FOTÓK – Tiéd lehet Nefertiti!


Nefertiti, a kalotaszegi királynő

Galaci Balázs, az EKE Kolozsvár 1891 önkéntese találta Zsobok környékén az útjelzés közben. Két kutyus volt kidobva, szerencsére az egyik már gazdára talált.

Nézd az árva lelket: gazdára van szüksége.

Branea Róbert, az EKE teljesítménytúráinak a szervezője felajánlotta: amennyiben örökbe fogadod Nefertitit, megoldja a Kolozsvárra szállítását Sztánáról, a Szentimrei-háztól (Riszeg-panzió).

Szóval? 🙂 Hívd, kérlek, Szabó Zsolt urat, a Szentimrei Alapítvány vezetőjét (0745-850004 vagy 0374-959244).

 

Reklámok

Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra – a 27 kilométeresre iratkoztunk. Jössz?


2013-ban jóval sötétedés után érkeztünk meg a Szentimrei-villához… 🙂

Szombatra jelentősen enyhül a hőség, lehet túrázni menni…

Az ötvenvalahány kilométeres távot már több ízben legyalogoltam, sőt egy vagy két alkalommal biciklivel is megtettem, itt az ideje újítani: idén többedmagammal a 27 kilométeres távot szándékozom megtenni.

Az útvonal itt.

Beiratkozás itt. CSAK MA, 2019. AUGUSZTUS 12., 16 ÓRÁI LEHET!

SIESS, ma 14 óráig még jelentkezhetsz a Vasvári-biciklitúrára!


Négy évvel ezelőtt is nehezen bírtuk, de végigbringáztuk a távot (Csép Réka felvétele)

Úgy vélem, sokan az utóbbi napok hősége, a rendkívül magas páratartalom, valamint a délutáni záporok és zivatarok miatt döntöttek úgy, kihagyják az EKE Kolozsvár 1891 által szervezett Vasvári Pál Emlék- és Teljesítménytúrát.

A szervezők a határidőt is meghosszabbították, így ma 14 óráig még lehet jelentkezni! Tedd meg itt!

Ne törődj az időjárással, kibírod akár a 100 kilométeres távot is. Mi is ezt vállaltuk be Botival, TÚRA INDUL!

FOTÓ- és VIDEÓRIPORT – Ilyen volt a Jókai Teljesítménytúra (A 11 hónapos Pihe kutyus is velünk volt!)


Pihe bírta a legjobban, sőt, az utolsó pillanatig élvezte is… (Saját felvétel)

Idén sajnos balesetek is történtek: egy nő eltörte a bokáját, egy másiknak pedig az orra sérült meg. Ezekről tudok.

Szerencsére a malőrök nem árnyékolták be

a Branea Robi által főszervezett rendezvényt, ám – számomra – tanulsággal jártak: a Kolozs megyei terepjárós csapatot (CERT Transilvania), ildomos bevonni, egy-két önkéntesük esetleg legyen jelen Torockón, Várfalván és/vagy Székelyhidason, s amennyiben a szombatihoz hasonló balesetek történnek, segítsen.

Ugyanakkor hivatalos kérvény alapján,

magas rizikófaktoros tömegrendezvény lévén, Szinden, Várfalván és Torockón legyenek folyamatosan jelen a hegyimentő/mentő/rohammentő szolgálat munkatársai. Utolsó helyszínen 23 óráig, hisz Siményi Miklós például 22 óra 36 perckor ért célba… Ezek még azelőtt fogalmazódtak meg bennem, hogy ma beszéltem a témáról Branea Robival.

