Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Kolozsvár Teker’


Nemeszsuk (Jucu) környékén véget ért az aszfalt. A nagyobb gond a sár volt. Visszafordultam. Ahelyett viszont, hogy füzesmikolai (Nicula) kolostor fele vegyem az utamat, azaz arra, amerre 2014-ben bringáztunk, letértem Kolozsvár/Dés irányába… Válaszúton viszont már nem haladt semmilyen út a Kis-Szamos folyóval párhuzamosan… Sebaj, vonatra pattantam… 🙂

Ötön indultunk bringázni a Főtérről, de mégis egyedül érkeztem Sallai Jánoshoz Szamosújvárra… S még vonatozás is volt benne. 2016 ősze óta nem bringáztam, 2016 végén következett be a meniszkusz-szakadásom, 2017 májusában műtötték meg a térdemet, most szombaton 54.5 kilométert bicikliztem.

Jánossal, Botival, Krisztiánnal és Ákossal vágtunk neki az útnak, örvendek, hogy a listavezető a gyér érdeklődés ellenére mégis megszervezte a biciklitúrát.

Féltettem is a térdemet, a fiúknak városi biciklijük volt, gyorsabban haladtak, a tempójuk is sokkal jobb volt, mint az enyém, így már az elején eléggé lemaradtam.

A történet többi részéért kattints az első fotóra! 🙂

Reklámok

Read Full Post »


mikulasok bringan sportcsarnok

Az ajándékcsomagokat az új sportcsarnokban adtuk át

 

Amikor 2011-ben Kertész Levi, a Kolozsvár Teker Kerékpárklub elnöke szólt, mi lenne ha Mikulás ruhába öltösve végigbicikliznénk a városon, s cukorkákat, kisebb ajándékokat osztogatnánk a gyerekeknek, azonnal kaptam az alkalmon: beöltöztem, elmentem hozzá, majd lebringáztunk a belvárosba. A Főtérről többedmagunkkal indultunk útnak, bringázás közben áldásos ünnepeket kívántunk a járókelőknek, s a hagyományos Ho-ho-ho Mikulás-kiáltással üdvözöltük őket.

Egy évvel később már a Kozmutza Flóra Speciális Általános Iskolához is ellátogattunk, ajándékcsomagokat osztogattunk. 2012-ben még a hó is hullt.

Tavaly nem vettem részt a rendezvényen, idén viszont igen. Hogy miért bringázunk a hidegben? Mert humanitárius célt szolgál, s mert a ajándékokkal örömöt szerzünk a gyermekeknek. Nem elég? 🙂

**************************************************************************

A fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

A videóriport (megszólal benne a szintén Mikulás ruhába öltözött Horváth Anna kolozsvári alpolgármester) itt nézhető meg.

**************************************************************************

Read Full Post »


1

Tömeg az indulásnál (Igor Ştirbu fotói)

Tegnap egy mérföldkőhöz érkeztem: az április 6-i túrabicikli-balesetem és az április 10-i kulcscsont-műtétem után ismét biciklire ültem. Legyőztem a kezdeti szorongást, s elmentem a Kolozsvár Teker által szervezett esti városnézős biciklizésre.

en

Itt már egy kicsit muszáj volt bal kézzel is fogni a kormányt – tekerünk a Fellegvárra. Biztos, ismét valami léhasággal traktálom a hallgatóságot… 🙂

Az útvonal nagyjából ez volt: Deák Ferenc utca, Kispiac/Cipariu tér, Postakert/Cuza Vodă utca, Széchenyi tér, Sétatér, Napoca szálloda, Fellegvári/Drădălina út, Erzsébet/Racoviţă, Szél/Vântului utca, Törökvágás, Dónát út, Monostor lakónegyed és a Szent János út érintésével a Roata vendéglő.

en1

Ártatlan vagyok, a hölgy szólított meg… 🙂

A bal karomat alig-alig használtam. Nagyon ügyeltem arra, hogy ne ütközzek senkivel, s hátulról ne jöjjenek belém. Sikerült elkerülni bármilyen incidenst.

