegy 10-15 méterre levő sátorba is hallotta Krisztina és Bert, holott a patak elég hangosan csobogott), semmi se hatott. Alig aludtam összesen két-másfél órát egész éjjel. Pedig még a lövészeti versenyeken használt füldugómat is használtam!!!

Videók itt és itt.

Második éjszaka a Béla-vár alatt aludtunk

Pörögtünk tovább. Bucsony, Abrudbánya, Topánfalva, Aranyosbánya, Szolcsva, a Béla-vár aljában sátoroztunk, vasárnap pedig 4 és fél órás körtúra a Béla-váránál.

A fényképek ide kattintva tekinhetők meg.

Sehova se sikerült öntözni menni. Hátha jövőre mindkettő összejön: túra és locsolás.

Bedellő, my love! (frissítve)


Álom
Álom

Sohasem bántam ennyire, hogy itthon felejtettem a fényképezőgépem! Csodálatos volt a Bedellő! Melinda, köszi a tippet!

A sztori: pénteken sötétedés után érkeztünk meg a szolcsvai Poarta Zmeilor (Sárkányok Kapuja, akárcsak az a barlang, ahova szombaton kínkeservesen mentünk ki…) panzióhoz. Csendes hely, szédítő kilátás, rendkívül barátságos tulajdonos és alkalmazottak (a faluból jönnek fel a nénik, ők menedzselik a panziót, hoztak friss, főtelen tehéntejet), egyszerű, tiszta szoba, semmi extra (pl. Tv, stb.). Pontosabban van: nincs mobil térerő. Csodás!

bedello1

A Sárkányok Kapuja, a (persze, kellemes) Kínok Vége... :) (Fotó: Torjai Mikolta)
A Sárkányok Kapuja, a (persze, kellemes) Kínok Vége... 🙂 (Fotó: Torjai Mikolta)

Pénteken este römiztünk a panzió két másik lakójával, Alinával és barátjával, François-val, aki a kolozsvári Francia Kulturális Központnál dolgozik.

Szombaton: délben kecmeregtünk ki reggelizni. Majd: túra indul! Sajnos térképünk nem volt (azt reméltük, vásárolhatunk a panzióban), így egy rajz alapján indultunk el. Aszfaltos úton a községházáig, majd át az Aranyoson, ismét aszfalt a horror Larix “panzióig”, onnan kavicsos falusi út az elágazásig (piros, illetve kék kereszt). Innen az Erkély-tisztásig (románul La Şipote) kb. 1 órát tartott az út. Tüzet raktunk, szalonnát és kolbászt sütöttünk, ultra lazaság. Ja, persze: sörözés. Eltöltöttünk közel 2 órát. Nem tudtuk, mi vár ránk, pedig a sziklafal ott magaslott mellettünk. Mintha reménykedtünk volna abban, hogy mégsem kell kimászni 1200 méter fölé

Szárnyakat kérek! (Fotó: Torjai Mikolta)
Szárnyakat kérek! Kilátás a Bedellőről, ahova mi ugyan nem jutottunk el, de a Sárkányok Kapuja barlang melletti kilátóról is ugyanilyen gyönyörű táj képráztatott el bennünket. (Fotó: Torjai Mikolta)

A tisztástól komoly emelkedő következett: több mint 2 óra konstans emelkedő. Túlzás nélkül. Adott esetben szinte hason haladtunk. Tulajdonképpen pszichikailag készített ki, habár a szintkülönbség is jelentős volt: 700-800 méter. Pszichikailag, mert arra gondoltunk, hogy piece of cake lesz az egész, könnyedén lezavarjuk az alig több mint 1200 feletti csúcsot. A francokat! A tisztás utáni meredek emelkedő miatt majdnem bevizeltünk. Volt káromkodás is. Legalább háromszor akartunk visszafordulni. A na-de-még-addig-elmegyünk-és-megnézzük című nigériai népdal hatására viszont mégiscsak sikerült kimászni. Kegyetlen volt. Mondom, elsősorban azért, mert sokkal, de sokkal lazább, mondhatnám kispályás túrára számítottunk. Nem volt már levegő a tüdőnkben, amikor kiértünk a platóra, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt az Aranyos-völgyére. Csak én mentem el a Sárkányok Kapuja barlanghoz és a sziklakapuhoz. Találó név. A piros kereszt vitt tovább a Bedellőre. Vitt volna. Hátra arc, s vissza a panzióba, hisz már szürkülődött.

