Ilyeneket mondunk egymásnak, amikor a sajátos szabályokra alapuló Hanabi elnevezésű kártyajátékot játsszuk. Igen, saját lapjainkat nem láthatjuk. Csak a többiek tudják, melyik egyes, kettes, hármas, négyes, illetve ötös. S ezt el is kell mondaniuk nekünk. Mi megjegyezzük a színeket, s a számokat, majd szépen sorban letesszük őket.
Ez a szabály. S akkor mi tudjuk, melyik kártyát kell letettünk. Vagy eldobnunk. Mert előbb-utóbb erre is sor kerül, ugyanis csak korlátozott számban vannak olyan utalás lapkák, amelyeknek köszönhetően játéktársuknak elárulhatjuk, milyen színű, illetve számú kártyák vannak a kezében.
Ebben a játékban tulajdonképpen nem egymás ellen – ahogy ez szinte valamennyi más esetben így van – hanem egymással együttműködve kell játszani. A lényeg, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze együtt, s minél nagyobb tűzijátékkal örvendeztessük meg a tömeget. A Játékmester szerint
A „Hanabi” kifejezés a japán nyelvből ered, melynek jelentése „tűzvirág” vagy „tűzijáték”.
Nos, mi néhányszor csaltunk. Ha valaki elfelejtette az előző körben vagy körökben egyik játéktárs által megjelölt kártyát, akkor segítettünk neki… S ha el akart dobni valami jó kártyát, akkor értésére adtuk, hogy mégse. Ha meg el akart dobni egyet, de nem a megfelelő helyre, akkor a villám elkerülése érdekében (három ilyen lapka van, ha ugyanennyi alkalommal valaki rossz helyre teszi a kártyát, vége a játéknak, azt meg senki sem akarja…) ebben az esetben is segítettünk neki… 🙂 Mindezt addig, amíg kissé szégyellni kezdtük magunkat a játékkal szemben… 🙂
Próbáld ki te is a Hanabit! Köszönet Tánczos Csillának és férjének, Andrásnak, illetve természetesen a doboz.ro-nak!
Kiss Olivér blogja 