Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Răchiţele’


Ablak az… ablakra

Elmagyarázom: szombaton a Dogaru-házaspárnak köszönhetően varázslatos szombati kiránduláson vettünk részt. Ők az erdélyi románok. A hongkongi-kanadai pedig Adrian, a román keresztnevű fiatalember, aki a Vendégszerető klubon, azaz a Kanapészörfölőkön (CouchSurfing) igényelt tőlem szállást. Végül sem péntekről szombatra, sem szombatról vasárnapra nem aludt nálam (csak most vasárnapról hétfőre), ugyanis pénteken délután a magyar apanyelvű ortodox barátnőmmel, Bibivel (édesapja magyar, édesanyja román) együtt a barátságunk huszadik évfordulója alkalmából Csoma Botitól kapott Nefertitibe (Dacia Logan Laureate) ültünk, s elmentünk a mexikói-amerikai haveremhez Havasreketyére (Răchițele).

Tábortűz mellet és hússütéssel jobb a hangulat…

Másnap, azaz szombaton csatlakozott hozzánk a Petőfi-ösztöndíjas, a Balassagyarmatról származó Paróczi Ákos (a szamosújvári Téka Alapítványnál végez kiváló munkát! – ő a magyarországi magyar) s a Menyasszony Fátyla (Vălul Miresii) vízesésnél találkoztunk a Dogaru-házaspárral (Mihaela és Robert).

Túra indul! Lespezi-csúcs-Fehér-kövek-elhagyatott bányák-Menyasszony Fátyla vízesés-Havasreketye. Csodás őszi túra, izzadással, a novemberi… hőségben!

dav

S ha már kiváló volt Rogernél péntekről vasárnapra, akkor már meghosszabbítottuk az ott tartózkodást: Ákos csatlakozott hozzánk, tábortüzet raktunk, krumplit sütöttünk, de még ezelőtt elfogyasztottuk a mexikói-amerikai fényképész által számunkra készített ízletes vacsorát a havasreketyei csodaháznál (lásd a képeket).

Igen, vasárnap a Tordai-hasadék érintésével ellátogattunk Tamás bátyámhoz is Kercsedre.

Ja, akkor a többit hadd meséljék el a fotók. Kérlek, kattints az elsőre:

Reklámok

Read Full Post »


Csoda csodákkal…

Rég szervezem, s összejött: Amy, akit 2007 nyarán véletlenszerúen ismertem meg Kolozsváros, e elcsaltam Pádisra (szintén ekkor ismertük meg Kis Lacit, akivel azóta szoros a baráti kapcsoaltom) ismét ellátogatott Erdélybe. Persze, hogy kimentünk az álomvilágba, Pádisra. Igen, a Dacia Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Editionnal, amelyiknek fékrendszere – bár egy nappal azelőtt volt szakszervizben – Havasreketyén (Răchiţele) felmondta a szolgálatot. Kiballagtam vele Szmidára, szerencsére Laci megjavította. Köszönöm!

Ezen kívül voltak még élmények:

  • szerdán, augusztus 29-én este érkezés, evés-ivás-ivás,
  • csütörtökön, augusztus 30-án túra az Aragyásza-barlanghoz és azon keresztül (alacsony vízállás),
  • pénteken, augusztus 31-én Csodavár, Galbena-kő és Eszkimó-jégbarlang,
  • szombaton, szeptember 1-jén pedig kemény Galbena-szoros (köz), Flóra-rét és Glăvoi,
  • vasárnap, szeptember 2-án a Tarniţa-tó partján lazultunk, kipihentük az előző napok fáradalmait…

Ja, és volt Lindy Hop társastánc is…

De inkább meséljenek a képek és a videók… Érdemes türelmesen végignézni. Szerintem, persze…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Read Full Post »


Az egyik gyermekem (Fehér-kövek)

Mihelyt hazaértünk a hétfői kirándulásból, máris azon eszeltem, mikor láthatom ismét a Gyermekeimet. Mélyen elszomorított, hogy másoknak nem tudom eldicsekedni, bezzeg, nekem milyen csodás Gyermekeim vannak, milyen gyönyörű szemük csillogása, mennyire olvaszt mosolyuk, simogatásuk.

Milyen felemelő és motiváló szépségük, varázsuk.

Az én gyermekeimmel legalább annyit kell foglalkozni, mint az övékkel, s ugyanolyan szépen mosolyognak, mint a másoké.

