Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Horváth Anna’


Emberek szabadsága, sorsa, hírneve, karrierje, munkahelye és jövedelme forog kockán… Horváth Annát hallgatják ki az első tárgyaláson (Lévén, hogy a tárgyalóteremben tilos fényképet készíteni, a szerző nevét nem tudom leírni…)

Ma volt Horváth Anna volt RMDSZ-es kolozsvári alpolgármester korrupciós perének harmadik nyilvános tárgyalása. Tavaly október óta valamennyi bírósági megjelenés zárt ajtók mögött, a sajtó és az érdekeltek kizárásával zajlott.

Összekevert tanúvallomások, a bíró által kijavított román-magyar fordító, buszállomás hiányzó fedele miatti nem létező nyomásgyakorlás, török tiszteletbeli konzul, lovak, stoplámpák és románul nehezen beszélő tanúk – sok ínyencség és humoros jelenet volt ma reggel a volt kolozsvári alpolgármester tárgyalásán, amely során a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által javasolt, tehát a vád tanúit hallgatták ki.

Még mindig nem hallgatták meg a sorsdöntő hanganyagot

A várakozásokkal ellentétben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által tavaly május elején készített, a Fodor Zsolt üzletember és Horváth Anna közötti Karolina (Múzeum) téri találkozó során zajlott beszélgetés hanganyagát mégsem hallgatták meg. Az ok: előbb be kell fejezni az összes tanú kihallgatását. Igen ám, de ezekből még a következő tárgyalásra is még több mint egy tucat maradt, holott az eddigi kettőn is csupán ez zajlott. Vallomást tett egy olyan „pszichológus”, aki tulajdonképpen filológus, de marketinggel foglalkozik… Szóval, volt csemege elég… Erről bővebben a Szabadságban.

 

SZEREPJÁTÉK?

 

Mintha szinte mindenki egy szerepet játszana – csakhogy itt, ebben a darabban emberek sorsáról, karrierjéről, emberi méltóságáról, közmegítéléséről, presztízséről és természetesen nem utolsó sorban szabadságáról van szó. Családokban, baráti körökben gerjed a feszültség, egyeseken úrrá lesz a bizalmatlanság. Sorsok pecsételődnek meg, munkahelyek szűnnek meg, erőviszonyok rendeződnek át. Új emberek kerülnek helyzetbe – úgy tudom, Oláh Emesének esze ágában sem volt alpolgármesternek lenni, nehezen sikerült meggyőzni őt a feladat vállalására. Igaz is: jól jövedelmező ügyvédi karriert felfüggeszteni egy közintézményben levő taposómalomért. Az első tárgyalást követően örömkönnyek is folytak le az arcokon – a bírónő engedélyével Horváth Anna végre kapcsolatba léphetett gyermekei volt dadusával, közeli barátnőjével. Igazi drámai jelenet.

A múltkori tárgyaláson a bíró feloldotta a Szabó Mónikával történő találkozási tilalmat. Horváth Anna könnybe lábadt szemekkel jött ki a tárgyalóteremből (Saját felvétel)

Tanulságosak volt a korrupciós per (amely eddig az érdeklődők és a sajtó kizárásával zajlott) első nyilvános tárgyalása: az immár másodszor kihallgatott tanúk (tavaly ilyenkor kellett nyilatkozatot adniuk a Korrupcióellenes Ügyészség illetékeseinek) közül néhányan falfehéren álltak a bírónő elé, másokon látszott a mímelt bizonytalanság és az álszentség, megint másokról pedig világosan látszott, hogy először állnak a bíróság előtt. Néhánynak a belső vívódása láthatatlan volt: fontos az Anna iránti lojalitás, az iránta érzett barátság és szolidaritás, másrészt pedig a bíró figyelmeztetése is folyton vissza-visszatér, a hamis tanúvallomást a törvény bünteti.

Egyes tanúk belebonyolódtak a részletekbe, a bíró kérdései összezavarták, a magyarázatok nem csengtek hihetőnek. Egyikük az igen hiányos román nyelvtudása miatt összekeverte a kedvezményezett szervezetet a közvetítővel, s ezzel vélhetően kárt okozott a védelemnek. Amikor egy politikusnak köszönhetően egy civil entitás önkéntesei fesztiváljegyeket kapnak egy üzletembertől, akkor a szervezet nem közvetítő, hanem kedvezményezett, hisz éppen azon diákszövetség tagjai vagy szimpatizánsai, amely a támogatást kapta. A közvetítő szintagmának viszont igen korrupt szaga van…

 

FOLLOW THE MONEY!