Kertész Levi, a biciklis egyesület vezetőjének a jóvoltából az esemény végén kisorsolt bringával tekerhettem végig a távot. Élmény volt: kiváló társaság, idő, hangulat. A bringázás után a Szent János úton levő Roata vendéglőben ettünk-ittunk, s élveztük a tulajdonos, Sipos József vendégszeretetét.

en2

Itt már csak a jobb kéz használatos, pedig Ágóval siettünk, a Roata vendéglőnél ne kelljen 270 ember után sorba állnunk sörért… 🙂

Úgy látom, júliusban lesz a soron következő bicikliverseny, legjobb esetben a kezdő kategóriába iratkozom… 🙂

2

Egy-két személy rolleren vagy futva tette meg a távot, vagy annak egy részét

 

Read Full Post »


 

Itt még a Deák Ferenc utcában bringázunk... (© Kiss Olivér/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

Itt még a Deák Ferenc utcában bringázunk… (© Kiss Olivér/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

Tavaly volt az első, mindenki „fel volt turbózva”. Idén a második, ezért valamivel lankadt a lelkesedés, de azért izgalmas volt részt venni a Kolozsvár Teker Sportklub biciklis mikulás akcióján. 2011 decemberében Kertész Levi otthonából indultunk (odáig is mikulás ruhában bicikliztem), sokan néztek, a gyermekek ujjongtak. Volta, aki középső ujját mutatta, őket nem vettem figyelembe.

Idén is volt kis mókusvíz, így nem fáztam annyira, de a kabát hiányát mégis éreztem. Vanda farmer nadrágja hamar átázott, így már nem mentünk el Polus Centerig. Nekem se volt melegem.

Szép volt a friss hóban bringázni. Szépen hulltak a hópelyhek, sok-sok ember arcára mosolyt varázsoltunk, a Kozmutza Flóra Speciális Általános Iskolában tanuló, a sajátos nevelési igényű gyerekeknek is nagyon örvendtek nekünk, s főleg az ajándékoknak.

A fotóriport és a videók ide kattintva tekinthetők meg.

Read Full Post »


Tavaly is kiváló volt a hangulat...

Tavaly is kiváló volt a hangulat…

A tavalyi sikeren felbuzdulva idén a Kertész Levente vezette Kolozsvár Teker Kerékpárklub ismét megszervezi a Mikulások Őrülten Tekernek Kolozsváron elnevezésű “gerilla akciót”, amely során komoly férfiak (üzletemberek, politikusok, újságírók, családapák) Mikulás ruhába öltözve bicikliznek a belvárosban.

A kerékpározás népszerűsítése mellett humanitárius jellege is van a felvonulásnak: útba ejtjük a Kozmutza Flóra Speciális Általános Iskolát, ahol ajándékokat osztogatunk a tanulóknak. Tavaly is kiváló volt a hangulat, idén sem lesz ez másképp… 🙂

Találkozunk szombaton, december 8-án 17 órakor a Főtéren.

Innen a következő útvonalon tekerünk: Deák Ferenc/Hősök u. – Bocskai/Avram Iancu tér – Postakert/Cuza Vodă u. – Széchenyi/Mihai Viteazu tér – Horea úti híd–Erzsébet/Emil Racoviţă u. – Fellegvár/Gruia u. (itt meglátogatjuk a Kozmutza Flóra Speciális Általános Iskolát, és ajándékokat osztogatunk a tanulóknak) – Thököly/Rahovei u.–Bercsényi/Rossetti u. – Donát/Grigorescu u. (egyúttal látogatás a kolozsvári tévénél) –Bessenyei/Mirăslău – Türr István/1918. December 1. u. – Nyárfasor/Plopilor u. – Fenesi/Floreşti u. –Pólus Center.

A parkolóban a Sigismund Toduţă Zenelíceum kórusával együtt karácsonyi dalokat énekelünk (ki-ki tehetsége szerint).

Te is társulsz, ugye?

Read Full Post »


Oázis

Bár ismerőseimtől sokszor úgy válok el

ne csüggedj, nincs már messze a világvége

, mégsem várom a maja kalendárium lejártát és egyben a világ végezetét.

Nem másért, de sok-sok érdekes tervem (három már lezajlott) van idénre.

Vegyük szépen sorban:

*******************************************************************************************************************

JANUÁR

1., vasárnap: az „idény” jól indult, ugyanis a magyar idő szerinti újévet egy 40 perces éjszakai túrával kezdtük. A híd mellett levő háztól kimentünk a Tarnicai-gátra, s ott bontottunk pezsgőt.