A hegyimentők ellátják a bokatörést szenvedett nőt (Fotó: Chivari Alexandru/CERT Transilvania)

Összeverődött a társaság, kiválóan éreztem magam, a sörözések ellenére messze nem fáradtam annyira, mint más években. Vajon amiatt,mert március 18-ától vegetáriánus vagyok? 🙂

Köszönet Bibinek,

hogy bevállalta a helper szerepét, tudtunk mindannyian cserecipőt, -zoknit, – fehérneműt, -polót, – polárt csomagolni. S azért is köszönet jár, hogy vezetett hazafele, a fiúk ugyanis, na, hát söröztek, s picikét pálinkáztak is… 🙂

Hadd beszéljenek inkább a fotók és a videóriport… 🙂

****

FRISSÍTÉS (2019. május 15., 13 óra)

Branea Robi értesített, hogy a rendezvény előtt átiratban értesítette a Kolozs és Fehér megyei hegyimentőket a rendezvényről. Jövőre expressis verbis felkéri őket, hogy legyenek jelen például a Székelykő-nyeregben.

*****

A Szabadságban megjelent élménybeszámoló ide kattintva olvasható.

FOTÓRIPORT – Előadásunk Kazahszánról és Kirgizisztánról az EKE Kolozsvár meghívására


Köszönjük a lehetőséget, Branea Róbert és Kismihály Boglárka!

Az EKE Kolozsvár Facebook-oldaláról:

Nomád világjátékok bizarr versenyszámai, kifogástalan vendégszeretet, egyezkedés a “cápákkal”, lélegzetelállító hegyi tavak, felcsillanó szempárok Magyarország hallatán, és 1000 km kerülő egy elektronikus vízum miatt: talán így lehetne röviden összefoglalni Olivér Kiss és társai kalandos útjának legemlékezetesebb pillanatait. A mintegy 80 kíváncsi tekintet figyelemmel kísérte végig az izgalmas, néha humoros, de annál inkább tanulságos élménybeszámolót. Köszönet a négy kalandor utazónak, hogy megmutatták Kazahsztán és Kirgizisztán igazi arcát.

 

FOTÓRIPORT – Eső és izomláz nélkül, 3,5 éves kislánnyal a Jókai teljesítménytúrán


A három és fél éves Varga Zoé Anna édesapjával

Nem számoltam, az évek során összesen hány Jókai teljesítménytúrán vettem részt, de nincs tíz. Arra viszont eléggé pontosan emlékszem, hogy Várfalva után vagy a Székelykő környékén szinte mindig utolért a nagyidő: nyári zápor, zivatar, erőteljes esőzés, néhányszor jégeső. Idén kimaradt ez az élmény (készültem: esőkabát is volt nálam), bár valamilyen szinten mégis a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra része…

Egy nappal a számomra hagyományos 30 kilométeres táv legyalogolása után elmondhatom: nincs izomhúzódás, izomláz, nincsenek vízhólyagok  a lábujjaimon, nem fáj a forgócsontom, a bokám, a talpam, a térdem. Még a bal sem, amelyet részleges meniszkusz szakadás miatt tavaly májusban műtöttek meg – így a tavalyi élménytúra kimaradt.

Bele sem fért a képbe… 🙂

Mindez valószínűleg annak is köszönhetően, hogy a Munka Nemzetközi Napja alkalmából körbebicikliztem a Balatont, a Jókai TT előtt három nappal pedig felajánlottam Branea Róbert felelős szervezőnek, hogy segédkezem a Várfalva utáni útszakasz megtisztításában és kijelzésében. Nem mértem, de körülbelül 10-15 kilométert gyalogolhattunk.

Reveláció volt látni, ahogy édesapja (akinek a nevét sajnos a meghatódottság miatt nem kértem el, s nem jegyeztem le) kíséretében a három és fél éves Varga Zoé Anna túrázok a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán. Az is motivált, hogy a tizennégy éves Szélyes Nóra, akit csecsemő kora óta ismerek :), szintén nekivágott a 17 kilométeres távnak.

Idén ismét a 30 kilométeres távot vállaltam be, kifutottunk a szintidőből, de jól telt. Nem volt eső, de annál több élmény és kaland: nézd meg a fotók között az előttünk átkúszott másfél méteres siklót, amelyet aztán csak a fára mászása után sikerült lencsevégre kapnom.

