ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ – Koszovóról… albánul


Racak: készségesen álltak rendelkezésemre, válaszoltak kérdéseimre

Hysen Hundozi koszovói újságíró kollégámnak és a Google fordítónak köszönhetően albán nyelven is megjelent a koszovói szilveszterről a Szabadságban megjelent élménybeszámolóm.

Köszönöm a fáradozást!

A cikk a pristinai székhelyű Koszovói Televízió (RTK) honlapján jelent meg és itt olvasható/tekinthető meg. 🙂

Reklámok

FOTÓRIPORT – Szilveszter Koszovóban, látogatás Szkopjéban


Koszovó az amerikaiaknak köszönhetően létezik

Inkább a szokatlan, kalandos, nem felkapott, sőt veszélyesnek tartott helyeket kedvelem, ugyanis ezek intenzívebb, maradandóbb élményeket nyújtanak. Amennyiben a CouchSurfing vendégszerető klub segítségével sikerül a helybélieknél szállást intézni, a helyhez nevet, arcot és közös élményeket köthetek, amely – szerintem – az utazó számára értéktöbbletet, emlékezetes tartózkodást eredményez.

Első koszovói látogatásom során, 2009-ben is a Velania Guesthouse-ban szálltam meg. Most is a rendkívül rokonszenves Professzornak írtam. (A fotó érkezésünk napján, 2018. december 29-én készült)

A turista befizeti a pénzt a turisztikai ügynökségnél, mindent intéznek számára, városokat, templomokat látogat. Az utazó saját maga nézi ki az úti célt, saját indíttatású oka van arra, hogy oda látogasson, előre tájékozódik, dokumentálódik, megtervezi az utat, minél több helyivel igyekszik kapcsolatot létesíteni annak érdekében, hogy ne csak a terek, templomok, épületek, vendéglők és kocsmák jelentsék a felhozatalt.

A kizárólag alacsony költségvetésű utazáshoz támogatókat keresek, szinte minden esetben diszkont légitársasággal utazom (majdnem mindig a Wizz Air a mentőöv), olyan országokat igyekszem meglátogatni, amelyek esetében ingyenes a beutazási vízum, s ingyen lakom a helyieknél a Vendégszerető Klubbal (két éve szerencsére én is tudok vendégeket fogadni a Hám Pétertől ajándékba kapott és a konyhai részen elhelyezett kanapénak köszönhetően).

Egyikük barátságos, sikamlós módszerekkel, a másik rámenősebben próbált meggyőzni a gyorsétkezdében, hogy az iszlám az egyetlen és igazi vallás. Az előtérben levő szakállas férfi, Sened az iszlámról szóló angol nyelvű könyvet is akart vásárolni nekünk, de újév napján zárva volt a könyvesbolt. Sebaj, adott narancsot. A Korán által parancsolt vendégszeretettel, barátsággal és őszinte hittel fordultak hozzánk. Nagyon jól éreztük magunkat a társaságukba. Akkor lombozódtak le kissé, amikor bejelentettük, hogy nem vagyunk vallásosak. Baráti hangulatban váltunk el. Az ilyen emberi élményeket a MasterCard sem tudja megfizetni…!

A koszovói szilveszter is a fenti meggondolásból és stílusban szerveződött. A Budapest-Pristina-Budapest Wizz Air repülőjegy 110 lejbe (nem euróba, lejbe) került, a szállás 6,5 euró volt egy éjszakára (kivételesen nem a vendégszerető klubosoknál szálltunk meg), s mennyit ettünk-ittunk. Keveset, mert nem azért mentünk oda… 🙂

Kérlek, kattints az első fotóra az izgalmas történet kibontakozására:

Szombaton Koszovóról a Kolozsvári Rádió Magyar Adásában


Mi előtt ül Bianka? Kiderül az adásból… 🙂

Papp Levente rádiós kollégám is járt a Balkánon, átlátja, átérzi a dolgokat. Ezért is jó vele a koszovói szilveszterünkről beszélni a Kolozsvári Rádió Magyar Adásában.

