FOTÓRIPORT – Őszi színekben a Torockói-hegység (A Mircea Coman féle túra margójára…)


8
Színek és emberek (Fotó: Mircea Coman)

Hétvégén a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részltegének egyik alaptagjával, Mircea Comannal túráztunk (CAR Universitar Cluj) a Torockói-hegységben… 🙂

A profi téli sátor mellé (ki is próbáltam, bevált, találó, rendkívül hasznos ajándék, KÖSZÖNÖM!) születésnapomra kapott Garmin Dakota 10 típusú GPS készülékkel (köszi szépen, VaVa!) lemért útvonalat beolvastam ugyan a Garmin BaseCamp programba, de a szoftverben nincs megfelelő térkép. Még dolgozom rajta, s talán sikerül, s a .jpg állományt bemásolom ide… 🙂

FOTÓRIPORT, VIDEÓ – Radnai-havasok: szép, magasztos, emlékezetes


Igen, néhány fotó, egy videó erejéig visszatérek a múlt heti Radnai-túrára. A kiruccanásról szóló, részletes, szintén kiváló fotókkal illusztrált blogbejegyzésem ide kattintva érhető el.

A tájképeket Geta készítette. A portré és madness felvételeket pedig Lucian. Köszönöm!

********************************************************************************************************

Őrület videó:

FOTÓRIPORT – Két lábon a felhők fölé. Nagy zsákos, sátoros túra a Radnai-havasokban


_DSC5033
Nem cserélném el sem csodakütyüre, sem csodaautóra (Ági felvétele)

Olvasás/képnézés közben ezt a zeneszámot hallgasd:

 

Miért a csillogás, a wellness, a spa, a gym, a pénz, az új okostelefon, kocsi és/vagy csodaszerkentyű, amikor a Természet sokkal nagyobb boldogságot jelent? Minek a luxus, amikor gyalog a felhők fölé érhetsz? Miért a mindennapi eszközök, gépek és berendezések előidézte időleges happy-impulzus, amikor a Hegyekben érzed, hogy megérintheted az örökkévalóságot? A Teremtő alkotta szépségeknél aligha hozhatunk létre, mi, halandók, szebbet. S maradandóbbat. S hosszabb ideig lelkünkbe ivódó élményt. A csillogás fakul, a wellness, a spa és a gym elmúlik, a pénzt elköltjük, az okostelefon és a kocsi elromlik, vagy elavul, de a Természet nyújtotta élményekről sokkal tartalmasabbat, mérvadóbbat és mélyrehatóbbat mesélhetünk gyermekeinknek, unokáinknak. Na, mármint akinek van/lesz… 🙂

_DSC5206
Azonosulás (Fotó: Geta)

 

A téli/tavaszi tüdőgyulladás-sorozatom, a fogműtétem, de főleg az április elején bekövetkezett kulcscsont-törésem miatt a 2014-et eddig annus horribilis-nek tituláltam. Sajnos ez a családom egy részére és a szűk baráti körömre is érvényes. No, de ahogy Vanda mondja: az év második felére minden megváltozik. Eddig igaza lehet, a kilátások ugyanis jók. Sőt! Lassan még az Ideiglenesen Rokkantak Klubját is fel kell számolnunk, mert lassan mindenki felépül: B-nél beindul, és jól halad a reinnerváció, E-nél látványos jobbulás tapasztalható, H térde már olyan jó állapotban van, hogy biciklizett is, L is hamarosan helyrejön, én pedig már három napos, két éjszakás, nagy zsákos túrán voltam a Radnai-havasokban. Igaz, nagyon ügyeltem a bal kulcscsontomra, bár a műtét után két hónappal megejtett ortopéd szakorvosi vizit során azt mondták: mindent lehet, csak ne essek el. Még a Kámaszutra 67B pozícióját is kipróbálhatjuk! Ez már haladás. 🙂

_DSC4967
Kíváncsiság (Fotó: Ági)

Olyan régen volt, már nem is emlékszem, mikor sátoroztam utoljára, s mikor voltak többnapos, nagy zsákos túrán… A hétvégi túra olyan volt, mint amikor valaki 8-10 hónap után látja viszont szeretteit…

Kissé összekuszálódtak a szálak, így nem lett közös túrázás, sem a kolozsvári EKE, sem a Hám Péter Túrázás/Excursii csapatával. Végül utolsó pillanatban a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének tagjaival és szimpatizánsaival mentem a Radnai-havasokba. Teljesen új társaság, új emberek.

Pénteken délután hatkor indultunk Kolozsvárról, Ági (Aghi, aki tulajdonképpen Andrea) vitt el kocsival Geta társaságában. A többiekkel Borşa városának központjában találkoztunk. Vegyes csapat, legtöbben programozók. Első este kimentünk a Ştiol fennsíkra, itt sátoroztunk. Hallszott a Lovak-vízesés. Két esztena között húztuk fel a sátrakat, amikor a fejlámpával levilágítottam az egyik fele, legalább négy pár szem verte vissza a fényt… 🙂

_DSC5047
Boldogság (Fotó: Ági)

Szombaton reggel kimentünk a Gargaló-nyeregbe, s estig a gerincen eljutottunk a La Cruce fennsíkig, ahol sátoroztunk. Amikor ennyire magamba szívom a Hegyeket, elveszítem az időérzékemet, így nem tudom, mennyi idő alatt tettük meg a távot, s milyen szintkülönbséget regisztráltak a GPS-készülékek. Nem is érdekel. Irreleváns.

Sajnos a tábortűz elmaradt, de pótolta a jó hangulat.

