FOTÓRIPORT – A hegyen, de csak az egyik csúcsra fel

Miért nincs hó?

Szombaton reggel a havasreketyei Menyasszony fátyla vízesés közeléből indultunk (tilos a természeti szépségig kocsival felmenni, egyesek mégis úgy gondolták, ők különbek), kimentünk a Lespezi-csúcsra (vajon mi a magyar neve?), majd kis Arnold-féle eltévedéssel a felmentünk a Fehér-kövekhez, de nem mentünk fel, azaz a csúcsra: beázott bakanccsal nem lett volna annyira kellemes.

Januárban talán sohasem volt ennyire kevés hó itt. Legalábbis ahányszor itt jártam télvíz idején, mindig nagyobb volt…

A fotókat Varga Boglárka készítette: Kattints az elsőre!

Reklámok

Read Full Post »

“Semmi nem tölt fel annyira, mint a természet”

Amikor a jó társaságnak köszönhetően kialakul a jó hangulat, s ráadásul ilyen téli “vulkán táj” vesz körül, akkor érzed igazán, hogy érdekes élni. Hosszú órákra megfeledkezel a napi mizériáról, elvonatkoztatsz a heti gondoktól. Ezeket az érzéseket viszont a nálam okosabbak jobban megfogalmazták… 🙂 (Hám Péter felvétele)

Nagyon érdekes cikkre találtam. Azt hiszem, minden gondolatával egyetértek… 🙂

Van valami megfoghatatlan abban az érzésben, ami az erdőben sétálva járja át az embert. Persze mindannyian tudjuk, hogy a természet megnyugtat, ellazít, energiával tölt fel, de vajon milyen ősi erő kapcsol bennünket hozzá? Két hét az érintetlen természetben megváltoztathatja a személyiségünket? Létezik egy tudományág, amelynek segítségével mindezen jelenségek mélyére nézhetünk: a környezetpszichológia.

Folytatás a www.turistamagazin.hu oldalán…

Read Full Post »

FOTÓRIPORT – Öt, kétezer méter fölötti csúcs a Radnai-havasokban, rekkenő hőségben, nagy zsákokkal, sátorral

Irány a hegyek! (Háttérben az Ünő-kő)

Szami (Pătcaş Csaba György) étel nélkül maradt, mert nem tudta, hogy sok esetben, amikor elindulunk kirándulni, akkor gyakran változik a terv. Most nem volt semmilyen konkrét elképzelés, hogyan nézzen ki a Radnai-havasokba szervezett túra.

Kénytelen voltam bebújni az árnéykba, rekkenő hűség volt (Szami felvétele)

Rég nem voltam a hazai hegyekben sátorral, így mindenkit kapacitáltam, menjünk a Radnaiba. Sikerült meggyőzni Lórit, Arnoldot, Szamit, Danát és még egy személyt, aki névtelen szeretne maradni. Dana a Román Alpin Klub Kolozsvári Részlegének tagja (akárcsak én), a Himalájában is volt. Most nem volt annyira formában, de mégsem maradt leghátul. Inkább fényképezett.

A Gargaló-csúcson az ismeretlen katonával 🙂

Pénteken este indultunk Radnaborberekre (Valea Vinului), Arnold és barátja már délután ötkor útnak indult. Mire kiértünk az Izvorul Roşu völgybe, már majdnem leégett a tűz. A két jómadár is már illuminált állapotban is, igaz, mi is a kocsiban. Kivéve Szamit és Lórit.. 🙂

Pénteken este, a tűz körül…

Szombaton reggel, pontosabban hajnalban vágtunk neki a kék háromszögnek, mégis mire kiértünk az erdőből már hőség volt. Olyan reggel 9 lehetett. A 2036 méteres Cişa-csúcsnál értünk ki. Rekkenő hőség, az árnyékben ebédeltünk. Szerencsére útközben forrást is találtunk.

Szombaton hajnalban…

Nekivágtunk a Gargalónak (2159 méter), a hőség sem rettentett el. Továbbhaladtunk a Gargaló-nyereg fele, a Lovak-tavánál (Lacul cailor) akartunk volna sátorozni, de tömegnyomor volt.

Szerencsére volt forrás…

Vasárnap hajnali fél hétkor már olyan meleg volt a sátorban, hogy képtelenség volt aludni, így nagyon korán indultunk. Kegyetlen volt kimászni abból a katlanból, amelyben aludtunk. Az Ünő-kő (2279 méter) után döntöttük el, hogy nem Radnaborberek fele vesszük utunkat, hanem tovább megyünk a Kis-ünőkőre (2222 méter). Arnold győzött meg, senki sem bánta meg. Csak a combjaim felső részei. Felhajtottam a rövidnadrágomat, hogy ott is napozzak le. Leégtem. Annyira, hogy ma alig tudtam járni, amikor a nadrág megérintette a leégett bőrt…

Ipari mennyiségben fogyasztjuk a vizet

No, de legalább ügyeltem az orromra, amely Marokkóban teljesen leégett. Nem esett baja a füleimnek, de a nyakamra is tettem pólót, ne legyen vörös. A felső és alsó karomra is vigyáztam.