 

Follow the money, azaz kövesd a pénzt – oktatják az újságíróknak a tényfeltáró tanfolyamokon. Ennek iskolapéldája a Watergate-ügy. Persze, a választási kampányt megelőzően és a munka hevében sok minden relativizálódik, sok a teendő, nincs idő, maximális a rohanás. Ilyenkor az ember nem kérdez rá dolgokra, nem emlékszik, mennyi pénzt kapott, még akkor sem, ha történetesen ő vásárolta a fesztiváljegyek egy részét. A bíró hitetlenül nézett a tanúra, mi több, az ügyészre is, amikor egyikük többször elismételte: nem emlékszik pontosan, hány lejt kapott iksztől, bár ő vásárolta meg a belépők egy részét.

A legkarizmatikusabb fellépése az egyik vádlottnak, nevezetesen Horváth Annának volt. (A másik vádlott Fodor Zsolt, az Euro GSM tulajdonosa.) Persze, Kolozsvár volt alpolgármestere jogász, több mint egy évtizede az állami közigazgatásban tevékenykedik. Nem véletlenül nevéhez és határozott fellépéséhez kapcsolódó becenevet találtak neki a városházán: anakonda. A politikus erkölcsi tartása, emberi megnyilvánulása és karizmatikus fellépése tetszett a bírónak. Mi több, Horváth Anna női tapintatosságról, emberi gesztusról és empátiáról tett tanúbizonyságot, amikor a második nyilvános tárgyalás végén szót kért és a segédügyvéd meglepetésére kérte, hogy az egyik tanút mégse citálják a bíróság elé, mert igen nehéz lelki időszakon megy keresztül.

A múltkori tárgyaláson Gheorghiţă Mateuţ védőügyvéd is jelen volt (Saját felvétel)

Kívülállóként úgy tűnt, hogy a bíró valóban az igazság kiderítésében érdekelt. Érződött, hogy ismeri az ügyet, világosak számára az összefüggések, tiszta számára a szereplők köre, az érdekek sem homályosak. Ami kiviláglott: szinte valamennyi tanú meghallgatása esetében igyekezett kideríteni a valóságot, tisztán látni, megteremteni az ok-okozati viszonyt a Fodor Zsolt üzletember, az EuroGSM tulajdonosa és a Horváth Anna politikus közötti „tranzakcióban”. Azaz próbált rájönni arra, valóban létezik-e ez a kapcsolat, s pontosan miben állt.

 

Kik a védelem, s kik a vád tanúi?

 

Az első és a második tárgyaláson igen fura helyzet alakult ki: nem lehetett megkülönböztetni, kik a vád, s kik a védelem tanúi, ugyanis egyikük sem tett terhelő vallomást Erdély fővárosának volt alpolgármesterére. Mi több az állam, a vád képviselője, azaz az ügyész igen kevés kérdést tett fel a tanúknak, egyelőre csupán a bűnvádi kivizsgálás során tett vallomásokra hagyatkozott. Gyanítani lehet csupán, ki, milyen darabban játszik…

Már tavaly ilyenkor megírtam: vékony jégen táncolnak az ügyészek. A választási kampány előtt Horváth Anna megkeresi jó ismerősét, barátját, Fodor Zsoltot, akitől anyagi segítséget kér. Az üzletember kijelenti: magánszemélyként nem támogat semmilyen politikai tevékenységet, cége ugyanezen politikát folytatja. Ekkor egyikük ötlete alapján felmerül, hogy a választási kampányban tevékenykedő önkéntesek munkáját honorálják. Csakhogy ezek a fiatalok nem csupán a politikai megkérettetést segítették bérmentve, az RMDSZ más tevékenysége során is ingyen dolgoztak. Fodor Zsolt hozzájárul ahhoz, hogy 20 ezer lejjel támogassa a Kolozsvári Magyar Diákszövetséget (KMDSZ), amelyek önkéntes tagjai és szimpatizánsai hatvan fesztiváljegyben (Double Rise, Untold és Electric Castle) részesülnek.