A rögzített hanganyagot 2019. január 26-án, szombaton 15 órától hallhatjátok a rádióban. Az adott időpontban kattins ide.

VIDEÓ – Koszovóról a Kolozsvári Televízió Magyar Adásában (Hogyhogy töltényhüvelyek az utcán?!)


Köszönöm a lehetőséget a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának, s az alacsony költségvetésű, saját szervezésű utazás megvalósításához nyújtott anyagi támogatást a szüleimnek és a barátaimnak!

Két fotó és egy történet Koszovóról


Az egyik nap Prizrenbe indultunk, Koszóvó délnyugati részén levő történelmi városba. Olyan, mint Kolozsvár: az ország második legnépesebb települése. A különbség az, hogy az 1,8 milliós ország eme városában csupán 177 ezren élnek. A 2009-es Balkán-körutunk alkalmával csupán Kosovska Mitrovicába s Pristinába jutottunk el.

Indulás előtti este dokumentumfilmeket néztem a koszovói albánok lemészárlásáról. A szerbek Racak közelében 45 védtelen, fegyvertelen koszovói albán civilt mészároltak le. Ez volt a fordulópontja a koszovói háborúnak, az amerikai ezután döntöttek a masszív katonai beavatkozásról. A busz rossz helyen tett ki, stoppolni kezdtünk. Az első autó megállt. Felszálltunk. A fiatalember nagyon rosszul beszélt angolul, de amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, hirtelen felkiáltott: PÉKSÉK, PÉKSÉG, KECSKEMÉT! Hamar megbarátkoztunk vele, kitérőt is tett, hogy elvigyen az emlékhelyre. Köszönjük!

 

1999 január közepén a Pristinától alig 25 kilométerre fekvő Racak faluban a szerb alakulatok 45 albán nemzetiségű civilt mészároltak le a település melletti árokban. Közöttük egy 99 éves férfi is volt. Szomorú hely. S ha belegondolunk, hogy ilyesmi velünk, erdélyi magyarokkal is megtörténhetett volna még 1990 márciusát követően…

Koszovó – csak egy kép (valójában kettő)


A kóbor kutyának sem tetszik… (Saját felvételek)

Eredetileg valóban csupán egy fotót akartam feltölteni, de rájöttem, hogy a világ talán legcsúnyább épületét nem elég egy felvétellel szemléltetni.

Sokan egyenesen rondának nevezik, de amennyiben az esztétikai hatást kontextusba helyezzük, mindjárt más a helyzet: a Koszovói Nemzeti Könyvtárat 1982-ben avatták fel. Nos, egy évvel később nálunk például mit építettek, hát nem mást, mint a Nép Házát (Casa Poporului).

Lehet, nem a legjobban sikerült az iszlám és a bizánci stílus ötvözése, de legalább a hagyományos albán sapka motívumának megjelenítése értékelendő.

Lehet, tényleg ez a világ legrondább épülete, de 2009-ben megejtett néhány napos, illetve most szilveszter környéki egyhetes ott tartózkodásom alapján bátran leírhatom: a könyvtár a talán legszebb lelkű balkáni nép független országában található.

Tényleg nagyon csúnya?

FOTÓK – Ki mondta, hogy Koszovó veszélyes?


A Pristinában levő régi zsidó temetőt is meglátogattuk. A hozzá vezető utcában ezeket találtuk. A lőfegyver golyóinak hüvelyei egy lakóház előtti járdán hevertek újév első napján. Az újesztendő alkalmával szervezett buli után elfelejtették eltávolítani őket. S akkor mi van? 🙂

Én.