Végül az utolsó utáni pillanatban – igaz, néhány említésre méltó kivétellel (Trombi, Lóri, Jocó, Anita, Tamás) – összejött a Nagy Csapat. Eldöntöttem, hogy kimegyek Roger barátom Havasreketyén (Răchiţele, azaz Emil Boc minisztrelnök szülőfaluja) levő, ízlésesen és stílusosan felújított hétvégi házába, s onnan túrázok.

Elindult viszont a véletlenek és szerencsék lavinája, csatlakozott Kiss Zoli, majd később Csoma Boti, Zattler Arnold, Popovics Linda és Emma, Balogh Xénia, Vadászi Zsolt és Hajni (hivatalosan még Kovács).

A túra, röviden:

Nagy hátizsákos kirándulás: hálózsák, izolír, étel- és ruhakészlet.

Péntek: Kolozsvár-Havasreketye autókkal. Éjfél előtt 40 perces mászás a sötétben fejlámpákkal Roger házáig. A szobában fagypont, akárcsak 2010 novemberében, amikor egyedül voltam kint. Fűtés, hangulat, poénkodás, egy-két sör, néhány korty lélek- és testmelegítő mókusvíz.

Szombat: Roger háza – Havasreketye központ (25 perc ereszkedő). Innen 5 kilométer a vízesésig, majd meredek emelkedő a Fehér-kövekig, majd 1 óra és 25 perc a Jónás-féle menedékházig. Alvás az emeleten.

Vasárnap: Menedékház-Vigyázó/Vlegyásza meteorológiai állomás-Fehér-kövek-Havasreketye-Kolozsvár.

Egy fénykép ezer szó, tehát hadd meséljenek inkább a felvételek:

(*Pénteken késő este megérkeztünk Roger havasreketyei házába.*) - Ide figyelj, Botikám! Húzzuk meg rögvest ezt a fura színű cseppfolyósságot, míg Arnold ránk nem gyújtja ezt a házat. (A felvétel jobb oldalán Zsolt lékeli a másik üveget, amelyben elfogadható színű, de ugyanannyira bizonytalan ízű folyadék található)

Ebbe nem iszok be, az zicher! (Csoma Boti ellenáll a kísértésnek)

Úristen, sis, milyen altató dumája van Botinak! Hajnali két órakor mi a fenéért kell neki az RMDSZ-nek a kormánykoalícióban betöltött szerepéről, illetve a makrogazdasági mutatók alakulásáról, valamint a 2012-es év törvényhozási prioritásainak rangsorolásáról beszélnie?!

Kiss Zoli: engem a politika nem érdekel, inkább lebubukálok

Xénia szerint is vicces Arnold vágya, hogy egymás mellett aludjanak

Ha Yann Tiersen: Sur le fil (zongora változat) zeneszámát hallgatod, amikor ezt a fényképet nézed, akkor benned is ugyanaz a képaláírás ötlik fel, mint bennem: lélekbalzsam.

Arnold a jó poénjairól is híres. (Egyszerűen nem akarunk nyugovóra térni)

De amikor a Zattler FM kibukik, akkor már csak Boti szürcsöli az utolsó sörét

Fehérek harca (Szombaton reggel Roger házánál)

Szombaton reggel Rogernek a központtól mintegy 40 percnyi emelkedőre levő házától visszamentünk a kocsikhoz (egyesek rövidítettek), majd a havasreketyei vízeséshez, azaz a Mennyasszony fátyla-vízeséshez mentünk. Az ennél mintegy fél kilométerrel a Fehér-kövek irányába vezető út bal oldalán hegyimentő-háznál kellett volna találkoznunk a piros ruhásokkal. Mi csak délben értünk oda, így külön-külön vágtunk neki a Vigyázó-menedékházhoz vezető útnak

Hátunk mögött hagyjuk Roger házát

Kiss Zoli: itt szervezzük a jégmászó versenyt (Útban a havasreketyei vízeséshez)

Linda meg akar győződni arról, hogy kemény

Fiúk, hiába emlegetitek az ötös számt, úgyis bírom az iramot! 🙂

Középen a mókamester, Arnold

Két hét szünet után nehezen megy a mászás (Hajni és Zsolt)

Orgazmisztikus

Havasreketyéből a Vigyázó-menedékházhoz mintegy 5 óra alatt értünk fel. Egy sör után Arnold máris osztja az észt. Boti pedig, természetesen politizál... 🙂

A nehéz téli túra után a kályha mellett a legjobb

Szombaton este hattól éjfélig valamivel mégis csak el kell tölteni az időt...