Szombatról vasárnapra virradóra olyan hideg volt, főleg a jelentős szél miatt, hogy a -26 Celsius-fokig garantált TÉLI hálózsákomba kommandós sapkába, kesztyűbe, két zokniba és nadrágba, polóba, polárba, túrakabátba kellett befeküdnöm, s néhány percig reszkettem. Utólag tudtam meg: az elmúlt 50 év leghidegebb éjszakáját regisztrálták az ország északi és észak-nyugati részében. Nahát, éreztük. 🙂 Szerencsére a kiváló hálózsák jól szolgált, fél óra múlva már csak egy zokni, egy nadrág volt rajtam, lekerült a sapka és a kesztyű, s a még a kabát is… 🙂

Vasárnap rekkenő hőség, de ekkor már csak a gerincre kellett kimenni, s zsákok nélkül a Nagy-Pietrosz csúcsra.

Sajnos nem tudtam megkeresni a Krisztián által elrejtett geodobozt, mert nem mentettem le. Mint utólag kiderült, rosszul adta meg a koordinátákat, s ezek Ukrajnába mutatnak… 🙂

Feltöltődtem. Boldogabb vagyok, s érzem, hogy feltöltődtem. Köszönöm a csapatnak és természetesen a Radnai-havasoknak! Hiába, az első szerelem, az feledhetetlen. S számomra a Radnai-havasok azok.

FOTÓ- és VIDEÓRIPORT – Pádis


padis2013junius 005
Csendélet

Eredetileg extrém bicikli túrának indult: a Puiu Chiseliţă (a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegénél ismertem meg, a Rotunda-hágónál szervezett túrán) X-Apuseni MTB Tour néven több napos kerékpározást javasolt. A mai bejegyzése alapján június 20-tól 300 kilométert tettek meg, 72 órája úton, ebből 30 óra csak tekerés, 4800 méter szintkülönbség. Na, szóval ehelyett (amúgyis csak szombaton és vasárnap tudtunk volna társulni, barátnőink nélkül), Boti javaslatára kimentünk Pádisra.

Tudva tudtuk, hogy a Glavoi-rét (Glăvoi) közelében horror-terror lesz a tömeg miatt, de reméltük, sikerül elhúzódni. Success!

Vandával már pénteken útnak indultunk a Dacia Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition személygépkocsimmal (Gyártás éve: 2004, vásárolva 2006 júliusában 18 500 kilométerrel, most 78 ezer km, működnie kell amíg élek). Eredetileg mexikói eredetű, amerikai állampolgár Roger Mena barátunkat akartuk meglátogatni Havasreketyén, de foglalt volt, így máshol nosztalgiáztunk: Szmidán. Előzetes egyeztetés alapján lesátorozhattunk volna Laci barátom volt hétvégi házánál, de a Smida Park dúsgazdag helyről, illetve a vele szemben levő hétvégi házakból zaj áradt. Így inkább a tó közvetlen közelében sátoroztunk le. Nem, nem karattyoltak a békák (csak egy szingli, s ő is ritkán), s a szúnyogok sem ettek meg, s ami a legfontosabb volt, a zaj nem ért el idáig. Festői volt a ködös-párás vízfelületet. Csodáltuk is erőst.

Szombaton reggel elindultunk Pádis irányában. Doda Pilii után a patak mellett reggeliztük, megmártóztunk a jéghideg vízben. Már jöttek is a többiek. Kimentünk Glăvoi-ig, s máris indultunk túrázni: Csodavár és a kilátók. Ja, itt is (akárcsak útban Szmida fele Kalotaszentkirályon) geodobozt. Külön élmény a természetben, nehéz túrán megtalálni őket.

Este naná, hogy tábortűz, léháskodás. Lehet, emiatt harapta ki egy ló a sátram külső részét: nem értette a poénokat. Szerencsére az eső időben elállt, nem ázott be a sátor.

Vasárnap a Galbina-köz/Galbena-szoros/Galbina-szoros  volt műsoron. Ezúttal félig a huzalon, félig a vízben keltem át. Ismét összejöhetett volna a full huzal, de ha már szandálban mentem… 🙂

Vasárnap este rövidebb volt a „kulturális műsor”, ma ugyanis hajnali 7-kor ébredtünk, s 8 óra 20 perckor már úton is voltunk. A csapat egy része a Nagy-Bihart célozta meg.

Az út Bánffyhunyadtól Havasreketyéig tűrhető (a legváratlanabb pillanatban jelennek meg a kráterek) Szmidáig, innen az Ponoréknél (Ic Ponor) levő turistaházakig elfogadható, a Pádis menedékházig eléggé horror (leszámítva a csúcstól a menedékházig terjedő alig néhány kilométeres szakaszt). A menedékháztól a Glavoi-rétig (Glăvoi) a Bihar megyei oldalon levő aszfaltnak örvendhetett a Dacia Grand Cherokee, majd az útelágazástól egy alig 3-4 kilométeres makadám út következik (szerény terror részekkel). A Glavoi-réten több mint javallott a patak forrásánál sátorozni, ellenkező esetben nem kell fogpasztát használni: az előttünk tisztálkodóét is használhatjuk közvetlenül a vízből.

Az én hétvégi hősöm Trombitás Enikő volt: kiválóan bírta a gyűrődést, a túrát, a láncokat, a huzalt, a jéghideg vizet, a mászást, az ereszkedést. Hiába, ő már télvíz idején megmártózott az Aragyásza-barlangban…

Inkább meséljenek a képek és a videó:

*********************************************************************************************************************

*********************************************************************************************************************

FOTÓK – Természetjárás, táj, társaság (TTT)


Lenyűgöző

Míg másokat a család, addig engem (többek között) a három t tesz boldoggá: természetjárás, táj, társaság. Feltöltődtem, ugyanis a hétvégén ismét mindháromból részem volt: a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének egyik alaptagjának, Mircea Comannak a Torockói-hegyekbe szervezett hagyományos sátoros túráján vettünk részt.

