Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Királybányatoplica’


Tengerpartra és pálmafákra vágytak…

Bár az eredeti terv szerint lesre indultunk (róka, farkas, szarvas, őz, hiúz, vaddisznó, medve stb.), végül elveszett világokat fedeztünk fel. Lényegében sikeresnek mondható a kiruccanás, ugyanis két vonatkozásban jött össze a kitűzött terv: az ember tevékenysége miatt elveszett világnak tekinthető a vadállomány, s szintén a mi, ezúttal önpusztító tevékenységünk miatt tűnt él két, hajdanán virágzó település a Hunyad megyei Királybányatoplica (Toplița) közelében.

Bár az erdőt rendkívül jól ismerő Geberán Sándor erdőmérnökkel, Bibi édespajával indultunk útnak, sajnos semmilyen vadállatot nem sikerült meglesnünk. Felmentünk viszont két szellemfaluba: Manu és Moszor (Mosoru).

Latyakos hóban vágtunk neki a kaptatónak. Körülbelül 40 perc leforgása alatt sikerült kiérünk az első szellemfaluba: Manu. Már a pajta tetőszerkezete is teljesen beomlott, a ház is romokban áll.

Itt valamikor egy betonkapu állt, a fene tudja, miért nem fából építették. Képzeljétek, hogyan hozhatták fel ide azt a sok építőanyagot

– mondja Sándor.

Megyünk is tovább, sajnos nincs itt már mit nézni.

Itt valamikor egy utca volt, szekérút vezetett idáig. Ez a legjobb állapotban megmaradt épület. Nyáron a juhászok használják.

Ismeretlen márkájú cigaretta dobozok, gépkocsi gyújtógyertyája, kormos belsejű befőttes üveg, fejjel lefele (ki tudja mióta) pihenő kanna. A villa évekkel ezelőtt evett utoljára, most porosan és rozsdásan fekszik az asztalon. Rongyok, régi újságok. Lakatlan a pókháló is, légy sincs már itt rég, a türelmes nyolclábú is kihalt. A roskadó ágy szélén pásztor hordta vastag nadrág. Nyitva az ablak, várja a látogatókat.

Szintgörbén folytatjuk az utat, már húsz éve annak, hogy Sándor itt járt, az ösvényt sem találja már, nem csoda, két-három évtizede szinte senki sem jár erre.

Hatalmas hangyaboly volt valamikor itt. Most semmi. Hihetelen!

csodálkozik el az erdőmérnök.

Csoda, hogy nem láttunk vadállatot? Még a hangyák sem maradtak meg itt…

Szekérútra érünk, innen már nincs annyira messze a következő szellemfalu, Moszor, románul Mosoru. A bányászok innen, mintegy 750 méter magasról mentek be minden nap a föld alá, a bányába. Rendkívül nehéz élet lehetett.

Ablak a semmibe…

A kilátón állunk meg legelőbb. Több évtizede nem állt meg itt senki csodálni a tájat. A fából készült struktúrának már csak két korhadó lába van meg csupán. Egyik mintha a másiknak dőlne, együtt várják a véget. Már csak terepjáróval lehet ide kijönni.

Kilátása a jövőbe…

Az egyik háznak már csak a kőből készült alapja van meg, szemben viszont egy kijavított tetőszerkezetű házra leszünk figyelmesek. A cserepeket kicserélték, a kerítés egy részét is felújították. Bekukkantunk az ablakon: két ágy, rajtuk új matracok. Nemrég még fát vágott itt valaki…

Itt nemrég még járt valaki…

Nehéz szívvel fordulok vissza. Időznék még, s becsukott szemmel igyekeznék elképzelni, hogyan élhettek itt valamikor, milyen emberek lakták ezeket a házakat, mit éreztek, mit gondoltak, milyen vágyaik, álmaik, elképzeléseik, terveik voltak, milyen értékrend szerint éltek, mi volt a napi rutinjuk, miben lelték örömüket, mi szomorított el őket, mi okozott bánatot, mitől keseredtek el. Ki, mikor hagyta el ezt a házat, mi volt az utolsó gondolata.

Alacsonyan suhanó felhők figyelmeztetnek: nyakunkba fog szakadni az eső. Bibi internetes meteorológusai 15 órára tették a záport. Visszaindulunk a völgybe, hátat fordítunk mi is a lélek nélküli romoknak. Hirtelen ajtócsikorgásra leszünk figyelmesek.

Úristen itt még lakik valaki!

– ugyanazt gondolva nézünk egymásra.

A szél játszik velünk, s nyitva maradt ajtóval. Unatkozik – ki tudja, ki, s mikor járt itt utoljára. A szellemvadászok paradicsoma lehetne ez a hely. Végigszalad a hideg a hátamon, sötétedés után csak ezer eurós fogadásból mennék oda le…

Az eső szerencsére csak a túra utolsó félórájában vert el. Lemosta rólunk a szellemeket, megtisztult lélekkel fogyasztottuk el a Sándor által készített rendívül finom ebédet. Ismét bebizonyosodott: a férfiak a legjobb szakácsok…!

Köszönöm szépen ezt az egyedi élményt!

A történet folytatásáért kattinta az első fotóra!

Reklámok

Read Full Post »


20160827_155332

Adorjánnak sehogy sem sikerült szelfit készítenie a tehénnel…

Régen szóba került, hogy ruccanjunk ki Bibi édesapjának (hétvégi) házához, menjünk el a Hunyad megyei Királybányatoplicára (Topliţa). Jött is az alkalom: Bianka szemtelenül kevesedik születésnapja… 🙂 Kolozsvárról négyen (Eszter, Bibi, Adorján és én) már pénteken, augusztus lementünk (ezúttal kivételesen nem a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Editionnal, hanem Bianka FiFi-jével – Fiat Five, azaz Fiat és give me five, vagyis klassz, vagány, cool, laza kombinációja), szombaton csatlakozott Trombi (egy élő klasszikus nevezte el így…) és Norbi, illetve Timea és Misi.

20160827_155446

Nekem, igen… 🙂

Az egész hétvégét a Puk-puk kapitány játék és annak utóhatásai határozták meg, de volt kirándulás, geoláda-rejtés, grillezés, társasjáték és kocsmázás is… 🙂

Gyönyörű, csendes a Domogled-Cserna Nemzeti Park és természetvédelmi terület, valamint a Cserna-szoros és annak környéke, csodás természeti szépségekkel örvendezteti meg az ide látogatót. A 90-es évek közepétől járom a hegyeket, de Erdély eme részén még nem voltam… Legközelebb mindenképpen jó lenne kirándulni valamerre – ez most nagyon hiányzott. Felmentünk ugyan a Cserna folyó által létrehozott képződményhez, a Poarta Apei nevezetű helyhez, de az csupán sík terepen történt gyaloglás volt. A közelben sajnos nincsenek jelzett turista ösvények, s mivel nem járnak a turisták, kószálnak a medvék…

Ha már szép a hely, s jól telik, akkor maradjunk még: Biankával csupán hétfőn reggel jöttünk vissza Kolozsvárra… 🙂

Köszönjük Bibi édesanyjának a húst, a nagyszüleinek a sok-sok finomságot, s természetesen édesapjának a lehetőséget!

Read Full Post »