Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘MTI’


Fény és sötétség. Lehet választani

Fény és sötétség. Lehet választani

Bár nekik nem számít. Miért is számítana, hogy

lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján – jelentették be Róma városa és a Római Zsidó Közösség kezdeményezését

– írja a Magyar Távirati Iroda (MTI).

A hír szerint vasárnap este sötétbe borul Róma egyik jelképe, a világ egyik legismertebb műemléke. Az idei holokauszt emléknapon lekapcsolják a Colosseumot sötétedés után megvilágító reflektorokat. Róma városa és a Római Zsidó Közösség így kíván tiltakozni a Jobbik “antiszemita tettei és kijelentései” ellen. A kezdeményezést a római Capitolium-dombon levő városháza szerdán jelentette be sajtóközleményben.

Támogatását jelezte az önkormányzati testület Keresztény Identitás nevű frakciója is.

Meghívást kapott Magyarország római nagykövete.

Gianni Alemanno, az olasz fővárosnak az egykori jobboldali Nemzeti Szövetség (AN) színeiben 2008-ban megválasztott főpolgármestere arra emlékeztetett, hogy az Európai Zsidó Parlament (EZSP) kedden elítélte a Magyarországon a

szélsőjobboldali Jobbikkal aggasztóan terjedő antiszemitizmust.

A Colosseum elsötétítésével Róma városa és a Római Zsidó Közösség jelképesen el akarja ítélni a xenofób tetteket és ideológiákat nem csak a magyar szélsőjobboldali pártokban,  hanem egész Európában

– fogalmazott Alemanno.

A főpolgármester arra szólította fel az európai fővárosokat és az egész civil társadalmat, csatlakozzon az

emlékezés tanítására és átadására.

Riccardo Pacifici, a Római Zsidó Közösség elnöke kijelentette:

ma egy európai ország az antiszemitizmus rémálmában él, a múltba, a harmincas évekbe való visszaugrással. Mi olasz és európai polgárok ezt nem tűrhetjük.

Mint állította,

azt tudni, hogy Magyarországon barna ingben mennek a parlamentbe, az utcán masíroznak, és egyedül arra gondolnak, hogy zsidókat vagy izraelieket listázzanak, merénylet az évtizedek alatt újraépített értékek ellen és elborzaszt bennünket. De nem maradunk közömbösek. A közömbösség az intolerancia szövetségese.

Írtam, hogy nekik nem számít. Szintén az MTI szerint

akár a párizsi Eiffel-torony, a washingtoni Fehér Ház vagy a jeruzsálemi siratófal fényeit is lekapcsolhatják, a Jobbik akkor is a kiszolgáltatott magyar emberek érdekeit fogja védeni politikájában

kommentálta tegnapi közleményében Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese a bejelentést.

Szerintem egy olyan erőteljes közösségi jelzés ez, amelyet nem kellene leírni.  Amikor valaki azt mondja, részeg vagy, ne vedd figyelembe. Amikor ketten állítják ugyanazt, akkor végezz egyensúly-megtartási gyakorlatokat. A harmadik személy figyelmeztetése után menj haza, s feküdj le. A Jobbik már százhárom figyelmeztetést kapott. Nem hiszem azt, hogy a Jobbik legitim politikai alapokra helyezkedik, s megalapozott, valós veszélyt próbál elhárítani. A zsidózással, az antiszemita kijelentésekkel és tettekkel inkább csak politikai tőke kovácsolásáról, a vélt tényeken nyugvó félelmeket ügyesen kiaknázó manőverezésről van szó.

Reklámok

Read Full Post »


Együtt a csapat (balról jobbra: Zsigmond Zoárd, Juhász József, Turi László, Kiss Olivér és Kristóf Imre)

Azokat az embereket értékelem leginkább, akik érdektelenül cselekszenek valamilyen ügyben.

Felvállalnak valamit, tudják, hogy nincs benne semennyi pénz, befolyás, érdek, hatalom. Minél kevesebb az érdek a háttérben, annál hitelesebb bármilyen szó, akció, cselekedet.

Ilyen érdekmentes, nemes célt vállaltak fel kollégáim is (Turi László, Kristóf Imre – a.k.a. Murphy – Juhász József és Zsigmond Zoárd), akikkel 2010. december 9-18. között (az effektív munka december 11-17. között zajlott) az albániai humanitárius segélynyújtásban vettünk részt.