Szívből-lélekből köszönöm a szervezőknek az időt, energiát és türelmet: kiemelném Venczel Enikőt, Branea Róbertet és Lixandru Róbertet. Természetesen, sokan mások hozzájárultak a feledhetetlen élményhez, de ezek nevét majd írják le ők… 🙂

Hadd beszéljenek a fotók:

 

 

FOTÓK – Vasvári biciklitúra: nehezen, de kibírtuk. Ügyes volt Vanda és Réka! Gratula a 11 éves Ákosnak is!


1
Érkezés utáni hőségben a hősért

Korántsem túlzás: akárcsak a Transzfogaras (2011), illetve a Traszalpina (2012) biciklis „megmászása”, az EKE Kolozsvár 1891 által immár tizenötödik alkalommal szervezett Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra is életre szóló élmény marad. Sok éve hallom, ahogy a kemény fiúk végigtekerték a 150 kilométeres távot, a pozitív szintkülönbség közel 1000 méter. Tudtam, hogy a Kolozsvár, azaz Gyalu-Havasnagyfalu (Mărişel)-Funtineli-tető szakasz ugyanaz, mint a Vuelta Sportiroda által 2011-ben szervezett Határon Túra útvonala – akkor is nehéz volt, most is.

Amikor Branea Róbert vállalkozó, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) volt elnöke – ő hosszú évek óta részt vesz a bringázáson – jelezte, hogy segít a népszerűsítésben, s autóbuszt intéz annak érdekében, hogy a résztvevőknek szombaton hajnalban ne kelljen elbringázniuk Kolozsvárról Gyaluig, majd este az ünnepség és a vacsora után Körösfőről vissza, akkor tudtam: bárki teljesíteni tudja a távot. Szervezni kezdtem a társaságot, igyekeztem motiválni az embereket. Kis rámenősséggel, sikerült… 🙂

4
Funtineli-tető. Eléggé ki vagyok merülve. Boti sokkal jobban bírta – mint mindig. (Fotó: Csép Réka)

Szerencséje volt Vandának: Lóri barátunk kölcsön adta neki a szuper jó Cannondale típusú kétkerekűjét, mi több, megkért, az ő költségén vigyem el a Puremotion bicikliszervizbe (erről az élményről egy későbbi blogbejegyzésben), mert régen nem volt ránézve: fékpofákat cseréltek, megtisztították, majd megolajozták a láncot, felfújták a kerekeket, igyekeztek kiiktatni a nyolcast, a tojást stb.

Szóval felkészülve indultunk útnak – pénteken még én is megnéztem, hogy a pincében tárolt (le merem írni, mert amilyen ócska senkinek sem kell, nem érdemes ellopni) bringámnak le legyen lefújódva a kereke… 🙂

A szombat hajnali 5 óra 50 perckor történt ébredés kriminális volt. Bár hétkor már a Fenesi úton levő Billa előtt voltunk, Gyaluból effektív 8 óra 50 perckor indultunk útnak. Ezért javasoltuk Branea Robinak: az idő megtakarítása érdekében jövőre mindenképpen célszerű lenne a határidőhöz kötött internetes előjegyzés és a világhálón történő opcionális fizetés. Ily módon számottevően lerövidülne az indulás előtti ügyintézés, s a résztvevők sorban állás helyett a kerékpározás élményére és a tájak szépségére összpontosíthatnának. Ugyanakkor pontos nyilvántartás készülne arról, hány résztvevő nevezett be, ki, milyen méretű pólót igényel, hány biciklit kell szállítani, valamint hány férőhelyre van igény. Ennek függvényében pedig egy vagy két kisbuszra van szükség – utóbbi helyzetet Robi szerencsére gyorsan és sikeresen áthidalta Körösfőn! Elismerés és dicséret érte!