Vandát végre nem dobtam bele a mélyvízbe:

korábban szinte minden vonatkozásban felkészítő nélkül csöppent bele a hardcore dolgokba. A legkeményebb a Pádison szervezett téli túra volt, amely során éjszakai menetelés, vízbe esés, majd vizes cuccokkal több órás menetelés volt műsoron.

Pénteken este/éjjel

Magyarigen (Ighiu) község határában még discofox is volt műsoron miután a patak mellett felhúztuk a sátrakat. A tűz kiváló hangulatot teremtett, s még akkor sem adtuk fel, amikor erőteljesebben esni kezdett. Kicsit behúzódtunk mindannyian, azaz összesen tízen az egyik sátorba, s megvártuk míg eláll. Aztán ismét állt a bál: szalonna és fehérmályva/mályvackor (marshmallow) sütés. Kit érdekelt az eső? Éjjel sem volt hideg, reggelre kitisztult, s aztán indulás fel a gerincre.

Hátitárs

Lélekfeltöltő őszi színek. Kiválóan sajátos ez a Mircea-féle Torockó-hegyekbeli túra: az alacsonyhegyi természetjárásnak külön vállfaja. A gerincre történő kimászás után többé-kevésbé szintgörbén halad az út, van idő pihenni, többször, de keveset falatozni, forrást keresni és találni, közepes tempóban haladni, beszélgetni egymással, érdeklődni a túratárs szakmai háttere, magánélete iránt.

Az esti tábortűz, léháskodás, mértékletes alkoholfogyasztás a hab a tortán. Főleg, amikor, ahogy az második éjjel történt, meghatározhatatlan fajhoz tartozó, feltehetően szárnyas állatok haladtak el mondhatni menetrend szerint a közelünkben, igen szokatlan hangokat hallatva. Ráadásul halálhörgés-szerű állathang érkezett a sötét erdő sűrűjéből.

Errefele, pontosabban a Ciumerna-platón a vadállatok igazán otthon vannak az év eme időszakában: a pásztorok többnyire lementek a völgyekbe, a közelben csak 10-15 kilométer távolságban található lakott település, így mi is kissé be voltunk rezelve. Kimentünk a dombra azonosítani a titokzatos lényeket, de persze, hogy nem jöttek többé. Vissza a tábortűzhöz.

Hideg levegő, forró hangulat

Éjjel mínusz 1 Celsius fok körül volt a hőmérséklet. Éljenek a téli hálózsákok: pólóban lehetett aludni…

Csodás helyeken jártunk, kiváló volt a társaság, nagyon jó híreket kaptam a túra végén, így tökéletes hétvégét tudhatunk magunk mögött. Köszönöm, Természet!

FOTÓRIPORT – Öt, kétezer méter fölötti csúcs a Radnai-havasokban, rekkenő hőségben, nagy zsákokkal, sátorral


Irány a hegyek! (Háttérben az Ünő-kő)

Szami (Pătcaş Csaba György) étel nélkül maradt, mert nem tudta, hogy sok esetben, amikor elindulunk kirándulni, akkor gyakran változik a terv. Most nem volt semmilyen konkrét elképzelés, hogyan nézzen ki a Radnai-havasokba szervezett túra.

Kénytelen voltam bebújni az árnéykba, rekkenő hűség volt (Szami felvétele)

Rég nem voltam a hazai hegyekben sátorral, így mindenkit kapacitáltam, menjünk a Radnaiba. Sikerült meggyőzni Lórit, Arnoldot, Szamit, Danát és még egy személyt, aki névtelen szeretne maradni. Dana a Román Alpin Klub Kolozsvári Részlegének tagja (akárcsak én), a Himalájában is volt. Most nem volt annyira formában, de mégsem maradt leghátul. Inkább fényképezett.

A Gargaló-csúcson az ismeretlen katonával 🙂

Pénteken este indultunk Radnaborberekre (Valea Vinului), Arnold és barátja már délután ötkor útnak indult. Mire kiértünk az Izvorul Roşu völgybe, már majdnem leégett a tűz. A két jómadár is már illuminált állapotban is, igaz, mi is a kocsiban. Kivéve Szamit és Lórit.. 🙂

Pénteken este, a tűz körül…

Szombaton reggel, pontosabban hajnalban vágtunk neki a kék háromszögnek, mégis mire kiértünk az erdőből már hőség volt. Olyan reggel 9 lehetett. A 2036 méteres Cişa-csúcsnál értünk ki. Rekkenő hőség, az árnyékben ebédeltünk. Szerencsére útközben forrást is találtunk.

Szombaton hajnalban…

Nekivágtunk a Gargalónak (2159 méter), a hőség sem rettentett el. Továbbhaladtunk a Gargaló-nyereg fele, a Lovak-tavánál (Lacul cailor) akartunk volna sátorozni, de tömegnyomor volt.

Szerencsére volt forrás…

Vasárnap hajnali fél hétkor már olyan meleg volt a sátorban, hogy képtelenség volt aludni, így nagyon korán indultunk. Kegyetlen volt kimászni abból a katlanból, amelyben aludtunk. Az Ünő-kő (2279 méter) után döntöttük el, hogy nem Radnaborberek fele vesszük utunkat, hanem tovább megyünk a Kis-ünőkőre (2222 méter). Arnold győzött meg, senki sem bánta meg. Csak a combjaim felső részei. Felhajtottam a rövidnadrágomat, hogy ott is napozzak le. Leégtem. Annyira, hogy ma alig tudtam járni, amikor a nadrág megérintette a leégett bőrt…

Ipari mennyiségben fogyasztjuk a vizet

No, de legalább ügyeltem az orromra, amely Marokkóban teljesen leégett. Nem esett baja a füleimnek, de a nyakamra is tettem pólót, ne legyen vörös. A felső és alsó karomra is vigyáztam.