Ma már nem csupán Szabó Mónikával (balra), hanem Antal Annamáriával is kapcsolatba léphet Kolozsvár márciusban lemondott alpolgármestere. Utóbbi személy esetében ma oldotta fel a tilalmat a bíró (Saját felvétel)

Igen ám, de ezeknek az önkénteseknek már korábban megígérték, hogy valamilyen formában honorálják a kifejtett munkát. A vádirat szerint álcázott, pontosabban fiktív tranzakcióról van szó, ezért mindkettőjüket pénzmosással és befolyással való üzérkedéssel vádolják. A valóság része az is, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak már évekkel korábban ki kellett volna bocsátania a Fodor Zsolt cégének, pontosabban a Karolina (Múzeum) téri lakóközösségnek az építkezési engedélyt az eredeti formájában visszaállítandó ingatlan erkélyének a felépítésére.

A tanúk szerint Horváth Anna annyit tett csupán, hogy a beosztottjai által megoldatlan problémát (az üzletember volt kihallgatáson az urbanisztikai osztály vezetőjénél, így később ennek feletteséhez, a magyar alpolgármesterhez fordult) próbálta kimozdítani a holtpontról. A beosztottak szerint nem utasította őket, információkat kért csupán. Ez befolyással való üzérkedés? Ez pénzmosás? A bíróság dolga eldönteni.

Egy biztos: amennyiben a két vádlottat felmentik, ki teszi majd jóvá az emberi lelkekben, baráti kapcsolatokban tett kárt, a közmegítélésben ejtett csorbát? Ha Horváth Anna és Fodor Zsolt amolyan „járulékos áldozat”, s mindkettőjüket felmentik, ki hozza helyre a dolgokat? Vagy ez már nem az igazságszolgáltatás dolga?

Reklámok

Read Full Post »


Bosszú áldozata?

Akárcsak Boros János (Isten nyugtassa!) és László Attila esetében, Horváth Anna alpolgármesteri tevékenységét is elég jól ismertem, hisz 1997 óta a helyi közigazgatás az egyik szakterületem a Szabadságnál.

A blogomon zajlott Töltsél egy munkanapot… projekt keretében is sokszor kötélnek állt, fogadta az érdeklődöket, betekintést nyújtott munkájába.

Ezt gondolom Horváth Anna lemondásáról s a DNA munkájáról.

Read Full Post »


kolozsvari-varoshaza

Helyt kell állni a legzavarosabb időkben is (Fotó: http://www.primariaclujnapoca.ro)

A sajtó számára nem feltétlenül jó hír, hogy ezután nem Gáspár Szilágyi János képviseli Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterének ügyét. A magyar ügyvéd mindig készségesen válaszolt a Szabadság kérdéseire, tájékoztatta lapunkat a per fejleményeiről, a tárgyalások kimeneteléről. Tudomásom szerint egy ideje a híres Gheorghiţă Mateuţ igyekszik mederbe terelni a dolgokat, s eligazodni az iratcsomón. Minden bizonnyal nem esik nehezére, hisz eddig rengeteg politikus, üzletembert képviselt már a korrupcióellenes ügyészek előtt.

Az emlékeztetőm szerint a DNA ügyészeinek ma kellett volna eldönteniük: újabb 60 nappal kérik a hatósági felügyelet meghosszabbítását, vagy sem.

Forrásaim szerint, amennyiben a szabadságjogokat felügyelő bíró jóváhagyja az ügyészek kérését, Horváth Anna benyújtja lemondását. Tudomásom szerint Emil Boc  továbbra is kitart amellett, hogy az egyik alpolgármesteri tisztséget valamelyik RMDSZ-es városi tanácsos töltse be. Nem másért, de ez kedves belföldi, de főleg külföldi közmegítélésének, nő a presztízsindexe. A kolozsvári magyarságnak pedig feltétlenül szüksége van egy ilyen beosztású köztisztviselőre, aki megadja a hangot, képviseli érdekeinket, ügyeinket.

horvath-anna-nyilatkozik

Hátha marad… (© Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!

Nos, de amennyiben lemond Horváth Anna, ki az, aki a helyébe kerül? A politikai és városi tanácsosi tevékenység velejárója, hogy adott pillanatban felelősséget kell vállalni, helyt kell állni a legnehezebb helyzetben is a barikádon. Egyszer az alakulat tesz valamit a személyért, aztán pedig fordítva.