Vasárnap sűrű ködben mentünk fel a Vigyázó-menedékháztól a Vlegyásza/Vigyázó-csúcsra. Innen pedig Havasreketyére. A köd csak a Fehér-köveknél szakadozott fel

A meteorológiai állomás a Vigyázó/Vlegyásza-csúcson

A Vigyázó/Vlegyásza meteorológiai állomásnál, 1848 méter magasan. Jobbról balra: Kiss Zoli, Xéni, Emma, Linda, Arnold, Hajni (előtte kékben én), Vadászi Zsolt és Zsolt (családnevét nem ismerem, a menedékházban találkoztunk vele és kedves feleségével, Ildikóval, aki sárga hővédőt hord), Csoma Boti

Első kulcsra indulna

Átjátssza még a jeleket?

************************************************************************************************

************************************************************************************************

Egyébként 2011. január 15-én a Vigyázó/Vlegyásza menedékháztól másfél órát mentem jeges úton a Fehér-kövekig, a vihar és sűrű köd miatt nem találtam meg a helyes utat, így a piros ponton elmentem majdnem a Tolvaj-kőig…

************************************************************************************************

Read Full Post »


Augusztus 13-14. között Kertész Levi, a Kolozsvár Pedázolik Kerékpárklub elnöke elcsalt Torockóra. Biciklivel. Rekkenő hőségben tekertünk úttalan utakon, majd szombatról vasárnapra virradóra a Székelykő alatt sátoroztunk.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Határon Túra 2011 Kolozsvár-Pádis szakaszát (100 kilométer és összesen 1760 méter szintkülönbség) a fogorvosnál kezdtem (köszönet Haltek Rozáliának, hogy helyrepofozta a fogamat, s tudtam bringázni!). Szerencsére keddre, augusztus 16-ra a fogam helyrejött (igaz, éjjel nem sokat aludtam), így reggel kilenckor nekivágtam a killernek ígérkező szakasznak. Kertész Levi, Kovács Péter és Barta Zoli is figyelmeztetett: horror lesz Havasnagyfalura feltekerni. Úgy is volt. Ez a szakasz Kolozs megyében az egyik legbrutálabb. A Rosetti utcát leszámítva…

Nagyon szakadozva haladtunk, mindenki a saját tempója szerint. A motoros kísérők két kilométerenként adtak banánt, ásvány- és sima vizet. Így tűrhető volt a táv. Voltak frissítők is, ahol kolbászt, kenyeret, édességet, üdítőt adtak – ez a rész is kiválóan volt megszervezve.

Mit sem sejtettünk arról, mi vár ránk,

amikor beereszkedtünk Gyálukálulujra (Poiana Horea): a totál-fatál emelkedő Felsőgyurkucára (Giurcuţa de Sus). Majdnem megkrepáltam. Itt ismét a nyakunkba zúdult a zápor. Ugyanúgy, mint az ereszkedőn Ic Ponor fele.

Grafikusan: a Kolozsvár-Pádis szakasz

Másnap, szerdán, augusztus 17-én a Pádis menedékházhoz valóságos üdülés volt kitekerni.

Csak vasárnap, augusztus 21-én sikerült

hazaérnem. Egyedül nem akartam visszatekerni, senki sem tudott utánam jönni. Laci barátom szmidai házában húzódtam meg a csodára várva: nem következett be. Annál inkább vasárnap: miután viszontagságos körülmények között Laci a BMW GS F800-as túra motorbiciklijével kivontatott a Prislop-hágóig (hátul Vanda a hatalmas hátizsákommal, amit oda a Határon Túra kísérő autója vitt fel), majd extrém módon beereszkedtem Havasreketyére (Răchiţele), a kocsma előtt egy utánfutós kocsi. Azonnal megkérdeztem, kié. Az illető behozott Kolozsvárra!

Inkább meséljenek a fényképek és a kisfilm.

A nap célállomása: Ic Ponor üdülőtelep

Minden sáros

A Transzfogarasra kibringázni könnyebb volt…

Áldozatok

Ic Ponor-Pádis: felüdülés a Kolozsvár-Ic Ponor szakaszhoz képest

Formában

Read Full Post »


Volt minden a hétvégén: ultra durva útviszonyok, piakiállítás érkezéskor, kóruspróba, a találkozás öröme, enyhe nosztalgiázás a korábbi élmények kapcsán, értetlenség kifejezése azokkal kapcsolatban, akik otthon maradtak, félextrém túrázás a Csodavárhoz és a teraszokhoz (hó, jég, jeges hó és fordítva), ivászat, motorozás hárman, kidőlt fa, verőfényes napsütés, havazás, dara, eső, napozás, HÓSZÁNOZÁS, motoros szánnal áttört kerítés, s más ínyencségek.