Valójában nem állítottam, hanem valamilyen szinten a 2009-ben megejtett Balkán-körút kapcsán tett látogatásról írt blogbejegyzéseimmel valamelyest ezt sugalltam. Akkoriban valóban kissé szokatlanul éreztem magam, ugyanis tudtam, hogy a véres, tömeggyilkosságokkal járó háborúnak alig egy évtizede lett vége, a sebek még mindig nem gyógyultak be. Arról is tudomásom volt, hogy

Koszóvó egy rendkívül összetett hely, nehéz átlátni a politikai és szociális állapotokat. A geostratégiai és geoplitikai játékok, az egyes esetekben nagykövetségeknek álcázott amerikai hírszerzési és katonai támaszpontok fontos szerepet játszanak a megértés folyamatában. Újév során kíséretet tettem arra, hogy a nehéz mobilitási körülmények és az emberek lelki bezárkózása ellenére igyekezzem kihámozni a rejtelmeket.

Hol, mikor történhet meg az, hogy egy pristinai gyorsétkezdében mélyenszántó gondolatok mentén egyértelmű, másrészt pedig kifinomult eszközökkel másfél óra leforgása alatt próbáljanak az iszlám vallásra téríteni bennünket, s a sikertelenséget látva az „elkövetők” nevetve ismerjék be sikertelenségüket? 🙂 Sehol, csak a független Koszovó fővárosában! 🙂

A korábban említett Balkán-körút kapcsán az emberiség lelkében a második világháború utáni legmélyebb sebeket okozó bosznia-hercegovinai helyszíneken jártam. Őszintének kell lennem: valamiért, valahogy a délszláv válságnak a horvátországi, boszniai tragédiái jelentették számomra a legnagyobb lelki szenvedést. Ezek a tragikus és véres események, a tömegsírok nem valamelyik afrikai vagy ázsiai országban (félreértés ne essék, ott is ugyanannyira szomorú és fájó, de másképp) történtek, hanem a SZOMSZÉDBAN. Ugyanolyan ábrázatú embereket gyilkoltak le, mint mi, ugyanolyan típusú házakat gyújtottak fel, mint amilyenek mondjuk Egeresen vannak. A fizikális és kulturális hasonlóság mélyítette a sebet. A szénakazal is ugyanolyan, mint nálunk…

Visszatérve: a koszovói események valahogy nem hagytak olyan mély sebet bennem, mint a koszovóiak. De mégis: most alkalom adódott egy hetet tölteni a hajdani Jugoszlávia eme részében. S felébred bennem a vágy, hogy a zord időjárás ellenére ellátogassak a félelemben élő szerbekhez, de megtekintsem, s magamba fordulva zokogjak a koszovói albánok lelkében ejtett sebek helyszínein is.

A civilizációk véres harca a SZOMSZÉDBAN zajlott.

Húsz + egyéves „osztálytalálkozó” Szkopjában (ide is átugrottunk): John Petersent 1998-ban ismertem meg. Ugyanakkor Csoma Botit is. Hallod, Boticus, üdvözöl John!

Mondom, rendkívül összetett hely Koszovó. Azt gondolná az ember, hogy veszélyes, megesznek, feldarabolnak a muzulmánok, félni kell a terrorizmustól. Inkább az előítéletektől. Csodálatos hetet töltöttünk Koszovóban: tanulságokkal, kalandokkal, nehéz, vicces helyzetekkel. Ami kiviláglott: az emberek rendkívül kedvesek, barátságosak, vallási és emberi indíttatásból nagyra becsülik a látogatókat, segítik őket. Ugyanazt éreztük Bibivel, mint Azerbajdzsánban, ahol Faris, a házigazdánk ugyanezt érzékeltette, s ki is mondta:

A vendég Allah barátja

Ki, mikor volt ilyen fontos?!

A koszovói háborúban fordulópontot jelentő, Racak falu határában elkövetett mészárlás helyszínén felépített emlékhelyen is jártunk. Az autóbusz a világ végén tett le, stoppoltunk. A kecskeméti pékségben dolgozott koszovói albán sofőr vett fel. Elvitt az emlékhely lábához, bár máshol volt dolga. Tisztelet. Szomorúság lett úrrá rajtam: a második világháború után, a modern Európában mégis hogyan lehet golyószóró által legyilkolni egy 99 éves (!!!) személyt?!?!