Úgy vélem, amennyiben Horváth Anna lemond (remélem, erre nem kerül sor), a legalkalmasabb Oláh Emese (jogász, van önkormányzati tapasztalata) lenne. Gergely Balázsnak ugyan az első mandátumnál tart, de ő is gondmentesen megbirkózna a feladattal. Már több helyről hallottam Hegedűs Csilla nevét. Vajon személyisége, stílusa, viselkedése és modora alkalmassá teszi egy ilyen összetett, lavírozós, kivárós és sok diplomáciát igénylő tisztség betöltésére?

kicsi

Oláh Emese vagy Gergely Balázs? (Fotó: Transindex)

Read Full Post »


horvath anna uj4

“Békeidőben”, amikor éppen videóinterjút készítettem az RMDSZ-es alpolgármesterrel…

Az ankarai merénylet és a berlini ámokfutó okozta tragédia, mi több, megannyi más sokkoló esemény mellett, no, meg a karácsonyi készülődés és rohanás közepette nehéz átérezni egy másik ember drámáját. Mit érezhet egy magát ártatlannak valló családos ember, aki ahelyett, hogy az ünnepekre készülne, s reménykedve, derűlátással tekintene az új esztendőre, vívódik, talán alkalmakkor magába süllyed, elbizonytalanodik, kételyek fogalmazódnak meg benne, emészti magát. S ezt nyilvánosan nem mutatja: én legalábbis ezeket láttam Horváth Annán.

Már az nagy csapást jelenthetett, hogy néhány nappal ezelőtt a szabadságjogok betartását felügyelő bíró jóváhagyta a DNA-nak a hatósági felügyelet meghosszabbítására vonatkozó kérését, így február 7-ig továbbra sem hagyhatja el az országot, semmilyen formában nem veheti fel a kapcsolatot bizonyos személyekkel stb.

A hír és Horváth Anna reakciója itt olvasható.

Read Full Post »


kripta hazsongardi temeto

Nekik szabad… (Fotó: Rohonyi D. Iván/Szabadság)

Két ügyben készítettem ankétot a Szabadságnak: az egyik a Házsongárdi temetőben állítólag illegálisan felépített kripta ügye, a másik pedig az ügyészség által a Mátyás szoborcsoport talapzata előtti gyepre törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla ügyében tett büntető vizsgálat kérdésköre.

A kripta ügyében a Horváth Anna alpolgármester, Oláh Emese, Geréd Imre és Csoma Botond városi tanácsosok által benyújtott büntető feljelentés kapcsán egy éve vizsgálódik az ügyészség. A Iorga-tábla esetében több időre volt szükség: Kelemen Hunor volt művelődési miniszter és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Egyesület volt a alelnöke 4 (négy) éve próbálja azonosítani és megbüntetni a tettest vagy a tetteseket a rendőrség és az ügyészség.

Jó munkához idő kell, így a közmondás. Abban reménykedem csupán, hogy amíg nyugdíjba vonulok, addig mindkét ügyben lesz valami eredmény.

Nyilvánvaló, hogy úgy a kripta, mint a tábla ügyében szimbolikus térfoglalásról van szó. Sajnos túl gyengék vagyunk ahhoz, hogy ellenszegüljünk ezeknek a folyamatoknak…

*********************************************************************

Illegális kripta-ügy: folyamatban a büntetőeljárás… egy éve

Iorga-tábla: négy éve tart a feljelentések kivizsgálása

*********************************************************************

Read Full Post »


Ismerd meg az RMDSZ-es tisztségviselőt, nyerj betekintést a helyi közigazgatás mindennapjaiba – hidd el, meg fogsz lepődni. Azt gondolná az ember, hogy az alacsonyabb és a magas rangú köztisztviselők csak lopják a napot, felveszik a nagy fizetést, néhányuk korrupt. Lehet, mégsem így van. A néhány évvel ezelőtt indított sorozat lehetőséget biztosítani azoknak, akik érdeklődnek a közigazgatás menete iránt, illetve meg akarják ismerni egyik vagy másik közszereplőt. Nagyon sokan, akik eddig részt vettek a projektben, azt nyilatkozták:

azta’ te, másképp gondoltam én ezt az egészet.

Lepd meg te is magad. Vagy vajon megerősödnek az eddigi elképzeléseid. Kiderül.

horvath anna friss1

Szombaton, október 10-én az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének élére választották Horváth Annát: milyen tervei vannak? Hogyan sikerül majd bevonni a lakónegyedekben lakó, elfásult magyarokat? Milyen eszközökkel lehet meggyőzni őket, hogy elmenjenek szavazni? – néhány kérdés, ha ötlethiányban szenvedsz… 🙂 (Fotó: © Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

FONTOS! Nem kell az egész munkanapot Horváth Anna társaságában a városházán töltened. Ideális eset, amikor az egész munkaidő prizmáján keresztül vonsz le következtetéseket, de néhány óra alatt is alapos betekintést nyerhetsz a munkába, megismerheted a személyt. Nem kell tehát elkérezned a munkahelyről. Ha meg igen, lehet az is megoldható… 🙂

Miből áll Horváth Anna napi tevékenysége? Hány órakor kezdi, s hány órakor végzi a munkanapot? Kikkel találkozik? Mit mond nekik? Milyen szakterületekkel foglalkozik? Hogyan zajlik egy városi tanácsülés? Hát egy lakossági meghallgatási nap? Hogyan sikerül képviselnie a magyar ügyeket a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalban? Milyen eszközökkel próbál eredményeket elérni?