Nő a pocakom a víztől…

A Kis-ünőkő után jött a Roşu-csúcs (2113 méter), innen már jött az ereszkedés a Cobăşelre (1835 méter), majd a megmentő Blazna-völgyi panzió és a jéghideg sör.

Szami is issza… 🙂 Ő fogyasztotta a legtöbb folyadékot, Lóri a legkevesebbet

A sofőrök elstoppoltak Şanc településig, majd Radnáig, innen pedig Radbaborberekig, s Lóri értünk jött kocsival.

Kiváló túra volt – legalább öt, kétezer méter fölötti csúccsal. A hőség miatt kegyetlen volt mászni, de csak le kell valahogy adni a pocakot… 🙂

Jövő hétvégén ismét megyünk, igaz, nem a Radnaiba, csatlakozol?

Indulunk

Fogadóbizottság

Szabadon

Fehér holló

Gargaló-csúcs. Pihen a síbot is…

Szami, a merengő

Irány az Ünő-kő!

Kissé sokan vannak az Ünő-kőn, várunk a csúcstámadással

Read Full Post »

FOTÓRIPORT, VIDEÓK – Életre szóló élmény: május elsejei lazulás Kis Laci barátunknál Szmidán!

Szerintük (balról Vanda, jobbról Xéni) igen romantikus a naplemente. Szerintem: szép. Xéni füle mögött virág is látszik. Vanda álcázza... 🙂

A halál rút arcát már-már megérintő, de a kaszást átjátszó közeli barát viszontlátásának öröme, a szerencsére csupán vélt betegség gondolatának elfeledése, a közeliek társaságában eltöltött csodás napok – recept a boldogságra, a feltöltődésre. Az érzelmi feltöltődés lenulláz bármilyen anyagi juttatást, javadalmazást.

Amikor nem a pénz vagy valakinek az állása, a bére számít, hanem a természetszeretet, a szabadság mint elsődleges értékek, egymás társaságának élvezése, mint fűszer.

Gumidefekt-ellenes szer Lacitól. Habzott, sistergett, amolyan hőszigetelő ablak rögzítő cucc. Kellett, mert szombaton indulás előtt lapas volt az abroncs...

Amikor az érkezés bejelentésekor néhány percre megszűnik körülötted a világ, s már csak arra összpontosítasz, hogyan juthatsz ki a lehető leghamarabb. Már pénteken indulni akartam, de engedtem a gyengéd meggyőzésnek, s csak szombaton reggel indultunk Szmidára.

Érkezés után máris lóra pattantunk. Izé, biciklire. Tetszett Lóri pénteki hozzáállása:

ha bringákat viszünk, akkor már 90 százalék, hogy csatlakozom. 🙂

Hamar kiderült, hogy a Lenke caglája nem alkalmas Vandának, az enyém nem jó Lórinak, ezért utóbbi készségesen felajánlotta a cserét, így a barátnőm ki tudott tekerni Szmidáról a Pádis menedékházig.  Nyilvánosan is köszönöm Lórinak az áldozathozatalt. Mert az volt, ugyanis Lenke bringáján nem működött az első fék, azaz túl jól funkcionált, szinte egyáltalán nem forgott miatta a kerék. 🙂 Ja, és a sebességváltó szinte egyáltalán nem működött!

POCSOLYA! - üvöltöttem, s máris szájpadláson spriccoltam magam. Persze, a fenekemre is jutott. A nadrágom eleje ugyanígy nézett ki...

Szóval szombaton mindenestől 40-41 kilométer biciklivel Szmidától a Pádis menedékházig. Hogy ez mit jelent, csak az tudhatja, aki kipróbálta… Az ereszkedésnél a nagy kövek miatt sajnos Vanda kétszer leesett, kék-lila a jobb combja. De nem adta fel, kedden, május elsején Szmidától elbringázott Meregyóig – összesen 31 km. Folytatta volna Bánffyhunyadig, de Lóri szegény már képtelen volt Lenke biciklijével az utat (nem is csodálkozom, én két kanyart sem bírtam volna ki vele!), így Vanda beült Lóri kocsijába (amit Lenke vezetett), s velük Bánffyhunyadon találkoztunk. No, meg a mezőn láttuk őket valamit szedni miközben elhaladtunk az út szélén állomásozó Touareg mellett. Lórival 46 kilométert bringáztunk a rekkenő hőségben…

Messze nem az ami látszik! Szombaton a Szmida-Pádis menedékház útvonalon Lórival a sörnek örvendünk...