Nő a pocakom a víztől…

A Kis-ünőkő után jött a Roşu-csúcs (2113 méter), innen már jött az ereszkedés a Cobăşelre (1835 méter), majd a megmentő Blazna-völgyi panzió és a jéghideg sör.

Szami is issza… 🙂 Ő fogyasztotta a legtöbb folyadékot, Lóri a legkevesebbet

A sofőrök elstoppoltak Şanc településig, majd Radnáig, innen pedig Radbaborberekig, s Lóri értünk jött kocsival.

Kiváló túra volt – legalább öt, kétezer méter fölötti csúccsal. A hőség miatt kegyetlen volt mászni, de csak le kell valahogy adni a pocakot… 🙂

Jövő hétvégén ismét megyünk, igaz, nem a Radnaiba, csatlakozol?

Indulunk
Fogadóbizottság
Szabadon
Fehér holló
Gargaló-csúcs. Pihen a síbot is…
Szami, a merengő
Irány az Ünő-kő!
Kissé sokan vannak az Ünő-kőn, várunk a csúcstámadással

Nem akarok világvégét 2012-ben!


Oázis

Bár ismerőseimtől sokszor úgy válok el

ne csüggedj, nincs már messze a világvége

, mégsem várom a maja kalendárium lejártát és egyben a világ végezetét.

Nem másért, de sok-sok érdekes tervem (három már lezajlott) van idénre.

Vegyük szépen sorban:

*******************************************************************************************************************

JANUÁR

1., vasárnap: az „idény” jól indult, ugyanis a magyar idő szerinti újévet egy 40 perces éjszakai túrával kezdtük. A híd mellett levő háztól kimentünk a Tarnicai-gátra, s ott bontottunk pezsgőt.

2., hétfő: Kisbánya-Béla-vára túra.

6-8., péntek-vasárnap: Havasreketye-Fehér-kövek-Vigyázó/Vlegyásza menedékház-Vigyázó-Vlegyásza meteorológiai állomás-Fehér-kövek-Havasreketye túra

14-15., szombat-vasárnap: sízés (ha lesz hó)

**********************************************************************************************************************

FEBRUÁR

3-5., szombat-vasárnap: Erdély Mentőcsoport oktatás

10-12, péntek-vasárnap: Cuxi Emléktúra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével

**********************************************************************************************************************

MÁRCIUS

7-11., kedd-szombat: CeBIT számítástechnikai és kommunikációs világvásár, Hannover (repülőjegy lefoglalva)

17-20., szombat-kedd: Zaragoza. WizzAir fapados légitársasággal, szállás ingyen a CouchSurfinggel (repülőjegy lefoglalva)

23-25.,péntek-vasárnap: A Radnai-havasokba a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével

**********************************************************************************************************************

ÁPRILIS

6-9., péntek-hétfő: Nyuszi-túra a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klubbal

27-30.péntek-hétfő: Május elsejei túra (május elsején dolgoznom kell, mert másodikán megjelenik a Szabadság)

**********************************************************************************************************************

MÁJUS

5., szombat: Jókai-emléktúra az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel

25-27., péntek-vasárnap: Nárciszmező-túra Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével

**********************************************************************************************************************

JÚNIUS

15-17., péntek-vasárnap: Radnai-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel (Nagy Zoltán, az Jókai-emléktúra főszervezőjének javaslata)

22-24.: Csalhó-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével

**********************************************************************************************************************

JÚLIUS

14-28.: Dolomitok (via ferrata) túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével (függőben)

EU-tábor, Tusványos

**********************************************************************************************************************

AUGUSZTUS

 Parâng-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével és Kós Károly Emléktúra.

**********************************************************************************************************************

SZEPTEMBER

Ajaj


Makedónia és Észak-Görögország a Dacia Grand Cherokee Pathmakerrel vagy Nagy-Hagymás túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy Dolomitok-túra (via ferrata). Utóbbit ingyen (szállás, étkezés) intézi egy barátom, akárcsak 2010-ben. Nekem csak a Kolozsvár-Milano (Bergamo) fapados repülőjegyet kell megvásárolnom.

**********************************************************************************************************************

Október-december egyelőre üres… 🙂

Ezen kívül minden csütörtökön pókerezés, csatlakozunk a Mirakolix társasjáték-estekhez, lesz biciklizés a Kolozsvár Tekerrel, sziklamászás, barlangászás, Határon-Túra, Erdély Mentőcsoport tevékenység, plane spotting.

Ha külföldi támogatóimtól sikerül összehozni a pénzt, akkor Kerekes (Lath) Emese meghívására elutaznék Kanadába.

FOTÓRIPORT, VIDEÓK – A hunok átka a dákok ősi földjén


Nem cementpor hullt a sátrakra. Legalább fagypont volt reggel...

Mircea Comannak, a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlege (CAR – Universitar) frontemberének sokkal jobban meg kellett volna gondolnia az arra vonatkozó döntést, hogy két magyart hívjon meg a Sarmisegetusa dák várrom környékére szervezett hétvégi kirándulásra.

Örömmel vettem a meghívást, azért is, mert múlt héten Dinu bácsi az utolsó pillanatban visszamondta a Detunátákra szervezett túrát, így kezdtek jelentkezni az elvonási tünetek.

S Mircea is  rájött, milyen más már pénteken elmenekülni a betondzsungelből, amit megannyi alkalommal mondtam neki. Pénteken a Pákó-ügy kapcsán kiveszekedtem magam OJD-vel a kolozsvári tévében, majd útnak indultam. Velem Anamaria Vodă és Józsa Tibor utazott – utóbbi Tordán csatlakozott a csapathoz. Az első este heten ültük körül a tábortüzet a Hunyad megyei Kosztesd/Costeşti határában, a patak mellett.  Kiváló volt a hangulat. Jó, na, még manélét is hallgattunk, de csak kettőt, Bogdan unszolására.