Harc az életért

Laci elmondása szerint amikor a Havasreketye (Răchiţele) határában találkoztunk (ugyanabban a kanyarban, mint januárban – érdekes egybeesés és szinkronizálás), akkor egyszerűen nem hitte el, hogy csak Lenkével ketten mentünk ki. Erről aztán nagyon sokat beszélgettünk: neki sem sikerült egyetlen barátját, ismerősét sem meggyőznie, Lenkének és nekem sem.

Sebaj, kiviseljük magunkat hármasban!

Így is lett.

Csipet csoda

Mit sem számított az, hogy péntekről szombatra virradóra majdnem elvitte a szél a házat, reggel: TÚRA INDUL!. Körülbelül öt kilométert elmentem Pádis irányába a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmakerrel, s máris ott termett Laci, aki Lenkét felvitte a pádisi menedékházhoz, s visszaindult értem.

Csatlakoztunk volna Lenkéhez, aki előre ment, de időközben a menedékház után kidőlt egy fa. Keresztbe az útra. Magyarországi terepjárósokkal próbáltuk elvontatni, sikertelenül. Mire Laci nagy nehezen megkerülte a helyet (el is dőlt a BMW F800 GS típusú, 210 kilogrammos, 86 lóerős motrával), addig az anyaországiak, akikkel néhány perccel azelőtt próbáltuk elvontatni a kidőlt fát, már oda is hozták Lenkét.

Ezen még Laci csodamotrával sem sikerült átmenni... 🙂

Innen kezdődött a motorozás hármasban, majd felmentünk a teraszokhoz, innen pedig a Csodavárhoz. Izgi volt a havas jégen és a jeges havon mászkálni.

Ja, és este előkerült a hószán is, ugyanis 5-7 centiméteres hó hullott. Nagy izgalmamba át is mentem vele a szomszédhoz áttörve a fakerítést… 🙂

Inkább meséljenek a képek és a videók…

 

 

 

 

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Read Full Post »


Mi szebb ennél?

Kis Laci barátomnak annyit kellett csupán mondania, hogy

hétvégén kint leszek Szmidán, gyertek.

Gyorsabban kezdett dobogni a szívem, elborult az agyam, már csak arra gondoltam, kit hívhatnék (sajnos egyre többen ellustultak, elkényelmesedtek stb.), mikor indulhatnánk, honnan szerzek 10 vagy 20 literes benzin tartályt, hogy vihessünk elég üzemanyagot a motoros szánok számára.

Teljesen begajdultam.

Aztán letört az, hogy sorra mondták vissza az emberek a csodásnak ígérkező hétvégi lazulást: vizsgám van, vizsgáztatok, jön anyósom, a gyerekekkel foglalkozom, s Kolozsváron maradok, stb.

Sebaj, elmegyünk mi: Teréz, Lenke és jómagam.

Pihenő

Pénteken indulás (minél hamarabb szabadulni kell a betondzsungelből és a szmogködből), Bánffyhunyadon vásárlás, majd a hóhullás intenzitására való tekintettel kissé szorult szívvel indulás Havasreketye (Răchiţele) irányába. A képlet egyszerű: úgysem lett volna pénzem téli gumiabroncsokra, így nem bánhattam, hogy nem vásároltam. Így a Dacia Grand Cherokee Pathmaker (tehát nem kispályás Pathfinder) ide-oda csúszott egy-egy kanyarban, de segített a finoman behúzott kézifék, s időben megálltunk.

Havasreketye utolsó villanyoszlopánál

viszont fel kellett tennem a hóláncot. Amennyiben Teréz nem mutat meg egy technikát (pedig elmondása szerint sohasem látott és érintett meg hóláncot), alaposan megkínlódtam volna a művelettel. De így is eltöltöttünk 30 percet a szöszmötöléssel.

Lásd:

Pedig a kanyar után már várt Laci a hószánnal. Innen Lenke bevállalta a maximális adrenalint, s Lacival ment fel a motoros szánnal. Csak úgy elhúztak mellettünk.

Lásd:

Mihelyt a szmidai házhoz érkeztünk, azonnal elkezdődött a banzáj. Laci, szokásához híven, egy pohár itallal fogadott bennünket. Majd felhasítottuk a sörös bödönt, öt liter rekord idő alatt el is fogyott. Innen már egyenesen következett a hússütés (a védjegyezésre váró Laci-technikával), a tánc, a viccmondás, a folyamatos nevetgélés, a vagány römi-parti.