Elmész vele tárgyalásokra, esetleg szakbizottsági vagy városi tanácsülésen veszel részt. Olyan leszel, mint a segédje. Ez szélesíti a látókörödet, kapcsolatokat építhetsz ki, s lehet, a gyakornokoskodás munkalehetőségekre is rávilágít… Vagy kötetlen beszélgetést alakul ki köztetek. Tőled (is) függ!

************************************************************************************

A projekt időtartama: 2015. október 19-23.

Jelentkezés: 2015. oktbóber 12-16.

Jelentkezni itt a blogon komment segítségével.

Név, email cím és mobilszám szükséges. A mobilszámot és az email címet nem közlöm a blogon, de elküldöm Horváth Anna munkatársának, aki majd felveszi a kapcsolatot a jelentkezőkkel.

Jelöld meg, melyik napot választod! Amennyiben ketten jelentkeznek egy napra, akkor a jelentkezési sorrend a mérvadó.

Minden nap (hétfő-péntek) egy személy a tisztségviselő társaságában töltheti a munkanapot. A részletekről Horváth Anna munkatársa egyeztet a jelentkezőkkel.

Kérdéseket kommentben lehet feltenni.

Egy feltétel van csupán: utólag az élményeket kommentben várom a résztvevőktől.

*********************************************************************************************************

JELENTKEZŐK:

 

2015. október 19., hétfő: Szabó Tünde

2015. október 20., kedd: Kádár Kata

2015. október 21., szerda: Kolumbán Zenge

2015. október 22., csütörtök: Csép Réka

2015. október 23., péntek:

 

*********************************************************************************************************

A Töltsél egy munkanapot… projekt 2009 novemberében indult. Célja elsősorban a Kolozsváron tanuló egyetemi hallgatóknak, de a megyeszékhelyen élő, érdekelt magyar polgároknak egyaránt megteremteni a lehetőséget arra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek választottjaikkal, megismerjék tevékenységüket; a politikusok pedig a választási kampányon, hivatalos találkozókon kívül is közvetlen kapcsolatba kerülnek az itt élőkkel, ismertetik munkájukat, illetve valamilyen szinten betekintést nyújtanak magánéletükbe is.

Eddig a projektben (több ízben) László Attila volt kolozsvári alpolgármester, Magyari Tivadar, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) volt rektor-helyettese, Fekete Emőke, a Kolozs megyei tanács volt alelnöke, Máté András RMDSZ-es parlamenti képviselő, frakcióvezető, illetve Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács jelenlegi (al)elnöke vett részt.

Javaslatokat várok más magyar tisztségviselőkre!

Read Full Post »


vegyes 002

Világosan látszik, hogy Kolozsvár felirat eredetileg nem szerepelt a fólián, az öntapadós utólag került oda. Jól látszanak a Kolozsvár szót alkotó betűk „lenyomata”: átitatódott a festék, ott maradtak a ragasztó nyomai. Ugyanakkor jól kivehető az öntapadós kontúrja, pontosan látszanak a szélei. A Kolozsvár feliratot nem kaparták le, hanem csak eltávolították az UTÓLAG kiragasztott öntapadóst. Amennyiben kaparni kezdtem a Cluj feliratot, azonnal az alatta levő fém jött felszínre! (A saját felvétel tegnap készült az Unió utcában)

Lassan már nem telik el hét anélkül, hogy a kolozsvári magyar közösség ne kapjon egy pofot a többségtől. Hol a Szent Mihály plébániatemplom vakolata hull le a Főtéren zajló népünnepélyen szervezett koncert hangereje miatt, hol ugyanazon épület falát mázolják be graffitivel, hol a Mátyás-szoborcsoport talapzatát mázolják be festékkel.

Most meg itt van Kolozsvár esete a jegyautomatákkal.