Az átok: elveszett telefon, GPS és MP3 lejátszó

A Husky Enjoy -26 Celsius hálószákom ismét megvédett a fagytól, szombaton reggel mínusz 5 Celsius fok is lehetett. A dák szellemek megbosszulták, hogy a szent földre hunok tették a lábukat: nyoma veszett Mircea telefonjának. Ez a Costeşti falu határában levő szocreál kocsmában derült ki míg a marosvásárhelyi kontingenst vártuk. Visszamentünk a sátorhelyhez, nem találtuk. Csüggedve közöltük a többiekkel, mire kiderült, hogy a GPS is eltűnt. Ezt Mircea a kocsi tetejére tette mielőtt elindultunk volna a telefont keresni a sátorhelyen. A tartóban az MP3 lejátszó is benne volt.

Míg Mircea az elveszett dolgait kereste a csendőrség és a helybéliek segítségével, nekünk azt parancsolta, menjünk kirándulni. Este kalandos tájékozódás (négyszer eltévedtünk annak ellenére, hogy Andrei kezében GPS volt) után ismét találkoztunk az első éjszaka sátorhelyén, s ismét kiviseltük magunkat, olyannyira, hogy nem volt elég a folyadék.

Vasárnap Mircea a lányok (Cristina és Anamaria) sátrában megtalálta a telefonját. Felesége, Laura szerencsére megértő, nem tette fel (legalábbis ott a helyszínen nem…) a kényes kérdéseket.

Sajnos a malőr (a GPS és az MP3 lejátszó nem került meg) alaposan rányomta bélyegét a túrára,

szombaton, ugye, nem túráztunk együtt (még a Costeşti-i dák erődítményt/várat is meglátogattuk), vasárnap pedig  Mircea és útitársai már nem mentek fel Sarmisegetusára, ugyanis szombaton a keresés közben odakukkantottak. Így vasárnap háromba szakadt a csapat: egy része felment az ősi dák várhoz, Mircea és útitársai Nagyszebenbe mentek a falumúzeumba, jómagam pedig egyedül haza, ugyanis ma lapszámfelelős voltam… Éjjel pedig újabb buli vár rám, nekem kell feltöltenem a Szabadság nyomtatott változatát a www.szabadsag.ro  -ra…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A világvége itt van Kolozsvár mellett!


Jól érzik magukat a lányok a tordai sóbányában

Sok váratlan meglepetés ért a hétvégén.

Pénteken megvásároltam a túrára szükséges kaját, s elindultam a Béke/Lucian Blaga tér irányába, a Transilvania Filharmónia szimfonikus hangversenyére. Esett. Csodálkoztam is, Dinu bácsi (a Román Alpin Klub kolozsvári egyetemi részlegének az alapítója, tiszteletbeli elnöke, mindenese) hogyhogy ilyen időjárás közepette vállalt a túrát a Detunátákhoz. Extrém-extrém, de szombaton esőben túrázni, majd ugyanilyen meteorológiai körülmények között túrázni a Detunátákra, majd este.. szintén esőben felhúzni a sátrakat? Aki ismer, tudja: szeretem az extrém dolgokat, de talán mégsem ennyire.

Talán arra számít, hogy ha a városban esik, akkor kint havazik. Ez lehet a logikája, gondoltam, amikor röviddel a filharmóniára bemenet előtt megszólalt a telefonom. Mircea hívott. Sejtettem, bekövetkezett: Dinu bácsi az utolsó pillanatban visszamondta a túrát. A hátitáskámban levő zöld hagymák, a szalonna, az arab kenyér, a petrezselyem is végighallgatta a zongora tételeket, amelyeket szerintem a művész eléggé erőltetetten, kissé affektálva adott elő. Nem az eredmény, amely a botfülemnek igen jól hangzott, az előadási stílus zavart kissé. De mégis mit szólok hozzá én, a petrezselyem, az haut culture (nem, nem haut couture!) ágazathoz. Ez kizárólag pour les connaisseurs, les initié. Elnézést a kontárkodásért! Vanda is visszavonja észrevételeit. Ő sem eléggé sofistiqué.

The famous last words...

Nahát, így ment füstbe a hétvégi terv. Sebaj, azonnal másat fabrikáltam. Lóriról mindig is tudtam, hogy bevállalós, pörgős, spontán, lehet számítani rá még akkor is, amikor utolsó percben kell összehozni valami lazulást. Hiába, ő sem nős, így életvitelünk sokban hasonlít. A hangverseny alatt három SMS üzenetből máris összejött a filmezés, ami eredetileg römizésnek indult, ugyanúgy, mint Lóri reggel nyolckor esküvőre. Ugyanúgy, mint Jean Reno a Les visiteurs című filmben, amit Lórinál néztünk meg. Fogpasztát nem vittünk, mert nem számítottunk arra, hogy nála alszunk…

Szauna is volt. Szombaton este. Talán Vanda és Enikő élvezte a legjobban, főleg, hogy egyikük egyszer sem, a másik pedig csak egyszer próbálta ki az élményt. Hajnali fél háromig zaklattuk a Szélyes családot. Feszültebb volt mindenki, mint máskor. Talán az időjárás. Nem kellett volna annyit innom és ennem a 90 Celsius fokos befűtés előtt. Alig várom a hóba fetrengős szaunázást…

Szép a mosoly, jó a hangulat, de aztán a sófalnak ütköztünk...