Egy szóval: a kiváló hangulat.

Adrenalin volt a menün szombaton: Szmidáról két motoros szánnal kimentünk a pádisi menedékházon túl. Már az Óperenciás tenger következett volna, de visszafordultunk. A mintegy 70 lóerős szánok rengeteg üzemanyagot fogyasztanak, s szennyeznek is. Ennyi éppen elég volt.

Este már kissé roggyantak voltunk, de azért vacsora után Terézzel próbáltunk lemenni a Meleg-Szamos partjára (jó években idáig ér a Fântânele vízgyűjtő tó), de adott pillanatban túl recsegett-ropogott a jég a bakancsok alatt, ezért visszafordultunk.

Na jó, de ennyi adrenalin után, ideje egy kis sétának – ez volt a vasárnap témája. Majd haza. Sötétedés után. Persze, hogy befagyott a csomagtartó zárja (literszámra nyomtam neki a fagyásgátló sprayt de nem használt), a két hátsó ajtó, így a csomagokat a sofőr üléséről hátra dobtuk, Lenke pedig kaszkadőr mutatvánnyal az anyósülésről hátra mászott a csomagok mellé. Szmidától Havasreketyéig egyesbe mentem le. Boc szülőfalujában alig tudtam levenni a hóláncot. Szerencsére a Dacia Grand Cherokee Pathmaker csomagtartójában (időközben kifagyott, de nem úgy, mint a Windows – éljen Bill Gates!) ott lapult a csavarhúzó-kollekció és a kalapács, így hamar megoldottam a dolgot…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Read Full Post »


Fagypont a szobában... Egy Poiana Horiin átélt éltmény jutott erről eszembe. Azt hiszem, ott jóval fagypont alatt volt akkor a hőmérséklet... (Katt kétszer egymás után a fényképre!)

Bánffyhunyadon már nem találtam nyitva a hentest (nem is csodálkozom, ugyanis szombat este fél hét fele járt az idő), ezért Roger barátom havasreketyei (Răchiţele – Kolozs megye, Emil Boc volt kolozsvári polgármester, jelenleg miniszterelnök, szülőfaluja), csodálatos helyen levő, ízlésesen felújított és berendezett hétvégi házánál elmaradt a hagyományos hússütés.

Kalota (Călata) határa után már megjelent a hó.

Egyedül indultam útnak, pénzhiány miatt téli gumiabroncs nuku (4 éve van meg a Dacia Grand Cherokee, sohasem volt még rajta ilyesmi, szerintem az ijedtségtől le is dobná magáról…), de azért a lánc ott lapult a csomagtartóban. Ejnye, hányszor mentett az meg kemény helyzetekben. Akik télen utaztak velem, azok mind tudják… Még a Radnai-havasokba is felvitt, a Rotunda-hágóba.

Nem volt gond, habár a kocsma előtti hídra csúszva fordultam be. Szerencsére nem a patakba. 🙂

Katartikus volt a mintegy 45 perces út a házhoz. Fejlámpámból kihalófélben az elemek, néhányszor csak az emlékezetemre hagyatkozva mentem a félhomályban. Teljesen leizzadtam az emelkedőn.

Hmmm

A szobában nulla Celsius fok fogadott. Tánc a fagyban, tánc a jégen – ötlött fel bennem a Ghymes. Perceken belül pattogott a tűz. És a pattogás elindította a gondolatokat, az emlékeket…

Pedig világos volt, mi következik, mégsem vettem figyelembe a hóviharra utaló jeleket, így elég izgalmas volt a lefele jövet. Az út szerencsére annál könnyebb, lent esőre váltott a havazás.

Havasreketyétől néhány kilométerre

felvetettem egy elázott stoppost. Kellett nekem: a Szilágy megyei férfi (azt hiszem, krasznai) az egész Bibliát felmondta nekem, hosszasan ecsetelte a keresztény élet előnyeit. Úgysem szándékoztam pénzt elvenni, hogyan is tetettem volna, amikor megáldott. Érdekes magyar ember volt ez a villanyszerelő. Három évvel ezelőtti munkája fizetségéért ment Havasreketyére. Azt mondta, ha nem vettem volna fel, akkor Meregyón (Mărgău) „egy hívő embernél” aludt volna. Gyalog vágott neki az útnak Havasreketyéről Bánffyhunyadra. Itt a központ mellett levő pékségnél húzta meg magát hétfőig. Legalábbis ezt mondta… Micsoda világ!

Read Full Post »