Amikor felhívtak, arra a kérdésre, hogy mikor tudsz indulni, miért válaszoltam az, hogy: most vagy azonnal:

1. mert komolyan gondolom az önkéntes alapon működő, humanitárius segélynyújtást,

2. mindig ezt szerettem volna tenni, többször megnéztem az European Voluntary Service (EVS) honlapját, de úgy nem jött össze a dolog,

3. mert rendkívül kalandos és életreszóló élményeket nyújt,

4. világot látok (Albánia a 31-ik ország, amelyben járok),

5. mert kiváló a csapat.

Igazi karácsonyi ajándék a rászorulóknak. És saját lelkünknek egyaránt. Felemelő élmény.

Itt az egész akciót összefoglaló kisfilm:

Read Full Post »


Persze, rengeteg albániai sajtóorgánum tükrözte a Szolnoki Életjel Mentőcsoport, a KARISZ Karitatív Szövetség és az Erdély Mentőcsoport közös észak-albániai (Dajc község, Shkodra/Skodra város közelében) humanitárius akcióját, amely során a segélyszállítmányoknak a török légierő Black Hawk és görögök Puma típusú helikopterekről történő lepakolásával, szakadt gát homokzsákokból történő újjáépítésével foglalkoztunk, de Turi Lászlónak köszönhetően a Magyar Távirati Iroda (MTI) is beszámolt az eseményekről.

Mi lesz velem? (Saját felvétel)

Az albán médiát az izgatta fel, hogy többek között a törökországi földrengés és az ázsiai szökőár során szakértelmük komolyságáról és alaposságáról tanúbizonyságot tevő magyarországi mentők (nevezetesen Turi László és Kristóf Imre) véleményére többek között az albán belügyminiszter, Lulzim Basha és az albán hadsereg vezérkari főnöke, Maxim (Maks) Malaj is igen kíváncsi volt (lásd a találkozón készített videót). Mi több, az utolsó napon a helyszínre a tiranai magyar nagykövet, Molnári Sándor is ellátogatott.

Ha lakónegyed, akkor a közlekedési eszköz a csónak (Shkodra/Skodra, Észak-Albánia)

A Szabadságban is nemsokára megjelenik az életre szóló élményeket biztosító és az Erdély Mentőcsoport egyik alapkövét jelentő észak-albániai bevetésünk/humanitárius akciónk.

Addig is ide kattintva érhető el az összes kép és ide kattintva pedig bejön a VideóSzabadság oldala, amelynek keresőjébe írdd be: Albánia.

Albánia-időjárás
Magyar speciális mentők nyújtanak segítséget az árvíz sújtotta Albániában

Szolnok/Shkodra, 2010. december 12., vasárnap (MTI) – Magyar speciális mentőkből verbuválódott csoport  kapcsolódott be az árvíz sújtotta albán területeken zajló humanitárius segítségnyújtásba – közölte vasárnap az egység vezetője az MTI-vel.

Turi László, a szolnoki Életjel Mentőcsoport irányítója elmondta: a segélykérés a számos magyar szervezetet is tömörítő Karisz Nemzetközi Speciális Mentőszövetséghez futott be a napokban az albán külügyminisztériumból. Ennek eleget téve toborozták azt az öt tagú különítményt, melynek tagjai a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye által működtetett Legott, a szolnoki Életjel, illetve a miskolci Spyder mentőcsapatokat, valamint az Erdélyben most alakuló speciális mentőhálózatot képviselik.

A különítmény pénteken este indult el Magyarországról és 24 órás utazást követően, szombaton este érkezett meg Shkodra városába, ahová az albán határtól az ottani külügyi tárca egyik megbízott munkatársa kísérte őket – tájékoztatott Turi László. Mint elmondta, a helyi tűzoltóságon töltötték az éjszakát, ahol megtudták: legfontosabb teendőjük az elöntött település lakóinak mentése, illetve a segélyszállítmányok célba juttatása lesz. Ehhez itthonról két motoros gumicsónakot és búvár- , illetve elsősegélynyújtó felszereléseket is vittek magukkal – tette hozzá a vezető. Mivel azonban a társaság valamennyi tagja jártas az árvízi védekezésben, előre láthatólag az átszakadt töltés helyreállításában és – a fertőzésveszély megelőzése érdekében – az elöntött területeken rekedt állatok tetemeinek összegyűjtésében is közreműködnek majd – hangsúlyozta.