Persze, hogy vasárnap későn keltem. Hajni, Arnold és Zsolt éppen akkor indult kirándulni a Bătrâna-csúcsra. Ehelyett elvittem a lányokat (Enikőnek születésnapja volt vasárnap) a tordai sóbányába (teljesen felújították, plázás, sejtettem, hogy a felújítás után ez lesz belőle). Szóval, korántsem a régi a hangulat, mi több, az emberállomány is teljesen megváltozott: plázacicák, de dupö blokuri fickók. Elég lenne oda a focipálya, a ping-pong asztalok, esetleg a kis tekepálya. A mini golf plázás, a felvonó meg egyszerűen horror. Tetszik, hogy szinte minden fából készült. Csónakáztunk is, a lányok nadrágján a fehér foltok sós vízcseppek közvetlen eredménye… 2006-ban jártam ott másodszor.

Ha már a sófalnak csapódtunk, Vanda megnyalta...

Ha már Tordán voltunk, benéztünk Tamás bátyámhoz is Kercsedre. Kunyhója nincs, de egy annál vagányabb falusi háza. Gyerekkoromban sok nyarat töltöttem is, meséltem is a lányoknak az élményekről. Jó dolga volt a lányoknak: visinátát ittak (ne ronts nekem, ez a szakszó!).

Hazafele gondoltam egyet (s nagy okosat), menjünk el Apahidáig a pénteken a miniszterelnök által hivatalosan is felavatott Bányabükk (Vâlcele) – Apahida terelőutat. Csodás. Lélegzetelállító. Egyszer csak megjelent, hogy előre hajtva és balra fordulva is Kolozsvárra érkezük. Ódzkodtam a 105s jelzésű úton érkezni a metropoliszba. Menjünk tovább, gondoltam. Egyszer csak körforgalom következett, majd csak annyit írt: Dej. Kisebb pánik: hátha a letérőt mégsem építették meg Apahidánál? Ismét írta, hogy Cluj-Napoca. Kész, itt balra térek.

Horror film következett: katasztrofális út (Kercseden ehhez képest autópálya a makadám út), teljesen lerobbant ipari negyed, majd a hab a tortán: Patarét.

36 éve élek Kolozsváron, voltam már a Pataréten (igaz, utoljára 2002-ben Funar polgármesterrel, aki odament meggyőzni a cigányokat, hogy magyarnak vallják magukat a népszámláláson), de most ijesztő volt arra járni.

Mintha háborús övezetbe érkeztünk volna vagy természeti katasztrófa elől menekülők jöttek volna szembe velünk az úton. Albániában nem láttam ilyet, amikor az Erdély Mentőcsoporttal árvízkárosultakon segítettünk. Ráadásul egy útkereszteződésnél balra fordultam, ugye, mert ösztönösen a város fele akartam venni az utat, erre A Patarét (Pata Rât) utca érintésével elérkeztünk a szeméttelep bejáratához. Ha ott lerobban a kocsi vagy gumidefektem lesz, annyi. Most persze nekem fognak rontani a romák jogait védők, hogy előítéletes vagyok, diszkriminálok, de emlékszem, mi történt, amikor néhány évvel ezelőtt a Rosal vállalat illetékesei nélkül megálltunk ott…

Nagy nehezen kivergődtünk onnan. Ijesztő volt. Kissé bűnösnek érzem magam, hogy a humanitárius katasztrófa itt van mellettünk, s megfeledkezünk róla. Mintha két külön bolygón élnénk… Horror, hogy mi van körülöttünk, s nem veszünk, vagy nem akarunk tudomást venni róla. Egyfajta védőburában élünk.

Ma mégsem lesz éjszakai biciklizés a Hója-erdőben, de szombat-vasárnap sátoros kirándulás


Ilyen táj vár ránk? Ha a városban esik, kint hull a hó

Számomra olyan fontos a szabadidő, a hétvégi kirándulás, a kikapcsolódás, a társaság, a jó hangulat, mint másoknak a család, a gyerek. A szabadidő és a hétvége az én gyerekem. Ha valaki bántja, ugyanolyan csúnyán csinálok, mint amikor egy anya látja, hogy a tömbház előtt ütik a gyerekét. Ha az időjárási viszonyok miatt nem jön össze a hétvégi túra, olyan vagyok, mint az a szülő, amelyiknek a gyereke beteg. Mi több, kórházban van, mert eltört a keze vagy a lába.

Ha esik az eső, sír a gyermekem. Ha borongós az ég, akkor rossz kedvében van.

Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert esik az eső, s ma este Kertész Levivel, s a Kolozsvár Teker csapattal mégsem megyünk ki az éjszakai biciklizésre a Hója-erdőbe. Sebaj, lesz kultúra, azaz a Transilvania Filharmónia szimfonikus  hangversenye.

Derít az, hogy holnap hajnalban mégis elmegyünk a Román Alpin Klubbal a Detunátákra. Sátorral. Az atom, a nukleusz, a kemény mag egy része is jelen lesz, így a kiváló hangulat biztosított. Kell hóvédő, gerilla sakpa, kesztyű, téli ruhák. Asszem, egyesek még sílécet is hoznak.

Végre ismét kint leszünk a természetben, nem rothadunk és penészedünk a betondzsungelben, s szívjuk a friss szmogot… Azért is feltétlenül szükséges a kikapcsolódás, mert kemény volt a hét: kedden 12 órán át lapszámfelelős voltam a szerkesztőségben, éjjel kollégámmal töltöttük fel a Szabadság nyomtatott változatát a weboldalra. Az éjjel ismét én voltam a hunyó, vasárnap éjjel szintén nekem kell feltöltenem, ugyanis aki ezzel foglalkozik, a kórházban fekszik…

Nincs rossz idő, csak szar turista… 🙂

Május elseje – szinte mindennel (s néhány dolog nélkül)


Sajátos kisugárzása van a Torockói-hegyeknek (A Csáklya-kő)

A hétvége talán a legérdekesebb felfedezése a Rock FM volt, amelyet a Dacia Grand Cherokee Shakopee Medawakington Dakota Sew Pathmaker (nem ám amolyan kispályás Pathfinder) ultra teljesítményű rádióján fedeztem fel. Lőjetek le, de eddig nem jött be rajta, na.