A Sub Piatră panzió mellől (idáig kocsival is ki lehet menni) indul az út a Szolcsvai búvópatak fele
A Sub Piatră panzió mellől (idáig kocsival is ki lehet menni) indul az út a Szolcsvai búvópatak fele (Fotó: http://www.trekkingklub.com/www.rejtekhely.ro)

Visszafele könnyű volt az út, sötétedés után értünk a panzióhoz. Ja, a panzió kutyája (nem tudtuk megjegyezni a nevét) feljött telünk a platóig, s velem a barlangig és a “kapuig”. Imádni való eb!

Semmi izomláz, semmi térdfájás vagy egyéb malőr.

Közeledünk a Szolcsvai-búvűpatak barlanghoz. Déja vu érzésem van: mintha Pádison lennénk a Csodavárnál... (Fotó: www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)
Közeledünk a Szolcsvai-búvűpatak barlanghoz. Dèja vu érzésem van: mintha Pádison lennénk a Csodavárnál... (Fotó: http://www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Ma (vasárnap) a kék kereszten a Szolcsvai-búvópatakhoz mentünk ki. A kavicsos úton a Szolcsva-patak mentén haladtunk, majd kiértünk a szintén ultramodern, tehát horror panzióhoz, a Sub Piatrăhoz. Innen viszont csodás kilátás nyílt a sziklafalra. A Szolcsvai búvópatak barlang bejáratát (tiszta pádisi Csodavár!) csak véletlenül találtam meg. A kék kereszt tovább vitt egy ösvényen, csak szerencsére észrevettem egy házat a bal oldalon. Gondoltam, lecsekkolom. Odébb volt a barlang bejárata. A fából készült szerkezet, amely a barlang bejáratáig vitt adott pillanatban csak megszűnt. A folytatása sziklába erősített lécekből állt. Valamikor még járhattak emberek a szikla tetejének a közelében, ahonnan a már a barlang belsejében levő vízesés (mi csak a hangját hallottuk) is látható volt. Anno.

A Szolcsvai-búvópatak barlang bejárata. Valamikor be lehetett menni...
A Szolcsvai-búvópatak barlang bejárata. Valamikor be lehetett menni... (Fotó: http://www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

A 2003-2004 között zajlott PHARE projekt keretében a barlangkutatást Deák Zsolt és Vári László, a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub mindenesei végezték. Kellemes meglepetés volt ott látni a nevüket a feliraton.

Még kevesebb volt a víz a Ponor-víznyelőnél (Fotó: www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)
Még kevesebb volt a víz a Ponor-víznyelőnél (Fotó: http://www.rejtekhely.ro/www.trekkingklub.com)

Innen tovább a kék kereszten. Az erdőben a szombatihoz képest ultra laza emelkedő, majd ismét egy kis szakasz egy réten a gerincig. Pihenő a kereszt árnyékában. Innen a kék vonalon lementünk a Ponor víznyelőhöz (Dildina-vízesés, kevés vízzel). A gerincre visszaérve nem hittünk szemüknek: több kocsit láttunk feljönni a másig domboldalon. Igen, aszfaltút vezet ide! Hitchcock csuklik. Ő se tudna keményebbet kitalálni. Garantálom!

Az aszfaltút végén büszke parasztok (itt nem a falusi gazdákra gondolok, hanem a neveletlen, igénytelen parasztokra), dübörgött a zene, tonna szemét. Grrr. Virtuális köpés a szokásukra, s arra, aki pénzt adott arra, hogy odáig aszfalt utat építsenek, majd húztuk onnan a csíkot.

Csodás élmény volt a Bedellő! Talán azért is, mert hihetetlen reveláció volt. Teljesen másra, kispályás sétára számítottunk, térképet, fényképezőgépet se vittünk. Rengetegszer terveztük, hogy elmegyünk oda, s habár csak 80 kilométerre van Kolozsvártól, eddig mégsem úgy adódott.

Bedellő, my love! Sok tervünk van még veled…

UPDATE1 (szeptember 28; 12:32): A német óra után Dórival (Lovas Dorottya) beszélgettünk a bedellői túráról. Ugyanaz volt az élményük Lóvéval, mint nekünk Enikővel. Ők is kispályásnak hitték a bedellői túrát, s ugyanolyan pszichológiai hatást gyakorolt rájuk, mint ránk. A Ponor víznyelőhöz ők biciklivel tekerték ki az ominózus aszfalt úton. Enjnye, Bedellő! 🙂

Most jut az is eszembe, hogy egy héttel a bedellői kirándulás előtt flottul megmásztuk a Vigyázót (menedékház+meteó állomás), ami 1849 méter magasan található. Most viszont kissé betrogyiztunk a Bedellőtől. 🙂