15
Juhász Péter és 11 (!) éves fia, Ákos. Apa nyomdokában…

A legnehezebb szakasznak a Határon Túrán is tapasztalt rész volt a legnehezebb: Gyalu-Havasnagyfalu. Álljunk meg egy pillanatra: fizikailag talán valóban az volt a legnehezebb, de pszichikailag a Jósikafalva (Beliş) előtti domb. Valamennyi alkalommal bevártam Vandát – ebben egyeztünk. Bár nagyon régen bringáztunk utoljára, kiválóan bírta. Mi több, Bánffyhunyad előtt, illetve innen Körösfőig jól megmocskolt… 🙂 Az utolsó szakaszt nehezen bírtam. Hát ha még haza kellett volna bringázni 40-50 kilométert… Horror!

Tetszett a bringatúra hangulata, a társaság (az Unicum Lovagok külön színfoltot jelenteken, bár nem tetszik a vaskeresztre hasonlító jelvényük!), az ünnepség. Azon morfondírozom már egy ideje, hogyan lehetne megreformálni ezeket a megemlékezéseket, mi mást lehetne kitalálni, ez így ugyanis szép és helyénvaló, de ismétlődő, rutinos.

16
Tóthpál Tamás háromkerekű bringával akart útnak indulni az E60-as főuton Kolozsvártól Körösfőig, de azt hiszem, lemondott róla…

Most jut eszembe a Bélesi-tó partján történt incidens: a belügyminisztérium (MAI rendszám) Dacia Duster típusú kocsijából egy rendőr egyenruhába öltözött férfi minden kocsi rendszámát lejegyezte. Valaki mondta, hogy egy másik mindenkit lefényképezett. Ez nem láttam, ezt nem tanúsíthatom. Felháborított az attitűd: egy kulturális rendezvényen (még akkor is, ha Vasvári Pálról emlékeztünk meg) mindenki kocsijának rendszámát lejegyzik? Ruandában élünk?!

A Szabadságban megjelent cikkemben azt hiszem túlzás csúszott: az egyik résztvevő mondta, hogy a GPS adatai szerint teljes pozitív szintkülönbség 2500 méter. A szerkentyű azt is számítja, amikor három-négy lépcsőt felviszed a bringát, érzékeli a szintkülönbséget. No, de „szakemberekkel” konzultálva arra a következtetésre jutottunk, hogy ez túlzás. Branea Robi kiszámolja majd a pontos szintkülönbséget.

17
Induláskor hosszú sort kellett kiállni. A Jókai Mór Teljesítménytúrán emiatt nem is regisztráltam

Vanda és Réka kiválóan bringázott. Vanda alig tolta egy-kétszer néhány métert. Gratulálunk neki! S Ákosnak is, Juhász Péter volt KMDSZ-es fiának, aki szintén végigtekerte az egész távot. Erről a hétfői Szabadságban megjelent főcikkemben

Érdemes és érdekes ugyanakkor megjegyezni azt is, hogy a bringatúra vonatkozásában is bekövetkezett a generációváltás – a közismert Juhász Péter, volt KMDSZ-es tisztségviselő több társával együtt 1995-ben, azaz kereken 20 évvel ezelőtt az erdélyi magyarság anyanyelvi oktatásának és közösségi jogainak szavatolásáért Strasbourgba bringázott. Most még a felnőttek számára is alkalomadtán komoly megpróbáltatást jelentő körülmények között a 11 éves fia biciklizett közel 100 kilométert a Rákóczi Szabadcsapat vezetőjéről, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőséről elnevezett és az ő emlékére létrehozott kerékpáros teljesítménytúrán… Gratulálunk, Ákos!

No, de hadd meséljenek a fotók (Forrás: Unicum Lovagok, EKE Kolozsvár 1891 Facebook oldal, Csép Réka, Faceook). Kattints, kérlek, az elsőre… 🙂