2., hétfő: Kisbánya-Béla-vára túra.

6-8., péntek-vasárnap: Havasreketye-Fehér-kövek-Vigyázó/Vlegyásza menedékház-Vigyázó-Vlegyásza meteorológiai állomás-Fehér-kövek-Havasreketye túra

14-15., szombat-vasárnap: sízés (ha lesz hó)

**********************************************************************************************************************

FEBRUÁR

3-5., szombat-vasárnap: Erdély Mentőcsoport oktatás

10-12, péntek-vasárnap: Cuxi Emléktúra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével

**********************************************************************************************************************

MÁRCIUS

7-11., kedd-szombat: CeBIT számítástechnikai és kommunikációs világvásár, Hannover (repülőjegy lefoglalva)

17-20., szombat-kedd: Zaragoza. WizzAir fapados légitársasággal, szállás ingyen a CouchSurfinggel (repülőjegy lefoglalva)

23-25.,péntek-vasárnap: A Radnai-havasokba a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével

**********************************************************************************************************************

ÁPRILIS

6-9., péntek-hétfő: Nyuszi-túra a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klubbal

27-30.péntek-hétfő: Május elsejei túra (május elsején dolgoznom kell, mert másodikán megjelenik a Szabadság)

**********************************************************************************************************************

MÁJUS

5., szombat: Jókai-emléktúra az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel

25-27., péntek-vasárnap: Nárciszmező-túra Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével

**********************************************************************************************************************

JÚNIUS

15-17., péntek-vasárnap: Radnai-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel (Nagy Zoltán, az Jókai-emléktúra főszervezőjének javaslata)

22-24.: Csalhó-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével

**********************************************************************************************************************

JÚLIUS

14-28.: Dolomitok (via ferrata) túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével (függőben)

EU-tábor, Tusványos

**********************************************************************************************************************

AUGUSZTUS

 Parâng-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével és Kós Károly Emléktúra.

**********************************************************************************************************************

SZEPTEMBER

Ajaj


Makedónia és Észak-Görögország a Dacia Grand Cherokee Pathmakerrel vagy Nagy-Hagymás túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy Dolomitok-túra (via ferrata). Utóbbit ingyen (szállás, étkezés) intézi egy barátom, akárcsak 2010-ben. Nekem csak a Kolozsvár-Milano (Bergamo) fapados repülőjegyet kell megvásárolnom.

**********************************************************************************************************************

Október-december egyelőre üres… 🙂

Ezen kívül minden csütörtökön pókerezés, csatlakozunk a Mirakolix társasjáték-estekhez, lesz biciklizés a Kolozsvár Tekerrel, sziklamászás, barlangászás, Határon-Túra, Erdély Mentőcsoport tevékenység, plane spotting.

Ha külföldi támogatóimtól sikerül összehozni a pénzt, akkor Kerekes (Lath) Emese meghívására elutaznék Kanadába.

Read Full Post »


Valóra vált újévi álom

Összesen hat lehetőség közül választhattam, de a változatosság kedvéért idén úgy döntöttem, a Kolozsvár Teker csapattal töltöm az évek közötti időszakot. Kertész Levi személye garancia volt arra, hogy jól telik. Sajnos nem tőle függött, hogy egyes szülők úgy gondolták, a kisgyerekek és a felnőttek együtt tölthetik a szilvesztert. Két külön világ, életfelfogás, életfilozófia, életvitel, viselkedés, bulizós szokások, nyelvezet, mi több, szexuális tevékenység – s a kettőt (a családosokét és a függetlenekét) nem lehet ötvözni szilveszterkor…

Mindezek ellenére a többnyire független (azaz nőtlen és gyerekmentes) biciklisekkel sikerült jó hangulatot teremteni. Szombaton túráztunk, Vandával vasárnap döglöttünk, már nem volt erőnk kirándulni. Ezt viszont bepótoltuk hétfőn, amikor kirándulást kezdeményeztem a Béla-várához. Csodás séta volt, közel 6 órát túráztunk.

Meséljenek inkább a fényképek…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Read Full Post »

Older Posts »