Terveik szerint körülbelül egy hetet maradnak a veszélyeztetett térségben, ám a kinti tartózkodás ideje a körülményektől függően változhat – hangsúlyozta a szakember. Ez idő alatt felmérik a katasztrófa sújtotta régió lakóinak körülményeit és igényeit, melyek ismeretében szükség esetén újabb, speciális mentőkből és egy orvoscsoportból álló kontingenst, illetve segélyszállítmányt indíthatnak el Magyarországról – fogalmazott.
Első benyomásaikról szólva kifejtette: a mintegy 200 ezres városban katasztrófahelyzet uralkodik. Jelenleg is teljes városrészeket zár el az áradat a külvilágtól és lakónegyedek, utcák tucatjai állnak mintegy másfél méteres vízben.

Az albán hatóságok nemrégiben természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánították a balkáni ország északnyugati térségét a heves esőzések nyomán fellépő árvizek miatt. Az észak-albániai Shkodra térségében eddig 13 ezernél is több embert kellett evakuálni és lakóépületek ezrei rongálódtak meg. Shkodra város bejáratait teljesen elzárta az áradat, a település több negyedében csak csónakkal lehet közlekedni, az árvíz által ugyancsak elzárt régiókban pedig a vízi járműveken kívül kizárólag a hadsereg helikopterei használhatók. A kormány sajtóközleménye szerint “az anyagi kár igen jelentős”.

A napokban legalább 1400 rendőrt, illetve katonát vezényeltek Shkodra térségébe, hogy segédkezzenek a lakosok kimentésében, és ellássák őket élelmiszerrel. A Velipoja, Obot és Dajc településeken rekedt emberek megsegítésére a hadsereg helikoptereit is bevetették.
Az ország egy hete a NATO-hoz fordultak segítségért. Törökország már másnap küldött Albániába három helikoptert egészségügyi és segélycsapattal, s két másik helikopter érkezett Görögországból is. Az olasz kormány pedig Durres kikötőjén keresztül 5 kamionnal segélycsomagokat küldött a rászorulók számára.

******************************************************************************

FEJLEMÉNY1: A december 20-i Szabadságban megjelent cikk ide kattintva érhető el.

******************************************************************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.


Read Full Post »


Szép kis húzás!

Sürgősen be kell iratkoznom a Jehova Tanúihoz, mert minden jel arra mutat, hogy sebesen közeleg a világvége: oda jutottunk, hogy a németek is lopnak.

Persze, azt gondolnánk, hogy a germán törzsek leszármazottai ilyesmire nem vetemednek, de hát mégis. S nem akárkitől lopnak, hanem az amerikaiaktól. Nem semmi. S nem akármit, hanem szoftvereket. S a leglényegesebb: nem kis, ahogy mi szoktuk itt a Balkánon, hanem ipari tételben. Bravó!

A hírt előbb a román közszolgálati televízió kettes adásában hallottam, a Moise Guran-féle Ora de business (Business óra) című műsorban. Szoktam követni az adást, mert érdekes, közérdekű és érthetően magyaráz el eléggé bonyolult gazdasági, makrogazdasági kérdéseket.

A hír a Magyar Távirati Irodától:

Milliárdos kártérítés fizetésére kötelezték a SAP szoftverfejlesztőt

Washington/Oakland, 2010. november 24., szerda (MTI/dpa) – A német SAP üzleti szoftver fejlesztő konszernnek 1,3 milliárd dollár, csaknem egymilliárd euró kártérítést kell fizetnie az amerikai Oracle szoftverfejlesztőnek szerzői jogok megsértése miatt, egy Oakland-i esküdtbíróság ítélete szerint. A SAP vizsgálja a fellebbezés lehetőségét az ítélet ellen.