A tények:

  • a polgármesteri hivatalnak alárendelt Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP, volt RATUC) által szerződtetett cég a Kolozsvár felirat nélküli fóliákat ragasztott a jegyautomatákra.
  • Bármennyire is tagadja Horváth Anna, a Kolozsvár öntapadós UTÓLAG került a fóliákra. Kedden megvizsgáltam több szerkezetet, úgy az Unió utcai kettőt, mint az Állami Magyar Színház előttit, amely alapján hétfőn kitört a botrány. Nem is csodálkozom: miközben az épületben a városháza képviselője, Gheorghe Şurubaru alpolgármester Emil Boc multikultiról, multietniről és multilingvről szóló üzenetet közvetítette a díszes közönségnek, addig néhány méterrel odébb éppen az öntapadósokat távolították el. Ugyanakkor végigmentem a 25-ös számú trolibusszal, s ellenőriztem a Györgyfalvi negyedben levőket. Ugyanaz a helyzet: az UTÓLAG kiragasztott Kolozsvár öntapadósokat eltávolította valaki.
  • A helyi román sajtó nem háborodott fel a város magyar nevének a jegyautomatákon történt megjelenésén. Igaz ugyan, hogy a Monitorul de Cluj bombasztikus, bulváros, figyelemfelkeltő címet adott cikkének, de ez pozitív kicsengésű volt.
  • A magyar színház előtti öntapadóst a CTP-RATUC két alkalmazottja vette le.
  • A magyar színház előtti jegyautomatánál akciózó két CTP-RATUC alkalmazottat nem büntette meg a rendőrség, mert a Szabadság helyszínen levő munkatársa szerint azt mondták nekik

felsőbb utasításra cselekszenek.

Lehetséges forgatókönyvek:

  • Az öntapadósokat a Musai-Muszáj aktivista, mondhati rámenősebb és határozottabb csoportosulása, a Most-Acum (lásd a Kolozsvár bejáratánál elhelyezett többnyelvű helységnévtáblákat, a sétatéri filagóriánál végrehajtott akciót stb.) ragasztotta a Cluj szó alá.
  • Az öntapadósokat maga a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP, volt RATUC) ragasztotta a Cluj szó alá. Ilyen esetben szerintem Liviu Neag vezérigazgató utasítás és „hátvéd” nélkül nem cselekszik.
  • Lévén, hogy a CTP-RATUC alkalmazottját nem büntették meg, szinte biztosra vehető, hogy parancsra cselekedtek, tegnapi telefonbeszélgetésünk során hiába volt annyira felháborodva Liviu Neag, a közszállítási vállalat vezérigazgatója.

Szerintem sokan sokféle színjátékban vesznek részt, hazudunk még egymásnak is.

Úgy vélem, amennyiben nem lépünk a normalitás mezejére, s a Kolozsvár feliratok nem kerülnek vissza a jegyautomatákra, Horváth Annának és a városi tanács RMDSZ-es frakciójának meg kellene szakítania a politikai és közigazgatási együttműködést Emil Boc polgármesterrel és pártjával.

Egy évvel a választások előtt ez még előnyükre is válna.

Egyébként is: Boc-kal már nem lehet együttműködni. Ígérget, többnyelvűségről beszél, a lényegi kérdések (többnyelvű helységnévtáblák, a magyarságot sértő feliratok eltávolítása, magyar nyelvű turisztikai tájékoztató-anyagok nyomtatása, a Iorga-tábla és a gyűlöletre szító, kétes értelmű funári emléktáblák eltávolítása stb.) megoldatlanok. Emlékezzünk vissza, a még 2009-ben Sorin Apostunak benyújtott 11 pontra, mi valósult meg belőle?

Érdemes továbbra is legitimizálni a Boc-féle városvezetést? Egy-két tisztségért, illetve pénzért érdemes még együttműködni vele? Nem vesszük végre észre, hogy nem áll szándékában komoly, hathatós és konkrét lépéseket tennie a többnyelvűség megvalósítása érdekében? Kész röhej, hogy a Mócvidéken levő szülőfalujában, Havasreketyén (Răchiţele) magyarul is kiírnak egy-két dolgot, Kolozsváron pedig ez még mindig csak vágy marad…

********************************

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal mai sajtóközleménye itt. (Azt állítják, a jegyautomaták öt nyelven használható majd, tegnapi terepszemlém során viszont azt tapasztaltam, csak románul, angolul és magyarul működnek.)

Kerekes Editnek a Szabadságban ma megjelent, a témával kapcsolatos kiváló vezércikke itt.

********************************

Rohonyi D. Iván fotói:

Read Full Post »

Older Posts »