Régen, vagy talán soha nem

változott ennyit, ilyen gyorsan a május elsejei program. Visszavezetve: az volt a gond, hogy sok, túl sok volt a lehetőség, legalább öt.

Végül a Mircea-féle (ő a Román Alpin Klub kolozsvári egyetemi részlegének egyik alapembere, többször kirándultam már vele) Torockói-hegység túrát választottam. Inkább medvehagyma szedési gerilla akció volt az egynapos menet.

Szabad Európa Rádió és Fiatal&Nyughatatlan (Saját felvételek)

Nekik (két sráccal jött) csak szombat, de nekem péntek este/éjjel, ugyanis egyedül kimentem Alsógáld község határába, ahol lesátoroztam, tüzet raktam, szalonnát és krumplit sütöttem. Parázson. Egyedül. Ha nincs ki csatlakozzon, sebaj, megyek kegyedül.

A hármas csapat

szombaton reggel érkezett, kimentünk a Csáklya-kő környékére, vásároltunk falusi tejet, túrót, valóságos gasztronómiai Fiesta.

Megúsztuk az esőt: a környező dombokat viszont megáztatta.

A terv szerint szombaton

este Szindre kellett volna mennem, tavaly szeptemberben itt tartottuk az Erdély Mentőcsoport első képzését.

Csikó photo shooting

Ez is borult: Lenke szólt, hogy vasárnap a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) keretében működő tánccsoport kemény magja (atom, nukleusz) és a hozzá csatlakozó baráti/ismerősi társaság kirándulást szervez a Létai-várhoz. Ennyi kellett csupán a padlófékhez.

Esőben is kiváló a hangulat a tánccsoportosokkal

Vasárnap öt kocsival összesen 18-an

mentünk a Létai-várhoz: sütés, pia, pia, pia (mértékkel). Csodás társaság, kiváló hangulat. Még akkor is, amikor esett, s mindenféle alá menekültünk…

Nagyobb, de sokkal civilizáltabb tömegre számítottam. Egyesek irdatlan mennyiségű hulladékot hagytak maguk után. Hogy szégyen? Gyenge. Inkább az, hogy ezek a k***** k***** sz***** g****** Jetti k****** a****** k****** sz******* f********.

Ezt hagyták maguk után egyesek...

Kétszer is izzadtam a hétvégén: a sátorban (vajon szex miatt?) és kerékcsere közben. ÉLETEM ELSŐ GUMIDEFEKTJE (nem a sátorban!)


Egyértelmű: arra kell menni! (saját felvétel)

Persze, sokan azt mondhatnák: mi olyan különös abban, hogy valaki izzad a sátorban, ha szexel? Azért, mert nem volt mellettem nő. Se férfi. De állat sem. Egyedül voltam a sátorban, pedig kint fagypont alatt volt a hőmérséklet.

S miért annyira szokatlan,

hogy valaki kereket cserél, hacsak nem az ötödikről van szó? (Öcsike kollégám kérdezte, hogy az ötödiket cseréltem, amikor vasárnap este a Szabadság szerkesztőségében – lapszámfelelős voltam – beszámoltam neki arról, hogy kerékcserét kellett végrehajtanom.)

Igen kalandos volt ez a hétvége, de mindennek jó lett a vége.

Ábránd (Laura Hodorog felvétele)

Pénteken délre bejöttem dolgozni (azért csak ilyenkor, mert egy hete éjjel én töltöm fel a Szabadság print tartalmát a netre, s hajnali 3-4 órakor térek nyugovóra), elvégeztem a dolgomat a WebSzabadságnál, uzsgyi kaját vásárolni, majd haza csomagolni, s irány el a városból. Az elv ugyanis az, hogy csak annyi időt töltsünk a betondzsungelben amennyi feltétlenül szükséges.

Pénteken este nekivágtam az útnak úgy,

hogy csak a Mircea (a Román Alpin Klub kolozsvári egyetemi részlegének oszlopos tagja) által a Google Earth segítségével kinyomtatott térkép állt rendelkezésemre.

Távoli turistatársak (Mircea Coman felvétele)

Azon annyi látszott, hogy Tövis után az első falunál (Vajasd/Oiejdea) le kell térni jobbra, onnan pedig Magyarigenen (Ighiu) és Sárdon (Şard) keresztül el lehet jutni Kisompoly (Apoiţa) községbe. Megtettem, ugyanis vakon hittem abban, amit ajánlott. Kiderült, hogy sietségében rossz útvonalat adott meg, s egy határúton kellett eljutnom Kisompoly (Ampoiţa) településre. Sok sörbe került ez neki! 🙂

Az útviszonyokról csak annyit,

hogy előttem csak traktorok jártak ott. Jobbra és balra többnyire kukoricás, annyi rókát és nyulat sohasem láttam egy helyen, mint azon az útszakaszon. Köszönöm, Pathfinder Dacia Grand Dacia Cherokee! Ismét bizonyítottál!

Oops, elbóbiskoltam az őszi nap sugarai simogatásától... (Laura Hodorog fotója, kétszer kattints rá az igazi látványért)

Lévén, hogy 21 óra fele járt az idő Kisompolyon az volt az első dolgom, hogy helyet találjak a sátramnak. Balra a második háznál bementem az udvarra. A nő azonnal a férjét hívta. Mondom neki, hogy loc pentru campare.

Csé vréj sző káptézi möi fécsórulé? (Mégis milyen forrást akarsz befoglalni te itt néköm, babám?)

Kiderült, hogy Ghiţă (ez a tisztességes román neve) kutakat fúr és készít. Szegény, azt hitte üzletet ajánlok. Mikor megismételtem, mit akarok, keresztet vetett.