Vasárnap csak kocsmakeresőben voltunk, de amikor Szmidáról elérkeztünk Alsógyurkucába, lusták voltunk lemenni a „könyvtárba”, ahogy a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klubosok becézik az alkoholvályút… 🙂 Utóbbi szervezetnek köszönöm a GPS-t.

Ja, és hétfőn voltunk a Nagy-Biharon. Nem volt kemény túra, inkább jó séta… 🙂 Úgy egyeztünk Csoma Botival, a részletekről semmilyen körülmények között nem nyilatkozunk… 🙂

Átnéztem az összes Szmida fotó kollekciót: 2011 szeptemberében voltunk utoljára Lacinál. Mikor megyünk ismét?

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

 

 

Read Full Post »

Ma mégsem lesz éjszakai biciklizés a Hója-erdőben, de szombat-vasárnap sátoros kirándulás

Ilyen táj vár ránk? Ha a városban esik, kint hull a hó

Számomra olyan fontos a szabadidő, a hétvégi kirándulás, a kikapcsolódás, a társaság, a jó hangulat, mint másoknak a család, a gyerek. A szabadidő és a hétvége az én gyerekem. Ha valaki bántja, ugyanolyan csúnyán csinálok, mint amikor egy anya látja, hogy a tömbház előtt ütik a gyerekét. Ha az időjárási viszonyok miatt nem jön össze a hétvégi túra, olyan vagyok, mint az a szülő, amelyiknek a gyereke beteg. Mi több, kórházban van, mert eltört a keze vagy a lába.

Ha esik az eső, sír a gyermekem. Ha borongós az ég, akkor rossz kedvében van.

Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert esik az eső, s ma este Kertész Levivel, s a Kolozsvár Teker csapattal mégsem megyünk ki az éjszakai biciklizésre a Hója-erdőbe. Sebaj, lesz kultúra, azaz a Transilvania Filharmónia szimfonikus  hangversenye.

Derít az, hogy holnap hajnalban mégis elmegyünk a Román Alpin Klubbal a Detunátákra. Sátorral. Az atom, a nukleusz, a kemény mag egy része is jelen lesz, így a kiváló hangulat biztosított. Kell hóvédő, gerilla sakpa, kesztyű, téli ruhák. Asszem, egyesek még sílécet is hoznak.

Végre ismét kint leszünk a természetben, nem rothadunk és penészedünk a betondzsungelben, s szívjuk a friss szmogot… Azért is feltétlenül szükséges a kikapcsolódás, mert kemény volt a hét: kedden 12 órán át lapszámfelelős voltam a szerkesztőségben, éjjel kollégámmal töltöttük fel a Szabadság nyomtatott változatát a weboldalra. Az éjjel ismét én voltam a hunyó, vasárnap éjjel szintén nekem kell feltöltenem, ugyanis aki ezzel foglalkozik, a kórházban fekszik…

Nincs rossz idő, csak szar turista… 🙂

Read Full Post »

Indul a Mircea-féle túra a Bedellőre!

Még nem ennyire zöld...

Végre ismét kirándulunk! Három hét szünet után igazi felüdülés.

Néhány perc múlva indulunk a Mircea-féle (Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részleg – Clubul Alpin Român – secţia universitară Cluj) túrára.

Résztvevők száma: 20-25.

Műsoron: sátorozás, tábortűz, gulyásfőzés, gitározás, éneklés, túrázás, természetjárás. Az igazi élet!

Az útvonal

Read Full Post »

TÚRA INDUL!

Bár ma kellett volna indulnunk, nem lett belőle semmi. 😦

Pedig az alapelv az, hogy télen-nyáron mihamarabb szabadulni kell a betondzsungelből, díszletet változtantni, kikapcspolódni, barátokkal lenni, ülni a tűz mellett, sátorozni. Múlt héten sikerült már pénteken kimenni a természetbe.

Inkább nem részletezem. Tény viszont, hogy egyesek egyre inkább elkényelmesednek, elposhadnak, megpenészednek, megrothadnak.

A hétvégi SÁTOROS túra holnap hajnali 7 órakor indul.

Az útvonal:

Ezúttal Aranyosbánya környékén túrázunk.

Technológia, a betyár mindenit!

A gyengébbek kedvéért

Kolozsvár-Aranyosbánya: 93 km.

Túrahossz: 20 km.

Szintkülönbség: 1350 m.

Résztvevők száma: függőben (minimum 3, maximum végtelen)

Read Full Post »