A TomorrowNow szoftver karbantartó vállalat alkalmazottai szoftver frissítéseket töltöttek le jogosulatlanul az Oracle-től azt követően is, hogy a vállalat a SAP tulajdonába került. Az Oracle kezdetben ezt ipari kémkedésnek tekintette, később azonban már csak “adatlopásnak”. A SAP 40 millió dolláros kártérítést ajánlott fel, az Oracle azonban hosszas huzavona után már 1,7 milliárd dollárra emelte a tétet. A Bloomberg hírügynökség szerint ez a valaha kiszabott legmagasabb kártérítési összeg szerzői jogok megsértése miatt.

“Természetesen csalódottak vagyunk az ítélet miatt és minden lehetőséget mérlegelni fogunk” – közölte a SAP. Az egyik ilyen lehetőség a fellebbezés lenne. A SAP azonban abban reménykedik, hogy az ügyet sikerülhet több éves jogi huzavona nélkül is rendezni. Az Oracle a SAP minden korábbi kiegyezésre tett kísérletét elhárította. A SAP számára egymilliárd euró nagy összeg, megfelel a harmadik negyedévi nyereség duplájának.

Az esküdtszék a kár megállapításához a TomorrowNow által letöltött szoftver értékét vette alapul, de a megállapított 1,3 milliárd dolláros összeg elmarad az Oracle által követelt 1,7 milliárdtól. A tárgyalás alatt még négymilliárd dolláros összegekről is szó esett. A SAP érvelése szerint a kár megállapításához csak az ügyfelek átpártolása miatt az Oracle-et ért veszteséget lehetne alapul venni. A német konszern 160 millió eurót különített el a kár rendezésére.

A TomorrowNow üzleti modellje olcsó vállalati szoftver karbantartási szolgáltatások nyújtása volt. Az Oracle sorban egymás után felvásárolta azokat a szoftverfejlesztőket, amelyek szoftvereit a TomorrowNow tartotta karban. A SAP viszont a TomorrowNow vállalatot vásárolta fel annak érdekében, hogy ügyfeleket hódítson el az Oracle-től. A német szoftverfejlesztő szerint azonban az akció csak mérsékelt sikert hozott, a TomorrowNow 358 ügyfeléből csak 86 állt át SAP szoftverekre.

Read Full Post »


Ők is jönnek Kolozsvárra? (Fotó: huncrusader.blogspot.com)

Ők is jönnek Kolozsvárra? (Forrás: huncrusader.blogspot.com)

Azt hittem, azonnal rosszul leszek, amikor elolvastam a következő, a Krónika anyagára alapuló MTI hírt:

“Az egykori Székely Hadosztályról akarnak megemlékezni december 1-jén Kolozsvár főterén az Új Magyar Gárdaszékely szakaszának” tagjai. (…)

Románia és Erdély egyesítésének évfordulóján az “Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóaljának székely szakasza” mindössze tucatnyi felvonulóval készül az eseményre, amelyet ugyanakkor a kincses város polgármesteri hivatala nem engedélyezett. (…)

Keresztes Nándor, a szervezet szóvivője elmondta: “Fel kell vállalnunk a történelmet, és jogunk van megemlékezni a Székely Hadosztály alakulásáról”.

A megemlékezés szervezői tervezett megmozdulásukkal kapcsolatosan utalnak az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) elnevezésű szélsőjobboldali szervezet ugyancsak december elsejére Sepsiszentgyörgyre összehívott felvonulására. Ez utóbbi a “magyarok szeparatizmusa” ellen kíván tüntetni a román nemzeti ünnep alkalmából, hangsúlyozva, hogy – mint internetes portálukon olvasható – “az úgynevezett Székelyföld román föld volt, az most is, és az is lesz mindig“.

Bár Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerdán jelezte, hogy nem fogja engedélyezni az Új Jobboldal felvonulását, és a rendfenntartó erők bevetését kéri, a “székely szakasz” emlékeztet arra, hogy a román szervezet tagjai korábban engedély nélkül vonultak fel Gyergyószentmiklóson, és a hatóságok nem oszlatták fel őket. Keresztes Nándor szerint a román hatóságok diszkriminálnának, ha a “székely szakasz” tagjaival ezt Kolozsváron megtennék.”

Minden jel arra mutat, a Magyar Gárda “székely szakasza” és a Noua Dreaptă egy húron pendül.

Kell ez nekünk Kolozsváron?

UPDATE1 (december 1., 19:26): A ma délután a helyszínen készített vágatlan videóm ide kattintva tekinthető meg. (4)

Read Full Post »