Jó ám vözút nyébuny, dá ká tyinyé nu fécsórulé drágő! (Ilyen hidegben megfagy a műfogad es, vazeg!) Hai be ku minyé un tulburél gyé lá noj! (Nem a hidegtől fogok meghalni, az százas…)

Barátok lettünk, majdhogynem testvérek, pedig egy közelben levő dák településről sokat mesélt, dicsérte őseit, főleg a dákokat. A rómaiakról fiát, Fláviuszt nevezte el, mindkettőre büszke volt.

Második éjjel sátorban

Annyira leittam magam, hogy egyikre se emlékezzek, de nem olyan mértékben, hogy éjfél tájt (miután Fukuyama szellemét sűrűn emlegetve megbeszéltük a hazai aktuálpolitikai helyzetet, mi több, a nemzetközi színtéren zajló eseményekről is folytattunk mélyenszántó gondolatokkal tűzdelt eszmecserét) nem tudjam felhúzni a sátrat a kertben. Pedig váltig marasztalt, már-már a feleségével is összefektetett volna, csak ne aludjak kint, mert megfagyok, s az ő lelkén száradok.

Éjjel izzadtam

a Husky Enjoy -26 Celsius hálószákomnak köszönhetően. A valóság: -10 fokban kellemes, -18 C foknál pedig Jézus mobilszáma felől érdeklődsz, -26 foknál vízszintesen érkezel. Nem haza, hanem a hullaházba.

Házi kenyér, szalonna, sajt, friss tehéntej, tábortűz, jó társaság, kiváló hangulat. Kell több a boldogsághoz? NEM!

De Kisompolyon csak -2 C fokot mértek reggel, amikor Mircea ébresztett. Ők akkor érkeztek. Gyors szedelőzködés, minden nedves, fagyott volt a sátor külseje, fagott a Dacia Pathfinder Grand Dacia Cherokke valamennyi ablaka is.

A legszebb pillanatok

A jobb hátsó abroncsot viszont nem a hideg kezdte ki, de valami miatt kiment belőle a levegő. Azt hittem, csak holmi finnyás húzás, később derült ki, hogy nem. Fújtam bele egy kis levegőt a család pumpájával. Gondoltam, megúszom.

Könnyes búcsú a családtól

(mindenki ujjongott, hogy nem kell majd az ügyészségre menni nyilatkozatot adni a kertben levő fagyott hulla miatt!), csatlakoztam a többiekhez. Túra indul!

Fagyos reggel... LÁSD A KÉP JOBB SARKÁN LEVŐ BEFAGYOTT VÍZRÉTEGET!!!

Csodás helyek, rendkívül ízletes almák, kiváló hangulat, első osztályú társaság: Laura, Alina, Cristina, Raluca, Răzvan Samoilă és Răzvan Ilieş. És természetesen a túraszervező: Mircea.

Szombaton éjjel

a Kis-Ompolyi szoros (álomi hely!) közelében levő Lunca Ampoiţei közelében húztuk fel a sátrakat. De még ezelőtt vásároltunk sajtot, falusi kenyeret, szalonnát és tehéntejet. Ipari mennyiségben. Aztán: tábortűz, alkohol, zene.

Hihetetlen élmények ezek!

Egy-két vicc felmelegítheti a hangulatot...

Reggel nekem búcsút kellett vennem a társaságtól, ugyanis délutánra be kellett hogy érkezzem a szerkesztőségbe. Lapszámfelelős voltam. Szinte nem lettem, ugyanis körülbelül 8 km gyaloglás után megérkeztem Kisompolyba, Mama Luţa panziójához. Ott állt büszkén a Pathfinder Dacia Grand Dacia Cherokee, de jobb hátsó kereke… Ámen!

Kerékcsere következett.

Sohasem csináltam ilyet, s senkit sem láttam, hogy csinálná. De hát ki az emelővel (először rosszul helyeztem el, majdnem rám esett a kocsi), felemeltem a járgányt. Ez volt a könnyű rész.

 

Sem én, sem a falu nem látott még ilyet 🙂 (Vasárnap, 13 óra tájt)

Azt a kereket gyártás óta (2004) senki sem mozdította meg.  a pótkereket sem. Szintén 6 éve… Sikerült a csere, de a pókerék is lágy volt. Gondoltam, elvánszorgok Gyulafehérvárig, az első töltőállomáson kell legyen légcucc. Vánszorogtam volna, de miután megálltam Ghiţánál elköszönni (ismét vetette a keresztet), s kifordultam a főútra, megállított a rendőr.

Vasárnap, 22 óra után. Elmentem a Bukarest (Kovács Péter kedvéért: Móricz Zsigmond) utcában levő éjjel-nappali szervizbe, ahol 2 perc alatt "megfoltozták" az abroncsot, visszahelyezték a pótkereket, s mire felocsúdtam, már fizetnem is kellett. Kemény 10 lejt...

Persze, mert nem volt felkapcsolva a fényszóróm. Kiugrottam a kocsiból, mondtam neki az egész gumi mizéria mesét, hadonásztam, elégedetlenkedtem, szidtam Mirceát, amiért a határútra vitt ki, tanácsot kértem, hogy vajon így elérhetek-e Gyulafehérvárig.

Ilyen meglepődött és elnémult rendőrt sohasem láttam.

Aztán tanácsot adott, megállított valakit, pumpát kért, adtak, fújtam bele valamennyit, csakhogy érjek el a benzinkútig. Barátok lettünk. Névjegyet adott (lehet, a másét, mert csak egy név és egy mobilszám volt rajta: Botiş Gheorghe, 0753-xxxxxx), útba igazított.

Gyulafehérváron nyomtam bele levegőt, felvettem egy stoppost (nem egyedül akartam a túlvilágra menni, legyen ott is akivel társalogni), s fél négyre beértem Kolozsvárra.

Ezen a hétvégén ismét kirándulás! ÉRDEKEL?

Az útvonal